Ha ellenzéki vagy, és ezt olvasod, alapíts pártot. Légyszi!

Történelem! Akár Gyurcsány nélkül is megalakulhat az a formáció, amellyel már nem csak a jobb-, de a baloldali szavazókat is Balatonszárszóig, s vissza lehet majd kergetni.

Botka László bejelentette, hogy készen áll a kormányváltásra. Nagyvonalúan felajánlotta az MSZP mandátumai felét a mérthető baloldali pártoknak – ez magában foglalja a DK-t, az LMP-t, a Momentumot, az Együttet, a Liberálisokat és a Párbeszédet. Utóbbi hármat tekintve a szocialisták miniszterelnök-jelöltje valószínűleg nem igazán nézett közvéleménykutatásokat egy ideje a mérhetőséget tekintve, de a lényeg nem is ez. Kész van az ellenzéki összefogás! Mármint az ő részéről. És, mivel az LMP és a Momentum nem valószínű, hogy elfogadja az ajánlatot, így (akár Gyurcsány nélkül is) egyszer

És a kulturált átlagember számára a keresés folytatódik...

Országosan jelenleg 219 bejegyzett párt van, de a következő két hónapban újabb 171-et jegyezhetnek be – közölte az Országos Bírósági Hivatal az Indexszel, akik ezt cikk formájában össze is foglalták, melyben említést tesznek többek között a Lévai-féle példátlan nyugdíjaspártól és Bertha Szilvia „népy-nemzethy”, egyáltalán nem szélsőjobbos formációjáról is. És ezzel semmi baj sincsen.

Egy ideális ország ideális állapotában kitermeli állományából a vezetéséhez szükséges politikusokat, akik többé-kevésbé közmegelégedésre végzik a kormányzati teendőket. Itt is ez történik; az ideális ország adott, az ideális állapot kevésbé. A politikai vitakultúra enyhén szólva látott már szebb napokat is hazánkban, erről pedig többek között a nyelvpolitikai eszközök rendszerváltás óta kissé eltúlzott használata tehet.

Az átformálódott politikai paletta pedig nem látszik veszíteni „népszerűségéből”.

Persze vannak, akik elvi alapon ezzel szakítani szeretnének: az utóbbi időkben rengeteg pártnyilatkozatban és programban láthatjuk az „utóbbi 27 évtől való elhatárolódás” gondolatát, sőt, az Együtt már egy bizonyos Negyedik Köztársaság létrehozását vizionálja IKEA-katalógus fizimiskájú programjában. „Úgy legyen!” – csettint a választópolgár a hasonló tervezeteket hallva: „Nézzük meg, kik is alkotják a pártot!”. És, már az első Google-találat kidob egy volt szoci minisztert, egy ex-Fideszest, egy, „az elmúlt 27 év pártjaival” kérdés nélkül sorozatban együttműködő civil aktivistát, a sor végtelen.

Természetesen nincsen titkos receptje a tökéletes pártnak, és a kormányra kerülésnek, és nem is elég hozzá egyetlen tökéletes komponens, a fentiekből kiindulva mondjuk, egy, a politikával eddig tisztes távolságot tartó, a helyzetet megelégelő képviselői kollektíva. Ennyi bőven kevés a parlamentbe kerüléshez is. Szinte szükségszerű legalábbis a főbb szakpolitikák elsajátítása, a beszédkészség, menő kampánydal (na jó, az nem), és, ami kiveszni látszik, a vitára való hajlandóság, a politikai ellenfelek minimum formai szintű tisztelete.

Ha megkérdezünk egy átlag kormánykritikus, a választásoktól távol maradó polgárt, miért nem megy el szavazni, rengeteg esetben kaphatjuk azt a választ, hogy „mégis kire?” És valamilyen szinten ezzel magunkban mélyen egyet is tudunk érteni. Kizárólag ezt figyelembe véve már kezdjük érteni, hogy mégis mire lehet nekünk jó ez a sok párt, ugyanis a fentebb felsorolt kvalitások mindegyikével egyéni szinten is igen kevesen, formációként pedig senki nem rendelkezik.

Lassan minden szűk réteg számára alakul egy párt, ám hiába, ugyanis a választók – reálisan – belátják, hogy hiába képviselnék őket, nem lesz esélye érdemi politizáló tevékenységet végeznie a sportolók, a poszt-proto-feudalisták, a vittulás alterek, vagy éppen az azonnalisták pártjának.

Felmerülhet a kérdés: akkor mégis mi lehet az eszköz egy olyan a politikai erő megalakításához, ami mögé beállhatnak világnézettől alig függően a magukat demokratáknak valló állampolgárok? És itt jöhet képbe ismét a tisztelet. A bal- és jobboldal politikai szinten történő egyesítésére, megnyerésére való kísérlet nem merülhet ki annyiban, hogy napi hat alkalommal elmondjuk, hogy se nem jobb, se nem bal, illetve, hogy mi vagyunk a harmadik út, ugyanis pusztán ennyivel senki nem fog komolyan venni. A kulcs, hogy próbáljuk valóban képviselni, és tiszteletben tartani a választópolgárok lehető legnagyobb tömegét.

Konzervatívként nem fogok az előbbire, liberálisként az utóbbira szavazni, maximum emelkedik a vérnyomásom. A szabadságjogok teljeskörű garantálásával, illetve a nemzeti értékek tiszteletben tartásával említhető kizárólag egy fenntartható politizálás.

Az ellenzék túlpolarizáltságát jelzi, hogy még így sem sikerül megegyezésre jutni egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt állításában.  Az erre tett kísérletek minőségét jól illusztrálja Botka László mandátumelosztásra tett javaslata. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy jellemezte igencsak büszkére sikerült ötletét, hogy „ajánlatunk objektíven mutatja az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, az MLP és a Momentum közvéleménykutatások szerinti támogatottságát, így egyértelműen és vitathatatlanul meg lehet állapítani a pártok közötti arányokat a lista 96 helyén.” A listás helyeket „az arányoknak megfelelően 1-32, 33-64, 65-96 sávokban” akarják szétosztani, amihez mellékelték a következő, a Népszava által közölt táblázatot.

A probléma az ötlettel csak annyi, hogy az országos listán nincs 96 hely, csupán 93, melyet szintén lehetett volna maradék nélkül harmadolni, ha utánaszámol az ember. Arról már nem is szólva, hogy

 A „közös ellenzéki jelölt” kiállítása egyéni választókörzetekben szintén érdekes, ugyanis a Jobbik sajnos kimaradt az új tengelyből, így nekik szomorúan kell majd fejet hajtaniuk az új ellenzéki szuverén előtt. Még ha el is játszunk azzal a hipotetikus gondolattal, hogy a Jobbik fogja magát, és egyik napról a másikra „letészi a lantot” is erősen kérdéses az új pólus jövője: a DK elutasította az ajánlatot, mert Gyurcsány Ferenc nem lehet rajta a közös listán; hasonlóan nem rajong az ötletért az Együtt és a Párbeszéd sem. Ennek ellenére még nincs minden veszve, Molnár Gyula szocialista pártelnök várja a testületi döntéseket.

 A Liberálisok voltak kizárólag nyitottak a javaslatra, ám (politikai súlyukról most nem szólva), már megbukik a baloldali utópia azzal, hogy nem állt be mögé mindenki. Sőt, senki, akinek a legminimálisabb reális esélye van. Mi pedig várunk.

Amíg Botka úr bejelenti majd az összefogást a Kétfarkú Kutyákkal, újabb és újabb pártok alakulnak, és marad egy kis reményfoszlány a politikai sárdobálástól elzárkózó embereknek, hogy egyszer lesz lehetőségünk látni egy nem leszerepelt, hozzáértő, és őket nem lesajnáló politikusokból álló pártot a szavazócédulán.