Ha olyan erkölcsi kiválóságok vannak minden politikai oldal minden szegletében, mint Bódi Ábel vagy Gulyás Márton, akkor ugyan mégis mi más választása marad az embernek, minthogy megpróbáljon változást elérni ebben az országban?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Varsányi Bence szombaton megjelent véleménycikkében eljátszik a felvetéssel, hogy a magyar közélet esetleg nem érdemelné meg figyelmünket. Fő érve: ha a magyar közéletben olyan emberkék is rohangálnak, mint például Bódi Ábel, vagy Gulyás Márton, „akkor ugyan mégis minek próbáljon az ember változást elérni az országban, ezzel értékes éveket feláldozva az életéből?”
A zsigeri, magától értetődő reakció („aki képes Bódi Ábel és Gulyás Márton miatt kiégni a közéletből, az valószínűleg meg is érdemli”) mellett érdemes mélyebben is foglalkozni azzal, hogy mi a gond ezzel az állásponttal.
A szerző egy problémára jogosan mutat rá: a magyar közélet, közbeszéd állapota valóban meglehetősen gyatra. Kezdésnek jegyezzük meg, hogy erre viszont számtalan jobb példát felhozni, mint Bódi vagy Gulyás.
Bódi egy középhatótávolságú propagandista, akinek még a rendes influenszerléthez sincsenek meg a számai a közösségi médiában. Az, hogy gyakrabban jár a Pesti TV-be, mint pap a templomba, akkor jelentene valamit, ha azt a csatornát a legelvakultabb NER-gruppikon és a hozzánk hasonló katasztrófaturistákon kívül bárki is nézné.
Igen, hangoskodni szeret, és igen, ezzel néha-néha sikeresen felhívja magára egy-egy beágyazottabb közéleti szereplő nevét. (Engedtessen meg egy rosszmájú megjegyzés: olyan bajuszt nem növeszt senki, aki nem a lehető legkétségbeesettebben akarja, hogy odafigyeljenek rá.) Ezzel együtt egész közéleti működésével kevesebb kárt okoz, mint például Bayer Zsolt egy blogposzttal.
Bódi egy közönséges troll, elvek és tartalom nélkül: Ha sikeresen felháborít, akkor csatát nyer, ha pedig sikeresen elveszi a kedvedet a közélettől, akkor háborút.
Gulyás Márton már teljesen más kategória: lehet, sőt érdemes is őt számtalan dolog miatt kritizálni. A szerző viszont két olyan dolgot hoz fel vele kapcsolatban, ami nemhogy egy kiégést, de egy normális vitát sem tud megalapozni. Egyrészt ott van a szinte külön szakirodalommal rendelkező, konzervatív arcok által porig lejáratott érvzsákutca: hogyan képviselheti valaki önazonosan a baloldali értékeket, ha van pár drágább cucca (most épp Gulyás 80 ezer forintos Nike-járól van szó)? Másrészt pedig sérelmezi, hogy Gulyás kényelmetlen, belemenős kérdéset tett fel Lakatos Márknak az LMBTQ+-közösségen belüli kiállásáról. Valóban provokatívak voltak ezek az újságírói kérdések, de a népbíróságok működésével párhuzamba állítani miattuk egy YouTube-csatornát – az azért mindenképp meredekebb náluk.
De lépjünk túl Bódin és Gulyáson. A magyar közbeszéd rossz állapotban van tőlük függetlenül is, de ez nem érv arra, hogy kivonuljon belőle az ember.
Épp az ellenkezőjére kiváló ok ez: pont úgy, ahogy a tűzoltónak is több keresnivalója van egy olyan házban, ami ég, mint egy olyanban, ami nem.
A közbeszédben pont azért kell változást elérni (vagy legalábbis próbálkozni, na), mert a jelenlegi állapotok olyanok, amilyenek. Ezt pedig a közbeszéden kívülről elég nehéz megtenni (hacsak nem adatott meg csendes, de aktívan költő milliomos mecénásoknak lennünk).
Hadd parafrazeáljam George Orwellt. Nincs olyan, hogy „távol tartsuk magunkat a politikától”, mert az apolitikus hozzáállásnak is politikai töltete van: az, hogy hallgatólagosan elfogadod és támogatod a jelenlegi állapotokat. Ha nem foglalkozunk a közélettel, azzal azt üzenjük: jól van az úgy.
A szerző Hamvas Bélát idézi: „ebben a helyzetben nem írni több, mint írni”. Ahhoz viszont, hogy Hamvas írásait idézzük, szükséges az, hogy Hamvas előbb megírja őket, hogy Hamvast íróként, és nem nemíróként tartsuk számon. Facsarjuk csak tovább az orwelli gondolatot: ebből a szempontból a nemírás is írás.
Az írás (értsd: részvétel) pedig különösen fontos a mostani helyzetben, amit a szerző (szintén pontosan) jellemez: mentális egészségünk valóban teljesen rottyon, a 2022-es választási kampány fő elemei pedig valószínűleg tényleg az övön aluli gyilkosozás és a túlpörgetett gasztroterrorizmus lesznek. Éppen ezért van kiemelten szüksége a közéletnek kritikus, józan hangokra is, és éppen
éppen ezért kell, hogy képviseljék magukat azok, akik még nem hülyültek bele teljesen ebbe a dilibe: véleménycikkekben, civil szervezetekben, felelős szerkesztői döntésekkel, becsületes társadalmi munkával.
Meg persze adódik az a kérdés is: ha pusztán az, hogy egy-egy közegben nagy számban vannak jelen kártékony, kútmérgező alakok, indok lehet a kivonulásra, akkor miből másból lenne érdemes kivonulni? Ne foglalkozzunk a filmművészettel, csak azért, mert azt teljesen leuralták a Hollywoodban, futószalagon gyártott tucatalkotások? Fordítsunk hátat a teljes felsőoktatásnak a Gulyás László-féle alakok és a kaotikus alapítványoztatás miatt? Egyáltalán minek maradjunk életben, ha a világ tele van rossz emberekkel?
Ez nem lehet járható út: még Gino is kiment a majálisra, annak ellenére, hogy ott aztán tényleg sok köcsög van. Vagyunk még páran, akik szeretnénk, hogy civilebb, józanabb legyen a magyar közélet. Erre nem várni kell, hanem megcsinálni.
Vitáznál Mohos Mátéval vagy Varsányi Bencével? Írj!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
