+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Petróczi Rafael
2018. december 9. vasárnap, 12:26
Lehet, hogy a zene sokkal inkább megosztja a társadalmat, mint gondoljuk? Ezt a kérdést veti fel egy ausztrál szociológus Haydn Aarons kutatása.

Szeretjük úgy emlegetni a zenét, mint valamiféle univerziális nyelvet, ami képes – hacsak időlegesen is – eltüntetni az embereket szétválasztó különbségeket, ami képes egy nevezőre hozni őket mindenfajta meggyőződésektől függetlenül. 

 

Nem ritkán azonban ennek éppen az ellenkezője igaz: a zene nemhogy közelebb hoz, hanem eltávolít minket egymástól. Főleg akkor, ha a vallásosság is előtérbe kerül.

 

Erre bizonyíték Haydn Aarons, az Ausztráliali Katolikus Egyetem szociológus professzorának tanulmánya. 

 

Mondd el, vallásos vagy-e, megmondom, milyen zenét hallgatsz!

 

Haydn Aarons hazájában, Ausztráliában keresett és talált összefüggést a vallásosság és a vallásgyakorlás, illetve a zenei ízlés között . Ahogy írja: „A kutatásom szerint a vallásos és a nem vallásos emberek, valamint a mélyen vallásos és kevésbé elkötelezett vallási meggyőződéssel rendelkező emberek közötti zenei ízlés jelentős eltéréseket mutat.”

 

A mélyen vallásos keresztények példának okáért sokkal szívesebben fogyasztanak – akár otthon, akár koncerten – úgymond kifinomultabb zenei műfajokat, mint amilyen a klasszikus zene vagy az opera.

 

Ez közel sem meglepő tekintve, hogy a klasszikus zene a történelem során szorosan összekapcsolódott a keresztény liturgiával. Ehhez képest Aarons kutatása szerint a mélyen hívők ha tehetik, elkerülik az olyan könnyedebb műfajokat, mint a rock, a metál, a blues vagy a pop. 

 

A konzervatívabb egyházi gyülekezetek tagjai pedig szinte teljesen negligálják a zene populárisabb formáit.

 

Leginkább az evangélikusok érintettek: ők a nem vallásos társaikhoz képest ötször kisebb valószínűséggel hallgatnak olyan műfajokat, mint a rock vagy a metál.

 

Különbség van továbbá a katolikusok és a reformátusok között is: az előbbiek jobban elkötelezettek a kifinomultabb zenei műfajok iránt, mint az utóbbiak.

 

Az eltérések azonban nem csupán a zenei ízlés, hanem a zenefogyasztás területén is jelentkeznek. Ahogy Aarons írta: „Az adatok szerint a rendszeresen templomba járók több, mint kétszeres valószínűséggel kerülik el az éjszakai klubokat, a pubokat, a könnyűzenei koncerteket, egyszóval azokat a helyeket, ahol élőben találkozhatnának a populáris műfajokkal. Azoknak, akik nem vesznek részt a vallási életben, 44,6 százalékuk jár rendszeresen ilyen helyekre, míg a rendszeres templomlátogatók csupán 20,6 százaléka.”

 

Az elkülönülés azonban vica versa is megfigyelhető: a templomba járók 43 százaléka vesz részt rendszeresen klasszikus zenei és opera előadásokon, míg az egyházi intézményeket kerülők körében ez az arány csupán 29 százalék.

 

Folyamatosan ítélkezünk, még a zenei ízlés alapján is

 

Idáig azt mondhatnánk, ezzel semmi baj nincsen: az eltérő neveltetés, a különböző hagyományok és szocializációs minták nyilvánvalóan másfajta zenei ízlést eredményezhetnek. Ami Aarons szerint ennél érdekesebb, hogy az egymástól elütő zenefogyasztási szokások eredőjét a műfajokhoz társított vélekedések adják.

 

Nem véletlenül ivódtak bele a társadalmunkba az olyan ellentétpárok, mint a komoly és a könnyű, az igényes és az igénytelen, az intellektuális és a nyárspolgári, a minőségi és a tucat, a kifinomult és a barbár zene. Leegyszerűsítőnek hathatnak ezek a kategóriák, mégis érdemes őket tudományosan vizsgálni, ugyanis – mint Aarons rávilágított – mi magunk alkalmazzuk őket a szimbolikus távolságok kifejezésére.

 

Így jönnek létre az olyan előítéletek, minthogy operába a karótnyelt sznobok járnak, a klasszikus zenét az uncsi emberek hallgatják; vagy éppen a pop, a rock és társaik – mondjuk szabadosabb szövegviláguk okán – az erkölcsi züllést képviselik, míg a metál egyenesen a sátán zenéje.

 

Szikora Róbert tavaly egyenesen odáig ment, hogy közös imát szervezett azon fiatalok lelkéért, akik elmentek Marilyn Manson budapesti koncertjére. Ez is egy ékes példája annak, hogy egy-egy szocializációs tényező, jelen esetben a vallás hogyan képes formálni az emberi gondolkodást az egyes zenei stílusokról, illetve azok művelőiről és rajongóiról.

 

 

Az ilyetén történő kategorizálásnak pedig komoly, akár gazdasági következményei is lehetnek – hívja fel rá a figyelmet az ausztrál kutató. Pierre Bourdieu, a modern szociológia egyik nagy alakja írt arról, hogy

 

mindannyian sznobok vagyunk: folyamatosan szelektáljuk az embereket

 

aszerint, hogy kit tartunk esztétikailag szépnek és kellemesnek, vagy éppen csúnyának és rondának. Ugyanígy ítélkezünk az embertársainkról a vélelmezett ízlésük alapján. Például az az ember, aki a munkáltató szerint jobb ízléssel rendelkezik, nagyobb eséllyel kap jobb munkát, magasabb fizetést. 

 

Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy menthetetlenül megbélyegezzük egymást a zenei ízlés alapján. Ahogy Aarons rámutatott: „Az erkölcs és a zene ma már inkább a magánszféra részét képezi. Mint a kulturális élet számos más területén,

 

a legtöbben – köztük a vallásosak is – olyan nyitottabb, elfogadóbb társadalmat szeretnének, ahol az emberek – ízlésbeli különbségeik ellenére is – szabadon hallgathatják, amit szeretnek.”

 

Sőt mi több, a különböző zenei irányzatok elnyomásáért általában sokkal többet tesznek – politikai, ideológiai megfontolások alapján – az egyes országok hatóságai, mint az állampolgárok:

 

Iránban a rockzene például még ma is illegálisnak számít.

 

Liberális korszellem ide vagy oda, a zene továbbra is megosztja az embereket. Az eredmények alapján Aarons is azt feltételezi, hogy bár a vallásos közösség ma már elfogadja az olyan műfajokat, mint a jazz, a rock, a blues vagy a metál, ám az alapvető tartózkodás, idegenkedés tőlük és a rajongóiktól korántsem szűnt meg létezni. Addig, amíg ez így van – nem feltétlen csak a vallásos, hanem a más alapon szerveződő közösségekben is –, addig aligha mondhatjuk azt, hogy a zene az emberiség univerzális nyelve lenne.

 

FOTÓMONTÁZS: Petróczi Rafael / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt követelik, hogy a középkor óta megtartott Ducasse D'Ath felvonulást távolítsák el az UNESCO világörökségi listájáról a feketére mázolt vadember figurája miatt.

Annyira felpörgött az ír határ kérdése, hogy még a német kancellár is elmondta, szerinte mik az esélyei Johnsonnak.

A születésétől siket Lee Duck-hee-ben senki sem hitt, amikor profi teniszkarriert álmodott magának. Ő az első siket, aki ATP-teniszmeccset nyert.

Négy fordulót kellett várni, hogy valakinek igazán szemet szúrjon a magyar lakosságú 16 ezres délvidéki város szurkolótábora.

A brit miniszterelnök szerint a kötelező vámhatár sérti az országa szuverenitását, és inkább modern technológia használatával oldaná meg.

A hét kérdése

Egy 34 millió forintos adakozás még bőven nem elég, de nekünk van pár ötletünk arra, hogy mivel lágyíthatná meg Tiborcz szeretett nemzetünk szívét!

Azért ide elnéznénk

A lassú élet ideálja mentén alkotó értékteremtők bemutatkozása a Balaton-felvidéken augusztus 18-án.

Ha a tűzijáték helyett inkább angol metalcore-ra csapatnád, augusztus 20-án a Dürerben a helyed. Vendég: Inhale Me.

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás