+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Illés Gergő
2020. május 9. szombat, 08:05
Hetvenéves a mai EU elvi alapjait lefektető Schuman-nyilatkozat. Keserédes évforduló ez, hiszen pont idén nem tudjuk élvezni az EU által nekünk adott legnagyobb vívmányokat: de pont ez mutatja meg azt is, miért van rá annál nagyobb szükségünk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

„Miért tekintjük armageddonnak” azt a forgatókönyvet, hogy széteshet az Európai Unió? – tette fel a kérdést nem is olyan régen az ország legméltánytalanabb közjogi méltósága, Kövér László, aki mostanában olyan szívesen trombitálja tele méretes hülyeségekkel a magyar közbeszédet – az meg harap rá.

 

Kicsivel az armageddonos beszélgetés után a házelnök például a Demokratának adott interjújában találta burkoltan lenácizni az Európai Uniót, mondván, hogy annak vezetése, „a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar” sem hisz már a győzelemben, ott várják „a csodafegyvert, a Wunderwaffét, amely számukra ebben a pillanatban a hetes cikk, ettől remélik a fordulatot, a végső győzelmet”.

 

Ezekre a kijelentésekre a II. világháború lezárásának 75. évfordulóján, egyben az európai integráció 70. születésnapján időszerű válaszolni.

 

Az EU mint birodalomellenes projekt

 

Legyen szó akár Nigel Farage-ról, akár Kövér Lászlóról, a populista politikusok kedvelt szólama, hogy az EU egy birodalmi projekt, ahol kivételesen nem Berlinből vagy Moszkvából, hanem Brüsszelből rángatják a szálakat. Egy közös van csak: az egész elszenvedői mi, szegény magyarok, britek, csehek, krahácsiak, satöbbi, vagyunk.

 

Ugyanezen politikusok szoktak hangosan hőbörögni Brüsszel tehetetlensége miatt, amely, ha baj van, visszahúzódik a saját „bunkerébe”, és remegve várja, hogy elmúljon a vihar.

 

Furcsa ellentmondás: a mindent és mindenkit maga alá gyűrő globalista/liberális/fasiszta/kommunista hatalmi centrum ránk akarja kényszeríteni az akaratát, mégis az ott ülők lényegében tehetetlen balfaszok gyülekezete, akik még egy ajtót sem tudnak kinyitni, ha nem segít nekik Orbán Viktor.

 

Ez az ellentmondás azon a hamis és mesterséges törésvonalon alapul, miszerint óriási ellentét és háború folyna a globalista „Brüsszel” és a nemzetállamok között. Ezt a törésvonalat a bűnbakkereső populista vezetők építgették éveken, évtizedeken keresztül – hogy mennyire sikeresen, azt az Azonnali videója tökéletesen demonstrálja –, azt a csekélyke tényt figyelmen kívül hagyva, hogy az Európai Unió mindig is, és mind a mai napig egy nemzetállami, és ezáltal végletekig birodalomellenes projekt.

 

 

Szimbolikus és egyáltalán nem véletlen ugyanis, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én egy valóban birodalmi projekt – a náci Németország – legyőzésének ötödik évfordulójára időzítette ismert beszédét, amelyben a francia kormány nevében javasolta, hogy a francia és a (nyugat)német szén-és acéltermelést helyezzék közös főhatóság alá.

 

Tette mindezt úgy, hogy már említett beszédében is a birodalmiság ellen szólalt fel, mikor azt mondta, „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni”. „Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség” – áll a beszédben. „Bármihez is fogunk, annak elsősorban e két országra [Franciaországra és (Nyugat-)Németországra] kell vonatkoznia.”

 

Vagyis maga Schuman is hangsúlyozza az EU-előd Európai Szén- és Acélközösség (amely végül 1951-ben jött létre) nemzetállami alapjait.

 

A szupranacionalitás – vagyis a nemzetek feletti struktúra, mely a német és francia szén- és acéltermelést szabályozza – az ESZAK esetében csupán eszköz, amely a francia-német megbékélést, tágabb értelemben ezzel pedig az európai békét szolgálja.

 

És ennek már hetven éve, az ESZAK-nak már nyoma sincs, lett belőle Európai Gazdasági Közösség, majd Európai Közösségek, majd pedig Európai Unió, de a lényegét tekintve az integráció lényege mit sem változott: egy háborúellenes, alapvetően gazdasági fókuszú, és nemzetállamokon alapuló együttműködés. Amelynek sikere ebből adódóan pont a nemzetállamokon múlik: Európai Bizottság vagy Európai Parlament ide vagy oda, tagállami áldás nélkül nincs döntéshozatal,

 

csúsztatás tehát azt állítani, hogy „Brüsszel” bárkire is rá tudná kényszeríteni az akaratát anélkül, hogy erre a tagállamok rámondják az áment.

 

Az EU mint a normális viták projektje

 

A másik népszerű populista szólam a tehetetlen Brüsszel képe, amely mindenkit cseszeget, mikor senki sem kéri, és eltűnik, mikor tényleg szükség lenne rá. Azok, akik viszont hatalmi pozícióból az EU tehetetlenségét ecsetelik, elsősorban magukra nézzenek – jórészt ők azok, akik a leghangosabban követelik a nemzetállami szuverenitás sérthetetlenségét.

 

Márpedig az unió ráráruházott hatáskörök nélkül fabatkát sem ér, így nem is kell meglepődni, hogy ha szükség van rá, tehetetlen.

 

Arról lehet vitatkozni, hogy jó-e ez így, vagy sem. Arról viszont már kár lenne, hogy az EU-t a véleménykülönbségek vitték előre. Altiero Spinelli, az európai föderalizmus egyik atyja igen tiszteletreméltó ember, ízig-vérig európai volt, arról viszont például, hogy az EU-nak egy föderalista projektnek kell lennie, máig nincsen konszenzus, hiába került bele az Európai Unióról szóló szerződésbe a sokat idézett „ever closer union”, vagyis a folyamatosan szorosabbá váló együttműködés igénye. Nemzetállami és gazdasági alapokon nyugvó együttműködésként nem hiába áll ilyen bizonytalan lábakon az Európai Unió, ha politikai együttműködésre kerülne a sor, legyen szó akár a migrációs, akár a külpolitikáról vagy a sok vitát kiváltó bővítés kérdéséről.

 

Egy biztos: az EU-ban megférnek, és mindig is megfértek a véleménykülönbségek, elvégre egy kontinens jövőjéről van szó. A föderalisták és nemzetállamiak, a több- és az egysebességes Európa hívei, a balkáni bővítést követelők és az azt ellenzők – hogy csak három újabb politikai törésvonalat említsünk – közötti vitáknak nagyon is helye van az EU-ban. Azoknak viszont nincs, akik nem szeretnek, vagy még rosszabb, nem akarnak vitázni, csak a partvonalról ordibálni. Nem véletlen, hogy a megmondóemberek Európája ennyire idegenül hat a – sokszor unalmas, hosszú, de mégis hasznos – viták Európája mellett.

 

Az EU mint sikerprojekt

 

Az viszont már tény, hogy ahogy egyre mélyebbé válik az unió, úgy válnak egyre elfogadottabbá minden tagállam által azok a közösségi szintre helyezett gazdasági, és a mindennapi életet segítő hatáskörök és normák, amelyeket meglehet, eleinte nagy vita övezett. Az, hogy a közös uniós piac jó, senki nem kérdőjelezi már meg, ahogyan az, hogy útlevél és határellenőrzések nélkül, egy szál személyivel utazhatunk az unió határain belül – már ha nincs koronavírus –, vagy roamingdíjak nélkül telefonálunk, mindenki életét könnyebbé tette.

 

Az eurózónából való kilépés is szintén a politikai partvonalról ordítozva tűnik csak népszerű lépésnek, de amint a korábban még ezt követelő pártok hatalomra jutnak – mint az olasz Öt Csillag Mozgalom –, már elillan a bátorságuk. Sőt, a vírusválság közepette már Bulgária is beismerte: jobban járnának most a közös valutával.

 

Számoljunk tehát le azzal a rendre elő-előkerülő médiahuhogással, hogy az Európai Unió egy bukott projekt lenne.

 

Az unióban a dolgok valóban lassan történnek, a döntéshozatal nyögvenyelős, a viták sokáig tartanak, a nagyívű célokból sokszor nem is lesz semmi, ami pedig meg is valósul, tele van kínos kompromisszumokkal. De ez a pepecselés az ára annak, hogy az EU végtére is ne egy akaratát másokra rákényszerítő birodalom, hanem egy hatékony és mindenkinek érdekében álló integrációs forma legyen,

 

elvégre huszonhét államnak, és nem az ország 133 legbátrabb emberének kell csak megfelelni.

 

A koronavírus mutatta csak meg, mire mennénk EU nélkül, hiszen kis túlzással épp ott tartunk, mint hetven éve, mielőtt Robert Schuman felolvasta volna a nyilatkozatát. A határok nem átjárhatóak, huszonhét állam huszonhétféle rendelkezéseket léptet érvénybe, az európai intézményrendszer – kellő hatáskörök híján – olyan, mintha nem is lenne, a következő hétéves költségvetés számai – így a zsíros kohéziós pénzek – a kanyarban sincsenek.

 

Keserű, mégis szimbolikus hetvenéves születésnap ez.

 

De ha hamarosan visszakapjuk – a részben az unió által nekünk adott – szabadságainkat, majd talán az EU-t is megtanuljuk jobban értékelni.

 

Mert az Európai Unió nem uborkagörbület, nem háttérhatalom, nem globalista-liberális ármánykodás, de még csak nem is csak úgy általában Brüsszel. Az Európai Unió mi vagyunk. Ennél már csak boldogabb születésnapot, európai integráció!

 

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Katt ide!

 

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ahhoz, hogy Magyarországról valaki ellen eljárást indítsanak, részes tagállamban vagy ottani céggel kell az EU-s pénzt elcsalni. Ezt maga Laura Codruța Kövesi mondta nekünk.

Rövid ideig tartott a szerb koronavírus-siker: a választások után két héttel ismét kijárási korlátozásokat vezethetnek be.

Itt a nyár, itt a főszezon, a budapesti reptér mégis inkább szellemvárosra hasonlít.

A járvány súlyosságát
tagadó brazil elnök már
napok óta tüneteket mutatott.

A Windows File Recovery évtizedes szenvedésnek vethet véget: nem kell attól tartanunk, hogy véletlenül töröljük az értékes dokumentumainkat!

Hét év után taszította le a trónról a kancellárt az a Rudolf Anschober, akit a járvány alatt szinte minden nap látott egész Ausztria válságot menedzselni.

A kormány elveszi a várostól a Samsung-gyár által fizetett iparűzésiadó-bevételt. Megkérdeztünk néhány gödit, mit szólnak ehhez. Videó!

A hét kérdése

Szeptemberig pihenőre megy a parlament, kell is, mert sok minden történt: összegyűjtöttünk 10+1 emlékezetes pillanatot, te pedig szavazhatsz a kedvencedről!

Azért ide elnéznénk

Miért menekülnek el melegek még ma is Kelet-Európából? A berlini ZOiS online-rendezvényén erről lesz szó július 9-én.

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Július 30-án újra vitáznak az újságírók: most Pető Péter, a 24.hu, és Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője fog „összecsapni” a MagNet Közösségi Házban.

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás