Az Azonnalin folyó Közel-Kelet vita erős érzelmeket váltott ki mindkét táborból. Mindkét véleménynek igaza van. Ehhez nem kell ellátni a Közel-Keletig se, elég a zsidó humor bölcsességét megfogadni. Vitazáró.

A közel-keleti neandervölgyieknek fel kell ismerniük, hogy a „kirekesztő nacionalizmus” egy patológia, ami nyolc napon túl gyógyul. Legalábbis Laczó Ferenc szerint. Én is javaslok neki valamit.

A nyugat-európai baloldali politikai aktivizmus történettudományi álcába csomagolva folytat háborút Izrael ellen, amikor az ország kapcsán a gyarmati narratívát használja. Izrael azonban egyrészről nem (csak) a holokausztra adott válasz, másrészről a politikáját nem jellemezte sohasem a kolonizáció. Ehhez elég a történelmet ismerni.

Az izraeli-palesztin konfliktusban megjelennek olyan európai narratívák is a harcoló felek oldalán, mint a holokauszt (zsidó) és a gyarmatosítás (arab) áldozatisága. Ennek hangsúlyozása azonban se nem tagadja a konfliktusok okait, se nem akarja az áldozatokat tettessé tenni.

A holokauszt és a gyarmatosítás történelmi emlékei a jelenben élnek tovább az izraeli-palesztin konfliktusban – és főleg annak értelmezésében. A holokauszt miatti felelősség azonban nemcsak Izrael jelenlegi etnicista államiságának támogatását jelentheti, hanem kritikusabb hozzáállást: az emberi jogokat, az áldozatok áldozatainak védelmét is. Különben Izraelből éppen állítólagos védelmezői csinálnak egy új Spártát.

A holokausztot ma kizárólagosan zsidó népirtásként tárgyalják, miközben a társadalom egésze szempontjából a közép-kelet-európaiságot végleg megsemmisítő csapás volt. Kulturális genocídium.

A magyar kormánypárt holdudvarán belül könnyen megszabadulnak azoktól az erdélyi magyaroktól, akik fullba nyomják a kretént.