+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kulcsár Árpád
2019. február 21. csütörtök, 08:42
És nyilván én sem vagyok egy anarchista és uszító, amikor azt mondom, minden politikus hataloméhes, korrupcióra és lopásra hajlamos, és elmehet az összes a jó büdös picsába. Csak a politikummal szembeni kiábrándultságra játszom rá, ugye?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Hetek óta akkora apátiát érzek, mint már régóta. Egyfajta közéleti csömör ez, és persze egyáltalán nem lepődöm meg magamon. Nem az a probléma, hogy egynémely képviselő elvét egy-egy szót helyesírásban; nem a teljes reménytelenség, amit sugallnak – fölösleges aláírásgyűjtések, a huszadik „menjünk a közmédiába és ott majd lesz valami” akció, ezredik feljelentés korrupciós esetek miatt –; nem amiatt, mert az ellenzéki politikusi összefogást legyőzi egy gyár portása.

 

Hanem akkor honnan a csömör? Jórészt azt hiszem, onnan, hogy működik a Fidesz taktikája.

 

A második legerősebb politikai erő ma Magyarországon antiszemita és rasszista, és minimum rasszista az első is (amúgy én a Soros-plakátkampányt is antiszemitának tartom, de ezzel viszonylag kevesen vagyunk így), és

 

az ember lassan belefárad abba, hogy a két élen levő párt azon versenyzik, hogy melyik a kevésbé fajgyűlölő.

 

Karácsony Gergely kijelenti, hogy a Jobbik múltja a Fidesz jelene, a Fidesz meg kipécézi a Jobbik politikusait, és elképesztően professzionális módon csinálja ki őket. Persze nincs nehéz dolga, a NER-médiumok egyre-másra készen kapják azokat az információkat, amikkel könnyen lőhetnek a Jobbikra: Szávay kilőve, Sneider jelentős arcveszteség árán megúszta, most Gyöngyösi Márton és Jakab Péter vannak a célpontban.

 

Gyöngyösi Márton, miután évekkel ezelőtt zsidókat listázott volna, most bevallja, hogy tulajdonképpen Vona Gábor utasítását követte: „Akkoriban tudatosan játszottunk rá a rasszista, antiszemita érzésekre”, mondja, és hozzáteszi: „ez nem jelenti, hogy a Jobbik rasszista és antiszemita lett volna”. Hát persze, hogy nem jelenti!

 

Akkor viszont a Fideszre se mondhatjuk rá soha, hogy rasszista lenne, hiszen csak tudatosan játszik rá a magyar lakosság amúgy is adott idegenellenésségére.

 

És ne mondjuk akkor a klasszikusan szélsőjobb kelet-európai nacionalista politikusokra se, hogy azok lennének, sem Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesterre, sem a szlovák neonáci Marián Kotlebára, végül is csak rájátszanak a lakosság más etnikumúakkal szembeni ellenérzéseire.

 

Gyöngyösi érve a klasszikus „parancsra cselekedtem” érv, mely csupán az elmúlt évszázad erényetikai fejlődéseinek eredményeit hagyja figyelmen kívül: az erényes ember hosszas nevelkedési és önképzésen alapuló folyamat eredményeképp eljuthat arra a szintre, ahol cselekedetei megbízható támpontul szolgálnak arra vonatkozóan, hogy egy adott helyzetben mi képezi az erkölcsi értelemben legjobbnak tekinthető döntést. Gyöngyösi nem jutott el erre a szintre, nem túl erényes ember, és nem tudja,

 

hogy bizonyos esetekben a parancsot illik és méltányos megtagadni, és a zsidók listázásakor éppen fennáll ez a bizonyos helyzet.

 

Jakab Péter előbb kikéri magának, hogy őt zsidó származása miatt hurcolják meg (jogosan kéri ki), majd amikor sorban jönnek elő azok az információk, hogy ő maga is zsidózott, sőt, buzizott, sőt, cigányozott (jól szemlélteti a mai magyar társadalom morális állapotát, hogy az utóbbi miatt a kommentszekciók kommenthuszárjai nagy arányban keltek a védelmére, s mint ilyen, a Fidesz ezzel csak megerősíti a politikust), akkor maximum egy kis maszatolásra tellett tőle, mondván, hogy ő konkrét szituációra gondolt, amikor a börtönállapotokra utalva a „kiválasztott néppel” szembeni megkülönböztetett bánásmódról beszélt.

 

Mindeközben a kereszténydemokrata oldal kínosan ügyel arra, hogy nevéhez ne kötődjön semmi recens antiszemita botrány, ezért roppant kellemetlen neki, hogy egyes újságírók, ráadásul a NER-média fiatal fenegyerekei annyira ostobák, hogy pont most kezdenek el antiszemita utalásokat tenni, így a hatalom kénytelen megszabadulni tőlük. Dicstelenül távozni kényszerült Oláh Gellért, aki fidelitasos imázsvideóban tartotta jó ötletnek karlendíteni, és Megadjáék is repültek az Echo TV műsorából, mert nem átallottak jákobozni.

 

A fent említett úriemberek sajnos, vagy szerencsére annyira ostobák, hogy nem képesek látni a nagytotált, azaz, hogy 

 

a Fidesz önmagáról milyen képet szeretne kialakítani. Summa summarum: ne zsidózzál és náculj, miközben a teljes gépezet arra van ráálva, hogy megmutassa, hogy a Jobbik a náci.

 

No persze meglehetősen felületes ez az imázs a vitéz Bayer Zsolt, a frakcióvezető ex-miépes Kocsis szárnyalása, vagy Balog Zoltán ex-emberminiszter cigányokat érintő kijelentései miatt.

 

Az új rasszizmus közepette, amellyel a magyar kormány megbélyegez mindenkit, akinek nem fehér a bőre és Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezik, a régi hiányát sem lehet elhinni nekik, minden esetre nagyon igyekeznek elhitetni magukról, átvéve a nyugati mintát, amely következetesen a baloldalt tartja antiszemitának, ahányszor Izrael állam belpolitikáját kommentálja.

 

A Fidesznél ennek különösen nagy tétje van olyan körülmények között, amikor aközött lavíroz, hogy az újabb félretájékoztató kampányát lenyelje még az Európai Néppárt, hiszen egyre többen figyelik szemráncolva a magyar fenegyerekek hőzöngését, és egyre többen cseszegetik Manfred Webert azzal, hogy ugyan tegyen már valamit. Egyelőre nem tesz, és most az a tét, hogy

 

rá lehet-e valamiképpen venni, hogy átvegye a Fidesz mantráját: azaz, hogy nincs ok fellépni a magyar tagpárt ellen, hiszen lám, Magyarországon az igazi szélsőjobb báránybőrbe bújva hajt a konzervatív érzelmű szavazókra.

 

És a Fidesz jól csinálja, amit csinál, még akkor is, ha tulajdonképpen senki nem eszi meg azt, amit főzött, az ellenzéket a Jobbik múltja egyre jobban rántja bele az iszapba. (És az, hogy nem hajlandó egyszer és mindenkorra bevallani, hogy ez van, gyerekek, mi voltunk a szélsőjobb, de azóta meggondoltuk magunkat, és nem azért, mert a polgári középen megnyílt vákuumot akartuk betölteni, hanem azért, mert tényleg komolyan aljasságnak gondoljuk, amit csináltunk, a romák elleni uszítást, a zsidók elleni ellenérzések felelőtlen fokozását.) 

 

A kománypártoknak ugyanis egyáltalán nem az a célja, hogy új szavazókat szerezzenek, bőven elég biztosítaniuk a potenciális ellenzéki támogatók apátiába süllyedését,

 

és valljuk be, az nem nehéz olyan körülmények között, amikor Gyöngyösi múltja rántja a mélybe a Hír TV-ben szerencsétlenkedő Karácsony Gergelyt, mint Gandalfot a Balrog. Mint ilyen, a Jobbikkal való összefogás szajkózása tökéletesen kontraproduktív, az az érdemi munka spórolódik meg, amellyel egy antirasszista ellenzék kialakulhatna. Így meg formálódik valami identitászavaros, hibrid, talánrasszistademindegy banda, ami jó eséllyel elveszi az emberek kedvét a politikai részvételtől, a Fidesznek meg már csak saját választóit kell a biztonság és stabil jövő ígéretével urnák elé szólítania.  

 

Ennél van bővebb nagyobb baj is, amiről már többen beszéltek: a társadalomba folyamatosan beoltott gyűlölet hosszú távon olyan károkat tud okozni, amelyek évtizedekkel hátráltatják a demokratikus, integrációs, s mint ilyen a békés együttélés folyamatait. És ez lesz az egyik legnehezebb, ha majd egyszer valaki leváltja a Fideszt: visszaépíteni a társadalmi bizalmat, újjáépíteni a hidakat etnikumok és rasszok között.

 

Szóval történeti távlatból nézve bőven az a legkisebb baj, hogy nem sikerül legközelebb megverni a Fideszt.

 

De nem, Magyarországon ma már senki nem rasszista és antiszemita, az emberek csak félreérthető kijelentéseket tettek, de nem úgy értették, csak rájátszottak az amúgy is létező társadalmi érzelmekre, és nem, nem az ő dolguk ezeken az ellenérzéseken változtatni, azt majd biztos megoldja mindenki egyenként magának.

 

És ha már így vagyunk, akkor nyilván én sem vagyok anarchista és uszító, amikor azt mondom, minden politikus a pillanatnyi hasznán képes feláldozni a társadalmi folyamatok pozitív kimenetélenek lehetőségeit, az összes hataloméhes, korrupcióra és lopásra hajlamos, és mint ilyen, elmehet az összes a jó büdös picsába, hiszen én csak a társadalom politikummal szembeni kiábrándultságára játszom rá, nincs ezzel a kijelentéssel semmi baj, ugye, Gyöngyösi Márton?

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Miután Salvini 2018 tavaszán elárulta a többi olasz jobboldali pártot az Öt Csillag Mozgalommal való kormányzás kedvéért, most, hogy kitaktikázta magát a hatalomból, azok békejobbot nyújtottak neki.

Egyelőre az élettani hatásait tesztelték az eddigi leghosszabb repülőútnak, ráadásul rakomány és csomagok nélkül indult a gép.

A KDNP-s Aradszki András szerint ha az új ellenzéki polgármester, Csőzik László bocsánatot kér, akkor azzal bizonyítja jó szándékát.

Kína hivatalosan még csak nem is jelezte, miért halasztják el a Volt egyszer egy Hollywood című film premierjét.

Ha jogerős lesz az illetékes területi választási bizottság döntése, november 10-én kell ismét szavazniuk a jászberényieknek.

Nagyobb baja is van Győrnek a polgármester szexbotrányánál: csúcsidőben folyamatosan maradnak ki a buszok, megoldás egyelőre nem látszik.

A hatóságok nem örültek neki különösebben, hogy elkezdene rendesen bánni felhasználói adataival a közösségi oldal, de Zuckerbergék őket is megpróbálják segíteni.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás