Ha az új ellenzék nem képes legyőzni az MSZP-t és a DK-t, akkor Orbánt se fogja

De kár ezért a fiúkért, megeszik őket a disznók. Ha viszont megeszik, tényleg nem kár értük.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A napokban több magánbeszélgetésben elmondtam azt a lenyűgözően frappáns meglátásomat, hogy

Mindez amiatt merült fel, mert mint tavasszal a hó alól a vetés, úgy bújnak elő kilenc szűk esztendő után a régi jó maszopos és szadeszes elvtársak, és ülnek be az előzőleg fideszes váltótársaik által kellemesen langyosra befingott felügyelőbizottsági székekbe. Horváth Csaba, akit csak azért nem terjesztünk fel a Fingszagrendre, mert Hans-Ulrich Rudel deluxe vaskeresztje mintájára meg kellene alapítanunk hozzá a Diétás Magyar Múzsa Fingszagrendje Lovagkeresztjét a Tölgyfalombokkal, a Kardokkal és a Csillagokkal (továbbá a Sassal, az Oroszlánnal és a Méhészborzzal) eközben hosszú hajrát nyitott, hogy ciklusa végére hunvaldabb legyen a Hunvaldnál.

Egy csomó budapesti, aki meg dühből rájuk szavazott, most meg néz, hogy jé, ezekből nem bérmaruhás hajadon lett, hanem az a fajta csontsovány, de nagyon elszánt éhes farkas, amelyik Jack London történetekben szokta üldözni az eltévedt trappert, akinek fogytán a lőszere. Ilyen farkasként tutulnak a húsosfazék körül. Eközben a Várból néha egy-egy erre vetődő tömeggyilkossal az erkélyen romantikázva Orbán Viktor elégedett mosollyal nézi őket, ahogy a budapesti fazékban hagyott pár száz milliócskákon risztelgetnek, miközben neki meg csendben és megbízhatóan pöfög a közpénzszivattyúja. A gép forog, az alkotó pihen, aztán ha unja a farkasvonítást, beküldi közéjük Polt Petit, hogy a leghangosabbat sétáltassa kicsit befogott rühes kutya módjára pórázon a Fő utcai bíróság folyosóján.

Hát jaj-jaj, korpa közé keveredett Karácsony Gergő, ez a szimpatikus fiatalember, akit annyi belvárosi lakásban látnának szívesen ebédre, Gézám, köss nyakkendőt, megkérik a lányunk kezét. Nem is beszélve a csillogó szemű momentumosokról, arról a kigombolt inges fiúról a hatban, meg arról a nagy maciról, tudod, akinek olyan szép neve van, mint egy különösen bonyolult hasfali műtétnek, vagy német főnemesnek. Tudod, a szakállas, na.

Mert ez itt a vizsgafeladat. A múlt héten írtam itt a puzsérizmusról, amelyet a követői, ha jól értem, az elvszerű politizálás olyan purista formájának tekintenek, amely nem köt még érdekszövetséget sem senkivel, akivel nem ért egyet egy bizonyos elvrendszert illetően. Kivételesen nem szeretnék beléjük szállni, pusztán azért említem ezt, mert a Momentum, a Jobbik és még mittudomén milyen helyi civil erők viszont azt választották, hogy az „ördöggel cimborálnak”, Gyurcsány Ferenc és Molnár Zsolt pártjaival.

Ellentétben a puzséristákkal én ezt nem feltétlen tartom hibának. Lehetőséget kaptak így (a Momentum rögtön három kerületet és egy szabad szemmel is látható fővárosi frakciót), hogy megmutassanak valamit abból, amiről eddig csak beszéltek. Ügyesen tudnak tiltakozást szervezni, megtanultak nyilatkozni, ideje volt szintet lépniük. Ehhez pedig alkut kellett kötniük, és ez önmagában nem baj. A politikai realitás jelenleg az, hogy nem lehet úgy pozícióba kerülni, hogy a régi hiénákkal nem egyeznek meg.

Ez tehát a feladat

A vizsgafeladatuk tehát kettős. Azoknak, akik pozícióban vannak, meg kell mutatniuk, méghozzá nehezített pályán, hogy egy ellenzéki vezetésű település jobb hely, mint egy kormánypárti. Ez érdemi tartalmi feladatokból áll és kommunikációból.

Ha pedig úgy jön ki a lépés, hogy valamelyik kényszerszövetségesük valami vállalhatatlan dolgot tesz, ügyes tánclépéssel úgy lépni, hogy az menjen be a szakadékba, ők meg álljanak meg a szélén, és nézzék fejcsóválva a zuhanót.

Ez nekünk, választóknak voltaképp egy nagyon szerencsés helyzet. Előttünk is levizsgáznak ugyanis, hiszen tudjuk, hogy ott van a kísértés, tudjuk, hogy mostanra a megfelelő emberek bekínálták őket a megfelelő konstrukciókkal. Ki, hova üljön, ki kinek mit osszon ki és mit várjon cserébe. Én nem várom, hogy a fiúk elszegényedjenek, mert se naiv, se hülye nem vagyok. (Legalábbis remélem.)

Mutassák meg, hogy tudják, hol van az a vonal, amelyet nem szabad átlépni. Mutassák meg, hogy képesek úgy politizálni, hogy a választó lássa az éles választóvonalat, a határozott különbséget köztük és a régiek között.

Ha erre képesek, akkor legközelebb nem lesz kérdés, hogy kell-e szövetkezniük vagy sem. Az sem lesz kérdés, hogy eséllyel hívhatják ki a Fideszt bármilyen választáson bármilyen elkeveredett ívek és lefagyott szerverek ellenére is. Ha erre nem képesek, akkor nincs miről beszélni, egyszerűen generációváltás történik a karmelita kolostor erkélyéről kényelmesen célkeresztben tartható, farkasból lassan kutyává szelídülő, szavazatokra nem, csak sintérkézre érdemes magyar ellenzékben.

Én azért drukkolok, hogy átmenjenek a vizsgán. 

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.