A logójukat adják-e csak, vagy aktivistákat is? Megpróbáltuk megtudni.
A Závecz Research és az IDEA Intézet közös közvélemény-kutatása szerint a budapesti 3-as választókerületben megtartott ellenzéki előválasztáson jelenleg a DK-s Komáromi Zoltán a szavazatok abszolút többségét is megszerezné.
Szabó Gábor az Azonnalinak elárulta: szerintük a Jobbik támogatása több helyen is érdemben befolyásolhatja az előválasztás eredményét.
Az MTA volt elnöke immár hivatalosan is bejelentkezett az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért, elindul az előválasztáson.
Ha a saját frakció esetleg mégsem jönne össze 2022 tavaszán, akkor az Új Világ Néppárt jelöltjei leginkább a Jobbik és a Momentum frakciójához csatlakoznának.
Három szakértő felvetette, hogy az ellenzéki előválasztáson több jelöltre is lehessen szavazni. Az ellenzéki pártok reakciói alapján azonban úgy tűnik, hogy az országgyűlési választáson is használt „győztes mindent visz” logika szerint lehet majd kiválasztani a Fidesz-KDNP 2022-es kihívóit.
A hatpárti ellenzék az előválasztási bejelentésében csak a leendő parlamenti frakcióikba beülő civilekről beszél, más ellenzéki pártokról nem. Az Új Világ Néppárt elnökének van sejtése, hogy ez mennyire szándékos, de egyelőre azt szeretné, ha az ellenzék nyilatkozna erről.
Akár tucatnyi képviselőt is az országgyűlésbe juttatna a Pálinkás József volt MTA-elnök vezetésével csütörtökön megalakult Új Világ Néppárt. Habár az ellenzékkel is kritikusak, készek az együttműködésre, de annak azért örülnek, hogy Bíró László támogatásáról még nem kellett dönteniük. Az ÚVNP elnökét Pálinkás Józsefet és alelnökét, a korábbi LMP-s Ábrahám Júliát kérdeztük.
A sajtó elé állt Pálinkás József akadémikus Fideszből kiábrándult jobboldaliakat megszólítani akaró Új Világ Néppártja. Megmérkőznének a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, tagjaiknak tilos lenne hazudniuk, és szeretnék, ha jelöltjeik közül páran az ellenzék közös egyéni jelöltjei lehetnének 2022-ben.
Ismert Fidesz-árvákat és párt nélkül maradt, jobboldali politikusokat kérdeztünk a volt akadémiai elnök új pártjáról. Van-e szerintük értelme ma Magyarországon még egy pártot bezsúfolni az ellenzéki oldalra, össze kell-e fognia Pálinkáséknak a többi ellenzéki párttal, és belépne-e valaki az Új Világ Néppárt nevű formációba?