Miért áll ki a józsefvárosi alpolgármester egy francia vitában a muzulmánok mellett?

Franciaországban Macron elnök kemény támadást intézett a laicizmus, azaz az állam és az egyház szétválasztásának nevében az iszlám ellen. Oktatási minisztere egyenesen „iszlamo-baloldalnak” nevezi azon kutatókat, akik az muzulmánokat érintő elnyomásra mutatnának rá. A kirobbant vita a francia baloldalt is megosztja. A tiltakozók nyílt levelét Erőss Gábor szociológus, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is aláírta. Megkérdeztük, miért.

A francia oktatási miniszter kötelezné az oktatókat és kutatókat, hogy a republikanizmus értékeivel összhangban tevékenykedjenek. Ha ezt a hírt valamikor 1905 körül olvassuk, rögtön tudhatnánk, hogy egy baloldali javaslatról van szó. Most mégis egy jobboldali miniszter terjeszti be, és a baloldal tiltakozik ellene, köztük ön is. Feladja a francia baloldal a laicizmust, ha azt már nem a katolikusokkal, hanem a muzulmánokkal szemben kell „védeni”?

Amikor állam és egyház szétválasztása volt a cél a Forradalom idején, s aztán bő egy évszázadon át, míg végül 1905-ben megszületett az ezt biztosító törvény, akkor egy, az élet minden területét átszövő, a lakosság többségére döntő befolyást gyakorló egyházzal, a reakciós, monarchista francia klérussal szemben kellett megvédeni a demokráciát, a nép hatalmát.

Társadalomkutató vagyok. Franciaországban, Párizs egyik „sokszínű” külvárosában érettségiztem, részben ott jártam egyetemre, idén októberben pedig egy hónapig az egyik párizsi – de valójában szintén „külvárosi” – egyetemen, Créteil-ben tanítottam szociológiát. Beszélem kicsit a külvárosok nyelvét, argóját, a verlan-t is.

Épp azért írtam alá kollégáim tiltakozó petícióját, mert egyetértek velük abban, hogy a muzulmán vallást

Egyetértek velük abban is, hogy egy kisebbség ellen uszítani 2020-ban egészen más, mint a nagyhatalmú klérus világi hatalmát visszanyesni 1905-ben.

Végül azért is, mert magát az egyetemi világot is támadás érte a hatalom és az azt támogató jobboldali értelmiségiek részéről. A megbélyegző „islamo-gauchiste” (kb. „iszlamista-balos”) jelzővel illetve őket (minket), a Macron-Castex-kormány lejárató-kampányt indított az egyetemek ellen, az oktatókat az iszlamizmus szellemi partnerének, szálláscsinálójának, a diákokat (az egyik baloldali diákszakszervezetet) pedig konkrétan is iszlamistának titulálva.

Értem, hogy most egy kisebbség van a célkeresztben. De a laicizmus számára a lényeg nem az, hogy kisebbség vagy többség, hanem hogy a vallásnak nincs keresnivalója a közéletben. Ezért nem értem, miben más a mai kultúrharc, ami sokszor jobbról fogalmazódik meg az iszlámmal szemben, mint a baloldali antiklerikalizmus, amely 1905-ben győzelemre vitte az egyház és állam szétválasztásának ügyét. Tehát miben más?

Abban, hogy ez a mostani nagyrészt nem más, mint píszi rasszizmus.

A baloldali antiklerikalizmus a kisebbségeket védte a katolikus klérus túlhatalmával szemben, a szélsőjobboldali muzulmánellenesség, melyet az elvileg liberális-centrista Macron-Castex-kormány újabban kezd magáévá tenni, épp ellenkezőleg: egy kisebbséget stigmatizál. Az egyetemek esetében pedig – a már előbb emlegetett jelzők mellett – megjelent az amerikai eszmék importjának vádja, mintha a posztkolonializmus és a multikulturalizmus elmélete hazafiatlan volna, megrontaná az ifjúságot, sőt: a terrorizmust táplálná.

Az oktatási miniszter mellett azért baloldaliak is kiálltak, például Charles Yves Zarka professzor. Az iszlám kapcsán a baloldal megosztottá vált?

Nem cél, hogy egységes legyen a baloldal; a nyilvános vitáknak ez a természetük, és ez így jó. Ettől függetlenül,

például egy a köztársasági eszmét megsértő szellemi kihágásokat feljelentő új intézmény létrehozására is javaslatot tesz.

De ha már a baloldal szóba kerül, ez a vita arról is szól, hogy elismerjük-e a kisebbségeket, a bevándorlók második, harmadik, negyedik generációját sújtó elnyomást mint rendszerszintű rasszizmust (tehát nem előítéletességet, hanem az intézmények – így az iskola – működéséből fakadó diszkriminációs mechanizmusok összességét), de úgy, hogy közben azt is észrevesszük, hogy mindez az elnyomás „hagyományos” formáira, a kizsákmányolásra, az osztályegyenlőtlenségekre erősít rá.

Tehát egy külvárosi fekete fiút triplán sújt a rendszer: mint „afrikait”, mint munkásszülők gyerekét és mint a minderre érzéketlen köztársaságeszme vakságának áldozatát. A baloldaliak többsége, a petíciót aláíró társaim ezt felismerték. S hogy a példámat továbbvigyem: ez a fekete fiú keresztény, de mégis kimarad az iskolából, mégis munkanélküli vagy védtelen, alulfizetett dolgozó lesz. Így talán már világos: mindennek semmi köze a valláshoz.

A francia laicizmus modellje sokban a multikulturalizmus ellen is van, elvégre egyetlen közösséget, a francia nemzetet ismer csak el politikailag. A baloldali identitáspolitikai diskurzus ebben valóban nehezen fér meg. Arról van szó, hogy a baloldal a köztársasággal szemben a partikuláris identitásokat kezdi el védeni?

Nem, a baloldal mindig is az univerzalizmust képviselte. Ezt épp a franciáktól tanulta a világ, és jó is, hogy ők továbbra is ezt képviselik. De ez a szabadság, egyenlőség, testvériség egyetemessége, nem az elnyomásé.

Az már lehet kérdés, hogy az egyéni szabadságjogokból, egyéni identitásokból mennyire lehet kollektív jogokat származtatni. És itt jön a (vallási, etnikai) közösségalapú elkülönülés baloldali, illetve a szeparatizmus jobboldali, macroni kritikája.

De hogy mennyire reflektálatlan, rosszabb esetben álszent ez a kritika, azt jól mutatja, hogy ezen a vegytiszta szekularizmuson, vegytiszta köztársaságiságon már rég túl van Franciaország. Korzikán most választottak meg egy függetlenségpárti, tehát nyíltan szeparatista szenátort, Bretagne-ban divat a breton nyelvet tanulni az állami iskolákban (is), és

állami finanszírozással; több mint kétmillió tanuló jár ezekbe. De persze ők keresztények. Gondoljunk bele, mit mondana a jobboldal, ha muszlim iskolába járnának ilyen tömegek?!

Macron elnök a laicizmus őre, vagy egyszerű jobboldali fordulat a részéről a téma felmelegítése?

Bár úgy tisztességes, ha megemlítjük, hogy a ZEP-, mostani nevén REP-iskolai programmal már évtizedek óta igyekeznek a külvárosok elhanyagolt iskoláinak elhanyagolt diákjait plusztámogatásban részesíteni. Több-kevesebb sikerrel. Mindeközben Macron az elnöki ciklusát két azóta is emlegetett, az egyenlőtlenségeket növelő lépéssel kezdte: a gazdagok által fizetett vagyonadó eltörlésével és a szegényeknek folyósított lakhatási támogatások csökkentésével.

csak eleinte jobboldali-liberális volt, aztán a sárgamellényesek mozgalma rendpárti jobboldalit csinált belőle, most meg már-már Le Pen húrjait pengeti. Végül Macron jobboldali fordulatának része az is, hogy

miközben a társadalomkritikai baloldal elemez és kutat (Felouzis és társai például bizonyították, hogy igenis van etnikai alapú szegregáció a francia iskolákban), ő előítéleteket mozgósít és kinyilatkoztat.

A laicizmus kérdése egy nagyon francia vita, elvégre a laicizmus és a republikanizmus más európai országban nem jelenik meg ilyen egyértelműen és radikálisan. Üzen mégis ez a francia vita valamit az európai és a magyar baloldalnak, vagy tényleg egy „lefordíthatatlan” francia ügy az egész?

Üzen, persze! Például, hogy

Ha kiállunk az eddigieknél kicsit határozottabban a romákért, az nem holmi liberalizmusszagú identitáspolitikai tévelygés, hanem a rendszer áldozataiért való kiállás.

A köztársasági eszmének pedig az egyetemes, emancipatorikus üzenetét érdemes magunkévá tennünk, ha már a franciák ezt most épp „elengedték”. És talán épp itt van a legfontosabb feladat: felismerni, leírni és megváltoztatni azokat az intézményi működésmódokat (az oktatásügyben, a szociális ellátásban, a gazdaságban), amelyek

Bibót „kifordítva”: létrehozzák a rabság nagy köreit.

Ha érdekel, hogy Franciaországban és más nyugat-európai országokban miként zajlott és zajlik – például a blaszfémia körül – a „kultúrharc“, itt olvashatod el.

NYITÓKÉP: Dr. Eröss Gábor / EG, FB