Legfőbb ideje az ellenzéki erőknek feladni a diktatúrázást meg a mozgalmárkodást a mozgalmárság kedvéért, és el kell kezdeni úgy csinálni, mintha egy normális országban élve készülnénk a választásokra.
Budapesten volt könyvet bemutatni Szrgya Popovics, az erőszakmentes ellenállás doyenje, aki a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom Agóráján tartott előadást. Gulyásék bizonyára hasznát veszik az erőszakmentes aktivizmus know-howjának – még ha valószínűtlen is, hogy elérik céljukat, a választási rendszer arányosítását. Ami amúgy sem segítene érdemben hazánk gondjain, de legalább nagyon profin fognak küzdeni érte.
Az összecsiszolódott csapat pedig a megszerzett tapasztalatnak tényleges hasznát veheti majd esetleg egy választási kampányban. Megkérdeztem Szrgyát arról, hogy ugyanazokat a tanácsokat adná-e választást nyerni akaró pártoknak, mint önkényuralmat buktatni akaró mozgalmároknak: határozott és buzgó igennel felelt. Úgyhogy az energia akkor sem vész kárba, ha a mozgalom be is dőlne.
Szrgya Popovics könyvének címe: Útmutató a forradalomhoz. Elnyomó rezsimek meggyengítésének módszereit mutatja be. Ezzel Magyarországon csak két probléma van:
nem lesz forradalom a közeljövőben, részben pont azért, mert a rezsim nem elnyomó.
Nem, Magyarországon – akármilyen szentségtörőnek is hangzik egyeseknek – nincs érezhető, fizikai elnyomás.
Anyagi nyomás, igen, az van. Feszültség, igen, van. Egzisztenciális félelem, amire ha kell, rá is játszik a rendszer, az is van. De ezen túl az országban demokratikus keretrendszer működik. Néha egy-két embert – például a festékdobáló Gulyás Mártont – bevisznek riogatásnak, de nagyon ügyelnek rá, hogy ne tolják túl ezeket az eseteket, és hamar le is tudják az ilyen kínos epizódokat.
Csak azt fenyegetik, aki ténylegesen veszélyezteti őket. Minél magasabbra kerül valaki, annál keményebben bánnak el vele, ha úgy adódik, ez igaz.
De: a kis halakat nyugton hagyják, ha azok nyugton maradnak. Tökéletesen el lehet lenni a NER-ben, még csak be sem kell feküdni.
Sőt! Tüntetni is ki lehet menni, nem lesz miatta retorzió. A Fidesz még örül is annak, ha a lakosok ilyen módon kieresztik a gőzt.
Ellenpélda: Oroszországban bezárnak, ha megosztasz egy képet, ami Putyint sminkben ábrázolja. Magyarországon mi történik, ha valami hasonlót osztasz meg? Semmi. Teljes véleményszabadság van. A gazdasági hatalommal visszaélnek, ahogy tudnak, ez tény, és felvásárolnak, akit tudnak, például a Népszabadságot is. De mégis hol van ez Törökországhoz képest, ahol most is tömegével ülnek börtönökben újságírók?!
Teljességgel élhető ez a rendszer, ha az ember nem foglalkozik politikával. A mai magyar rezsim leginkább olyan, mint az 1988-as Magyarország, csak a mostaniaknak még nem fogyott el a pénzük. Mindebbe pedig kényelmesen bele lehet nyugodni, és a magyarokról bebizonyosodott az évszázadok során, hogy a morogva belenyugvás koronázatlan kaiserjai und königjei.
Az ellenállás tehát esélytelen – mert nincs mi ellen.
Nincs meglincselhető ávós, nincs szurokba és tollba forgatható pecsovics sem, még csak egy felfegyverzett posztos rendőr sincs, akit nyugodt szívvel meg lehetne dobálni! Ez egy zseniális vonás a rendszertől, ritkán látni ilyet. Nincs ellenállás és nincs forradalom sem. Nincs forradalom, mert nincsenek forradalmi tettek.
A forradalmi tett feltétele, hogy valami olyasmit tesz az ember, amit amúgy nem szabadna.
1956-ban tüntetni is tilos volt – ergo egy tüntetést szervezni forradalmi tett volt. Ma – rutin. Tulajdonképpen ebben a rendszerben politikailag mindent szabad. Tüntetni, okos cikkeket írni, gerillaakciókat szervezni: maximum túlbuzog a helyi önkormányzat és megbírságol, ha lefestjük a járdarepedést, aztán a helyi ellenzék majd levédeti a művet.
Mindent szabad, amit meg nem szabadna, ahhoz meg a sztenderd demokratáknak amúgy sem fűlik a foga.
Gondolok itt az épületrongálásra és -foglalásra, a kukagyújtogatásra, autóborogatásra. Pedig egyébként még talán működhetne is a dolog: 2006-ban sem a rendőrök adták le az első lövést, mégis a rendőrterror narratívája győzött. Lehet, hogy most is az lenne, ha hirtelen a dühös és elégedetlen tömeg elkezdené dobálni a rendőrsorfalat. De nem fogja, a fent vázolt okokból.
Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy egyébként meg a kormánypárt legyőzhető választásokon, végképp léket kap a diktatúrázás. Nem is baj: az ellenzék annyit hangoztatta, hogy diktatúrában élünk, hogy teljesen elkoptatta a fogalmat, és lassacskán félő, hogy már nem is vennénk észre, ha tényleges diktatúra jönne, annyira ráunt mindenki az emlegetésére.
Ha nem diktatúra, akkor mi? Nem is liberális demokrácia, ami itt van, és amit le kellene dönteni (minden elviselhetősége ellenére, elég gány egy rezsim ez, semmi szándékom nem volt mentegetni). Engem leginkább arra emlékeztet, amit gimnáziumban tanultam a drámákról: a középkorban nem volt tragédia, mert minden jó úgy, ahogy az Úr megteremtettte, szólt a domináns ideológia.
Szóval a Hamlet például nem tragédia, hanem „broken comedy”. Ilyesmi van Magyarországon is: „broken democracy”.
Mi következik mindebből? Leginkább az, hogy a forradalmi tetteket (amik szükségszerűen erőszakot is jelentenek) elengedhetjük. Ha pedig az erőszakos út kiesik a lehetőségek közül, marad egy megoldás a Fidesz megbuktatására: a választási győzelem.
Legfőbb ideje az ellenzéki erőknek feladni a diktatúrázást meg a mozgalmárkodást a mozgalmárság kedvéért, és
el kell kezdeni úgy csinálni, mintha egy normális országban élve készülnénk a választásokra.
Ami már csak azért is hasznos szellemi gyakorlat lesz, mert akkor kénytelen lesz az ellenzék belegondolni, hogy egyébként milyen az a normális ország, amit a választóknak fel akar ajánlani. Sokan ugyanis már itt gondban vannak. Pedig ez egyike a néhány alapvető lépésnek, amit meg kell tenni azért, hogy valamelyik politikai erő egyszer méltó legyen arra, hogy leváltsa a Fideszt.
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
