„A lányom terrorista” – Harmincöt éve robbantotta fel a RAF a Siemens egyik vezetőjét

Harmincöt évvel ezelőtt robbanás rázta meg München külvárosát. Távirányítású bomba végzett a Siemens igazgatótanácsának egy ismert tagjával, Karl Heinz Beckurts fizikussal. Az esetet az ismert terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció egyik csoportja vállalta magára. Bár akadtak gyanúsítottak, az ügy a mai napig nincs lezárva.

Az ötvenhat éves Karl Heinz Beckurts sikeres embernek tarthatta magát. Nemzetközileg elismert atomfizikus volt: könyve a saját szakterületén belül alapműnek számított, részt vett a Karlsruhe melletti kutatóreaktor megtervezésében, valamint a „Csillagháborús terv” és az Eureka nevű kutatási hálózat kidolgozásában. Mindemellett pedig a Siemens AG igazgatótanácsának tagjaként a technológiai fejlesztések egyik fő felelőse volt, fizetése nagyjából évi egymillió nyugatnémet márkára rúgott.

1986. július 9-én reggel 7-kor éppen munkába indult. Münchenben, a Hugo Hoffmann-strassén álló villája előtt már várta egy szürke BMW, benne testőr-sofőrjével, Eckhard Gropplerrel. Másik két testőre egy kisebb, sárga BMW-vel követte őt. No, de miért szükséges ez a nagy elővigyázatosság?

Egy évvel korábban a frankfurti rendőrség sikeres akciót hajtott végre a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű terrorszervezet egyik menedékhelyén, ahol fegyverek, robbanóanyagok és röplapok mellett egy

olyan névsort is találtak, melyen kétezer lehetséges áldozatuk neve is szerepelt – köztük Beckurtsé is.

A gépkocsi fél nyolc körül már a festői Grünwalderstrassén járt, amikor elhaladt egy százhúszéves kőrisfa mellett. Ennek oldalára egy órával korábban ismeretlen személyek robbanóanyagot erősítettek, melynek detonátorát az úttesten rejtették el. Abban a pillanatban, amikor a BMW ezen áthaladt,

a pokolgép felrobbant, harminc méterrel repítve odébb a járművet. Beckurts és Groppler abban a pillanatban szörnyethaltak,

míg az őket követő testőrök sértetlenül megúszták, csak autójuk szélvédője tört be.

A merényletet hamarosan a RAF „Mara Cagol-csoportja” vállalta magára.

De mi is az a RAF?

A Rote Armee Fraktion az 1968-as diáklázadások farvizén jött létre. Érdekes, hogy nevét nem a Szovjetunió hadseregéről, hanem egy Japánban működő szélsőbaloldali csoporttól kölcsönözte – a „frakció” szóval mintegy utaltak is arra, hogy eszmei közösséget vállalnak velük. Ha ehhez még hozzávesszük a hatvannyolcas eszmeáramlatra jellemző

egyenlősítő törekvéseket, rendszerkritikát, az ekkoriban zajló vietnámi háborút, valamint azt, hogy a huszonéves nyugatnémet fiatalok ekkor szembesültek szüleik nemzetiszocialista múltjával,

akkor már végképp érthetővé válhat, hogy miért pont a Német Szövetségi Köztársaságban született meg ez a terroristacsoport.

A RAF alapítói – Andreas Baader, Ulrike Meinhof és Gudrun Ensslin – mára

Che Guevarához hasonlóan szélsőbaloldali ikonná váltak.

Robbantásos merényletek sorát követték el áruházak, amerikai katonai bázisok, rendőrőrsök, sőt a Springer Kiadó ellen is. A nyugati kényelembe beleszokott lakosságot akkoriban sokkolták ezek a cselekmények, így külön rendőri egység jött létre megfékezésükre. Ennek hamarosan látható eredménye is volt: 1972-ben a csoport vezetőit egymás után letartóztatták. Mindhárman öngyilkosok lettek, bár haláluk körülményei körül sok a kérdőjel (például Baader hogy tudta magát a börtönben tarkón lőni?), a RAF ideológusaként elhíresült Meinhof fanatizmusa pedig állítólag annyira piszkálta egyesek fantáziáját, hogy agyát a magdeburgi egyetemen tartották tudományos vizsgálatok céljából.

A vezetők halálával a várva várt társadalmi nyugalom nem jött el, sőt: a mozgalom Brigitte Mohnhaupt által irányított

második generációja még agresszívebbnek bizonyult.

1977-ben több nagyszabású merényletet hajtottak végre, melyek közül a legismertebb Hanns-Martin Schleyer gyáros elrablása és kivégzése volt. Ez a csoport végül a nyolcvanas évek elején került rendőrkézre, de közülük többen a mai napig életben vannak (pl. Mohnhaupt, akit 2007-ben szabadlábra is helyeztek).

