A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
Hiába tanultak Magyarországon és vannak emiatt veszélyben a tálibok kezére került Afganisztánban.
A DK az OEVB felmentő döntése alapján bocsánatkérésre szólította fel az MSZP társelnökét azért, mert offshore-ozással vádolta meg a székesfehérvári előválasztási jelöltjüket – Tóth szerint azonban Ráczné Földi Judit így sem tudta érdemben tisztázni magát.
Keddre virradóan összességében már 570 ezren vettek részt az előválasztáson, szavazni kedd este 8 óráig lehet. A magas részvételtől elemzők szerint az egyébként jól szervezett DK tarthat a leginkább.
Az OEVB erről kétharmados többséggel döntött, Ráczné Földi Judit elmarasztalását csak az MSZP és a Párbeszéd támogatta.
A Fidesszel egyébként a független Volner János, valamint a német nemzetiségi képviselő Ritter Imre szavazott együtt. De mit jelent ez a gyakorlatban? Elmagyarázzuk!
A momentumos Bodrozsán Alexandra szerint 2-4 ezer forint körüli összegeket ajánlottak az odabuszoztatott embereknek, ha az MSZP-s Király Józsefet és Karácsony Gergelyt támogatják. (Frissítve!)
Jakab Péter szerint a Jobbik inkább a kormányváltásért küzd ahelyett, hogy a Farkas Péter Barnabásról előkerült képet elemezgesse. Közben a Márki-Zay Péter-féle MMM még vizsgálja, hogy megvonja-e a támogatását az előválasztáson az ózdi alpolgármestertől.
A szocialista EP-képviselő már egy szociáldemokrata Olaf Scholz-kormányt vizionál, miközben simán lehet, hogy a CDU-s Armin Laschetet emelik majd hatalomba a zöldek és a liberálisok.
Vasárnap a várakozásoknak megfelelően az előválasztáson szavazók száma meghaladta a 500 ezret, egyre többen szavaznak online. Aki mindennek nem örülhet, az a DK.
A válasz röviden: nem tudni. Tóth Csaba szerint biztosan, Hadházy Ákos szerint ez még sok dolgon múlik.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.