Az identitás akkor jó, ha szívből jön, nem kötelező. A nemzetet pedig egyszerre lehet ünnepelni és kritizálni a vezetőit, hiszen erről szól, ha tényleg komolyan vesszük.

A nyugat meghatározó ügyeinek magyar nyelvre fordítása és az aktuális gumicsontjaik hazai közegbe ültetése hasznosabb és fontosabb, mint a minket közvetlenül, sok évtizede érintő problémákkal, mondjuk a romaintegrációval foglalkozni?

Attól még, hogy Orbán Viktor irreleváns népszavazást tartat a gyerekek nemváltásáról, a probléma pár országgal odébb sajnos nagyon is valós.

A magyar politikai vezetés előszeretettel tematizálja az amerikai félelmeknek megfelelően a közvéleményt, hiszen nem kell fáradnia a homofób/transzellenes narratíva legyártásával.

A transzneműek körüli konfliktust elhallgatni és csak a jobboldali médiában kitárgyalni veszélyes, megosztó, és éppen azoknak a kisebbségi csoportoknak árthat a legtöbbet, akiket a liberális tömeg felkarolni szeretne.

Nemrég egy fideszes honlap elővette kritikusan a négy visegrádi főváros polgármesterének 2019-es nyilatkozatát, amelyben bírálták azok a szuverenitás és az identitás fogalmát. Noha magyarul helytelenül lett lefordítva, én még a helytelen fordítás értelmével is egyetértek. A szuverenitás fogalmára semmi szükségünk, mert egy másik korban született, és ma inkább veszélyt jelent. A szuverenitás mégis az lett a jobboldalon, ami az identitáspolitika a baloldalon – megkérdőjelezhetetlen dogma.

A térdelés nem a cél, hanem az eszköz, hogy a játékosok felhívják a figyelmet az elnyomásra. De mi ahelyett, hogy az általuk felvetett problémával foglalkoznánk, habzó szájjal kiabálunk a térdelő és nem térdelő játékosokra. Pedig ha körülnéznénk, Magyarországon sem zöldebb a kert, mint nyugaton.

Nem szabad felülnünk az identitáspolitikai kisvasútra, bármilyen szorgosan is építgetik azok, akik számára a nemzettel vagy az emberiséggel való összetartozás csupán ócska politikai bóvlitermék, mert valójában a megosztottságból élnek.