Elolvastuk Boris Johnson brexittervét, elmondjuk, mennyire reális!

Egy határ helyett két határ, amik annyira nem is igaziak, Észak-Írország pedig megússza egy fél brexittel. Nagyjából így foglalható össze a Boris Johnson brit miniszterelnök által az utolsó pillanatban bedobott terv, ami elvi szinten egész innovatív, viszont a gyakorlatban elég könnyű elcseszni. Szürkezónás csempészparadicsom lesz-e az Ír-szigetből, és egyáltalán van-e esélye Johnson ötletének a megvalósulásra? Elmagyarázzuk!

Pontosan négy hét van hátra október 31-ig, amikor az Egyesült Királyságnak elvileg – deallel, vagy anélkül – ki kéne lépnie az Európai Unióból. A parlament közben elfogadott egy törvényt, amely arra kötelezi a miniszterelnököt, hogy ha nem sikerül az EU-val semmit kitárgyalni, akkor kérjen további haladékot, de Boris Johnson erre nem hajlandó, mindenképp kilépést akar október 31-én.

Elszántságához képest annyira nem siette el a dolgokat Johnson. Csak négy héttel a határidő előtt tett le egy írásos anyagot az asztalra, ami nem is egy szövegszerű megállapodás-tervezet, hanem csak egy összefoglaló, és nem a teljes brexit rendezésére vonatkozik, hanem arra az egyetlen problémás pontra, ami miatt a May-féle átfogó megállapodás-tervezet újra meg újra elbukott: az ír határról szóló jegyzőkönyvre.

Mi a baj az ír határral?

Az Ír-szigeten az északír konfliktust lezáró Good Friday Agreement (nagypénteki megállapodás) garantálja a nyugalmat 1998 óta. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy nincs határ a szigeten, tehát szabad az átjárás Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország között. Csakhogy a brexittel adódik a probléma: ha Írország része marad a vámuniónak és az EU-s belső piacnak, az Egyesült Királyság meg nem, akkor hogyan oldják meg, hogy ez a határnélküliség fennmaradjon úgy, hogy ne kelljen a két sziget közti tengeri határon (tehát az Egyesült Királyságon belül) se tényleges határt létesíteni?

Erre May-nek nem volt válasza, úgyhogy az EU által jóváhagyott megállapodástervezethez hozzácsaptak egy jegyzőkönyvet, mely szerint az Egyesült Királyság az EU-val vámunióban marad, amíg nem sikerül az ír határ ügyét rendezni egy külön megállapodásban. Ráadásul erre nem is fektettek le konkrét határidőt, ami érthető módon kiakasztotta a brexitereket, mert így simán lehetséges lett volna, hogy ha bármelyik félen, akár az EU-n, akár a briteken csúszik el egy külön megállapodás az ír határról,

és May végül lemondásra kényszerült.

A nagyhangú brexiter Boris Johnson előtt tehát elég lehetetlen feladat áll, ha megállapodással akarja rendezni ezt a dolgot, viszont az utolsó pillanatban benyújtott és eléggé elnagyolt ötlete azt mutatja, hogy azért nem olyan hülye ő, mint amilyennek szereti őt láttatni a mainstream liberális sajtó.

BoJo nagy ötlete: egy kemény határ helyett két fél-határ

Johnson javaslata a May-féle megállapodás kereteiben gondolkodik: az ott lefektetett, 2020 végéig tartó átmeneti időszakra és a brexit lebonyolítására felállítandó közös bizottságra maga is hivatkozik, egyedül az ír határra vonatkozó jegyzőkönyvet írná újra. Mégpedig úgy, hogy az átmeneti időszak lejárta után jogilag két határt csinálna, amelyek azonban fizikailag nem is feltétlenül léteznének.

Elsőre bonyolultnak hangozhat, az alapötlet viszont annyiban innovatív, hogy

Az elképzelt modell nem is lenne hülyeség, viszont rengeteg hangsúlyos gyakorlati kérdést vet fel, amiket négy hét alatt lehetetlennek tűnik rendezni.

Mi ez a kétféle határ?

Johnson abból indult ki, hogy az Egyesült Királyságot Észak-Írországgal együtt mindenképp ki kell léptetni a vámunióból. Ez azt jelenti, hogy bár Nagy-Britannia a határnélküli schengeni övezetnek nem volt eddig tagja, a vámuniónak attól még igen: ha az unión kívülről érkezett áru egy brit kikötőbe, akkor ott meg kellett fizetni utána az arra a termékre az EU által egységesen megállapított vámot (tehát ugyanannyit, mintha mondjuk egy olasz vagy német kikötőn keresztül hozták volna be), onnan pedig szabadon mehetett tovább bárhova az EU-n belül.

Ha kilépnek a britek a vámunióból, akkor onnantól kezdve ők az EU-tól függetlenül maguk állapíthatják meg, hogy kitől, mire, mennyi vámot szednek, viszont ha ők akarnak az EU-ba exportálni, akkor ők az EU szempontjából harmadik országnak számítanak, tehát nekik is meg kell fizetniük az EU által meghatározott vámot legközelebb a La Manche csatorna túloldalán.

A vámtól, tehát a behozatal utáni pénzfizetéstől különálló dolog az, hogy az EU egységes piacán ezen felül van egy csomó szabályozás: szabványok, élelmiszer-biztonsági előírások, amelyeknek meg kell felelniük a behozott áruknak. Mindezt pedig nyilván az EU külső határain kell ellenőrizni – amilyen elvileg az ír-északír nemlétező határ is lenne.

amely nem része az EU-s vámuniónak (tehát vám-téren az Egyesült Királysághoz tartozik), viszont szabályozási téren része az EU-s piacnak (ezt a kifejezést Johnson persze véletlenül sem használja, hanem úgy fogalmaz, hogy „megfelel az EU-s szabályoknak”). Ez azt jelenti, hogy a vámellenőrzést Írország és Észak-Írország között, az EU-s szabályoknak való megfelelést pedig Észak-Írország és Nagy-Britannia között kellene lefolytatni.

Persze így az írek és a brit unionisták egyaránt felháborodhatnának, hogy valami határféle azért mindkettejüknél lesz, úgyhogy Boris Johnson

Az a baj, hogy ez marhára macerás lesz

Ez a rugalmas, nem a határon történő de facto határellenőrzés azért nem egyszerű, és a konkrét részletekről túl sok minden nem derül ki a javaslatból, csak annyi, hogy az érintett hatóságoknak együtt kell működniük és előre értesíteniük egymást. Kialakítanák az „engedélyezett kereskedők” rendszerét is: aki megkapja ezt a plecsnit, az rugalmasabban tudja majd bonyolítani az ellenőrzéseket.

illetve hogyan szűrik ezt ki, ha egyáltalán nincs ellenőrzés magán a fizikai határon?

Ezekről a nem éppen apró és lényegtelen részletekről nincsenek konkrétumok Boris Johnson mindössze hétoldalas javaslatában, pedig, ha nem akarnak az Ír-szigetből valamiféle szürkezónás csempészparadicsomot csinálni, akkor mindezt gyorsan ki kellene találni.

Mit szólnak ehhez az északírek és az EU?

A javaslatból tehát úgy tűnik, hogy az északírek csak egy fél brexitet kapnak, hiszen a vámunióból kimaradnának, de az árukra vonatkozó szabályozások terén az EU is féllábbal bennmaradna Észak-Írországban. Ahogy Boris Johnson is fogalmaz a javaslatban: részben olyan szabályok lennének hatályban Észak-Írországban, amelyekre a brexit után az északíreknek nincs semmilyen ráhatásuk.

Épp ezért Boris Johnson terve szerint az északír parlamentnek is bele kell egyeznie az egészbe. Ráadásul nem csak egyszer, hanem később négyévente meg kellene újítani ezt a beleegyezést, tehát ha az a tapasztalat, hogy a gyakorlatban nem működik a rendszer, akkor az északír parlament kitáncolhatna belőle.

Ez nagyon szépen hangzik, csak nem túl reális, hiszen itt az Európai Unió és az Egyesült Királyság között kötött nemzetközi szerződésről lesz szó. Ha útközben valamit módosítani akarnak, ahhoz a másik fél beleegyezése is kell.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egyelőre még meg sem kötötték azt a bizonyos szerződést, és kérdés, hogy egyáltalán meg fogják-e kötni. Bár a May-féle tervezetre már annak rendje és módja szerint rábólintott a tagállami miniszterekből álló Tanács, ha új jegyzőkönyv lesz az ír határról, az elég jelentős módosítás, tehát ismét szükséges lesz az EU-s szervek beleegyezése: a Tanácsé és az Európai Parlamenté.

Hogy ez megtörténik-e, az kétségesnek tűnik, az EU illetékesei és az ír miniszterelnök ugyanis rögtön kifejezték, hogy nincsenek elájulva az ötlettől.

Az utolsó pillanatban bedobni egy alapvetően új, és nem is rossz, részleteiben viszont kidolgozatlan tervet azért elég merész vállalás Boris Johnson részéről. Ha nem jön össze a támogatás akár az északír, vagy a brit parlament, akár az EU részéről, akkor négy hét múlva jön a no deal brexit – aminek az elkerülése Johnsonnak most már törvényben foglalt kötelessége lenne, akár azon az áron is, hogy további haladékot kér.

De hát ugye Johnson „inkább feküdne holtan az árokban”, mint hogy ezt tegye.

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali