Szarvas Koppány Bendegúz
2017. július 11. kedd, 06:26
Nem fog választást nyerni egy alapjövedelem, egy 13. havi nyugdíj, vagy egy Bajnai Gordon. Sajnos nem a politikai termék az, ami számít. Ami megnyeri a választást, az a kormányképesség.

 

Mondják egyesek, hogy a Fideszt nem lehet választáson legyőzni. Pedig de, csak az ellenzék nincs olyan állapotban jelenleg, hogy erre képes legyen. Egy kormányképes alternatíva egységes, hatékony fellépést feltételez. Ebből a szempontból logikus, hogy az ellenzéki pártok mindig megpróbálják kinyírni egymást, mielőtt kényszerűségből (túl későn) összefognának: sokkal nehezebb úgy hatékony kampányszervezetet felépíteni, ha a sokféle szövetséges erő érdekei között kell lavírozni. Ezért az összefogás az ellenzéki pártoknál csak utolsó pillanatbeli szükségesség, miután egyértelműen kiderül, hogy nem sikerült a többieket lenyelni abban a ciklusban sem.

 

Ez nem így lenne egy kétfordulós választási rendszerben. Akkor mindenki nyugodtan kampányolhatna magának az első fordulóban, és sokkal gálánsabb lenne a viszony a potenciális szövetségesek között, mivel egyértelmű lenne az első forduló végén, ki hányadán áll. Egy hét alatt (a két forduló között) el lehetne dönteni azt, amit most három és fél évig húznak a pártvezetők.

 

De nem két forduló van, hanem egy, és nem is fog ezen változtatni a Fidesz – amiképp nagyanyámnak sincsen kereke és nem ő a villamos – tehát fölösleges ezen a körülményen meditálni. Adottság, hogy egy forduló van, aminek következtében feltétel, hogy vagy egy párt a kormány kihívója egy jelölttel választókerületenként, vagy a meglevő több párt áll össze és indítanak jelölteket koordináltan. Ez a tájékozottabbaknak lehet evidencia, mégis sokan gúnyolják az összefogást, mintha nem vennének tudomást minderről.

 

Tehát az egységes szervezet és kampánystratégia a nulladik lépés, ha kormányt akarunk váltani és NER-t akarunk buktatni. (Nem ugyanaz! Utóbbihoz kétharmad kell!) Egyelőre ez sincs meg az ellenzéki térfélen, de egyszer már sikerült (so-so), inkább a többin bukott el a dolog. Alább röviden kifejtem, mi az a „többi”, ami szükséges ahhoz, hogy ellenzékből kormánypárt legyen.

 

Először is: ami nem kell. Nem kellenek eget rengető „szexi” nagy ötletek, világmegváltó gondolatok, vagy „tiszta”, szakértő messiások.

 

Nem fog választást nyerni egy alapjövedelem, egy 13. havi nyugdíj, vagy egy Bajnai Gordon. Sajnos nem a politikai termék az, ami számít.

 

És ebben az értelemben az alapjövedelem a Párbeszédnél ugyanúgy termék, mint Botka László (és a Fizessenek a gazdagok szlogen, annak minden következményével) az MSZP-nél, mint Bajnai Gordon volt az Együtt-PM-nél, vagy a polgári Magyarország volt a Fidesznél. A politikai termék az a zászló, amit magasba emelünk, hogy körénk seregeljenek az emberek. A mosópor, amit eladunk. De bármilyen furcsa, a termék minősége másodlagos. Jó marketinggel a kevésbé jó terméket is el lehet adni. Persze megkönnyíti a dolgunkat, ha a termék is jó, de igazán rafkós spin doctoroknak nem elengedhetetlen.

 

Ami megnyeri a választást, az a kormányképesség.

 

Ha az ellenzék át akarja venni az ország vezetését a kormánypárttól, azt kell bizonyítania, hogy kormányképesebb, mint az aktuális kormánypárt. Felkészültebb, összeszedettebb és erősebb.

 

Minden megnyilvánulásnak azt kell szolgálnia, hogy ez a kép épüljön a választópolgárokban. Minden más (szakmaiság, demokratikusság, értékek, hogy néhány egyébként fontos dolgot felsoroljak) másodlagos a választópolgárok szemében. A választók az erősebbhez állnak. Bizonyítják ezt a téttel rendelkező időközi képviselőválasztások, Veszprém és Tapolca esete is, ahol a szavazók simán átszavaztak az esélyesebb jelöltre. Ugyanezt kell elérni országos szinten. Ezt érezte a Fidesz, és így is működött.

 

Kedvenc példám, mikor 2009-ben Sólyom audiencián fogadta Orbánt, és megkérdezte Orbánt, van-e a Fidesznek programja. Amire Orbán azt válaszolta: „a Fidesz készen áll a kormányzásra”. Nem a válasz arra, amit Sólyom kérdezett- de pont az az üzenet, amit Orbán el akart juttatni mindenkihez.

 

Hogyan építsük ezt a képet? Vannak technikák. A részletes módszertan le van írva számos könyvben, nem akarok azokból összefoglalót adni. A Societas elnöke is csak annyit mondott, mikor megkérdeztem, mi a titka a szervezet felpörgött terjeszkedésének, hogy nem pofázni kell, hanem elolvasni a szakirodalmat. De mégis, vannak olyan alap követelmények, amit a Habony-szintű ösztönös tehetségeknek is tudni kell.

 

Országos szervezet

 

Ahhoz, hogy egy párt egyáltalán labdába rúgjon, és komoly tényezőként jelenjen meg, kell rendelkeznie országos lefedettséggel. Nem csak a választási szabályozás követeli meg ezt, de az alapvető politikai törvényserűségek is: nem elég népszerűnek lenni, a választóidat kézen kell fogni és elvinni az urnához rád szavazni. Egyszerűen überelhetetlen módszer a személyes kapcsolat, Nyugaton is (újra) használatos a door-to-door kampány és a kitelepülések. Ehhez először aktivisták kellenek minden választókerületben (aztán minden településen), akik ezt végrehajtják, másodszor adatbázis, amiből az aktivisták dolgozhatnak. (Kötözködőknek: nem, nem Kubatov-lista, hanem a szimpatizánsok önként megadott adatainak listája.)

 

Két gyönyörű példát fel tudok hozni a dolog fontosságára. Amelyik 2006 után alapított pártot 2 százalék fölé mérik, az elvégezte az országos szervezet kiépítését, jelesül a DK, Momentum, LMP, Jobbik. (Bár az LMP-nek ez elég slamposan sikerült. Őket inkább a divathullám emelte be a Parlamentbe, látszik is az eredményeiken.) A másik, konkrétabb példa az Együtt-PM és a DK esete a 2014-es EP választáson. A választás előtt az Együtt-PM-et körülbelül kétszer annyira mérték, mint a DK-t, a választáskor a DK mégis másfélszer annyi szavazatot kapott, mint az Együtt-PM. Ebből is látszik, hogy nem elég, hogy sokak szimpatizáljanak veled; képesnek kell lenned a szimpátiát szavazatra váltani. Aki ezt hatékonyan tudja csinálni, annak félig nyert ügye van.

 

Vízió

 

A vízió a baloldal mumusa. Sokat hallottam nagyon okos fotelpolitológusokat arról magyarázni, hogy az a baj a baloldallal, hogy nincs neki víziója, vagy épp sztorija, amit a magyarok elé tud tárni. De hogy az mi, és mit, hogyan kéne vele csinálni, azt már nem sikerül konkretizálni. Pedig igazából roppant egyszerű: a vízió egy vezérfonál, amire felfűzöd a politikádat, és amiből leszűröd a politikai terméked. A vízió tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan nézne ki az ország x idővel, mondjuk 10 évvel az után, hogy kormányra kerültél. Fel kell vázolni egy képet, amit bemutatsz a választóknak, hogy tudják: ha rád adják a voksukat, akkor arra szavaznak, hogy az a bizonyos felvázolt kép egy bizonyos idő múlva valóság legyen.

 

Nem azt kell előadni az embereknek, amit csinálni fogsz kormányon, mert az normális esetben attól függ, hogy vázolt célt hogyan tudod leghatékonyabban elérni.

 

Pont, hogy a vázolt célt kell bemutatni a szavazóknak, a többség arra harap rá. Aki meg visszakérdez, hogy „hogyan?”, annak odaadod a programot, amire később térek ki.

 

Ezen a téren egyébként a baloldal azért muzsikál gyengén, mert egyfajta menedzserszemlélet uralkodik köztük: azt gondolják, hogy adott terület van, amihez adott, tudományosan megalapozott lépések tartoznak, amiket meg kell lépni, hogy azon a területen működjenek a dolgok. Lásd még: szakértői kormányzás mítosza. Vagyis a kicsitől haladnak a nagy felé, a résztől az egész felé, ami stratégiaalkotásnál nem éppen nyerő módszer.

 

Ha én pártelnök lennék, leültetném a szakpolitikusaimat egy köteg színes ceruzával az asztalhoz,

 

és rájuk parancsolnék, hogy rajzolják le plasztikusan azt, hogy hogyan fog kinézni a szakterületük, ha tíz éven keresztül a mi okos és értő kormányzásunk elképzelései valósulnak meg. Aztán ezeket a rajzokat egy másfélperces videóba szerkesztetném, egy afféle Trónok harca-intró féle körképbe, ahol a kamera benéz egy iskolába, egy kórházba, egy vállalkozásba, egy mezőgazda birtokára, és így tovább. Voilá, kész is van a „Magyarország 10 év múlva velünk” kampányvideó! Aztán ebből a vízióból lehet visszafejteni a programot.

 

Program

 

„A párt programja olyan, mint a férfi mellbimbója: gyakorlati funkciója nincsen, de a hiánya feltűnő” – mondták tapasztalt ismerőseim. Valóban, a választási program nem annyira fontos kellék, mint az előző kettő, mégis, a hiánya ciki és rossz fényt tud vetni, hogyha kormányra készülünk. Kormányzásnál a „folytatjuk”, bármilyen felháborító is az értelmiségnek, nagyjából elegendő programpótlék.

 

A programnak az a funkciója, hogy legyen. Erősítse azt a képzetet, miszerint felkészültek vagyunk, és tudjuk, mit teszünk a választási győzelem utáni első száz napban, meg utána.

 

Ad némi magabiztosságot (ahogy a vízió is), és a megrögzött értelmiségiek alaposan ki is elemezhetik, meg alapanyagot szolgáltat a kérdőívkészítőknek, akik tesztjeit kitöltve megtudhatod, melyik párttal értesz leginkább egyet. Megsúgom: a baloldali pártok programjai 80 százalékban egyeznek, és a választók túlnyomó többsége egyáltalán nem pártprogram alapján választ pártot. Ha van valami korszakalkotó ötleted, írd bele- ha nincs, csak legyen rendben közgazdaságilag, és ne legyen ellentmondásban a párt kommunikációjának fő csapásirányaival.

 

A kormányzás úgyis egy teljesen más műfaj, azt úgyis a valóság határozza meg.

 

Ha egy elképzelésre van pénz, akkor van, ha nincs, akkor nincs: ahogy abba belefutott például a Ciprasz-vezette Sziriza is. Ellenben a Jobbik hozzá tudott tenni a komolyanvehetőségéhez 2010-ben azzal, hogy minden egyes alkalommal elszajkózta, hogy a Jobbik az egyetlen programmal rendelkező párt, ami ráadásul olyan szakmai, hogy hű! Ez speciel hazugság, a többi pártnak is volt programja, csak ők nem reklámozták olyan fennhangon, mert az ő szakpolitikai felkészültségük nem volt olyan látványosan kétséges, mint a Jobbiké. Ez szépen példázza, mire jó a program: ma már nem szokás olyan elborult dilettánsoknak lefesteni őket, mint anno.

 

Árnyékkormány

 

Az árnyékkormány a „tudjuk, mit akarunk” érzet megtestesülése. A stáb, amelynek minden tagja az adott szakterület csúcsragadozója, aki megtestesíti azt a hozzáértést és magabiztosságot, aminek segítségével rendbe tesszük majd a területet, amint a választók belénk fektetik a bizalmukat. Minél hamarabb megvannak ezek a szereplők a csapatban, annál jobb.

 

Az árnyékkormány bemutatására jó nagy sajtófigyelmet lehet szerezni, a politikában az öt perc hírnév megszerzése és fenntartása életbevágó. Ezt követően aztán a megfelelő témában a megfelelő embert kell szerepeltetni, minden egyes alkalommal megragadva az alkalmat, hogy kompetenciáját villogtathassa, újra és újra bebizonyítva, hogy ez az a csapat, amelynek kezeiben legjobb irányba haladhat majdan az ország. A választók úgyis személyekre szavaznak és nem vitairatokra, úgyhogy nagy szívességet teszünk magunknak, ha a programunkhoz arcot is tudnak rendelni. Az pláne jó, ha az arc még szimpatikus is.

 

Ezek azok a pillérek, amikre egy kormányváltásra készülő pártnak vagy pártszövetségnek a tevékenységét helyeznie kell. Ezekkel együtt sem garantált a siker, de a meglétük jelentősen tudja az esélyeket növelni. Ezek csak vezérfonalak, de, mint a víziós részben írtam: a nagy felől kell a kicsi felé haladni, vagyis ezeket a fő szempontokat kitűzni magunk elé, és aztán a gyakorlatban minden cselekedetet úgy intézni, hogy ezeknek a megvalósulásához járuljanak hozzá. Rengeteg technika van a kampányokhoz, amiket a hétköznapokban alkalmazni kell, de

 

ha ezek az alapok nincsenek meg, akkor csak üres kötelező körök mechanikus letudásává válik az egész kampány, és ez érződni is fog.

 

Ha viszont valakik ezeket sikerrel tudják megvalósítani (és még sok egyéb szempont is érvényesül, ezek ugyanis szükséges, nem elégséges dolgok), akkor ők eséllyel pályázhatnak arra, hogy ők legyenek azok, akik az országot kihúzzák a gödörből, amibe a Fidesz nyolc év alatt magabiztosan és ostobán belekormányozta.

 

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás