Öt különbség Silvio és Viktor között

Silvio Berlusconit a magyar miniszterelnök már 1993-ban egyik példaképének nevezte, és bár sok a közös vonás, Orbán politikája és kormányzása mégsem az olasz politikust követi. Az Azonnali elmagyarázza, mi az öt legfontosabb különbség Viktor és Silvio között.

Politikájában és kormányzásában azonban Orbán Viktor egy másik példaképet követett, Franjo Tuđmant. (A vele való hasonlóságokat már össze is szedtük korábban.) Berlusconival is sok ugyan a közös vonás – például, hogy mindketten a liberális értelmiség üdvrivalgása közepette jelentek meg a politikai porondon, majd lettek igen gyorsan ugyanezen értelmiség szitokszavaivá –, de a két politikus mégsem hasonlít egymásra.

Mik a legfontosabb különbségek?

1. Berlusconi a maffiából ment az államba, és nem az államból csinált maffiát

Mobutu Sese Seko hajdani kongói diktátor – amint Erhard Eppler egykori német szocdem miniszter az Auslaufmodell Staat? című könyvében emlékezik – egy vacsorán a személyes meggazdagodását, az állami javak lenyúlását gunyorosan azzal kommentálta, hogy „tudják, én kapitalista vagyok“.

Orbán kapitalizmusfelfogásához ez valóban igen közel áll: a magyar miniszterelnöknek már a székházbotrány óta azért kellett a politikai hatalom, hogy annak révén szerezhessen gazdasági hatalmat, azaz személyes jólétet. Orbán és oligarchái tehát nem az állam alatt, mellett, ellenében gazdagodnak – amint az a maffiára jellemző –, hanem először politikai hatalmat szereznek, majd az államot magukévá teszik.

Éppen ezért nem tud egyetlen egy oligarcha sem, miután kiesik a politikai hatalom (értsd: Orbán) kegyéből, talpon maradni: állami segítség és politikai hatalom nélkül gazdaságilag szart se érnek. Simicska Lajos is láthatóan csak Orbán kezét fogva tudott mondjuk autópályát építeni, nélküle semmire se megy, külföldön se.

Ez például az olasz maffiáról nem mondható el: az olasz maffia éppen az állam ellenében építette ki gazdasági birodalmát, akár éppen külföldre is sikeresen terjeszkedve. Berlusconi, akinek építési-, sport-, majd médiavállalkozóként szintén kapcsolata volt a maffiával (erről igen szellemesen ebben a filmben látni sokat), ebből az irányból jött. Lehet, hogy a meggazdagodása nem volt mindig jogszerű – de nem az állam révén gazdagodott.

2. Berlusconi békén hagyta a közszolgálati médiát

Éppen minapi hír, hogy Berlusconi megakadályozta, hogy a római kormány egy keményen jobbos, EU-ellenes, putyinista újságírót tegyen a közszolgálati RAI élére. Berlusconinak ugyanis tényleg fontos a közszolgálati média kiegyensúlyozottsága.

A médiabefolyását nem az államon keresztül valósítja meg, mint Orbán, hanem még a magángazdaságban épített fel egy olyan erős média- és filmvállalatot, amelynek nézettsége régóta veri a RAI-ét. A RAI élén azonban jóváhagyott baloldaliakat is, sőt, elfogadta, hogy a RAI hármas csatornája továbbra is a Berlusconi-ellenes baloldal kezén maradjon.

Berlusconi tehát ismételten nem politikai hatalommal akart magának gazdasági (jelen esetben: média-) hatalmat, hanem fordítva: olyan erős médiát épített ki sikeres és ügyes vállalkozóként a magánszférában, hogy nyugodtan figyelmen kívül hagyhatta, mi zajlik az olasz közszolgálatban. Orbán médiái azonban mind olyanok, amelyek csak addig élnek meg, amíg az állam és a politikai hatalom mögöttük áll.

3. Berlusconi visszaszorította saját szélsőségeit

Miközben Orbán folyamatosan megy széljobbra, Berlusconi saját pártján és kormányán belül mindig ügyelt arra, hogy a hangadók ne lehessenek szélsőségesek. Gyakorlatilag ő érte el azt is, hogy az olasz fasisztákból – a mára kimúlt Nemzeti Szövetség keretein belül – egy alapvetöen jobbközép párt lett.

A mostani választások előtt is az volt a fő célja, hogy ne vehesse át az olasz jobbközép irányítását a Lega és Matteo Salvini. Noha a Lega mára rég lekörözte Berlusconit népszerűségben, az idős politikus még mindig megpróbálja a jobbközepet nem átadni Matteo Salvininek, még ha azt a Legával együtt szervezte is meg.

4. Berlusconi együtt tudott működni politikai ellenfeleivel

Noha Berlusconi retorikáját is a barát-ellenség-logika határozza meg – húsz éven át minden választási kampányban például a „kommunistákkal“ fenyegetőzött, holott Olaszországban több mint húsz éve nincs már komolyan vehető kommunista párt –, de ha kellett, tudott együttműködni ellenfeleivel. Nem törekedett kormányfőként sem arra, hogy teljesen leszorítson mindenkit a placcról.

Még 2011 után is, mikor puccsal megbuktatták, háttérből támogatta mind Monti technokrata kormányát, mind Letta és Renzi balközép kormányait.

5. Berlusconi nem lett azonos az állammal

Miközben Orbán egész politikája arról szól, hogy egyrészről valamennyi gazdasági, társadalmi, kulturális alrendszer az állam alá legyen teljesen betolva, másrészről az állam pedig ő maga, az ő kontrollálatlan és kontrollálhatatlan akarata legyen, Berlusconi nem akarta a magánszférát teljesen államosítani, és ő maga sem lett egyenlő az állammal.

Berlusconit, aki az államellenes (mondhatni: szabadelvű konzervatív) maffia és a magángazdaság szürke zónáiból állt politikusnak, végig meghatározta egyfajta állammal szembeni kritika. Az állam valamennyi intézményét kissé megvetette,

De éppen e szembenállás miatt megőrizte az olasz állam a szuverenitását a pillanatnyi politikai akarattal szemben. Berlusconi ugyan folyamatosan gyalázott számos állami intézményt, főleg a bírákat, de eszébe nem jutott – valamint az olasz alkotmány mellett nem is nagyon tehette volna –, hogy az államot mindenek fölé helyezze, és önmagával azonosítsa.

Berlusconi országlása így esetleg sok kárt tett a kulturális, társadalmi életben – főleg a magánmédiái révén, amelyekben a politika félmeztelen fiatal lányokkal telipakolt esztrádműsorrá degenerálódott –, valamint példaként szolgált a hagyományosan államellenes olasz gyakorlatok számára – az adócsalásai is számos olasz szemében inkább hőstettek voltak –, de nem számolta fel az olasz állam intézményeit.

A RAI-tól a bíróságokon és egyetemeken át az alkotmánybíróságig megmaradtak ezért az olasz állam fékei és egyensúlyai.

FOTÓ: Orbán Viktor Facebook-oldala