+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2020. február 15. szombat, 15:00
Az uniós támogatások kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötése csak kisebb részben szól Orbán Viktorról: az ő orrba vágását használják ürügyként arra, hogy az EU döntéshozatali rendszerébe benyomjanak egy olyan mechanizmust, amely alapján a Bizottság valódi kormányként működhetne.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Itt van ez a hír arról, hogy felpuhult az az uniós álláspont, hogy majd jogállamisági feltételek betartásához kötik az uniós támogatások kifizetését. Röviden arról van szó, hogy az eredeti terv az volt, hogy ha a bizottság (kb. az unió kormánya) azt mondja, hogy X állam nem eléggé jogállam és meg akarja ezért büntetni, akkor akkor a Tanács (a döntéshozatal azon szerve, ahol minden tagállamnak egy szavazata van) úgy hoz döntést, hogy annak kell feltenni a kezét, aki NEM akarja, hogy ezt az államot megbüntessék. Ehelyett az lesz, hogy annak kell feltenni a kezét, aki akarja a büntetést, megfejelve azzal, hogy az igen szavazatoknak összesen az unió lakosságának kétharmadát is képviselnie kell. Érdemes elolvasni a cikket, amit linkeltem, ott levezetik, hogy mik az esélyek, és jól látják.

 

Magyarországon ennek az ügynek az értelmezési kerete az, hogy vajon Orbán Viktort lenyomja-e az EU. Ez sokat elmond Magyarországról.


Azok, akik drukkolnak annak, hogy Orbánt nyomja le az EU, egy fontos dolgot nem vesznek észre. Ezzel a drukkolással ők maguk teszik a közvélemény szemében Orbán Viktort olyan valakivé, aki odaállhat egy ringbe bokszolni az EU-val. És itt most nemcsak a Ripost olvasóira kell gondolni, hanem a HVG és a 168 Óra olvasóira is. Az, hogy kinek drukkolnak ezek az emberek, részletkérdés, ha az alap az, hogy a meccs az EU és Orbán között zajlik.


Aztán van az az értelmezési keret, amellyel Orbánék sikeresen kiegészítették az elsőt, a nemzeti-internacionalista meccs. A nemzetköziség pedig a magyar közbeszéd kódjában Trianon óta a szegény Magyarország ellen fenekedő szabadkőműves-páholyokat jelent, ahol a vacsoránál disznót és csigát nem szolgálnak fel. Magyarország ebben a meccsben is a közönség kedvence, Dávid a gonosz Góliát ellen.

 

Kommunikációs szempontból tehát Orbánék jól használják ezt a folyamatot arra, hogy a magyar ellenzéket a hazája ellen a nagyhatalmaknál árulkodó, a saját hatalmát a magyar emberek akaratával szemben, az elnyomók helytartójaként megszerezni akaró senkiháziakként mutassa be. Mindezt úgy, hogy aki egyébként olvas híreket, pontosan tudja, hogy Orbán gyakorlatilag a német ipar helytartója nálunk.

 

A magyar ellenzék meg ez ellen semmit sem tesz (valószínű fel sem mérik, miről van szó) hanem lelkendezve várja, hogy na majd mostmár (helló Szabolcs) jön a pofon Orbánnak.


Letudtuk az aktuálpolitikát, nézzük a hátteret.


Két fontos kérdés van: 1) az EU-ból lesz-e tényleges szupranacionális szervezet 2) ezt a jogállamisági feltételek előírásával kell-e elérni

 

Kezdjük a másodikkal.


A magyar történelemben több példa is van arra, hogy idegen kultúrát kényszerítettek ránk, és az használt nekünk. Államalapító Szent Istvánunk is tűzzel-vassal keresztelte meg a magyarokat, Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusának számtalan újítása a mai napig itt van velünk, akárcsak a Bach-korszakban bevezetett jogintézmények. Mégis, ezek nagyon vitatott korszakai a magyar történelemnek. Még Szent Istvánt se szokás nagyon szeretni, jobboldali körökben az ősmagyarkodás és a Koppány-kultusz érdekesen szokott vegyülni a Regnum Marianummal.

 

Az alapkérdés ugyanaz, ami a felvilágosult abszolutizmus idején: rá lehet-e és ha igen, kinek lehet rákényszeríteni a magyarokra (vagy akármelyik más népre) azt, amitől úgy gondoljuk, hogy jobb lesz neki?

 

Ez a kérdés mindig, mindenütt felmerül, ha államról, társadalomról, politikáról beszélünk. Ott van Platónnál, ott van Aquinói Szent Tamásnál, Hobbesnál, Marxnál, minden fontosabb filozófusnál, aki valaha ezeken gondolkodott. 

 

Én hajszálnyival ugyan, de kisebb filozopternek gondolom magam a fenti uraknál, ezért erre a kérdésre nem fogok válaszolni, pusztán csak felrovom a magyar ún. politológusoknak, hogy amikor átrágom magam az elemzéseiken, akkor a jogállamiságról, a 7. cikkelyről és az orbáni taktikázásról olvasok, arról viszont nem, hogy a magyar néplélek és politikatörténet alapkérdése van terítékén.

 

Mert ez a probléma sajátosan magyar is. Kuruc vidékről származom, az ország északkeleti csücske utoljára akkor volt központ, amikor Árpád nemzetségének szállásterülete volt arrafelé, azóta periféria, ahol minden labanc huncutság ellen először kezdenek balhézni és bontják ki a kurucok zászlaját. A nagyságos fejedelem hív minket, cum Deo pro Patria et Libertate, Ugocsa non coronat, hajítsuk ki az érseknek és az udvarnak jelentő csuhást a templomból. Talán ez is lehet az oka, hogy – nagyon sok magyar értelmiségivel együtt – én nem tudnék felhőtlenül örülni annak, ha mindenféle sápatag brüsszeli metternichek és kolowratok mondanák meg a magyaroknak, hogy kell élni. A magyarok nagy részében ez az érzés elég komoly küzdelmet vív azzal, hogy nem örülnek annak, hogy egyébként egy kapzsi lótolvaj mentalitásával „kormányozzák” az országot, egyenesen a szakadékba.

 

A másik kérdésre válaszolva látszik, hogy ez a vita az EU-n belül csak kisebb részben szól Orbán Viktorról.


Az EU egy békeszerződés szülötte, ahol az évszázados háborúskodásban kivérzett és kifáradt európai nagyhatalmak, melyek ráadásul nagyrészt kiszorulóban voltak (vagy már ki is szorultak) gyarmataikról, amelyekből a háborúskodást finanszíroztak, rájöttek, hogy változtatni kell. Nem mehet tovább az 1618 óta fennálló állapot, hogy 30-40 évente valamelyik (rendszerint a németek vagy franciák által vezetett) szövetség legyőzi és kirabolja a másikat.


Változtatni kellett, és az ilyen változások rendszerint internacionális fórumok szoktak lenni. Az ilyenekben a részes államok olyan mechanizmusokat alkotnak, amelyekben meghatározzák, hogy vajon mik lehetnek a várható konfliktusok, majd hozzárendelik a konfliktusezelés eszközeit. Tárgyalások, döntőbíróságok, szerződések és hasonlók segítenek elkerülni a háborút. 

 

Az EU annyival több mondjuk a bécsi konferenciánál vagy az ENSZ-nél, hogy gazdasági integrációt is előirányzott és kb 40 év alatt (amikor ugye nálunk pont szocializmus volt) nagyrészt meg is valósította. Aki tanult EU-jogot, az sokat szenvedett bírósági döntések (Costa v ENEL, Cassis de Dijon, van Gend en Loos, Dyestuff case stb) bemagolásával, amelyek során az EU bírósága az egységes belső piac megteremtése érdekében következetesen lebontotta a nemzeti korlátokat és ami ugyanilyen fontos, megteremtette a közösségi jog közvetlen alkalmazhatóságát és közvetlen hatályát.

 

Ezek azt jelentik, hogy az EU jogszabályai a tagállamok állampolgárai számára közvetlenül, mindenféle tagállami beleegyezés nélkül teremtenek jogokat és kötelezettségeket, és a bíróságok ezeket a szabályokat közvetlenül, ugyanúgy kell, hogy alkalmazzák, mint a saját jogukat, vagyis nemzetközi jogi szempontból a magyar, ír, osztrák, portugál bíróság előtt nincs nemzeti és EU-jog, az EU jog a „fórum saját joga”. 

 

Ennek logikus következménye az, hogy minden tagállam, kivétel nélkül (tehát egyáltalán nem csak Orbán Viktor) lassítani akarja az uniós szabályok megszületését, hiszen nagyjából a nyolcvanas évekre világos lett, hogy ha azok egyszer megszülettek, kibújni alóluk lehetetlen. 

 

Az EU ezt követő fejlődése, az 1992-es maastrichti szerződés óta arról szól, hogy ezeken a döntési folyamatokon gyorsítani és egyszerűsíteni kellene. Az 1992-ben lefektetett döntési folyamatok perverzen bonyolultak, de legalább már formalizáltak voltak. Évekig, néha évtizedekig tartott mindent keresztülnyomni, de már legalább látszott, hogy hol és ki blokkol. A későbbi (Amszterdam, Nizza, Liszabon) szerződések pedig igyekeznek ezeket a folyamatokat tovább egyszerűsíteni és gyorsítani. 

 

A nagy áttörés, amelyet a lisszaboni Szerződés előtt sokan vártak, elmaradt. Az EU egy olyan érdekes szervezet lett, amely már régen túlmutat balhék tárgyalásos rendezésén, sőt már azon is, hogy egyfajta kereskedelmi szövetségként a tagjainak közös kereskedelmi szabályokat írjon elő. A gyerekelhelyezéstől kezdve a fogyasztói szerződéseken át a hagyatéki eljárásig minden egységes és minden azért egységes, mert működik egy jogalkotási rendszer.


Az EU-val azonban egy dolgot továbbra sem csinálnak: nem kormányozzák. A Bizottságra szokás azt mondani, hogy az az EU „kormánya” de mindenütt idézőjelbe teszik. Azért, mert nem az.


Pedig a folyamat egyre inkább közeledik oda, hogy tényleg legyen az EU-nak kormánya. Ennek fontos állomása az európai ügyészség felállítása, amellyel gyakorlatilag létrejönne az EU komplett igazságszolgáltatása. Felmerül a kérdés, hogy milyen szuverenitása van annak a kormánynak, amelynek tagjaiért bármikor kijöhet az európai ügyész, utasítva az egyébként a helyi belügyminiszter alá tartozó helyi rendőrséget arra, hogy akkor most tessék bilincsbe verni a belügyminiszter urat és elvinni a kóterbe (igen, tudom, hogy van mentelmi, de sarkítani akartam). Jogalkotás és igazságszolgáltatás, a Montesquieu által leírt hármasból már csak a kormányzás hiányzik.


Itt térünk vissza Orbán Viktorhoz.


A Doktor Miniszter Elnök Úr ugyanis – úgy gondolták valakik – elég népszerűtlen, és elég nyilvánvalóan bűnöző ahhoz, hogy az ő orrba vágását használják ürügyként arra, hogy az EU döntéshozatali rendszerébe benyomjanak egy olyan mechanizmust, amely alapján a Bizottság (immáron valódi kormányként viselkedve) eldönt valamit, (ez esetben azt, hogy Orbán rossz fiú volt és meg kell büntetni), majd nem az következik, hogy erre engedélyt kell kérnie, hanem az, hogy ha ez sokaknak (nagyon sokaknak) nem tetszik, akkor kivételesen leállíthatják a Bizottságot. 

 

Ahogy az Eurológus helyesen rámutat, a politika ez esetben úgy jön ki, hogy azért is kevesen teszik fel a kezüket, hogy Orbánt megbüntesse valaki, de ha már megbüntették, akkor azért se teszik fel a kezüket, hogy csinálják vissza. És ez nem csak olyan témák esetén lenne így, mint Orbán megbüntetése (mely egyébként a mi megbüntetésünk Orbán tetteiért, ugye...).

 

Egy ilyen manőverrel tehát a Bizottság de facto szabad kezet kapna. Ráadásul egy olyan területen, ahol a nagyon nem együttműködő kormányfőket gyakorlatilag le tudná váltani, főleg a kicsi kelet-európai országokban, ahol a gazdaság életben maradása függ az uniós támogatásoktól. Lehet eleinte ökölrázás lenne, de egy magyar, román, szlovák kormányt egy-két hónap alatt ki lehet éheztetni és lemondásra lehet kényszeríteni. 

 

Talán innen nézve már érthető, hogy miért nem ment át ez az elképzelés és miért maradt a puhább verzió.

 

Más kérdés, hogy az EU abban a helyzetben van, hogy politikai feszültségei akkorák, hogy a nagyrészt jól működő (bár erről a dél-európai országok véleménye nyilván más...) gazdasági-belsőpiaci rendszer ellenére széteshet.

 

Megkockáztatom: az EU abban a helyzetben van, hogy meglépi az integráció legmagasabb fokát, vagy szétesik.

 

Ebben lehet, hogy nincs igazam, mert egy-két éve is mindenki attól tartott, hogy az EU szétesik, mert szétverik a populisták, de nem történt meg.

 

De azért remélem, hogy sikerült ezzel az írással azt elérnem, hogy lássuk: ezeknek az eseményeknek mellékszála, hogy Orbán Viktor mit csinál a magyar színházakkal vagy iskolákkal. Ez továbbra is nekünk kellene, hogy fontos legyen, és ha rosszul csinálja, akkor nekünk kell változtatni.

 

Akármennyire is EU-párti vagyok, nem tartom sokra azokat, akik itthon, mint a sült galambot, úgy várják, hogy az EU ezt megtegye. Az alapvető jogokkal ugyanis alapvető kötelességek is járnak, azok pedig nem azt jelentik, hogy drukkolva várjuk, hogy hozzanak másik miniszterelnököt, hanem azt, hogy választunk másikat, ha ez nem jó. Ha valaki nem így gondolja, az akkor se demokrata, ha esetleg ez van a zászlajára írva. A labancok között is sok okos ember volt, sőt sok olyan is, aki Magyarországnak jót akart. Szavazni viszont soha, senki nem szavazott rájuk.

 

 

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az biztos, hogy 2020-ban soha nem látott számú embernek kerül be a mindennapi életébe az online piálás a haverokkal. De igazából van ennek bármi értelme? Leteszteltük!

Ugyanazzal a kanállal áldoztattak végig híveket, miközben a koronavírus a nyállal terjed leginkább. Megkérdeztük, hogy csinálják ezt a magyarországi ortodoxok.

A brit egészségügyi rendszernek legalább húszezer ilyen készülékre lenne szüksége, a kényszerűségből nem versenyző csapatok segíthetnek be.

Vlagyimir Putyin szóvivője maga erősítette meg, hogy az elnöki hivatalból is pozitív lett egy ember tesztje. A sajtó tud.

Az érkező magyar kamionosokra 14 nap karantén vár mostantól, akkor is, ha nem mutatják koronavírus gyanúját.

A britek heteken belül házilag is tesztelhetik, megfertőződtek-e a koronavírussal. Elérhető lesz-e ilyen teszt Magyarországon is? Egyáltalán van értelme?

A hét kérdése

Őket üti meg a legjobban a koronavírus miatti leállás: te mivel segíted a fennmaradásukat? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Március 28-án fél 9-től kapcsolj le mindent otthon: környezetvédelemnek és digitális detoxnak is jó.

Bulizz virtuálisan fél Béccsel március 28-án éjszaka, ingyen!

Ezt is szerettétek

Indul az Azonnali Trianon 100 podcastsorozata! Itt nem az a téma, hogy kinek fáj vagy nem fáj eléggé Trianon, hanem, hogy mi történt. Az első vendég Révész Tamás hadtörténész.

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás