Salve, Matteo!

Az olasz belügyminiszter magyarországi látogatása egyszerre magyar, olasz és európai belpolitika. Egyelőre azonban Salvininek van nagyobb szüksége Orbánra, azaz a magyar kormányfő kéretheti magát minden irányba. Elvégre egy Manfred nevű is vár még azért rá.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Matteo Salvini olasz belügyminiszter hivatalosan csupán ebbéli minőségében Budapesten tárgyal csütörtökön. Hivatalosan persze Novák Katalin is csak államtitkári minőségében vett részt egy veronai konferencián március végén, ahol véletlenül belebotlott Salvinibe. Ahogy hivatalosan Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár és FPÖ-elnök is csak kormányzati szerepben jön Budapestre hétfőn.

Ezzel szemben Markus Söder, a Fidesszel mégiscsak legjobb viszonyt ápoló néppárti tagpárt, a CSU elnöke és Bajorország miniszterelnöke nagyívben elkerüli Magyarországot és Orbánt az EP-kampányban.

Igen, kampány van. Södernek pedig a németországi, de már a bajorországi szavazók előtt is kínos lenne Orbánnal találkoznia. Manfred Weber a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztésével kicsit fellégezhetett: nem kell most már minden német fellépésén, interjújában Orbán miatt magyarázkodnia. Orbánnak pedig szintén nincs szüksége rájuk – mármint a kampányban.

Eközben Matteo Salvininek és Heinz-Christian Strachénak pedig nagyon is jól jön az otthoni kampányaikban, ha azt tudják mondani: még egy néppárti miniszterelnök is igazából velünk van. Legutóbb Heinz-Christian Strache a Szabadságpárt május elsejei linzi kampánynyitóján emlegette

Orbánnak pedig most, a kampányban tényleg csak a szavazói felé kell játszania, azok pedig legalább annyira szeretik Salvinit és Strachét, amennyire az elvált, de nem szingli Salvini ölelgette márciusban a családos Novák Katalint.

Mire kell Orbán a szélsőjobbnak?

A főleg Matteo Salvini és az osztrák szabadságpárti Harald Vilimsky által nagy erőkkel szervezendő „szuverenista” (értsd: nem az európai, hanem az orosz szuverén érdekeket képviselő) pártcsaládnak nagyon is kell Orbán mint szövetséges. Bár ehhez nem kell feltétlenül egy frakcióban ülniük, Orbán a Néppártból is segítheti Salviniékat.

Miért is?

Salviniék ki akarnak törni a széljobbos karanténból, ehhez pedig kellenek olyan pártok, mint a most még néppárti Fidesz vagy a mai is létező széljobbos EP-frakciótól azért mérsékeltebb Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládba tartozó lengyel kormánypárt, a nacionalista-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS). A PiS-t Salvini már januári varsói látogatása óta győzködi: lépjenek át.

Ha Salviniéknak sikerül a magyar és a lengyel kormánypártot átcsábítani, azzal jelentősen megnő a súlyuk. Igen, a szélsőjobb már ma is ott ül részben a kormányközi üléseken, azaz az Európai Tanácsban: elvégre mind az FPÖ, mind a Lega ma is kormányzati szereplő már, sőt, ők adják a két országban a belügyminiszert is. A Fidesszel és a PiS-szel azonban tisztán szélsőjobboldali kormányok vannak jelen az európai közéletben.

Ez akár fontosabb is annál, hogy végül Orbán miként dönt: marad-e a Néppártban vagy sem. Az Európai Parlament ugyanis még mindig a leggyengébb intézmény a Tanács és a Bizottság mellett.

A bizottságbeli és a tanácsbeli széljobbos front pedig akkor is kialakítható Róma, Bécs, Budapest és Varsó között, ha nem jön létre közös pártcsalád a Lega, az FPÖ, a Fidesz és a PiS között. Sőt.

Orbán a La Stampa-interjúban ki is adta a célt: ő azon fog dolgozni, hogy a Néppárt a Salvini-Vilimsky-Le Pen-frakcióval működjék együtt. Ezt ő a Néppárton belül könnyebben elő tudja mozdítani, mintha kilép, és kívülről nézi, ahogy egy Orbán-mentes Néppárt tényleg a liberálisokkal és a szocialistákkal alkot EU-párti (negatív olvasatban: status quo-párti) szövetséget.

Azaz a mostani sűrű kormányzati találkozók

mintsem egy közös frakciót, amely eleve is legfeljebb csak szimbolikus erővel bírna.

Persze, a képlet világosabb lenne, ha mindenki, aki szélsőjobboldali alapon EU-kritikus, egy frakcióban tömörülne. De Orbán nem szereti a világos képleteket, mert azok beszűkítik a mozgásterét. Ő mind a széljobb európai pozíciónyerését, mind saját hatalmi céljait jobban tudja az Európai Néppárton belül szolgálni – Salviniékkal, Strachéékkal, Kaczyńskiékkal meg majd (ahogy sok tekintetben már eddig is) együttműködik az Európai Tanácsban.

Ez egy ugyanolyan helyzet, mint hogy Vlagyimir Putyinnak is jobban megéri egy EU-n belüli Orbán mint alattvaló, mint ha Magyarország hirtelen FÁK-tagállam lenne. Ugyanígy az európai széljobbnak is megérheti, hogy Orbán a Néppártot belülről bomlassza és a széljobb felé tolja. Persze ha ezt nem hagyja a Néppárt, Orbánnak rögtön ott a B-terve: a széljobbos frakció, ahol tart karokkal fogadják.

Egy szívesség Silvionak

Orbán azzal, hogy a Néppártot Salviniék felé akarja közelíteni,

A mára már összeomlott Forza Italia, amely azonban a Legával és a neofasisztákkal szövetségben sorra nyeri a tartományi választásokat a kissé erőre kapott balközép és a zuhanó Öt Csillag előtt, azt szeretné: Salvini végre rúgja le magáról a ténylegesen rendszerkritikus ötcsillagosokat, és vállaljon be egy színtisztán jobboldali kormányt. Ez az EP-választás után, ha a Lega jól szerepel, és előrehozott parlamenti választásokat erőszakol ki, be is következhet.

Utána pedig végleg eldőlne: Matteo Salvini átvette Berlusconitól az olasz jobboldalon a Duce szerepét. Egy ilyen Lega pedig akár már be is léphetne az Európai Néppártba. A Fidesz vagy a Forza Italia biztos nem lenne ellene. De ehhez Orbánnak ki kell tartania a Néppárton belül.

Olvass még több cikket Techet Pétertől!