Karizmatikus vezérkedés helyett pragmatikus konszenzusteremtést!

Az előválasztás történelmi esemény. Olyan politikai akció, amely egy valódi nemzeti ügyben kínálja a közös cselekvés lehetőségét, még ha csak egy mikroaktivitás – a szavazás – erejéig is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Orbán Viktor megtartotta az ígéretét, amit 2009-ben tett a parlament központi szerepének fenntartását illetően. Azt mondta akkor, hogy „a magyar parlamentáris rendszer akkor felel meg a magyar politikai hagyományoknak, hogyha megpróbálja a politikai élet középpontját a parlamentben tartani. Abban az értelemben, hogy az emberek megválasztják a parlamenti képviselőket, és utána a parlamenti képviselők kezében vannak a legfontosabb döntések. Tehát nem kell a parlamenti képviselőkkel rivalizáló, szintén közvetlenül az emberek által választott másik szereplő. Például egy elnök, mint ahogy Franciaországban van vagy Romániában vagy épp az Egyesült Államokban.”

Ez így van már a rendszerváltás óta és 2010 után sem változott a helyzet.

Minden bizonnyal – a magyar politikai hagyományok buzgó tiszteletén túl – a saját keserű tapasztalatai is arra indították Orbánt, hogy fenntartsa azt a rendszert, amiben a parlamenti képviselők választják meg az ország vezetőit, ahelyett, hogy egy erős hatalmi jogosítványokkal bíró, közvetlenül a nép által választott elnöki funkciót helyezett volna a politikai rendszer középpontjába 2010 után. Dacára annak, hogy ez utóbbi erős elnöki szerepkör jobban megfelelne a habitusának.

Orbán joggal tartott attól, hogy őt – akár több más riválissal versengve – nem választaná meg az emberek – akárcsak relatív – többsége elnöknek.

1990-ben az olcsó termékeket árusító MDF-piacok atyja, Zacsek Gyula győzte le Orbán Viktort, amire Orbán sportszerűtlen, otromba poénnal reagált: „A politikai komolyságomat nem adom oda egy Zacsek-krumpliért.” A Népszabadságnak nyilatkozva már ekkor leszűrte a magyar politikai rendszer kvintesszenciáját: „A mai élelmiszerárak mellett joggal számíthat az emberek szavazatára az, aki néhány forinttal olcsóbban adja a krumplit.” Biztosan a hideg rázza mostanában, amikor Jakab Péter nem is csak egy Zacsek-, hanem már egy zsák krumplival riogatja a parlamentben.

1994-ben már csak harmadik lett egy MSZP-s és egy SZDSZ-es jelölt mögött az egyéni körzetében. Többet nem is próbálkozott képviselőjelöltséggel, azóta is a Fidesz országos listájának betonbiztos első helyéről kerül be a töredékszavazatokkal a parlamentbe. Innen nézve igaza van a miniszterelnöknek abban, hogy a többi fideszes képviselő hozzá képest „133 bátor ember”, tekintettel arra, hogy az ő parlamenti mandátumuk mindenkor bizonytalanabb, mint Orbán tuti nyerő pozíciója.

Nem is kertelt, amikor 2021. május 31-i parlamenti beszédét így zárta: „Nem fognak tőlem megszabadulni akkor sem egyébként, ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán. Ne reménykedjenek. Számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben is.”

Így fest tehát a Fidesz vezetőjének pragmatizmusa, amelyben a politikai hagyományok éppen megfelelő keretet biztosítanak a gyakorlati hatalmi szempontok érvényesítéséhez.

Az erős parlament azt jelenti, hogy a miniszterelnöki pozíció nem túl erős. Ebben sincs változás a rendszerváltás óta, a mindenkori kormányfő és kormánya jogi értelemben könnyedén leváltható. A parlamenti képviselők 20 százaléka kezdeményezheti ezt konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, megjelölve az új miniszterelnököt. Az indítvány elfogadásához – ezzel egyben az új miniszterelnök megválasztásához – pedig a képviselők több mint a felének szavazata szükséges.

A választási rendszer és más alkotmányos intézmények 2010 utáni torzulása, leépülése mellett a képviseleti demokrácia intézményrendszere szerencsére a helyén van, csak bele kell ülni és el kell kezdeni okszerűen használni.

A miniszterelnöki szerep félreértése

A miniszterelnök az államapparátus vezetője; hatalmas szervezeti piramis tetején ül, bonyolult struktúrákat kell átlátnia, számtalan szempontot összeegyeztetnie. Céges hasonlattal a miniszterelnök a vezérigazgató, akit az állampolgárokat (azaz a cég tulajdonosait) képviselő parlament (tehát az igazgatótanács) tagjai, azaz a parlamenti képviselők (mint az igazgatótanács tagjai) választanak meg arra, hogy a lehető legjobban vezesse az országot (tehát a céget).

Hatalma egyfelől nagy, hiszen irányítja a teljes államapparátust, másfelől törékeny, hiszen ha túl sok marhaságot (politikai, vezetési hibát) csinál, akkor leváltják.

Orbán Viktor hatalma nem abban áll és legitimációja sem abból ered, hogy ő a miniszterelnök. Nem is miniszterelnökként viselkedik, hanem uralkodóként. Nem változtatna a helyzeten önmagában, ha nem ő lenne a miniszterelnök. Senki nem gondolná, hogy a hatalma csökkent vagy megváltozott a rendszer, ha holnaptól mondjuk Gulyás Gergely lenne a miniszterelnök, Orbán pedig a Nemzeti Együttműködés Fénylő Csillaga pozícióba ülne át.

Mindegy lenne az is, hogy Orbán kit húzna elő a farzsebéből: legfeljebb karmelinológiai (special thanks to Lendvai Ildikó) szempontból lenne csak érdekes, hogy akkor most éppen Szijjártó Péter, Gulyás Gergely lett a miniszterelnök.

Orbán hatalma abból ered, hogy a Fidesz elnökeként ő választja ki a Fidesz parlamenti képviselőjelöltjeit (az országos lista első helyére ugye mindig saját magát), akik aztán a választások során bekerülnek a parlamentbe, méghozzá olyan számban, hogy ott többséget alkotnak és megválasztják őt miniszterelnöknek, vagy bárminek, aminek szeretné. Ő tartja tehát hatalomban azokat a képviselőket, akik őt hatalomban tartják.

A pesti folklór szerint a fideszes parlamenti képviselőjelölteknek már a jelöltté válásuk előtt előre alá kell írniuk a majdani országgyűlési képviselői megbízatásukról lemondó nyilatkozatukat (dátum helye kipontozva). Amelyik nem reggel 7-kor a WC-n ülve az újságból szeretné megtudni, hogy tegnap lemondott a parlamenti mandátumáról, az azt csinálja, amit a Főnök mond.

A fideszes képviselőjelöltek kiválasztásáról a Fidesz alapszabálya rendelkezik, az nem alkotmányos kérdés, hanem a Fidesz belügye. Éppen ezért nem is Orbán Viktort kell legyőzni, hanem a rendszert. A filmbéli maffiát sem úgy győzi le a rendőrség, hogy a film végén a gengszterek a rendőrfőkapitány gyűrűjét csókolgatják.

Mi értelme van az előválasztásnak?

A fentiekből kiindulva a miniszterelnök-jelölti előválasztásnak nincs értelme, hiszen a miniszterelnököt úgyis a parlamenti képviselők választják majd meg, ráadásul fogyóeszköz, hiszen gyorsan le is cserélik, ha elhibázza a díszlépést.

Sok magyar választó elképzelésének megfelelne a közvetlenül a nép által választott, erős jogosítványokkal felruházott elnök. Szerintük a demokrácia lényege az, hogy a nép megválasztja a vezért, aki aztán vezérkedik hatezerrel. Ha a vezér Yoda mesternek bizonyul, akkor nem íratja az uralkodás közben a vazallusai nevére mindazt, ami megtetszik neki az országban.

Mások úgy érzik, hogy ez az Orbán már nem olyan jó Orbán, mint amilyen jó Orbán még régebben volt: gonoszul bánik a néppel és a rábízott javakkal. Ezért ők arra gondolnak, hogy egy másik – esetleg fiatalabb – Orbánt kellene most már választani, aki jobban be tudná tölteni azt a Törppapa-szerepet, amire a megbízatása szólna. Megint mások inkább azon gondolkodnak, hogy hogyan lehetne elérni, hogy ne egy újabb Orbán Viktor kerüljön a nyeregbe, ezért 8 évben akarják korlátozni a miniszterelnöki pozícióban eltölthető időt.

Pedig nem eszik olyan forrón a kását. A parlamenti képviselők mandátuma szabad lesz, mást is választhatnak majd miniszterelnöknek, nem csak az előválasztás győztesét, vagy éppen gyorsan le is cserélhetik. A szabad mandátum azt is jelenti, hogy a megválasztott parlamenti képviselők úgy társulnak egymással, ahogy akarnak: az csak betyárbecsület kérdése, hogy előre bemondják, hogy ki melyik frakcióba ülne be.

Erkölcsi, politikai értelemben is megbukhat még az előválasztott miniszterelnök-jelölt az előválasztás és a választás közötti fél évben is. Valószínűleg a 30 évvel ezelőtti hamisított gyerekorvosi igazolásoktól a pornhubos anyagokig állnak már előhúzásra bekészítve a kompromatok a fiókban, Dobrevtől Pálinkásig ABC-sorrendben.

Az előválasztás olyan politikai akció, amely egy valódi nemzeti ügyben kínálja a közös cselekvés lehetőségét, még ha csak egy mikroaktivitás – a szavazás – erejéig is. Éppen ezért teljesen mindegy, hogy mely pártok fogtak össze és hogy mit gondolunk róluk: nem a pártok vagy programok közül kell most választani, hanem személyeket fogunk kiválasztani a képviselőjelölti és a miniszterelnök-jelölti pozíciókra.

A frakciózás, a közjogi javaslatok és programalkotás ideje majd az előválasztás után jön el, amikor az erre a célra megválasztott 106 +1 fő az előválasztási eredményeikből merített legitimációval a hátuk mögött a nemzet kerekasztalához ülnek és programot alkotnak, mielőtt összecsapnának a Döbrögik és nagykun nagykánok csapatával.

Az előválasztás ezen túl egy demokratikus politikai tornagyakorlat is: eljátsszuk, hogy milyen lenne, ha nem lenne NER. Játék közben még olyanok is kedvet kaphatnak hozzá, hogy megnézzük, hogy milyen lenne Jones nélkül a farm, akik ma még ezt el sem tudják képzelni.

Ezért is fontos, hogy minél többen bekapcsolódjanak az előválasztásba, ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazók. A kérdés, ugye, az, hogy ki legyen a miniszterelnök, ha nem Orbán lesz az. Ez közös ügye a magyaroknak, legyenek akár ellenzékiek, a Fidesz vagy a Kutyapárt szavazói, a szavazási szándékukat illetően bizonytalanok vagy akár olyanok, akik majd még az előválasztás után csalódnak az előválasztottakban és ezért szavaznak majd végül másra.

Mindannyian együtt alkotjuk ezt a nemzetet és az előválasztáson megválasztott miniszterelnök-jelölt is majd mindannyiunk miniszterelnöke lesz, ha úgy alakul. Éppen ezért mindenki welcome, ha más nem, abban foglalj állást, hogy Karácsony vagy Dobrev lenne a kevésbé súlyos katasztrófa.

Az összességében leadott szavazatok száma mellett a jelöltek mennyisége, sokfélesége is emeli a politikai értékét a dolognak. Ezért nekem speciel nem tetszik ez a sok visszalépkedés a képviselőjelöltek között, de ezt nekik kell eldönteni.

A fentiekből következően a miniszterelnöki casting maga sokkal fontosabb, mint az, hogy ki nyeri. Hosszú lesz a NER-ből kivezető út, ezért jó, ha a rántott húsos zsömle mellé egy csokorra való ambíciózus, előválasztáson megmért miniszterelnök-jelölttel is készülünk.

Milyen miniszterelnök-jelöltet válasszunk?

Politikust ugyanúgy kell választani, mint autót vagy lakást: ésszel. Olyat kell választani, aki megfelel arra a feladatra, amire választod.

A miniszterelnök feladata az lesz, hogy a háta mögé a többséget biztosító 100-140 képviselővel egyeztessen, akiknek a zöme semmilyen módon sem fog kötődni hozzá, független, vagy tőle különböző pártállású lesz.

A saját elképzeléseit csak részben fogja tudni megvalósítani, a miniszterelnök a jól kimunkált kompromisszumok robotosa lesz. Nem az lesz tehát a jó gyerek a miniszterelnök-jelöltek közül, aki karakán elképzeléseket hangoztat, amikkel egyetért – mondjuk – 800 ezer ember, a többinek meg coki. És a legjobban tesszük, ha 4 évszakos gumit választunk, mert nem tudjuk, hogy mi jön utána: kétharmad és teli gázzal alkotmányozás, vagy feles többség és egy Orbán által épített nemzeti szabadulószoba.

A szerző beszerzési és közbeszerzési szakértő. Olvass még tőle az Azonnalin! Vitáznál? Írj!