Macron a francia baloldal egykori harcát vívja az iszlám ellen, de ezt sok baloldali ellenzi

Franciaországban vita robbant ki, miután az oktatási miniszter szerint vissza kell szorítani az egyetemi világban „az iszlamo-baloldalt”. A frontvonalak azonban nem követik a bal-jobb-szembenállást, az oktatási miniszter ellen és mellett is megszólalt több baloldali értelmiségi is. Mi áll az új francia kultúrharc hátterében?

Miután egy francia középiskolai tanárt egy csecsen terrorista még októberben lefejezett, mert a tanár előtte a tanórán a Mohamed-karikatúrákat is elemezte, ismét vita robbant ki arról, hogy mennyire volt képes a francia republikánus modell integrálni – és ezzel az állam alá rendelni – az iszlám vallást.

Macron szerint az iszlám elszakadt a köztársaságtól

Emmanuel Macron is beleszállt a vitába: a gyilkosság után találkozott a francia muzulmán közösség több képviselőjével is, ahol kijelentette: ha nem is teljesen ellentétes a köztársaság eszméje az iszlámmal, annak jelenlegi gyakorlata ma igenis „nem konform” a francia állameszmeként is felfogható laicizmussal – azaz az állam és az egyház (vallás) 1905 óta törvénybe foglalt szigorú elválasztásával.

Macron már október elején – azaz a párizsi lefejezés és a nizzai késeléses támadás előtt – elnöki beszédben fejezte ki, hogy szerinte

ami alatt ő azt érti, hogy nem tudott teljes mértékben a modern világ – és pláne a francia köztársasági eszme – elvárásainak megfelelni. Macron egyenesen „iszlám szeparatizmust” emlegetett, amivel szemben fel kell lépnie a köztársaságnak.

Macron nézetei mellett a katari állam által fenntartott Al Jazeera televíziónak adott novemberi interjújában is kiállt. Amikor az újságíró felrótta neki, hogy a francia laicizmus „hiperszenzibilis a vallási érzületekkel szemben általában”, Macron visszavágott, hogy szerinte meg „néhány vallás hiperszenzibilis a francia laicizmusra”. Majd hozzátette – utalva az előtte lévő iszlamista terrortámadásokra –, hogy

A katari rezsim által fenntartott hírtelevízió véleménycikkben szólt be Macronnak ezek után: az Al Jazeera szerint ugyanis nem az iszlám van válságban, hanem a liberalizmus.

A francia köztársaság a katolicizmussal szemben született

Ahhoz, hogy az egész vitát megértsük, magát a francia köztársasági eszmét kell megérteni, aminek lényege, hogy

amit meg lehet élni, de csak a köztársaság „univerzális” eszméjén belül. Mindez egyértelműen összefügg azon laicizmussal is, ami Franciaországban állami dogma: a vallásoknak semmi keresnivalójuk nincs az állami térben (nem véletlen, hogy a francia állam nem is támogatja az egyházakat).

Ezt a harcot a francia baloldal a 19. század közepe óta vívja – elsősorban a katolikus egyházzal –, azaz a republikanizmus és a laicizmus egyfajta antikleriális politika eredményeképpen született meg. Ennek egyik állomása volt, hogy 1881-ben megszűnt a blaszfémia (azaz az istenkáromlásnak és a vallási érzelmek megsértésének) büntetőjogi tilalma, azóta gyakorlatilag – ahogy Macron elnök is hangsúlyozza – mindenkinek joga van a blaszfémiára, a vallásoknak és a vallásos embereknek ezt el kell tűrniük.

A harc legfontosabb máig meghatározó állomása az 1905-ös törvény, amely a legszigorúbb mértékben szétválasztja az államot és az egyházat – Franciaország

ahol az egyházaknak közjogi státuszuk lehet (mint Németországban), állami támogatásban részesülnek (mint a katolikusok Olaszországban), vagy eleve van egy államegyház (mint Nagy-Britanniában vagy Norvégiában).

A francia republikanizmus a multikulturalizmus tagadása

A francia modell az amerikai multikulturális modell ellentéte: miközben az USA eleve az „identitások”, a „community”-k összessége, ahol mindenki lehet amerikai mivolta mellett ír, lengyel, fekete, fehér, keresztény, zsidó, ateista (stb.), Franciaország ellenzi ezt a fajta kommunitarizmust (a kommunitarizmus Észak-Amerikában egy elfogadott politikai filozófiai irányzat, Franciaországban meg szitokszó). Macron is „az iszlám szeparatizmus” kifejezésével arra utalt, hogy

A köztársaság eszméje arról szól, hogy mindenki francia (anyanyelvre, bőrszínre, vallásra tekintet nélkül) – de akkor lesz is szíves csak francia lenni. Ezért harcolt a baloldal már a 19. század végétől az állam és az egyház szigorú szétválasztásáért, de ezen az alapon kritizálják ma sokan balról, jobbról egyaránt nem is csak az iszlamizmust, de magát a nyilvánosan vallott iszlámot is.

Persze ez a francia republikanizmus éppen kizárja azt, amiről a politikai viták az USA-ban szólnak: az identitáspolitikai kérdéseket. Azokat ugyanis a francia modell szigorúan magánügynek tartja – a nyilvános térben mindenki csak franciaként van jelen,

Ez az eredetileg baloldali, szekuláris – kialakulását nézve: antiklerikális – gondolat mára egyre inkább a jobboldalon jelenik meg, ugyanis a francia baloldalon is erős az identitáspolitikai diskurzus, amely mondjuk arra mutat rá, hogy szép, szép ez a nagyon befogadó république, csak hát a valóság az éppen az identitásalapú előnyben vagy hátrányban részesítés. Éppen ezért,

Az „iszlamo-baloldal” visszaszorítása

A mostani vita is annak kapcsán robbant ki, hogy a francia oktatási miniszter, Jean-Michel Blanquer jogászprofesszor azt nyilatkozta a múlt heti Journal du Dimanche-nak, hogy az egyetemi világot áthatná az „islamo-gauchisme”, azaz a balosok és az iszlám szövetsége. Éppen ezért egy törvénytervezetben

Ami ellen jó 120-150 éve még a katolikus szélsőjobboldal rohant volna ki, az most baloldalról kapja meg a vádat, hogy elnyomná a kutatási szabadságot, a sokszínűséget. (Magyar részről is van tiltakozó: az új oktatási törvény ellen Erőss Gábor szociológus, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is aláírt.)

Hogy a frontvonalak mennyire nem a bal-jobb törésvonal mentén rajzolódnak ki, mutatja: az oktatási miniszter szavai mellett több, mint 100 egyetemi oktató, kutató tett közzé kiáltványt, köztük klasszikus balliberális értelmiségiekkel is, mint például a neves antiszemitizmus-kutató Yves Charles Zarka, vagy mérsékelt konzervatívokkal, mint Olivier Jouanjan jogfilozófus, és virtigli Carl Schmitt-rajongókkal, mint David Cumin eszmetörténész.

Mit mutat ez a vita?

Egyrészről mutatja, hogy az identitások sokszínűségére nemcsak a multikulturalizmus, de az identitásokat szigorúan a négy fal közé visszaparancsoló republikanizmus is baloldali válasz lehet. Sőt, miközben

a republikanizmus éppen tagadja ezen partikularizmusokat, és csak az embert („a franciát”) nézi és látja.

Másrészről a vita megmutatja, hogy ezen kérdésekben a bal-jobb-szembenállás tényleg nem ad eligazítást, mert a francia állameszmével szemben egy katolikus szélsőjobboldali, egy breton nacionalista, egy iszlamista, egy balos antirasszista és az egész balos postcolonial studies narratíva egy oldalra kerül, miközben balliberális agnosztikusok, radikális laicisták vagy etatista jobboldaliak a köztársaság nevében akarnának minden vallási vagy etnikai identitást puszta magánüggyé tenni.

Ami egykoron a katolicizmus volt, az ma az iszlám, de ezt nem minden balos fogadja el

Az, hogy ez az egész vita kirobbant, persze jól illeszkedik abba a folyamatba, ahogy Macron elnök egyre inkább a gaulleista jobbközép örökösévé akar előlépni. Látja ugyanis, hogy a baloldalon nincs neki helye, a jobboldalért vívott küzdelemben pedig éppen azon Marine Le Pen az ellenfele, aki szakítva apja antirepublikanizmusával és katolicizmusával maga is a köztársasági modell híveként szorgalmazza a vallások háttérbe szorítását. Ez persze nála elsősorban az antiiszlamizmusból következik. De nem véletlen, hogy

Elvégre a francia köztársasági modell valamennyi más vallást tényleg sikeresen rendelt az állam alá – és parancsolt vissza a magánéletbe. Azaz az a harc, amit ma a jobboldal és a Marine Le Pen-féle, már nem katolikus és nem etnicista szélsőjobboldal vív az iszlámmal, megfeleltethető annak a harcnak, amit a 19. század közepétől az 1905-ös „laicista győzelemig” éppen a baloldal vívott a katolicizmussal szemben. Akkor is

azaz hogy „szeparatista”, tehát nem veti alá magát teljesen a republikanizmusnak.

Hogy ez a vita éppen az oktatás területén jelenik meg – elvégre ott akarja a republikanizmust az iszlámbarát baloldallal szemben érvényre juttatni az új törvénytervezet –, szintén nem új. A 19. század végi és 20. század elejei francia kultúrharc is az oktatásról szólt.

Miközben az angolszász multikulturális modell elfogadja, hogy az egyes „community”-k saját iskolákat tartsanak fenn, még a tanterv is teljesen eltérhet egymástól, a francia állam számára éppen a tanárok „a köztársaság fekete huszárjai”, akiknek republikánussá kell nevelniük a felnövekvő generációkat. Ebbe pedig nagyon nem fér bele a multikulturalizmus: ahogy korábban a katolikus, most a muzulmán oktatást akarja visszaszorítani a francia oktatási kormányzat.

Csak miközben az antiklerikalizmusban a republikanizmusnak a baloldal a legfőbb szövetségese volt, az iszlám kapcsán megoszlik a baloldal, és egyrészük az angolszász „identity politics” narratíváit átvéve inkább „az elnyomott”, „védendő” kisebbséget látja a muzulmánokban, és nem – mint a macroni kormányzat – „kihívást” a laicista modell számára. Ezzel

– az új oktatási törvény kapcsán előadott tiltakozásuk erről szól –, és a jobboldal meg a szélsőjobboldal véli úgy: ahogy egykoron a katolikusokat, most a muzulmánokat kell republikánussá nevelni.

NYITÓKÉP: Macron elnök az októberben lefejezett tanár emlékére tartott köztársasági gyászszertartáson / EM, FB