Nemzetközi példa

A világon ekkor már több országban akadtak csoportok, melyek a RAF követőinek tartották magukat. Ilyen volt például a franciaországi Action directe, vagy a Vörös Brigádok Olaszországban. Ez utóbbihoz tartozott egy észak-itáliai illatszergyáros lánya, Margherita (Mara) Cagol is.

Cagol a trentói egyetemen folytatott szociológiai tanulmányokat, ahol tanára Renato Curcio révén kapcsolatba került a Vörös Brigádok csoportjával. Hamarosan össze is házasodtak és 1972-75 között több emberrablást és robbantásos merényletet is elkövettek. Curcio ezek miatt végül börtönbe került, azonban felesége kiszabadította – ám sok időt nem tölthettek együtt, ugyanis Cagol egy újabb emberrablási akció során tűzharcba keveredett a rendőrökkel, melyben végül életét vesztette. Férje a mai napig életben van, tetteit azóta sem bánta meg.

Mara Cagolra a szélsőbaloldali mozgalmak amolyan mártírként tekintettek: ez a magyarázat arra, hogy a Beckurts elleni merényletet elkövető RAF-csoport is az ő nevét viselte.

A feltételezett tettesek

A rendőrség első gyanúsítottjai közé Barbara és Horst Ludwig Meyer tartozott, akik addigra már RAF-os kötődéseik miatt országos körözés alatt álltak. Teljesen rájuk bizonyítani az ügyet azóta sem sikerült.

A korabeli sajtó felkereste Barbara édesapját, Ulrich Metzgert, aki nem igazán tudott magyarázatot adni lánya viselkedésére.

„A lányomban vannak bizonyos vezetői ambíciók és van hozzá intelligenciája. Tudja, ő olyan teoretikus alkat, a férje viszont inkább kétkezi ember, olyan barkácsoló típus. Lehet, hogy a kőrisfára erősített szörnyűséget is ő barkácsolta?” – mesélte a Quick magazin riporterének. Ennek ellenére úgy vélekedett, hogy Meyer tömte tele „ultraradikális” nézetekkel Barbara fejét. Elkeseredettségét fokozta, hogy másik gyermeke a rendőrségen dolgozott:

„A lányom terrorista, a fiam rendőr. És ha egy napon fegyverrel a kézben találkoznak? Félek, Uram, rettenetesen félek.”

A Meyer-házaspár 1985-ben Libanonba költözött, itt pedig hamarosan elváltak. Barbara újra férjhez ment, 1999-ben pedig feladta magát a bejrúti német nagykövetségen. Hazatérése után őrizetbe vették, és rövid vizsgálati fogság után bizonyítékok hiányában szabadon engedték.

Horst Ludwig Meyerről az a hír járta, hogy köze lehet a RAF egyetlen magyarországi akciójához: 1991-ben egy Ferihegyre tartó izraeli buszt akartak felrobbantani.

A bombát azonban rosszul helyezték el, így az a robbanáskor végül nem oltott ki emberéletet.

Meyer 1999-ben halt meg egy bécsi lövöldözésben.

A Beckurts-Groppler-ügy tetteseinek kiléte tehát a mai napig megoldatlan. A tudós és sofőrje tragédiáját a neuerplachi Siemens központnál és a merénylet helyszínén elhelyezett emlékművek őrzik.

Érdeklődés hiányában megszűnt

A RAF harmadik generációja már nem tudott akkora társadalmi felháborodást kiváltani, mint elődei. Ennek részben az lehetett az oka, hogy célpontjaik főleg katonai bázisok és NATO-támaszpontok voltak (a Beckurts elleni merénylet, valamint a budapesti robbantás ez esetben kivételnek számítanak).

A csoport azonban lassan légüres térbe került:

a Szovjetunió összeomlott, így eltűnt az a nagyhatalom, amelyik informális úton támogatta tevékenységüket.

A Reuters hírügynökség 1998-ban egy levelet kapott tőlük, melyben röviden bejelentették feloszlásukat.

Bár a terrorizmus jellege napjainkra megváltozott, a RAF-alapítók (Baader, Meinhof, Ensslin) alakja a mai napig foglalkoztatja a művészek fantáziáját. Ez nem is csoda, hiszen

a RAF keretei között számos Bonnie és Clyde típusú szerelmespár tevékenykedett, elég csak Baader és Ensslin, Cagol és Curcio vagy Meyerék példájára gondolnunk.

Számos dráma, dokumentumfilm, könyv, festmény, de még rockopera is feldolgozta a csoport történetét. A leghíresebb minden bizonnyal Uli Edel 2008-as mozifilmje, ami egy évvel később elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

NYITÓKÉP: A szerző montázsa, képek: Wikimedia Commons