+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakó Bea
2019. november 21. csütörtök, 09:59
A Néppárt új elnöke nagyon szeretné, ha január végéig döntés lenne a Fideszről a pártcsaládban. Tusk az illiberális tendenciák ellen határozottan harcolna, de azt mondja: a populistáknak odaszúró tegnapi beszédét nem kifejezetten Orbánéknak, hanem minden Néppárt-tagnak címezte. Tusk decemberre várja a három bölcs jelentését, akikkel már konzultált is.
„Nem engedhetjük meg, hogy a biztonságot és a rendet kisajátítsák a politikai populisták, manipulátorok és autokraták”

 

– ezt mondta szerdán Donald Tusk, az Európai Néppárt frissen megválasztott elnöke, amit könnyű úgy értelmezni, hogy mindezzel Orbán Viktornak üzent; hiszen a Fidesz tagságát azért függesztették fel a Néppártban, hogy a Néppárt három veterán prominense, három bölcs segítségével kivizsgálják, a Fidesz betartja-e a pártcsalád kereszténydemokrata alapértékeit, a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat.

 

Tusk csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott a Néppárt zágrábi kongresszusán, ahol az Azonnali arról kérdezte az új EPP-elnököt: Orbánnak címezte-e a mondandóját.

 

„Minden tagpártnak címeztem a mondandómat”

 

– válaszolt erre Tusk, hozzátéve: ez csak egy kommentár volt az erről szóló belső vitába, de semmi különös. Intenzív vita van erről, de ő nem pánikol: nem ért egyet egyes politikai narratívákkal és ideákkal, amiket Orbán képvisel, ugyanakkor mégis barátja a magyar miniszterelnök, akivel sok minden közös bennük.

 

Tusk az Azonnali kérdésére azt is elmondta: a három bölcs készülő jelentése kapcsán már megkereste a bölcsek közül a belga Herman Van Rompuy-t (az Európai Tanács volt elnökét) és a német Hans-Gert Pötteringet (aki korábban az Európai Parlament elnöke volt). Ők arról biztosították, hogy

 

még az év vége előtt a rendelkezésére bocsátják a jelentésüket a Fideszről, vagyis ez decemberben valószínű – mondta Tusk, hangsúlyozva, hogy erről „nagyon intenzív konzultáció lesz”.

 

A saját véleménye egyébként nyilvánvaló, ő már ezt többször kifejezte – emlékeztetett, megismételve, hogy határozottan küzdeni kell az illiberális tendenciák ellen. Ettől még persze Orbán is kifejezheti erről a véleményét, zárta a válaszát Tusk, aki nagyon szeretné, hogy a Fidesz ügyében január végéig döntés legyen a Néppártban.

 

 

Egy olasz újságíró arról is kérdezte Tuskot, hogy a Matteo Salvini-féle Lega beléphet-e az EPP-be. (Ezt ugyanis például Silvio Berlusconi korábbi olasz jobbközép miniszterelnök nagyon szeretné.) Tusk erre az újságírók derültségére mondta: elég sötét a fantáziája, de azért még annak is van határa. 

 

Joseph Daul, az EPP leköszönő elnöke sietett Tusk segítségére, mondván: nem is jött erre vonatkozó kérés a Legától, tehát a kérdés nem időszerű. 

 

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A budapesti bazilika előtti karácsonyi vásár olyan közönségszavazáson lett a legjobb, ahol már a jelöltséghez tízezer eurót kell kipengetni. Orbán azért büszkélkedik vele.

A győri helyi választási iroda közlése szerint az eddig ismert öt jelöltön kívül van még öt trónkövetelő Győrben. Kérdés, hogy össze tudják-e karácsonyig szedni az ajánlásokat.

Mit ajándékozna Orbánnak és Gyurcsánynak? A jobbikos Jakab Péter erre is válaszol az Azonnali karácsonyi körkérdésében.

A boszniai táborban körülbelül hatszáz ember élt embertelen körülmények között: mosdó és víz sem volt, az emberek pedig még a hóesés után is sátrakban húzták meg magukat.

A DK még azután is meghívott a taggyűlésére, hogy már négy hónapja jeleztem, kilépnék a pártból, írja Petróczi Rafael.

Strache alkancellárként rendszeresen találkozott azon cégek vezetőivel, amelyeket az ibizai videóban az FPÖ titkos adományozóiként nevezett meg. De sámánokra is maradt ideje.

Ha elfogadják a kultúratámogatás átalakítását célzó törvényt, tüntetéssorozat kezdődik, mondta az Azonnalinak Novkov Máté a hétfői tüntetésen.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Végre megtelik élettel az egyik legszebb budapesti vásárcsarnok. December 14.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás