Bár szeretünk hangosan nevetni a kormány csillogó, de tök üres új stadionjain, az egész közép-európai régió küszködik az egyre kevesebb érdeklődővel. Mutatunk számokat, és elmondjuk, miért tűnik lehetetlennek a helyzet.
A most épp Szegedet is elért stadionépítési lázzal szembeni érvek között leginkább az egészségügy tragikus helyzete szokott előkerülni, de aki kicsit pragmatikusabban próbál közelíteni, az is eljut oda, hogy
A magyar NB I minősége és eredményessége az égvilágon semmit nem javult a modern arénáktól, az anyagi helyzet még romlott is (Szombathelyen konkrétan csődközeli helyzetet eredményezett az új stadion fenntartása), és az is gyorsan kiderült, hogy a nézőknek sem a sokszor omladozó létesítmények voltak a fő bajaik. Az utóbbi ellenőrzésére elég csak ránézni a statisztikákra.
A csökkenő nézőszámokon amúgy is mindig jó rugózni, de az a helyzet, hogy nem a Fidesz bénázása miatt van kevés érdeklődő az NB I-ben, de még csak nem is magyar sajátosság ez, hanem a térség általános problémája. Az arányok változók, de a foci modernizálódásával és a technika fejlődésével egyenes arányosságban csökkennek a nézőszámok Kelet-Európában, és a problémakör már annyira közös, hogy sokan egészen radikális javaslatokkal hoznák vissza a meccshangulatot.
Nem is állunk rosszul
Az okok firtatása előtt beszéljünk a konkrét számokról is kicsit!
és ezt már szépen felhúzza az a kétszer húszezer ember, ami a Fradi-Újpestre érkezett a Groupama Arénába. Ez az átlag érdemben nem fog változni, maximum csökkenni: a negyedik legnépszerűbb csapatnak számító Haladás kiesett az MTK-val együtt, helyükre a Zalaegerszeg és a Kaposvár jutott.
Ez a 3300 ember nem kiemelkedően kevés, hanem a régió átlaga: a tízcsapatos horvát bajnokságban 2732-en járnak átlagban meccsre, Szerbiában 2148-an, Romániában 3528-an, Ukrajnában 4105-en, Szlovákiában 2264-en, Ausztriában 6389-en, Szlovéniában pedig 1454-en.
Azért ne csak a számokat nézzük!
Hogy mennyire közönségmozgató egy ország focija, az nyilván rengeteg összetevőből áll, hiszen nyilván nem mindegy, mennyien laknak az országban, illetve az első osztályú focinak otthont adó városokban: ha innen nézzük, a 45 milliós Ukrajna sokkal rosszabbul áll, mint a 10 milliós Magyarország, holott a klubfocijuk jóval magasabban jegyzett, mint a miénk. És épp ezért arányaiban nézve jobban állnak nálunk például a horvátok, hiszen ott 4,1 millió emberből jön ki az a heti 2700.
Hozzánk legközelebb az osztrákok állnak, az ő számaik messze a legjobbak mindenben, de azért itt fontos kiemelni a kulturális vasfüggönyt:
Nem véletlen, hogy Bécs épp nem akar új nemzeti stadiont a sokszor renovált régi helyére, ugyanis egyszerűen nincs rá szükségük.
Egyáltalán nem mindegy persze a futballhagyomány: ameddig az osztrákok a német sportkultúrára is rácsatlakozva stabil hagyománnyá tették a klubfoci szeretetét, addig Szlovákiában eleve a hoki az elsőszámú csapatsport (itt érdemes megjegyezni, hogy a liga messze legnépszerűbb csapata a kifejezetten magyaroknak szóló DAC, az ő heti 8 ezrük nélkül még gyászosabban festene a tavalyi átlaguk).
És az sem mindegy, hogy mennyire lőtte be jól egy liga a stadionjainak méretét: ebben is Ausztria vezet persze, 49 százalékban használták ki az ülőhelyeket tavaly, mi pedig mögöttük vagyunk második helyen a magunk 35 százalékával, utánunk jönnek a románok 29, a horvátok 26, a szlovákok 24, a szlovénok 20, a szerbek pedig 15 százalékkal. Azért ezeknél az adatoknál is meg kell említeni, hogy Magyarországon köztudottan nemzeti sport a nézőszámok durván felfelé kerekítése a hivatalos adatokban, de induljunk ki abból a feltételezésből, hogy máshol is ez megy!
Erről is a kommunisták tehetnek!
Az látszik a mintán, hogy az egykori kommunista országok nagyon sokat vesztettek azzal, hogy minimum tíz évig kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy a világ legnépszerűbb csapatsportjával, illetve annak szétlopásának megakadályozásával foglalkozzanak, ami a nyugati csapatok iszonyatos gazdagodásával a közép- és kelet-európai sport lecsúszását eredményezte különböző ütemben. Jó bizonyíték erre a keletnémet foci, ami Németország egyesítése után tulajdonképpen megszűnt létezni a legmagasabb szinten. Ma már elképzelhetetlen, hogy addig menjen keleti csapat a Bajnokok Ligájában, mint 1999-ben a Dinamo Kijev, és semmi nem is utal arra, hogy ez változna a közeljövőben.
A keleti nézőszámok csökkenése főleg az elittől való leszakadásnak tudható be, illetve annak, hogy közben megdöbbentően egyszerű lett követni a sport krémjét: objektíven nézve nehéz elmagyarázni, miért kéne nekünk a szombat délutánunkat mondjuk a szombathelyi stadionban tölteni ahelyett, hogy a fotelből kényelmesen nézve láthatjuk a Real Madrid varázslatát.
Ahhoz képest, hogy hol áll a klubfocink, és a vezetőségek nagyjából hol kezelik a szurkolókat, igazából az is csoda, hogy ennyien érdeklődnek az NB I izgalmai iránt: aki látta, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében milyen megalázó egyszerűséggel ejtette ki az azóta már csoportkörössé vált Dinamo Zagreb a Fradit, annak érdemes figyelnie, mekkora pofozógép lesz a továbbiakban a horvát bajnokcsapat. A középmezőny legalja is nagyon messze van tőlünk ebben a műfajban, és a magyar akadémiai rendszert látva ez sem holnap fog változni.
Egyesüljön Közép-Európa?
A kevés nézőt hozó és egyre kevesebb valódi rangadót rendező országok szövetségei már régóta javasolnak megoldásokat a javításra: legutóbb a Slovan Bratislava elnöke mondta a Nemzeti Sportnak, hogy jó lenne inkább egy egyesített közép-európai bajnokság nekik a csehekkel és a magyarokkal, ami elsőre egész jól is hangzik, hiszen sokkal több valódi rangadó lenne egy ilyen bajnokságban.
Az más kérdés, hogy ezek a rangadók nem tennének túl jót a diplomáciai kapcsolatainknak, hiszen a történelmi magyar-szlovák ellentét miatt eleve hetente minimum egy-két kiemelt biztonsági kockázatú bajnokit kéne rendezni. Ezek nézőket speciel pont hoznának egy darabig, cserébe rémálom lenne biztosítani a bajnokságot, és afelől se legyen senkinek kétsége, hogy balhé is több lenne.
Azokról a vad elképzelésekről már nem is beszélek, amik szerint inkább a déli szomszédainkkal kéne összevonni a bajnokságunkat:
A nemzetközi élmény visszahozatalának érdekében már felvetődött egy ideje egy kifejezetten a térségnek szóló kupasorozat létrehozatala, ha már a BL-ben és az Európa Ligában sem nagyon rúgunk labdába, de ez már az elejétől fogva visszahozta mindenkiben a 90-es évek Intertotó Kupáinak gondolatát. Ott is azt akarták, hogy a gyengébb klubok is kijussanak Európába, de valójában őrületes bukás volt az egész, hiszen se presztízse nem volt, se pénzt nem hozott.
Nagyon úgy tűnik: el kell fogadni a környéken a hézagos lelátókat, ha kelet-európai fociról van szó. Egy-egy nagyobb múltú párosításra, illetve egy átlagosnál sikeresebb európai kupaszereplésre még megmozdulnak az emberek, de ennél többet nem szabad várni. Az más kérdés, hogy a tendenciák ismeretében vajon miből gondolta a magyar kormány, hogy mindenhova legalább duplaakkora arénát építsen, mint amennyien megjelennek a lelátókon, de ez az egyetlen tényleg magyarspecifikus probléma a klubfoci körül.
A számadatokat a Transfermarkton láttam.
FOTÓ: Azonnali
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.