Öt hasonlóság Orbán Viktor és Franjo Tuđman között

„A mi kutyánk kölyke” – mondta Orbán Viktor a horvát fociról. Orbán valódi példaképe azonban nem a jelenlegi Horvátország vagy annak mostani focija – hanem a jó húsz-huszonöt évvel ezelőtti horvát politika. A '90-es években az autoriter államfő, Franjo Tuđman olyan politikai és gazdasági rendszert épített ki, amire ma az őt már akkoriban is tisztelő Orbán Viktor törekszik. Nincs új a délkelet-európai nap alatt. Miben hasonlít a mai magyar út a '90-es évekbeli horváthoz? Mi köti össze Orbán Viktort Franjo Tuđmannal?

1. Kommunista múlt

Mindkét politikus kommunistaként kezdte a karrierjét, bár az életkorbeli különbségek miatt (Tuđman 1922-ban, Orbán 1963-ban született) természetesen eltérő szinteken és időtartammal. Tuđman, aki a horvát függetlenséget kiharcolta Jugoszláviával szemben, partizán volt, aktívan harcolt az usztasák ellen, majd egy belgrádi katonai karrier után élete nagy részében a horvát és a jugoszláv munkásmozgalom történetét kutató történészként dolgozott.

Orbán maga is kommunista családból jön (édesapja párttitkár volt), ő maga viszont csak a KISZ-ig jutott el a pártállami rendszerben, elvégre az időközben ráomlott. Míg azonban Orbán megtagadta ezt a múltját,

2. Autoriter nacionalizmus és a liberális demokrácia megvetése

Franjo Tuđmant hívei a „horvát nemzet atyjaként“ ünnepelték és ünneplik – a horvát történelemben többek között a monarchiabeli nacionalista politikus Ante Starčević, illetve a jugoszláv idők parasztpárti vezére, Stjepan Radić büszkélkedhetett e titulussal. Tuđman az 1991 és 1995 között tartó háborút ürügyként használta arra, hogy ne kelljen demokráciával kisérletezgetnie. A kivételes állapot háborús retorikája Orbánt is jellemzi, ő persze a magyar hadsereg színvonala mellett csak szájcsatákat tud vívni, de a vélt rendkívüli helyzetekre, veszélyekre hivatkozva ő sem híve a túlzott pluralizmusnak.

A horvát államfő különösen a sajtó terén nem tűrte az ellentmondásokat, a rendszerét legkeményebben kritizáló spliti szatirikus hetilappal, a Feral Tribunnal, amely gunyoros címlapjairól, antiklerikalizmusáról és tényfeltáró cikkeiről volt ismert, folyamatos harcban állt. A tuđmani években gyakorlatilag a fiumei Novi List maradt az egyetlen kormánykritikus napilap.

3. Nemzeti, párthű burzsoázia felépítése állami segédlettel

Tuđman állítólag azt mondta egyszer szűk körben, hogy kétszáz családra van szükség, amelynek irányítania kell a horvát gazdaságot. Noha az idézett mondatot azóta Tuđman környezetéből többen cáfolták – a tuđmani politika valóban erre irányult: állami segédlettel pártközeli üzleti köröknek, újonnan feljött „üzletembereknek” kiosztani privatizáció címszó alatt a horvát állami vagyont. Többek között így jött létre az az Agrokor nevű óriási élelmiszeripari és mezőgazdasági csoport is, amely tavaly összeomlott.

Tuđman – és ez szintén hasonlóság Orbánnal – a családját is jelentős vagyonhoz juttatta. A tuđmani kapitalizmus – amit a zágrábi baloldali Novosti hetilap „mocsárként“ írt le – alapvetően a kommunizmus és a kapitalizmus negatív oldalait egyesítette, hasonlóan a mai orbáni rendszerhez. Egyrészről nincs verseny, a győzteseket az állam és nem a szabad piac határozza meg, másrészről viszont a győztesek aztán a legrosszabb vadkapitalista módon viselkednek.

4. A kulturális és tudományos élet megtámadása

Franjo Tuđman maga is a jugoszlavista tudományból jött, évtizedeken át vezette a horvát munkásmozgalom történetét kutató intézetet Zágrábban. Tuđman a független Horvátország államfőjeként sem akart teljesen szakítani a kialakult intézményrendszerekkel és személyzettel – főleg, hogy számos kommunista azonnal át is állt hozzá –,

Hasonlóan az orbáni kultúr- és tudománypolitikával, amely – legalábbis eleddig – az MTA mellett (és nem helyén) építette ki új (ál)tudományos intézeteit (Terror Háza Múzeum, Magyar Művészeti Akadémia, Veritas Intézet, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, Magyar Nemzeti Bank alapítványai és egyeteme, stb.), Tuđman szintén a (természetesen jugoszlávról azonnal horvátra átkeresztelt) Tudományos és Művészeti Akadémia mellett létrehozatott új intézményeket, amelyek az új rendszer ideológiáját követték.

A Zágrábi Egyetem Filozófiai Kara se tetszett neki, mert túl balosnak tartotta a tanári karát – nem szüntette persze be őket, de egy alternatív filozófiai kart hozott létre mellettük, a mai napig is létező (és a Filozófiai Karral megegyező szakokat kínáló) Horvát Tanulmányok Karát. Az új tudományos intézetek egy része – például az Ivo Pilar Intézet, amelynek a történettudomány a területe elsősorban – ma is sok nacionalistát foglalkoztat, például a Függetlenek Horvátországért szélsőjobboldali minipárt két vezetőjét is. Bár Tuđman után már a többség nem politikai, hanem szakmai alapon került be munkatársnak.

5. Szocialista és nacionalista múlt keverése

Franjo Tuđman „nagy“ ötlete volt, hogy a horvát múlt két ellenpólusát – a nácibarát usztasákat és az ellenük harcoló partizánokat – ki kell békíteni.

Még azt a bizarr ötletet is felvetette, hogy a jasenovaci usztasa haláltábor helyén közös sírba kéne összedobálni az usztasák és a partizánok áldozatait – eme ötlettől aztán a zsidó körök tiltakozására visszalépett. Tuđman mindazonáltal tényleg nem tagadta meg teljesen a jugoszláv antifasizmust, és a szintén horvát Tito emlékét is megtűrte. Miközben nem volt különösebb kifogása azzal szemben se, hogy az usztasa-emlékezet is – főleg a visszatérő emigránsoknak köszönhetően – megjelenhetett.

Orbán ilyen egyértelmű nemzeti-kommunista szintézisre nem törekszik, Tuđmannal ellentétben az antikommunizmus továbbra is hivatalos ideológia nála. Ám a valóságban hasonló folyamatok láthatóak:

A NER pedig számos egykori kommunistát (Hoffmann Rózsa, Pokol Béla, Bogár László, Matolcsy György, Bencsik András, Bencsik Gábor, Boros Imre, Schmitt Pál, Pintér Sándor, Stefka István, Fónagy János, Kerényi Imre, Martonyi János, Boross Péter, Koltay Gábor, stb.) átvett a saját rendszerébe.

+++

Tuđman rendszerének a halála vetett véget, egyben ez óvta meg a politikust attól, hogy Slobodan Miloševićhez hasonlóan neki is Hágában kelljen számot adnia háborús tetteiről, például a krajinai szerbek elűzéséről. Tudjman rendszere nem tartott tíz évig se, ezalatt valóban stabilizálta a horvát függetlenséget és államot – bár annak árán, hogy nemzetközileg teljesen elszigetelte az országot.

1999-ben egy Horvátországban mindenek felett tisztelt és szeretett vezetőként halt meg – a nagyvilág azonban nem vett tudomást róla. Temetésén Orbán Viktor akkori magyar kormányfő a kevés külföldi vendégek egyike volt. Az akkor még fiatal politikus azt mondta, hogy Tuđman halálával „egész Közép-Európa vezetés nélkül maradt”.

Tuđman rendszerét 2000 után politikailag gyorsan lebontották a horvátok: először egy határozottan balliberális időszak követte, de a poszt-tuđmani HDZ is már csak szabadelvű konzervatív kormányfőket (Jadranka Kosor, Ivo Sanader, Tihomir Orešković, Andrej Plenković) adott az országnak.

A tuđmantalanítás eleve nem volt olyan sikeres, mint mondjuk a mečiartalanítás Szlovákiában 1998 után. Továbbra is meghatározza Horvátországot társadalmilag a tuđmani klerikál-nacionalizmus, gazdaságpolitikailag pedig az irányított piac, amelyben a szereplők politikai kapcsolataik miatt maradhatnak meg. A horvát focivilágot jellemző korrupció és fasiszta nosztalgia is sok tekintetben még eme közelmúlt terméke.

NYITÓKÉP: Total Croatia News