+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. augusztus 7. péntek, 17:11
Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

Annak, hogy Sergey Lagodinsky, a német Zöldek európai parlamenti képviselője, aki a magyar jogállamiság kérlelhetetlen védelmezője, ma már nem tagja a német szociáldemokrata pártnak (SPD) van egy egyszerű oka. Az orosz zsidó családból származó politikus nem akart baloldaliként egy pártban ülni egy olyan emberrel, aki genetikai és biológiai érvekkel vonja kétségbe, hogy a muzulmánok részei lehetnek a német demokratikus társadalomnak. 2011-ben vette a kalapját: egy évvel azután, hogy Thilo Sarrazin, az SPD egykori berlini pénzügy szenátora (gyakorlatilag a városállam pénzügyminisztere) megjelentette a Deutschland schafft sich ab (Németország felszámolja magát) című könyvét.

 

A könyv, amelyet a német jobboldal szerint annyira elhallgattak volna, hogy az egyik legnagyobb kiadónál jelenhetett meg, vitaképes munka. Noha érezhető, hogy a szerző először állította fel a végkövetkeztetését – miszerint Németország (ahogy a cím is hirdeti) „felszámolja magát”, mégpedig többek között az iszlám lakosság demográfiai növekedése miatt –, és ehhez keresett azután sokszor kontextusból kiragadott statisztikai adatokat, mindezt pedig egy erősen neoliberális és biopolitikai nyelvezetben adva elő; az vitathatatlan, hogy egyrészről

 

teljesen legitim kérdéseket vet fel, másrészről a válaszai is nyugodtan részét képezhetik egy, az iszlám németországi szerepéről folytatott társadalmi vitának.

 

A gond csak az, hogy ő mindezt szociáldemokrata politikusként tette és akarta volna még mindig tenni, holott nézetei alapján Sarrazin a liberális FDP jobbszárnyához vagy a szélsőjobboldali AfD polgáribb részeihez áll közelebb. Azaz a provokáció szándékán túl kevéssé érthető, miért egy baloldali párt tagjaként gondolta fontosnak és lehetségesnek akár az emberek közötti egyenlőséget, akár a szociális jóléti államot rasszista és neoliberális eszmei alapokról kétségbe vonni.

 

Sarrazin téziseivel itt nem akarok foglalkozni, azok széles körben ismertek és vitatottak a német közéletben – bár éppen az elmúlt tíz év cáfolt rá 2010-es könyvének legtöbb állítására: jelenleg Németország lakosságának kicsit több, mint 5 százaléka muszlim vallású, az arányuk az elmúlt tíz évben Sarrazin jóslataival ellentétben bő egy százalékkal lett csak több.

 

A Sarrazin-ügy nem a politikus és nézetei miatt meglepő, elvégre amit Sarrazin mond, az mindig jelen volt a német vitákban,

 

az AfD megjelenése előtt is a CDU/CSU és az FDP számos politikusa tett iszlámellenes megjegyzéseket már. Nem is annyira a muzulmánok száma, hanem az iszlámellenesség növekedett legfeljebb az elmúlt tíz évben.

 

Ami az ügyet érdekessé teszi, az az SPD reakciója. Miután a politikus már 2009-ben egyértelműen rasszista módon nyilatkozott a németországi törökökről, akik szerinte „ugyanúgy hódítják meg Németországot, mint az albánok Koszovót”, Sarrazin berlini SPD-alapszervezete kezdeményezte a kizárását. Még egyszer:

 

nem azért, mert ne lehetne ilyet mondani, csak ha valakinek ez a véleménye, akkor rossz helyen van egy baloldali pártban.

 

Már 2009-ben is volt elég jobboldali párt, amely Sarrazin nézeteihez közel állt (a liberális FDP-től a neonáci NPD-ig széles volt a jobboldali spektrum az AfD megjelenése előtt is).

 

Az SPD belső bírósága azonban már 2010-ben – még a Deutschland schafft sich ab könyv megjelenése előtt – elvetette a kizárás lehetőségét. A második eljárás már a könyv után indult ellene, ekkor a párton belüli bíróság előtt az orbánista volt hamburgi szocdem főpolgármester, Klaus von Dohnányi védte a politikust – ismét sikerrel, a politikust ekkor sem zárta ki pártja. Lagodinsky ekkor elégelte meg az SPD-t, elvégre tényleg joggal merül fel a kérdés, hogy mennyiben szociáldemokrata egy párt, amely minden elemében virtigli jobbos nézeteket eltűr soraiban. A tolerancia azt jelenti, hogy az SPD-nek a közéletben kell eltűrnie a jobbos nézeteket, nem önmagán belül, elvégre – még egyszer – mégiscsak egy baloldali pártról lenne szó.

 

2018-ban – euróellenes és a baloldali politikai korrektséget kritizáló kötetek után – Sarrazin Feindliche Übernahme (Ellenséges foglalás) címen egy egyértelműen már biológiai és genetikai érvkészlettel iszlámellenes könyvet jelentetett meg (megint persze egy nagy müncheni kiadónál). Ezután indult el vele szemben a harmadik kizárási eljárás, ami több, mint két évvel később, 2020 július 31-én végre eredményre vezetett:

 

Sarrazint kizárták – több, mint tíz évvel az első próbálkozás után – az SPD-ből.

 

Persze, szép dolog a párton belüli demokrácia, és a Sarrazin-ügy is mutatja: a „baloldali véleményterror” olyan brutális és erőszakos, hogy számos belső jogi fórumot kellett az ügynek megjárnia, míg Sarrazin párton kívülre került.

 

Ez azonban egy megkésett döntés. Nem csak azért, mert annak kérdése, hogy a biopolitikai és neoliberális iszlámellenességnek van-e helye egy szociáldemokrata – tehát az emberek és kultúrák azonosértékűségét, valamint a jóléti államiságot valló – pártban, mégsem jogi, hanem alapvető politikai-elvi döntést, választ – egy egyértelmű nemlegest – igényel. De azért is, mert

 

Sarrazin  kizárására nem (csak) iszlámellenes, elmúlt tíz évben írt könyvei adtak okot.

 

Sarrazin 2002 és 2009 között Berlin tartomány pénzügyi szenátora („pénzügyminisztere”) volt Klaus Wowereit első és második kormányában. Noha tény, hogy sikerült a berlini költségvetést pluszba hoznia, ezt olyan szigorú neoliberális megszorítási, privatizációs és leépítési politikával érte el, ami már önmagában felvetette Sarrazin szociáldemokrataságának kérdését – de persze azon egész pártét is (beleértve a homoszaxualitása miatt agyonsztárolt Wowereitét is), amely eltűrte és támogatta ezt.

 

De ha ránézünk az SPD-re – főleg az akkorira – nem is olyan meglepő ez. 1998 és 2005 között Gerhard Schröder vezetésével a szocdem-zöld-kormány az Agenda2010 és a Hartz IV programokkal olyan brutális neoliberális politikát (a szociális ellátórendszer és juttatások jelentős leépítését, a munkaerőpiac „flexibilizálását”, másképp nevezve a munkavállalói kiszolgáltatottság növelését) vert kerül keresztül, amire az FDP a legkedvesebb álmaiban se mert volna gondolni. Helmut Kohl szociális politikája igazi szociáldemokratának tűnik azután, amit Schröder végbevitt – és amelynek következményeit a német társadalom alsó középosztályától „lefele” rengetegen nyögnek (elég csak arra gondolni, hogy majdnem nyolcmillió munkavállaló van ma is ún. minijobokba szorítva, amelyek többnyire a szegénységi küszöb elérését se biztosító jövedelmet adnak).

 

Az SPD meg is kapta a jutalmát. A párt mellett mára felnőtt középpárttá egy szélsőbaloldali erő, a Linke, az SPD pedig nem bír 2005 óta (egy négyéves kihagyás kivételével) más értelemmel, mint hogy egy jobboldali kancellár többségét biztosítja (még 2017 után is, holott akkor égre-földre esküdözve ígérte meg: nem lesz több nagykoalíció, aztán mégiscsak lett). A párt jelenleg 14 százalékra zuhant le (ugyanúgy középpárt lett, mint a Linke),

 

a stabilan második Zöldek mögött a szociáldemokraták a szélsőjobboldallal versenghetnek a harmadik helyért.

 

Tavaly év végén a párt ugyan megválasztott két (amúgy teljesen ismeretlen) politikust az élére (nevüket is felesleges leírni, de azért álljanak itt: Saskia Esken, Norbert Walter-Borjans). De ez már egy ugyanolyan megkésett tett, mint Sarrazin mostani kizárása – majdnem húsz évvel neoliberális pénzügyi szenátorsága és 11 évvel első iszlámellenes megnyilvánulása után.

 

A Sarrazin-ügy éppen ezért nem Sarrazinról szól, hanem azon német szociáldemokráciáról, amely eddig összesen három kancellárt adott: a kémügybe belebukott Willy Brandot, az oroszbarát, centrista Helmut Schmidtet és a neoliberális, mára Gazprom-tanácsadó Gerhard Schrödert. Míg Ausztriában éppen az ottani szociáldemokrácia teremtette meg a mai napig is kitartó jóléti államot (tizennegyedik havi fizetéssel, nyugdíjjal stb.),

 

a német szociáldemokrácia történelmi tette annyi, hogy azon jóléti államot, amit az NSZK-ban a kereszténydemokraták építettek ki, végül sikeresen visszavágták.

 

Ha jól belegondolunk: igazából maradhatott volna is Sarrazin az SPD tagja.

 

NYITÓKÉP: Thilo Sarazzin beszédet tart 2009-ben / Nina Gerlach Nina, Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Továbbra is nagyon sok az új eset Magyarországon, és a tesztek pozitivitási rátája is viszonylag magas.

Közeleg a novemberi elnökválasztás, így mindenki ráfordult a célegyenesre: míg Biden online kampányol, Trump a gyűlések mellett most a nyugdíjasoknak adna szövetségi támogatást, mindössze másfél hónappal a választás előtt.

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás