Hiába kapott kisebb pofont Trump a félidős választáson, az Amerikai Megosztott Államok tovább épül. Az értelem helyét tényleg kezdi teljesen kiszorítani az érzelem a politikából. És nem csak Amerikában.
A félidős választások eredményei szomorú bizonyítékát adják annak, hogy az amerikai társadalom megosztottsága cseppet sem enyhült az elmúlt két évben. Sőt! Az az amerikai politikus, aki ma igazán sikeres akar lenni, nem éppen azon fáradozik, hogy betemesse az árkokat. Ezzel ugyanis nem lehet népszerűséget és ebből kifolyólag szavazatokat szerezni sem. Ma ellenségek kellenek az ellenfelek helyett!
Lassan az Egyesült Államok egyik fő jelszavát is ideje lenne átalakítani. Az „E pluribus unum”, azaz a sokból egy már inkább kettő.
Az alapító atyáknak a racionalizmus és a felvilágosodás eszméiből eredő víziója még arról szólt, hogy nem számít milyen etnikai, vallási, vagy vagyoni háttered van, Amerikában amerikai lehetsz, akit megilletnek az alapvető szabadságjogok. Az óvilági törésvonalak meghaladásával egy új, univerzálisabb identitást alakítottak ki. Mindezt úgy, hogy a régit sem kellett teljesen feladnia senkinek. Ezért hosszú időn keresztül nem is igazán volt napirenden az identitás kérdése Amerikában.
Mára azonban ez került a politika középpontjába.
Nem arról szólnak már a viták, hogy mit akarunk, hanem arról, hogy kik vagyunk.
És ez nem csak a baloldal hibája, akik az elmúlt évtizedekben tudatosan emelték be a kisebbségeket érintő ügyeket a mainstreambe, így próbálva megszerezni a támogatásukat. A Trump-féle jobboldal ugyancsak sáros ebben. Az amerikai gazdaság mutatói kiemelkedők, és ezt még a demokrata szimpatizánsok jelentős része is az elnök érdemének tulajdonítja. Donald Trump azonban nem nagyon pazarolta az idejét az általa elért eredményekre a kampány során. Ehelyett inkább az „igazi Amerikai kultúra” védelme és a migránsozás vitte a pálmát az elnöki kommunikációban.
Ez bizonyos szempontból érthető is. A választók egy jelentős részének annyira kitolódott az ingerküszöbe – mint arra Kaló Máté Amerika-szakértő is felhívta a figyelmet az az Azonnalinak adott interjújában – , hogy például a kétévtizedes szinten rekordalacsonynak számító munkanélküliségi ráta önmagában nemigen mozgatja meg őket. Ellenben ha az Amerikát elárasztó gonosz bevándorlókról van szó, akkor már jóval inkább célba veszik a legközelebbi szavazófülkét.
Ezt a törzsi logikán alapuló választói attitűdöt a közösségi média csak még jobban felerősíti. Az elismerést az oldalak algoritmusai és a felhasználók egyaránt lájkokban és megosztásokban mérik. Egy kiegyensúlyozott vélemény sose fog olyan érzelmeket kiváltani, mint egy veretes beszólás, amit lehet támogatni, gyűlölni, szörnyülködni vagy épp nevetni rajta.
A világhálón éppen azért kerültek abszolút fölénybe a radikális megnyilvánulások, mert a rendszer ezeket jutalmazza. A politikusok pedig a trendeket látva pont ebbe az irányba tolódnak el.
Iskolapéldája az egész jelenségnek a Twitter szerepe Trump hatalomra jutásában. 2016. november 6-ig senki sem hitte el igazán, hogy ez a fajta kommunikáció sikeres lehet a 21. században. Aztán jött a nagy meglepetés. Az azóta eltelt időben pedig egyre többen kezdik átvenni a módszert, jobb- és baloldalon egyaránt. Utóbbi esetében más eszközökkel, de ugyanazon logika mentén.
Nagyon úgy tűnik, hogy a ráció, az értelem korának vége.
Ma már az érzelmek dominálnak a politikában. És nem csak Amerikában! Bizonyos szempontból persze régen is nagy szerepe volt az érzelmeknek, de most mégis úgy tűnik, mintha tényleg csak erről szólna a közélet.
Az angol szó, a post-truth, azaz igazságon túli, mellyel a Trump hatalomra jutását követően ébredő új korszakot próbálták magyarázni sokan, szerintem nem a legpontosabb.
Sokszor az igazság is lehet szubjektív. A német postfaktisch, azaz a tényeken túli ezért jóval találóbb kifejezés a post-truthnál. Ma már nem számítanak a tények.
Hiába derül ki bizonyíthatóan, hogy az elnök szinte megszámlálhatatlan alkalommal hazudott, a támogatóit ez egész egyszerűen nem érdekli. A lényeg az, hogy azt mondja, amit hallani szeretnének, amivel érzelmileg tudnak azonosulni.
Itthon sincs ez másképp. Hiába ismert szinte mindenki számára a korrupció egészen elképesztő mértéke, vagy az alapvető ellátórendszerek katasztrofális állapota, ez a Fidesz szimpatizánsait egy pillanatra sem tántorítja el attól, hogy leszavazzanak a Pártra, mert SOROS, meg a migránsok.
Újságíróként elég sajátos érzés átélni ezeket a folyamatokat. Itt nem a politikusok által a kritikus sajtó elleni hangulatkeltésre gondolok, hanem arra, hogy
az olvasók/nézők/hallgatók döntő többsége ma nem azt várja el, hogy tájékoztassuk őket, beszámoljunk adott eseményekről, jelenségekről, hanem azt, hogy a saját nézetrendszerükbe ágyazzuk bele azokat.
Ha valami pedig ellentmond ennek, vagy nehezen illeszthető be a személyes gondolati kereteik közé, akkor a kognitív disszonancia redukciójának legegyszerűbb módjával élnek, és „fake news”-oznak le minden neki nem tetsző hírt.
Lehet, hogy a kormánypárti médiában eltöltött évek tettek ilyen szkeptikussá, de úgy látom, hogy ebből a világszinten elharapódzóban lévő pszichózisból jelenleg nincs nagyon kiút. A fanatizált támogatók nem igazán fognak kikopni, amíg kiszolgálják az igényeiket. A másik oldalon pedig még nem született meg ennek az áfiumnak az ellenszere.
Az identitáspolitika folytatása biztos nem az.
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
