egyház
Lázadozik a dublini érsek a szerinte diszkriminatív kormányzati covid-iránymutatás ellen
Lázadozik a dublini érsek a szerinte diszkriminatív kormányzati covid-iránymutatás ellen

Sem az elsőáldozások, sem a bérmálások megtartását nem javasolja a katolikus egyháznak az ír állam, miközben – létszámkorlátozásokkal – szinte minden más eseményen gond nélkül részt lehet venni.

Molnár Róbert
Hogyan viselkedik egy valódi keresztény a magyar politikában?

Az én művemnek is – mint családfő, mint magyar állampolgár és mint polgármester –Istennek kell szólnia. Nem emberek kényére-kedvére, hanem a személyes megbízatásomnak legjobb tudásom szerint eleget téve, a meggyőződésemnek megfelelően, folyamatosan hozzáigazítva álláspontomat a megértett bibliai kijelentésekhez, nem pedig igéket keresve a magam „igazának” igazolására.

Kitört a balhé Róma és a Vatikán között a genderkérdésben
Kitört a balhé Róma és a Vatikán között a genderkérdésben

A pápai állam felszólította Olaszországot: ne büntesse a transzfób véleményeket, és ne ismerje el a genderidentitásokat. Egy új törvényjavaslat kapcsán lángolt fel a vita. Miközben Matteo Salvini a Vatikánnal ért egyet, a balközépen és különösen az Öt Csillagnál azt mondják: az egyház ne szóljon bele az állam ügyeibe. A katolikus Mario Draghi is az állam laicista jellegét hangsúlyozza. A Vatikán végül enyhülni látszik, de az Öt Csillagon belüli balhé már így is beindult, a kormánybuktatásokban kiváló Matteo Renzi pedig megint segíteni szeretne. Mi történik most éppen az olaszoknál?

Balogh Gábor
Ha a melegek megbélyegzése „gyermekeink védelmében” bűn, akkor ugye az egyházellenes uszítás is az?

Az elmúlt évek talán legegyértelműbben pozitív jogalkotási lépéséből, a pedofilokkal szembeni szigorúbb fellépésből sikerült ócska, gonosz és megosztó néphergelést csinálni. És ezért nem csak a Fidesz a felelős.

A magyar oligarcha, aki majdnem pápa lett
A magyar oligarcha, aki majdnem pápa lett

Ötszáz évvel ezelőtt halt meg Bakócz Tamás érsek. Ő volt az egyetlen magyar főpap, akinek lehetősége nyílt megszerezni Szent Péter trónját. A középkor végén ez azonban inkább a nagyhatalmi politikáról szólt, semmint hitbéli kérdésekről. Riválisa, X. Leó pápa igyekezett távoltartani őt magától, ezért keresztes hadjáratra küldte, ami végül az egyik legnagyobb magyarországi parasztfelkelésbe torkollott. A későbbi korokban többen úgy látták, hogy valójában a Nyugat már ekkor cserben hagyta a töröktől fenyegetett Magyarországot.

Tarnay Kristóf Ábel
Hogyan ne menjen félre a pedofilok elleni küzdelem?

Nem vita tárgya, hogy a pedofilok súlyosabb büntetése helyes. De legalább három területen figyelni kell, hogy ne menjen félre a törvény: ne a sextingelő fiatalokat sújtsa, ne a papokat zsarolja és főleg ne használja a kormány a melegek ellen.

Molnár Róbert
Vajon mit látnak az emberek papjaink életén?

Szigorú, rezzenéstelen arcú savanyú uborkákat, vagy olyanokat, akik hús-vér emberek, akik sorsközösségben élnek a néppel, akik nem akarnak többnek, tökéletesebbnek látszani, mint amik valójában?

Szűcs Donát
Szenzációnak és bunkósbotnak jó a sok halál, mégsem tudunk mit kezdeni vele

A kormánypárti sajtónak és a DK-nak sincs nagyobb bulika, mint kéjes örömmel taposni magyarok ezreinek az emlékén és sírján. A halottak ezreit azonban, nemcsak a kormány, a magyar társadalom sem tudja rendesen meggyászolni a jelenlegi sajtóviszonyok között.

Molnár Róbert
Jaj nekünk, ha mai keresztényekként mi is elnyomjuk a nyomorultak jajkiáltását!

Csupán vagyonra építeni jövőt, házasságot ingatag. Nem az a kérdés, összedől-e, hanem az, hogy mikor. Láthatjuk a fényűző celebvilág, de akár a magyar politikai elit tagjainak boldogtalanságát is.

Molnár Róbert
Levest, szappant, üdvösséget!

Olyan szomorú látni, hogy a történelmi egyházak gyurmák lettek a hatalom kezében, és már nem lámpások. Hadsereges szóhasználattal élve, a nagyok szinte mind „dezertáltak”, letették a fegyvert.

1 2 3 4