+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Petróczi Rafael
2018. december 9. vasárnap, 12:26
Lehet, hogy a zene sokkal inkább megosztja a társadalmat, mint gondoljuk? Ezt a kérdést veti fel egy ausztrál szociológus Haydn Aarons kutatása.

Szeretjük úgy emlegetni a zenét, mint valamiféle univerziális nyelvet, ami képes – hacsak időlegesen is – eltüntetni az embereket szétválasztó különbségeket, ami képes egy nevezőre hozni őket mindenfajta meggyőződésektől függetlenül. 

 

Nem ritkán azonban ennek éppen az ellenkezője igaz: a zene nemhogy közelebb hoz, hanem eltávolít minket egymástól. Főleg akkor, ha a vallásosság is előtérbe kerül.

 

Erre bizonyíték Haydn Aarons, az Ausztráliali Katolikus Egyetem szociológus professzorának tanulmánya. 

 

Mondd el, vallásos vagy-e, megmondom, milyen zenét hallgatsz!

 

Haydn Aarons hazájában, Ausztráliában keresett és talált összefüggést a vallásosság és a vallásgyakorlás, illetve a zenei ízlés között . Ahogy írja: „A kutatásom szerint a vallásos és a nem vallásos emberek, valamint a mélyen vallásos és kevésbé elkötelezett vallási meggyőződéssel rendelkező emberek közötti zenei ízlés jelentős eltéréseket mutat.”

 

A mélyen vallásos keresztények példának okáért sokkal szívesebben fogyasztanak – akár otthon, akár koncerten – úgymond kifinomultabb zenei műfajokat, mint amilyen a klasszikus zene vagy az opera.

 

Ez közel sem meglepő tekintve, hogy a klasszikus zene a történelem során szorosan összekapcsolódott a keresztény liturgiával. Ehhez képest Aarons kutatása szerint a mélyen hívők ha tehetik, elkerülik az olyan könnyedebb műfajokat, mint a rock, a metál, a blues vagy a pop. 

 

A konzervatívabb egyházi gyülekezetek tagjai pedig szinte teljesen negligálják a zene populárisabb formáit.

 

Leginkább az evangélikusok érintettek: ők a nem vallásos társaikhoz képest ötször kisebb valószínűséggel hallgatnak olyan műfajokat, mint a rock vagy a metál.

 

Különbség van továbbá a katolikusok és a reformátusok között is: az előbbiek jobban elkötelezettek a kifinomultabb zenei műfajok iránt, mint az utóbbiak.

 

Az eltérések azonban nem csupán a zenei ízlés, hanem a zenefogyasztás területén is jelentkeznek. Ahogy Aarons írta: „Az adatok szerint a rendszeresen templomba járók több, mint kétszeres valószínűséggel kerülik el az éjszakai klubokat, a pubokat, a könnyűzenei koncerteket, egyszóval azokat a helyeket, ahol élőben találkozhatnának a populáris műfajokkal. Azoknak, akik nem vesznek részt a vallási életben, 44,6 százalékuk jár rendszeresen ilyen helyekre, míg a rendszeres templomlátogatók csupán 20,6 százaléka.”

 

Az elkülönülés azonban vica versa is megfigyelhető: a templomba járók 43 százaléka vesz részt rendszeresen klasszikus zenei és opera előadásokon, míg az egyházi intézményeket kerülők körében ez az arány csupán 29 százalék.

 

Folyamatosan ítélkezünk, még a zenei ízlés alapján is

 

Idáig azt mondhatnánk, ezzel semmi baj nincsen: az eltérő neveltetés, a különböző hagyományok és szocializációs minták nyilvánvalóan másfajta zenei ízlést eredményezhetnek. Ami Aarons szerint ennél érdekesebb, hogy az egymástól elütő zenefogyasztási szokások eredőjét a műfajokhoz társított vélekedések adják.

 

Nem véletlenül ivódtak bele a társadalmunkba az olyan ellentétpárok, mint a komoly és a könnyű, az igényes és az igénytelen, az intellektuális és a nyárspolgári, a minőségi és a tucat, a kifinomult és a barbár zene. Leegyszerűsítőnek hathatnak ezek a kategóriák, mégis érdemes őket tudományosan vizsgálni, ugyanis – mint Aarons rávilágított – mi magunk alkalmazzuk őket a szimbolikus távolságok kifejezésére.

 

Így jönnek létre az olyan előítéletek, minthogy operába a karótnyelt sznobok járnak, a klasszikus zenét az uncsi emberek hallgatják; vagy éppen a pop, a rock és társaik – mondjuk szabadosabb szövegviláguk okán – az erkölcsi züllést képviselik, míg a metál egyenesen a sátán zenéje.

 

Szikora Róbert tavaly egyenesen odáig ment, hogy közös imát szervezett azon fiatalok lelkéért, akik elmentek Marilyn Manson budapesti koncertjére. Ez is egy ékes példája annak, hogy egy-egy szocializációs tényező, jelen esetben a vallás hogyan képes formálni az emberi gondolkodást az egyes zenei stílusokról, illetve azok művelőiről és rajongóiról.

 

 

Az ilyetén történő kategorizálásnak pedig komoly, akár gazdasági következményei is lehetnek – hívja fel rá a figyelmet az ausztrál kutató. Pierre Bourdieu, a modern szociológia egyik nagy alakja írt arról, hogy

 

mindannyian sznobok vagyunk: folyamatosan szelektáljuk az embereket

 

aszerint, hogy kit tartunk esztétikailag szépnek és kellemesnek, vagy éppen csúnyának és rondának. Ugyanígy ítélkezünk az embertársainkról a vélelmezett ízlésük alapján. Például az az ember, aki a munkáltató szerint jobb ízléssel rendelkezik, nagyobb eséllyel kap jobb munkát, magasabb fizetést. 

 

Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy menthetetlenül megbélyegezzük egymást a zenei ízlés alapján. Ahogy Aarons rámutatott: „Az erkölcs és a zene ma már inkább a magánszféra részét képezi. Mint a kulturális élet számos más területén,

 

a legtöbben – köztük a vallásosak is – olyan nyitottabb, elfogadóbb társadalmat szeretnének, ahol az emberek – ízlésbeli különbségeik ellenére is – szabadon hallgathatják, amit szeretnek.”

 

Sőt mi több, a különböző zenei irányzatok elnyomásáért általában sokkal többet tesznek – politikai, ideológiai megfontolások alapján – az egyes országok hatóságai, mint az állampolgárok:

 

Iránban a rockzene például még ma is illegálisnak számít.

 

Liberális korszellem ide vagy oda, a zene továbbra is megosztja az embereket. Az eredmények alapján Aarons is azt feltételezi, hogy bár a vallásos közösség ma már elfogadja az olyan műfajokat, mint a jazz, a rock, a blues vagy a metál, ám az alapvető tartózkodás, idegenkedés tőlük és a rajongóiktól korántsem szűnt meg létezni. Addig, amíg ez így van – nem feltétlen csak a vallásos, hanem a más alapon szerveződő közösségekben is –, addig aligha mondhatjuk azt, hogy a zene az emberiség univerzális nyelve lenne.

 

FOTÓMONTÁZS: Petróczi Rafael / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Borkai Zsolt a szexbotránya óta másodszor szólalt meg. Kérdésekre nem válaszolt.

Zelenszkij elnöksége óta az orosz és az ukrán közvélemény is pozitívabban tekint a másik országra, amellyel de facto egyébként háborúban áll.

És azt, hogy egy csomó nagyvárosban tarolt az ellenzék? Pedig ott van, csak keresni kell.

Azzal, hogy két női jelöltet is megbuktatott az Európai Parlament, felborult az új bizottságban a nemi egyensúly. Szerinted ki legyen a magyar női jelölt? Szavazz!

Az Extinction Rebellion-aktivisták forgalmas csomópontokat foglaltak el a klímaváltozás elleni harc jegyében, a tömegközlekedést
is lebénítva ezzel.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

A magyar kisebbségek politikai integrációjának lehetőségei és korlátai a két világháború között. Október 15. Izgi lesz!

A számok és olvasatok dzsungelében az Ellensúly folyóirat szerzői vágnak majd szépen rendet október 16-án.

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Bécsben, október 28-án!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás