Visszatér Mečiar, gyengül Fico, formálódó magyar egység – elmagyarázzuk, mi folyik Szlovákiában

Mit akar az 1998-as választáson már elkergetett Vladimir Mečiar újra a szlovák politikában? Mi várható a jövő februári parlamenti választáson? Érdemes-e együttműködnie a felvidéki magyar pártoknak, a Hídnak és az MKP-nak, vagy kétszer nulla úgyis nulla? Miért szerették annyira Bugár Bélát sokáig a szlovákok? És mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

+ + +

A Szlovákiát háromszor is kormányzó Vladimir Mečiar pártot alapít, szeptemberben jelenti majd be, pontosan kikkel, milyet. Azok után, hogy 1998-as kormányfői bukását követően 2004-ben sikertelenül indult az elnökválasztáson, pártja 2010-ben kiesett a parlamentből, teremhet-e még bármiféle babér a politikusnak?

Ha az emberek a mečiari időket nem a demokrácia, hanem a gazdaság felől közelítik meg, akkor azt látják, hogy Mečiar hozta lényegében létre a szlovák oligarchákat a privatizáción keresztül, hasonló konstrukciót kiépítve, mint amit Orbán Viktor csinál Magyarországon. Viszont módszereivel kirekesztette az országot az európai integrációból, ami végzetessé vált számára.

Ezt váltották le 1998-ban, a liberális-konzervatív, illetve a baloldali mečiari rendszerváltókat váltotta fel Robert Fico először 2006-ban a szociáldemokrata retorikának és a vidéki szavazóbázisnak köszönhetően, s akkor még éppen Mečiarral, illetve az akkor Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal mint junior koalíciós partnerekkel – az európai szocialisták fel is függesztették a Smer ottani tagságát akkor a koalíciós partnerei miatt. Miután Fico két évig ellenzékben volt, 2012-ben már egyedül tudott kormányt alakítani.

Amit most látunk, az az eddig domináns Robert Fico vezette Smer széthullása, ezzel párhuzamosan pedig a Smer választói bázisának megszerzéséért folytatott küzdelem. Mečiar volt pártjának, a HZDS-nek a szavazóbázisát ugyanis részben Ficoék vették át, elsősorban vidéken. Erre a szavazóbázisra hajt a Štefan Harabin nevű bíró is, aki az elnökválasztáson a harmadik helyet szerezte meg.

Szerintem arról van szó, hogy ne szétaprózodott pártok jelenjenek meg, hanem egység legyen. Hogy aztán Mečiar felbukkanása az egységhez vagy épp a fragmentációhoz járul-e hozzá, azt nehéz megmondani, még az is lehet, hogy csak egy jól kigondolt augusztusi kacsa a hír.

Kik lehetnek a szavazói egy ilyen formációnak?

Létezik mečiari nosztalgia, elsősorban vidéken, a peremvidékeken. Ott is azok lehetnek a szavazói, akik hisznek az etatista, tradicionális értékekben. Ha megnézzük mondjuk az eperjesi járást, annak a GDP-je az európai átlag 50 százaléka alatt van, míg Pozsonyé messze meghaladja az európai átlagot – vagyis óriási a különbség főváros és vidék között a kis távolságok ellenére is. A vagyon, a gazdasági teljesítmény a nyugat-szlovákiai Pozsony-Nagyszombat-Nyitra-háromszögbe koncentrálódik, és ebből már a Csallóköz egy része is – főleg Komárom – kimarad. A Robert Fico vezette kormányok ugyanis nem tudtak, sőt nem is akartak változtatni a Mečiar 1998-as bukása utáni neoliberális gazdaságpolitikán, azt szociáldemokrata színezetű gesztusokkal, illetve a kisemberhez szóló politikai üzenetekkel kombinálták. Ehhez jött a legnagyobb oligarchakoalíció a párt körül, és éppen ennek a kiszolgálása, a kisember kiszorulása, illetve a liberális-konzervatív urbánus réteg magára találása okozza Fico gyengülését.

Marian Kotlebát állandóan fasisztázzák a sajtóban – ez szép módi, de nem azért szavaznak rá ezeken a helyeken, mert fasiszta, hanem mert ő az egyetlen, aki elmegy ezekbe a falvakba. Még magyarlakta településekre is, mint Rimaszombat: ott vannak magyar szavazói is Kotlebának. Vagyis a leszakadókhoz nem kell elmenni egészen keletig itt sem: ha Magyarországon végigmegy valaki a 2-es úton, már Budapesttől 50 kilométerre találkozik a szegénységgel, a befektetések hiányával.

Kikre lehet egyáltalán veszélyes a harabini-mečiari párt: inkább Kotlebáékra, vagy inkább a Smerre?

Mindkettőre. Kotleba sajtóbeli fasisztázása ahhoz hozzájárult, hogy pártja nem tud bejutni a médiába, ha pedig mégis sikerül neki, a botrányairól van szó, nem a szociális üzeneteiről – és a párt a közösségi médiában sem erős, vagyis komoly kommunikációs problémákkal küzdenek. De Harabin és Mečiar akár a magyarok szavazataiból is elcsíphet 1-2 százalékot annak ellenére, hogy a magyarok rendkívül Mečiar-ellenesek voltak annak idején, mivel – mint azóta is minden szlovák kormány – Észak-Szlovákiába vitte a fontosabb beruházásokat, nem a magyarok is lakta délre.

A szlovák jobboldalon rengeteg közepes támogatottságú párt van: a Hidat a felsorolásból kihagyva ott a progresszív-újhullámos PS-Spolu, a kereszténydemokrata KDH, a mintha a néppártosodó Jobbikra hasonlító, a kormánykoalícióban részt vevő SNS, a libertárius SaS, az előző államfő Andrej Kiska új pártja, valamint a populista Olano – elképzelhető ezek között egy együttműködés?

A városokban tartotta magát az a főleg neoliberális, részben keresztény és konzervatív bázis, akikre ráépült a Progresszív Szlovákia meg a Spolu (Együtt) – ők koalícióban vannak. A városi liberális értelmiség mindig arról volt híres, hogy rendkívül fragmentálódott politikailag. Ha az ő pártjaik együttműködtek, azt hívta Robert Fico ragasztmánynak, összetákolt koalíciónak. Az utolsó ilyen kormány a két Fico-kormány közé két évre beékelődő SDKÚ-s Iveta Radičováé volt – a Progresszív Szlovákiának és a Spolunak egy ilyen új SDKÚ létrehozása a célja. Éppen ehhez is kell Robert Fico mint mumus, Mečiar reinkarnációja, hogy ismét összehozzon egy ütőképes koalíciót.

2020 február végén lesz a szlovák parlamenti választás. Látni már, hol lesznek a frontvonalak? Lesz egy Smer-ellenes egységfront, vagy ennél azért bonyolultabb a helyzet?

Bonyolultabb azért. A pártok célja a konszolidáció, én ezalatt a választói potenciál növelését értem. Nehéz megmondani, ki kivel alkotna kormányt, ahogy azt is, hogy egyáltalán ki jutna be a parlamentbe. A volt liberális, keresztény-konzervatív Mečiar-ellenes koalíció vonalán van ugyan egy Fico-ellenes összefogás – Progresszív Szlovákia, Spolu, KDH –, de ezzel együtt

A Progresszív Szlovákia pedig általában azzal szokott kampányolni, hogy ők korrekten viselkednek a politikában.

Igen, ők a politikai korrektséget tették ügyesen kampánytémává. Másik oldalon viszont óriási hisztit csapnak a médiában – és bírják a pozsonyi újságírótársadalom szinte teljes támogatását –, amikor megkérdezik Zuzana Čaputová elnökválasztási kampánya alatt, hogy elnézést, de a jelöltasszony amúgy beszél angolul? Mert amúgy nem, most tanul. A politikai korrektség bajnokai bármilyen lényeges, a jelölt hitelességét érintő kérdést visszautasítanak, és a jelölt elleni meg nem engedhető támadásnak neveznek, így csinálva hatásos politikai fegyvert belőlük. Így például

A Hidat nem véletlenül hagytam ki a fenti felsorolásból: miért volt a párt elnöke, Bugár Béla sokáig népszerű a szlovákok körében, és most már miért nem az?

Ennek megértéséhez vissza kell mennünk 1998-ig, a Mečiar ellenzékét alkotó magyarok és szlovák demokraták összeborulásáig. Akkor kétéves tárgyalás után összeállt kormányozni az akkor még csak választási pártként működő Magyar Koalíció Pártja azokkal a szlovák pártokkal, akik aztán később az SDKÚ-t alkották meg.

A magyarok akkor léptek be először a szlovák kormányba, addig ellenzékből politizáltak Duray Miklós, illetve a magyar kereszténydemokraták vezetésével. Az új jelszó ezért az lett, hogy kormányba kell menni, onnan kell segíteni a kisebbségi jogokat és a dél-szlovákiai gazdaságot. A Magyar Koalíció Pártja aztán választási pártból rendes párt lett, és ennek volt az egyik elnökjelöltje, aztán egészen 2007-ig az elnöke Bugár Béla, akit a szlovák sajtó rendkívüli módon szeretett amiatt, hogy pár évvel a rendszerváltást követően bement a szlovák tévé szilveszteri adásába, és ott elfújt valami nótát egy szlovák népi hangszerrel. 

Ez azonnal megváltozott, amint 2016-ban Bugár – már a Híd elnökeként – belement a mostani kormánykoalícióba Ficóval és az SNS-sel. Mégpedig azért, mert a pozsonyi intellektuális, kávéházi elit élesen Fico-ellenes, őt Mečiar reinkarnációjának tartották, noha ő soha, de soha, még teljhatalma éveiben sem próbálta meg megváltoztatni még a pártokat koalíciós kormányzásra kényszerítő választási rendszert sem, és nem gründolt volna magának médiát – azaz ignorálta az orbáni hatalmi eszközöket. A Fico és Orbán közötti különbség ugyanis az ambícióban van: Fico „csak” miniszterelnök akart lenni, Orbánnak viszont emellett van egy víziója is arról, hogy milyennek kell lennie Magyarországnak.

Aztán ahogy gyengült az utóbbi években Fico politikailag, annál nehezebben tudta kezelni a saját oligarcháit. A Smer ugyanis nem csak egy párt, hanem egy politikai-gazdasági konglomerátum, a városi legendák szerint jár vele egy oligarchatanács is – ebből fakadnak a kétes közbeszerzéseik és a párt népszerűségének csökkenését okozó korrupciós ügyeik. A mostani kormánykoalíció is csak azért van együtt, mert nagyon félnek attól, hogy egy előrehozott választáson jelentősen meggyengülnének az őt alkotó pártok. Holott a biznisznek tovább kéne mennie.

Bugárnak 2016-ban amúgy valóban nem volt más választása, mint belépni a Híddal a kormánykoalícióba – a kormányalakítás sikertelensége miatt kiírt új választás ugyanis még inkább megerősítette volna Kotlebáékat, és még inkább nehezebb helyzetbe hozta volna a fősodor pártjait. Bár előre meg lehetett jósolni, hogy ez a koalíciós felállás lesz – a bennfenntesek azt is tudták, hogy eleve megállapodott már előre a Híd és a Smer a kormányzásról –, ezt Bugár persze letagadta, mi több, a választás előtt

a koalícióba való belépését követően a szlovák médiában is megadták Bugárra a kilövési engedélyt. Azóta is nyírják.

Ez persze kihat a szlovákiai magyar szavazókra is. A Híd volt ugyanis az a párt, amely hitelesen el tudta magát adni bizonyos szlovák, illetve szlovákiai magyar rétegeknek, miszerint ők tudják képviselni az érdekeiket, mondván az MKP-sok még szlovákul se beszélnek rendesen. A hitelesség aztán a himnuszügyben csorbult egy óriásit.

Az akkori baklövés, és a szlovák és az MKP-párti magyar média Bugár-ellenes kampánya nagyon nagyot ártott a politikus hitelességének. Ehhez hozzájárul az is, hogy a szlovákiai magyar közösség nem nagyon látja már értelmét az 1998-as, mindenképpen kormányozni akaró paradigmának.

Persze vannak a Hídnak kormányzati eredményei, de ezek nem vezettek semmiféle strukturális változáshoz sem a gazdaságban, sem a kisebbségvédelemben, sem a magyarokat illető közgondolkodásban. Az asszimilációs folyamat továbbra is zajlik, ráadásul a szlovákok úgy asszimilálnak, hogy nem is nagyon tudatosítják: nekik természetes, hogy a szlovák alkotmány úgy kezdődik, hogy „mi, a szlovák nemzet” – ehhez képest a cseh alkotmány azzal, hogy „mi, Csehország polgárai”. Zuzana Čaputová persze felhozta, hogy ezt meg kellene változtatni, de ez csak szimbolikus gesztus, ahogy az is, hogy megköszönte a rá való szavazást magyarul is.

Ha ez a „mindenáron kormányzás” paradigma megváltozik – mert már fakulóban van –, az MKP lenyomhatja a Hidat, egyszerűen azért, mert ott van a magyar szó a nevében. Mást nem is kell csinálniuk a győzelemhez, csak folytatni Bugárék vegyespártozását.

Most inkább azt látjuk, hogy körvonalazódik a Híd és az MKP közös koalícióként való indulása 2020-ban, ezesetben azonban 7 százalékot kell elérjenek ahhoz, hogy bekerüljenek a pozsonyi parlamentbe.

Nem meglepetés, hiszen a közös lista a politikai túlélést jelenti az eliteknek. Helyi szinten viszont a fő ellenség a Híd, illetve az MKP volt, és ez a hosszú politikai torzsalkodás a szlovákiai magyar helyi politika meghatározó élménye. Ezt az 1998-as egyesüléskor éppen a Meciar-ellenesség, illetve a kormányra kerülés paradigmája írta felül. Ma viszont a Híd és Bugár vörös posztó a meghatározó szlovák média és kormányváltó erők számára is.

Ezt az összeborulást nagyon nehéz megcsinálni, mégpedig azért, mert az MKP magyarországi, a Híd hazai forrásból működik. Akkorák a strukturális különbségek a két párt között, hogy ezt szerintem a szavazók rájuk nehezedő nyomása sem fogja összehozni. Amíg a Híd 4-5 százalékon áll, szerintem egyedül vág neki a választásnak – hacsak nem lesz egyértelmű, hogy egy különindulás esetén 2 százalékra futna csak be. De

De hogy lesz akkor kétszer 5 a különindulásból?

Ahhoz az kell, hogy a szlovákiai magyarok legalább olyan arányban elmenjenek szavazni, mint a szlovákok. Szerintem egyébként együttindulás, egy választási koalíció esetén egy jól mozgósító kampánnyal azért megugorja a 7 százalékot a Híd és az MKP. A kérdés inkább az, hogy mi a paradigma, mi az ügy, mit tudnak elérni: folytatják, amit eddig a 21 év alatt?

Mind a Progresszív Szlovákia, mind a Kiska-párt készül nemzetiségi programmal 2020-ra. El tudják vinni a liberálisabb magyar szavazókat, vagy ez már megtörtént?

Egy-két százalékot vihetnek bizonyos pozsonyi urbánus rétegekből, de pont az Azonnali Šimečka-interjúja mutatta meg, hogy mennyire nem tudják, miről szól a szlovákiai magyar közélet: Orbánt Mečiarhoz hasonlítani óriási politikai baklövés, ha közben magyar szavazatokért ácsingózik az ember. Szerintem simán lehet, hogy Harabinék nagyobb arányban szólítják majd meg a magyarokat, mint a Progresszív Szlovákia – már persze ha egyáltalán elmennek szavazni. A szlovákiai magyar ugyanis ha protestálni akar, nem a Progresszív Szlovákiát választja –

Nekik ez elég. Dunaszerdahelyen már megmosolyogják.

Jarábik Balázs blogját itt olvashatod a Paraméteren.