Magyar lehet a szlovák bajnok? Ezért kell elmenni szurkolni a DAC-nak

Dunaszerdahely jelenleg a magyar futball egyetlen igazán sikeres vállalkozása, hiszen ott már rájöttek: ha a foci nem éri el a legjobbak szintjét, legalább a közösségi élmény legyen felejthetetlen.

Most olvasod először ezt szöveget? Ez azért lehet, mert nem jár még neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel, ne maradj le semmiről!

Vasárnap este hatkor játsszák a DAC-Slovan Bratislava szlovák bajnoki rangadót Dunaszerdahelyen. Kicsit elcsépelt, hogy ez nem csak egy focimeccs, de hát ez tényleg több, mint egy focimeccs: nemzetiségi, külpolitikai és diplomáciai botrányból talán még az egész térségben nem alakult ki olyan nagyszerű hagyomány, mint ebből az évente általában egy-két alkalommal lejátszott 90 percből. Hogy pontosan mik voltak ezek a balhék, azokról már itt írtam egy hosszabb cikket, de érdemes megnézni a tavasszal forgatott videónkat is. 

Most viszont arról okoskodnék, mit jelent ez napjainkban, amikor már a gyereket is nyugodtan ki lehet vinni a magyar és szlovák pénzekből épült stadionba.

Ez utóbbiról sokat lehetne beszélni, hiszen a magyar (vagyis magyar kötődésű) fociban kevésbé járatosak számára akár érthetetlen is lehet, miért hívják MOL Arénának a DAC otthonát egy olyan országban, ahol a MOL ezen a néven amúgy nem is található meg (a szlovák Slovnaftnak a tulajdonosa a MOL), és akár az is érdeklődésre adhat okot, miért lett akkora buli beszállni az előtte csődközelben lévő csapatba a Felvidék üzleti életében jól ismert Világi Oszkárnak. De a kritikára okot adó alapokra

Ironikus módon ebből a magyar foci összességében keveset profitált eddig.

A foci nem jobb, csak a közösség

De ugye ahogy a DAC-Slovan több, mint egy focimeccs, úgy a foci is több, mint sport: a szlovák bajnokság színvonala még mindig nincs sokkal a magyar felett (már ha felette van egyáltalán), Európában ugyanolyan rosszul teljesít a DAC-on kívüli mezőny is nyaranta, de lett helyette közösségi élmény.

Ráadásul egy olyan közösségi élmény, ami a magyarságról szól, és bármennyire is köthető Trianonhoz, a határon túliak sokszor nehéz helyzetéhez, mégsem a szokásos búvalbaszott szenvelgésről szól ez a nap, hanem néha giccsesen megható, néha pedig egyszerűen csak iszonyatosan jó hangulatú szórakozásról. Bármennyire is sovénnak tűnik kórusban énekelni néha, hogy „szlovákok, nincsen hazátok”, ezek a napok inkább szólnak arról, hogy kicsit félretéve az otthoni hülyeségeinket igyunk meg egy csomó sört, és

Vagyis persze lehet, hogy az, de csak holnaptól lesz az, ma ünneplünk.

Kicsit olyasmi ez, mint a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság: így három évvel később már szinte hihetetlen, hogy Magyarországon pár hétig úgy tudtunk örülni négy hülye focimeccsnek, mintha hirtelen kaptunk volna egy saját tengerpartot, vagy mondjuk elüldöztük volna a szovjeteket. Olcsó és gyerekes öröm ez, és pont ettől a legőszintébb: a focit különösebb érdek vagy vita nélkül lehet szeretni, és ha sokan szeretnek egyszerre ennyire gyerekesen valamit, abból általában valami jó dolog sül ki. Igen, még akkor is, ha a Nélküledet én például a büdös életben nem hallgatnám meg magamtól, és még akkor is, ha a focin kívül nem vagyok fogékony a hasonló könnyes pillanatokra.

Magyar lehet a szlovák bajnok?

Tavaly a szlovák rekordbajnok nemzeti csapat nyerte fölényesen azt, de a Dunaszerdahely története legsikeresebb időszakát éli, hiszen két éve harmadik, tavaly pedig második lett. Azt elképzelni se merjük, mi lenne, ha egy magyar lakosságú város magyar nyelven szurkoló táborral rendelkező, egyre hangsúlyosabban magyar kötődésű focistákra támaszkodó csapata lenne Szlovákia bajnoka, de először épp elég csak azt az örömködést megnézni, amit egy Slovan elleni győzelem, vagy akár csak egy Slovannak rúgott gól jelent. 

Azon lehet vitázni, hogy elég magyar-e a DAC: négy magyar állampolgárságú, és még három szlovák állampolgárságú, de magyar származású focistával tulajdonképpen magyarabb, mint a Ferencváros vagy a Videoton kerete, kimenni szurkolni pedig kicsit olyan, mintha bekerültünk volna egy ideális világba. Tehát a beléptető rendszer emberbarátabb a börtönjellegű NB I-esekéhez képest, kedvesek a biztonsági őrök, és euróval lehet fizetni a magyarnál sokkal minőségibb sörökért. Aztán persze vissza is térhetünk a valóságba nem sokkal később, hiszen ez a szimbolikus magyar-szlovák párharc kiválóan vezeti fel a szeptember 9-i nagy napot, amikor a szimbólumok nélküli magyar-szlovák párharc visszavágóját rendezik Budapesten, itt már válogatottak mennek egymásnak az Európa-bajnokságért.

Közben érdemes figyelni, hogyan aknázták ki az amúgy olyan őrületesen izgalmas városnak nem számító Dunaszerdahelyen, hogy a lelátó miatt turistacélponttá is váltak: idén már egész hétvégén akciókkal várják a város éttermei azokat, akik fel tudnak mutatni egy meccsre szóló belépőt, ezzel is sugallva, hogy ne csak ugorjunk be a városba, hanem ha már ott vagyunk, együnk mondjuk sztrapacskát, és próbáljunk meg ott tölteni egy éjszakát is legalább. Ha a magyar klubfoci imidzsépítése körül csak feleennyi tudatosság lenne, már jobban állna a helyzet a töküres új stadionok körül.

Úgyhogy azt javaslom, hogy még ha a vasárnapi meccsről már le is maradsz, iktass be minél hamarabb a naptáradba egy DAC-meccset. Nem olyan ez, mint végigbambulni a Barcelonát. 

Ez ugyanis sokkal jobb annál.

FOTÓ: DAC 1904 / Facebook

+ + +