felfüggesztés
Illés Gergő
Mi az, amit a Néppárt már tényleg nem nézne el a Fidesznek?

Az EPP erőfeszítései a Fidesz megszelídítésére annyira sikeresek voltak, hogy a felfüggesztés óta eltelt másfél évben eljutottunk a sorosozástól és junckerezéstől a „farkasveremig” és a gestapózásig.

Mit szólnak hozzá a Néppártban, hogy a Fidesz hibrid rezsimet csinált Magyarországon?
Mit szólnak hozzá a Néppártban, hogy a Fidesz hibrid rezsimet csinált Magyarországon?

A Freedom House szerint demokráciából hibrid rezsimet csinált Magyarországon az a Fidesz, amely ha felfüggesztve is, de még mindig az Európai Néppárt tagja, úgyhogy megkérdeztük erről a tagpártokat.

Már a lengyel jobbközép is kizárná a Fideszt, de a járvány miatt nem lesz könnyű
Már a lengyel jobbközép is kizárná a Fideszt, de a járvány miatt nem lesz könnyű

A Polgári Platform képében az egyik legnagyobb néppárti delegáció csatlakozott a koronavírus-törvény miatt a Fidesz kizárását kezdeményező javaslathoz, ráadásul ugyanebből a pártból jön Donald Tusk, az EPP jelenlegi elnöke is. A Twitteren már meg is indult a szóváltás a kizárást követelők és Deutsch Tamás között.

Nincs nekem erre időm! – üzeni az ellene szervezkedő néppártiaknak Orbán
Nincs nekem erre időm! – üzeni az ellene szervezkedő néppártiaknak Orbán

Csütörtök tizenhárom EPP-tagpárt szólított fel a Fidesz kizárására a pártcsaládból, Orbán azt mondja, most a magyar embereket védi, ezért nincs ideje erről beszélni.

Tizenhárom EPP-tagpárt kizárná a Fideszt a koronavírus-törvény miatt
Tizenhárom EPP-tagpárt kizárná a Fideszt a koronavírus-törvény miatt

Kérdés, hogy mekkora sikerrel: a különösen befolyásos, német, spanyol, francia vagy olasz néppárti tagpártok továbbra is hallgatnak a Fidesz helyzetével kapcsolatban.

„Castrót és Marxot éltetjük”: memorandumot intézett Orbán az EPP-hez
„Castrót és Marxot éltetjük”: memorandumot intézett Orbán az EPP-hez

Már nem arról beszél a magyar kormányfő, hogy milyen közel volt a Fidesz az EPP-ből való kilépéshez, inkább egy nagyszabású belső vitát kezdeményezne a jobboldali pártcsaládban.

A Fidesznél pattog a labda a néppárti tagság ügyében – Manfred Weber az Azonnalinak
A Fidesznél pattog a labda a néppárti tagság ügyében – Manfred Weber az Azonnalinak

Az EPP frakcióvezetője szerint pártcsaládja kész a párbeszédre a Fidesszel, az pedig ha akarja, még mindig tisztázhatja magát, habár a CEU ügyében még mindig nem kaptak világos válaszokat.

Nagyon titkolja a KDNP EP-képviselője, hogy mit csinálnak a Néppárt kongresszusán
Nagyon titkolja a KDNP EP-képviselője, hogy mit csinálnak a Néppárt kongresszusán

A Fidesz fel van függesztve a Néppártban, így a kétnapos zágrábi kongresszusra se jöttek el. Nem úgy a KDNP! Azonban mikor EP-képviselőjüket megkérdeztük volna a Fidesz felfüggesztéséről és a Néppárt új elnökéről, egészen meglepő válaszokat kaptunk.

A Néppárt minden tagjának címeztem a populistás beszédet – Donald Tusk az Azonnalinak
A Néppárt minden tagjának címeztem a populistás beszédet – Donald Tusk az Azonnalinak

A Néppárt új elnöke nagyon szeretné, ha január végéig döntés lenne a Fideszről a pártcsaládban. Tusk az illiberális tendenciák ellen határozottan harcolna, de azt mondja: a populistáknak odaszúró tegnapi beszédét nem kifejezetten Orbánéknak, hanem minden Néppárt-tagnak címezte. Tusk decemberre várja a három bölcs jelentését, akikkel már konzultált is.

Deutsch az Azonnalinak: Előre szóltunk, hogy nem megyünk a Néppárt kongresszusára
Deutsch az Azonnalinak: Előre szóltunk, hogy nem megyünk a Néppárt kongresszusára

Amúgy se vesznek részt a néppárti tanácskozásokon a felfüggesztés óta, azért meg nem mennek el, hogy meghallgassák az amúgy is nyilvános kongresszust. Deutsch Tamás az Azonnalinak azt is elmondta: a Fidesz néppárti tagságát végző három bölcs vizsgálata azért húzódik el, mert a Néppárt vezetése erre kérte őket. A KDNP egyébként ott lesz a kongresszuson.

1 2