+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Varsányi Bence
2020. szeptember 18. péntek, 17:00
Nem akartak neki gitárt venni, kidobták a hadseregből, az Egyesült Államokban eleinte nem is tudott befutni, majd örökre megváltoztatta a rockzenét. Jimi Hendrix gitárt égetett, feldolgozta az amerikai himnuszt is, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott fél évszázada ezen a napon.

Az 1950-es évek közepén egy seattle-i általános iskolában egy fekete kisfiú annyira szokásszerűen, szinte kényszeresen hurcolt magával egy seprűt, amin gitározást imitált, hogy felfigyelt rá az iskola egyik alkalmazottja, és levelet írt az intézmény vezetésének, hogy támogassák a hátrányos helyzetű gyereket. Indoklása szerint

 

ha a srác nem kap gitárt, az pszichológiai károkkal fog járni.

 

Ha érzelmes hollywoodi filmet rendeznének a ma fél évszázada elhunyt James Marshall Hendrix életéből, akkor az minden bizonnyal ezzel a jelenettel kezdődne. A történet viszont nem úgy folytatódik, hogy megkapta a gitárt, onnan pedig egyenes út vezetett a rocksztársághoz. Nem kapta meg a támogatást, és részeges apja sem volt hajlandó neki hangszert venni.

 

Aztán 1957-ben, amikor apjának segített egy kisebb munkájával, egy idős nő szemetében talált egy ukulelét, mindössze egy húrral. Hallás után kezdett el játszani, hangjegyenként követte le Elvis Presley számait, elsősorban a Hound Dogot.

 

HENDRIX PRESLEY HOUND DOGJÁT JÁTSSZA ÉVEKKEL KÉSŐBB, MÁR A SAJÁT GITÁRJÁN.

 

Egy év múlva, tizenöt évesen tudott magának saját gitárt venni öt dollárért, amin órákat gyakorolt minden nap, olyan blueszenészeket hallgatva, mint Muddy Waters, B.B. King, Howlin’ Wolf és Robert Johnson, aki a legenda szerint egy mississippi útkereszteződésnél eladta a lelkét az ördögnek, hogy úgy tudjon gitározni, mint senki más.

 

Hendrixről ugyan számos legenda kering, ilyen pont nem, pedig tekintve, hogy úgy áll a Rolling Stone magazin 100 legjobb gitárosának listájának első helyén, hogy egy perc zeneelméletet nem tanult életében, egészen logikus magyarázatnak tűnhet egy ilyen fausti alku.

 

Teljesen intuitívan játszott, gyakori kritika is vele szemben, hogy

 

soha nem tudta kétszer ugyanúgy eljátszani egy dalát, viszont valahogyan mégis bármit csinált a gitárján, az tökéletesen hangzott, odaillő volt zeneileg.

 

Zeneiségét talán Jack Bruce, a Cream alapítója foglalta össze a legjobban, miután 1966-ban a huszonnégy éves Hendrix megismerkedett a The Animals basszusgitárosával, Chas Chandlerrel, aki a Cream londoni koncertjén megkérdezte a bandatagokat, hogy ugyan nem mehetne-e fel Hendrix a színpadra játszani valamit.

 

Eric Clapton, akit gitárjátéka miatt akkoriban csak „Istennek” hívtak zenészkörökben, nehezen tudta eljátszani Hownlin’ Wolf Killing Floor című számát, Hendrix viszont felment a színpadra, ahol háromszoros sebességgel játszotta el a dalt, a közönség pedig még soha senkit nem látott senkit úgy gitározni.

 

Bruce utána így kommentálta a jelenséget:

 

„Eric gitáros volt, Jimi viszont valamiféle természeti erő.”

 

 

A hadseregből a nashville-i R&B szcénáig

 

Most persze előreszaladtunk, az első gitár megvásárlása és 1966 között eltelt jó nyolc év.

 

Ebben a nyolc évben először alapított egy kisebb együttest Velvetones néven, viszont mivel az ötdolláros gitár akusztikus volt, gyakorlatilag nem is hallatszódott a játéka a többiek mellett, így nagyjából három hónap után rájött, hogy mindenféleképpen elektromos gitárra van szüksége.

 

Szűk egy évvel később az apja is felismerte ezt, megvette neki az első elektromos gitárját, amit viszonylag hamar elloptak, ekkor pedig apja vett neki egy másikat. 1961-ben, tizenkilenc évesen kétszer is elkapták a rendőrök, mert lopott autót vezetett, és választás elé állították: lecsukják vagy irány a hadsereg. Az utóbbit választotta, de

 

gyűlölte a kiképzést, és hiányzott neki a gitárja, apjának egy levelében meg is írta, hogy „most igazán szüksége van rá”, küldje el neki a hangszert.

 

HENDRIX KÖZLEGÉNY KIKÉPZÉSEN. FORRÁS: REDDIT

 

A gitárt megkapta, de a katonai teljesítménye így sem javult, sőt, gitármániája miatt méginkább elhanyagolta teendőit, és ugyan 1962 év elejére elvégezte az ejtőernyős kiképzést, nyáron már inkább elbocsátották a hadseregtől, mert a szakaszvezetője szerint soha nem lett volna alkalmas katonának, és a hadsereg is jobban jár, ha nem tudja őt a soraiban.

 

Még a kiképzésen ismerkedett meg Billy Cox-szal, aki basszusgitározott, és sokat játszottak együtt, így amikor egy évvel később Coxot is elbocsátották, zenekart alapítottak King Kasuals néven. Hendrix ekkoriban tanult meg foggal játszani, ami később egyik védjegyévé vált, illetve a zenekara mellett számos nashville-i R&B banda háttérgitárosaként is fellépett.

 

HENDRIX (BALOLDALT) AZ EGYIK NASHVILLE-I ZENEKARÁVAL. FORRÁS: NEWSCHANNEL5

 

Egy idő után viszont úgy érezte, hogy kinőtte ezeket a köröket, így Harlem felé vette az irányt, ahol olyan kapcsolatokra tett szert, hogy több, már befutott zenésszel is felléphetett, mint például Little Richard.

 

Nem megy Amerikában? Irány London!

 

1966 májusában viszont még mindig nehéz volt annyit keresnie ezekkel a fellépésekkel, hogy megéljen belőle, de szerencsére egy koncertje közben felfigyelt rá Linda Keith, aki akkoriban a Rolling Stones gitárosának, Keith Richardsnak volt a barátnője. Hamar barátok lettek, és

 

a nő beajánlotta Hendrixet a Stones menedzserének, aki viszont nem látta benne a zenei potenciált, és visszautasította. Szűk fél év sem telt el, mire a menedzser minden bizonnyal megbánta döntését.

 

Linda Keith ezután összekötötte Hendrixet a már említett Chas Chandlerrel, aki éppen akkor hagyta ott a The Animalst, hogy menedzserként és producerként dolgozzon a szcénában.

 

Chandler meghallgatta Hendrix Hey Joe-ját egy New York-i klubban, és mivel ő is nagyon szerette a számot, amit eredetileg Billy Roberts írt, már előtte is meg volt róla győződve, hogy a megfelelő zenésszel óriási slágert tudnának csinálni belőle.

 

HENDRIX BROOK STREET-I OTTHONÁBAN LONDONBAN. FORRÁS: NULLAHATEGY.HU

 

Hendrixben megtalálta a megfelelő zenészt, leszerződtette, és magával vitte Londonba, hogy zenésztársakat keressenek neki a The Jimi Hendrix Experience-hez.

 

A zenészt először majdnem kidobták az Egyesült Királyságból, mert a hatóságok azt hitték, hogy ott akar sok pénzt keresni, aztán adózás nélkül visszavinni az Egyesült Államokba, illetve rajta volt a nyomás is, hogy találjanak társakat a bandához, és tudjanak sokat fellépni, mert az kellett a munkavállalói engedély megszerzéséhez, ami nélkül hamar el kellett volna hagynia az országot.

 

Hendrix naplója szerint egyáltalán nem volt könnyű olyan zenészeket találni, akik „ugyanazt érezték, mint ő”,

 

végül mégis viszonylag hamar leszerződtették a bandához Noel Redding gitárost és Mitch Mitchell dobost, ezután következett a már említett fellépés a Creammel, majd októberben stúdióban felvették a Hey Joe-t, és az első olyan számot, amit teljesen ők írtak, a Stone Free-t.

 

A THE JIMI HENDRIX EXPERIENCE A LONDONI MARQUEE CLUBBAN 1967 MÁRCIUSÁBAN.

 

November közepén már olyan koncerteket adtak, ahol a közönségben ült Eric Clapton, Paul McCartney, Jeff Beck, Pete Townshend, Brian Jones és Mick Jagger – a kor legnagyobb rocksztárjai.

 

Kevin Ayers, a brit pszichedelikus rock úttörője is jelen volt, ő utólag úgy emlékezett vissza, hogy az egész közönség le volt döbbenve, nem hitték el, ami a színpadon történt.

 

A koncert után egy neves lap rögtön interjút is kért Hendrixtől, akit Mr. Phenomenonnak neveztek el. Az interjút készítő újságíró alig hitte el, hogy azt, amit hallott, mindössze három embert produkálta, Hendrix pedig elmondta, hogy nem akarják, hogy bekategorizálják őket, de ha már mindenképpen címkézni kell, akkor azt szeretné, hogy „szabad érzésnek” hívják azt, amit játszanak, a rock, a rave, és a blues keverékét.

 

Ezután felvették még az instant klasszikus Purple Haze-t, és a The Wind Cries Mary-t, maradtak Londonban, majd 1967-ben megjelent az első nagylemez, az Are You Experienced.

 

 

Miért gyújtotta fel Hendrix a Stratocasterét?

 

A nagy európai siker mellett az első kislemez, a Hey Joe a tengerentúlon nem volt túl népszerű, fel sem került a Billboard 100-as listájára, viszont miután Paul McCartney beajánlotta Hendrixet a kaliforniai Monterey popfesztivál szervezőinek, minden megváltozott. A fellépés előtt Hendrix még félt is kicsit, hogy átmegy-e az amerikai közönségnek a zenéjük:

 

„Amikor Nagy-Britanniában voltam, minden nap Amerikára gondoltam. Amerikai vagyok. Azt akartam, hogy lássanak ott az emberek. Azt is látni akartam, hogy meg tudjuk-e ott csinálni.

 

És megcsináltuk, mert a saját dolgunkat csináltuk, ami tényleg a sajátunk volt, és senki másé. Gyönyörű rock-blues-country-funky-freaky hangunk volt, amitől beindultak az emberek.”

 

 

Sokak számára érthetetlen, hogy Hendrix miért gyújtotta fel Fender Stratocasterét a Monterey popfesztiválon a The Troggs Wild Thing című dalának feldolgozása után. Elsőre valóban könnyen félre lehet érteni az aktust, és egyszerű rakenrollos pusztításnak elkönyvelni, mint például a The Who Pete Townshendjének gitárzúzását.

 

Hendrix naplójának következő soraiból viszont kiderül, hogy egyáltalán nem erről volt szó:

 

„Úgy éreztem, hogy az egész világot efelé az új, legjobb, legcsodálatosabb dolog felé fordítjuk, szóval elhatároztam, hogy a dal végén felgyújtom a gitáromat áldozatként. Az ember feláldozza azt, amit szeret. Én imádom a gitáromat.”

 

 

A naplóból az is kiderül, hogy Hendrixben a kaliforniai fellépés környékén az is felmerült, vajon hogyan fogadják majd őt, mint cseroki indián felmenőkkel is rendelkező, fekete gitáros-énekest.

 

„A rassz nem probléma az én világomban. Nem rasszok alapján nézem a dolgokat, hanem emberek alapján. Nem gondolkozom fekete vagy fehér emberekben. Elavultban és újban gondolkozom. Nincs szín, nincs fekete vagy fehér. (…) Nem mondom, hogy nem érzek kapcsolódást a Fekete Párducokhoz, természetesen bizonyos szempontokból részesének érzem magam annak, amit csinálnak. Valakinek lépnie kell, és mi vagyunk a leginkább bántottak, a nyugalmunkat és az életünket illetően, de nem vagyok az agresszió, az erőszak, vagy akármi mellett. Nem vagyok a gerillaháború mellett. (…)

 

Nem érzek gyűlöletet senki iránt, mert az semmi más, mint két lépést tenni hátrafele.”

 

A popfesztivál után öt újabb amerikai fellépést kapott az Experience, az akkor már óriási népszerűségnek örvendő Jefferson Airplane-nel. Az első két koncerten Hendrixék gyakorlatilag lejátszották őket a színpadról, az ötödiket pedig már nem az Airplane, hanem az ő nevükkel hirdették nagybetűkkel.

 

Még ugyanabban az évben kiadták második nagylemezüket Axis: Bold as Love néven, egy évvel később pedig megjelent az utolsó nagylemezük, az Electric Ladyland.

 

HENDRIX EREDETILEG TELJESEN MÁS GRAFIKÁT AKART AZ ELECTRIC LADYLANDNEK, ÉS NEM ÖRÜLT ENNEK A BELSŐ BORÍTÓNAK, DE KÉSŐBB A ROLLING STONE MAGAZINNAK ELMONDTA, HOGY „AZÉRT CSÍPTE”. FORRÁS: REPRISE RECORDS

 

1969-ben aztán feloszlott a The Jimi Hendrix Experience, állítólag a gitáros gyenge munkamorálja és a kreatív folyamatok feletti túlzott kontrollja miatt.

 

Gitárral a vietnami háború ellen

 

Hendrix ekkorra már a világ legjobban kereső rockzenésze volt, és ő volt a legnagyobb név a woodstocki fesztiválon, ahol pedig a kor legnépszerűbbjei játszottak. A gitáros a vasárnap éjféli fellépésüket áttette hétfő reggelre Woodstockon, hogy ők zárják a fesztivált.

 

Nagyjából reggel nyolckor mentek fel a színpadra, Hendrix ekkor már három napja folyamatosan ébren volt,

 

és valószínűleg a hippiközönség sem volt túl kipihent, illetve pszichedelikumoktól mentes. Megérte viszont ébren maradniuk, mert élőben hallhatták és láthatták a Guitar World magazin által minden idők legjobb előadásaként értékelt performanszt, ami az amerikai himnusz, a The Star-Spangled Banner Hendrix-féle verziója volt.

 

 

Minden idők legjobb performansza mellett ez talán minden idők legerősebb politikai kiállása is volt egy zenésztől.

 

A vietnami háború közepén, a behívójukat elégető, háborúellenes, békepárti hippik között az amerikaiság egyik legfontosabb szimbólumának számító himnuszt elektromos gitárral produkált repülőgéprobajjal és bombahangokkal előadni – a mostani himnusz alatti térdelés az amerikaifutball meccseken ehhez képest bagatell.

 

Belépő a 27-esek Klubjába

 

A woodstocki kiállást követően az 1970-ben megjelent Band of Gypsys albumon szerepelt egy Machine Gun című szám is, ami egy vietnami farmer szemszögéből mesél a háború borzalmairól, szintén egészen szürreális, géppuskaszerű gitáreffektekkel.

 

 

Az albumot még egy amerikai és egy európai turné követte, viszont Hendrix ekkor már rendszeres használója volt mindenféle szernek, ami miatt sokszor keveredett összetűzésbe a hatóságokkal. 1967 előtt még csak alkalmanként fogyasztott kannabiszt, amfetamint és néha kokaint, viszont miután Linda Keith megismertette az LSD-vel, már mindegyiket rendszeresen fogyasztotta, főleg a turnékon.

 

Ekkor kaphatott szárnyra az a legenda is – ami persze teljes fizikai képtelenség –, hogy Hendrix a fejkendője alatt tartja az LSD-bélyegeket, amiknek a hatóanyaga a homlokán keresztül szívódik fel, és kerül a szervezetébe.

 

A problémát viszont alapvetően nem is az illegális pszichoaktív szerek jelentették, hanem az alkohol, amit párhuzamosan fogyasztott. Ilyenkor az egyébként csendes, végtelenül jámbor gitáros dühös, destruktív személy lett.

 

Emlékezetes, hogy 1968 januárjában, az európai turné alatt Svédországban egy ilyen állapotában a hoteljában verekedésbe keveredett, aminek egy nagy pénzbírság lett a vége, mert betörte a hall üvegablakát. A gitáros halálát is a túlzott szerhasználat okozta,

 

1970. szeptember 18-án egy londoni hotelben miután a javasolt adag tizennyolcszorosát vette be barátnője Vesperax nevű altatójából, gyakorlatilag álmában megfulladt a saját hányásától.

 

Ezzel belépett a hírhedt 27-esek Klubjába azon rock- és blueszenészek közé, akik pontosan huszonhét évesen hunytak el, sokszor rejtélyes körülmények között.

 

A gitáros halálakor még csak Robert Johnson, a delta blues királya és Brian Jones, a Rolling Stones eredeti gitárosa volt a klub tagja, de Hendrix után bő két héttel Janis Joplin is meghalt herointúladagolásban, szintén huszonhét évesen, majd szűk egy évvel később Jim Morrison, a Doors énekese is elhunyt ugyanennyi idősen szívelégtelenségben.

 

TEADÉLUTÁN A LONDONI SAMARKAND HOTEL KERTJÉBEN. EZ AZ UTOLSÓ KÉP JIMI HENDRIXRŐL, EGY NAPPAL A HALÁLA ELŐTT. FORRÁS: CULTURA COLECTIVA

 

Hendrix halálát egyáltalán nem ilyen dicstelenül képzelte el, a Monterey popfesztivál után így írt naplójában:

 

„Mondom, amikor meghalok, zenélni fogok. Azt akarom, hogy az emberek vaduljanak, tomboljanak. És ahogy ismerem magam, valószínűleg le fognak tartóztatni a saját temetésemen. A zene hangos lesz, és a mi zenénk lesz. Nem lesz Beatles, de lesz pár Eddie Cochran-cucc, meg rengeteg blues. Ott lesz Roland Kirk, és megpróbálom befűzni Miles Davist, ha van kedve hozzá. Azért majdnem érdemes meghalni. Csak a temetésre. Vicces, hogy az emberek hogy szeretik a halottakat. Meg kell halnod, mielőtt azt hiszik, hogy bármit is érsz.

 

Amint meghaltál, életre teremtettél. Amikor meghalok, csak pörgessétek tovább a lemezeket.”

 

NYITÓKÉP: Steve Banks / Wikimedia Commons

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A romániai megyei közegészségügyi hivatalok már nem állnak a helyzet magaslatán, most két település nevét keverték össze.

Daniel pátriárka figyelmeztette őket: '89-ben a kommunisták is valami hasonlóval rukkoltak elő, s lám, hamarosan el is buktak.

Az ápolásért felelős államtitkár azt tanácsolja a családoknak, ünnepeljék a karácsonyt inkább kétszer és kisebb létszámban.

Mutatjuk, hogyan néz ki a gyakorlatban a szoft lockdownnak nevezett lélekölés. Fotóriport Firenzéből!

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás