+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Galavits Patrik
2020. július 31. péntek, 19:03
Magyar tudósok által fejlesztett műszer is segítheti a NASA következő Holdra szállását. Hogyan jut el egy önkéntes munkán alapuló csapat ilyen fejlesztésig és addig, hogy a NASA is díjazza? Miképp fog vizet keresni a Holdon a Puli Space műszere? És mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

„Drágám, összenyomtam a NASA hasznos terhét!” – ezt a díjat hozta el a NASA versenyén a nem kevésbé jó nevű Puli Space Technologies, amelynek tizenhét tagjából tizenhatan magyarok, és mindannyiukra igaz, hogy munkaidejük után foglalkoznak a Pacher Tibor alapította Puli Space projektjeivel.

 

Legutóbbi fejlesztésük, amellyel a NASA elismerését is kivívták a Puli Water Snooper, vagyis egy műszer, amely víz után „szaglászhat” majd a Holdon.

 

De várjunk csak. Víz? A Holdon?

 

„Nem feltételezzük, hanem tudjuk, hogy van. Természetesen nem csobogó patakokat kell elképzelni” – mondta a Helyzetben Pacher. Találmányuk elsősorban a méretei miatt nyerte el az amerikai űrkutatási központ tetszését: sokkal kisebb és könnyebben hordozható, mint a korábbi, hasonló műszerek.

 

Pacher szerint akár egy tenyérben is elfér, ráadásul a megépítéséhez szükséges alkatrészeket hétköznapi boltokban is be lehet szerezni. Persze az űrben és a Holdon tapasztalható körülményekhez azért fel kell azokat turbózni.

 

Pacher Tiborral nemcsak a víz után szaglászó Puli-fejlesztésről, hanem az emberiség Marsra jutásáról, az utóbbi években a nagyhatalmak között kialakuló űrversenyről, a magyar űrkutatás szükségességéről és hasznáról, valamint Bruce Willisről és Elon Muskról, illetve arról is beszélgettünk:

 

miért akarnak egyáltalán az emberek kijutni a világűrbe?

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

 

/attachment/0037/36026_copy_3_helyzet_apple.jpg

Iratkozz fel podcastcsatornánkra!

Az Azonnali közéleti podcastja. Riportok, interjúk hazai és nemzetközi témákban.

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Romániai román, erdélyi magyar és világpolitika, kultúra, gazdaság és sok minden más is fog szerepelni a romániai magyarság új portálján.

Szigorúbb korlátozások várnak azokra, akik nem vesznek részt a tömeges tesztelésen.

Noha Budapesten és Dél-Tirolban is elmaradnak idén a karácsonyi vásárok, Ausztria fővárosa ragaszkodik hagyományaihoz.

A koronavírus mikrorészecskéi az arcpajzsnak lényegében minden oldaláról bejuthatnak az ember szájába és orrába, az ugyanis nem zár szorosan.

A szokásos ellenzéki tüntetés mellett a hétvégén a rezsim mellett is lesz egy tüntetés.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Ha vannak megunt ruhadarabjaid, akkor most elcserélheted őket. A gazdátlanul maradt ruhákat jótékony célokra ajánlják majd fel. Október 24, Auróra.

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás