+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kömlődi Ferenc
2021. február 16. kedd, 07:10
Tíz év demokratizálódás után katonai puccsot hajtottak végre a Mianmar néven is ismert Burmában. A hatalom újfent gyűlölt tábornokok kezében, a Nobel-békedíjas, de a rohingya kisebbség elleni etnikai tisztogatás elmismásolása miatt a nemzetközi politikai élet páriájává vált Aung San Suu Kyi őrizetben. Hogyan jutott el idáig a multietnikumú ország és vezetője, és milyen szerepet játszott a tragikus eseményekben a békés buddhizmus?

Az internetet bejárta a jellegtelen burmai fővárosban, Naypydiawban, a parlament épületéhez vezető húszsávos főút előtt február elsején felvett videó, amelyen Khing Hnin Wai helyi aerobicoktató a napi rutintevékenységét végzi. Minden nap ugyanarról, ugyanonnan posztolt: töküres környezetben elektronikus zenére mutatott be gyakorlatokat.

 

Az ominózus mozgóképanyagon drasztikusan megváltozott a háttér: a hadsereg pont akkor hajtott végre puccsot, lezárták a főutat; a nő barikád, fegyveres járművek és katonák előtt aerobikozott, mintha mi sem történt volna.

 

Hirtelen fekete páncélosok és más járművek is megjelentek, átengedték őket a barikádon, majd megindultak a parlament felé.

 

 

Elképzelhető, hogy akkor vitték el az ország aznap őrizetbe vett, demokratikusan megválasztott vezetőit, köztük a de facto miniszterelnököt, hivatalosan államtanácsost, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párttal a novemberi választást a katonák szatellitalakulatával, a Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártjával (USDP) szemben földcsuszamlásszerű győzelemmel behúzó, Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyit és szövetségesét, a 2018 óta köztársasági elnök Win Myintet.

 

A rájuk leadott szavazatok száma elegendő volt ahhoz, hogy az NLD a csalást kiáltó hadsereg kihagyásával alakítson kormányt. A választási bizottság és a legfelsőbb bíróság egyaránt elutasította a tiltakozást. A katonák és vezérük, a rohingyák elleni népirtás elsőszámú felelőse, Min Aung Hlaing tábornok azonban nem hagyták ezt annyiban, az új parlament első ülésnapján átvették a hatalmat.

 

Kijárási tilalmat, egyéves szükségállapotot vezettek be, az egyébként szintén a katonai junta által írt alkotmány visszavonásával fenyegettek.

 

Az etnikailag és vallásilag végletesen megosztott, buddhista többségű országban Aung San Suu Kyit bálványként tisztelik, a fegyveres erők sokat kockáztatnak a letartóztatásával. A 2005-ig főváros Rangoonban (Yangon), a második legnagyobb város és egykori királyi székhely, északabbi Mandalayban és más fontosabb településeken a Covid-19 miatti korlátozások ellenére folyamatosak a békés tömegmegmozdulások és sztrájkok, a hadsereg éles lőszert is bevetett már a tiltakozók ellen, majd megjelentek a tankok és más fegyveres járművek. Éjszaka és tömegesen hurcolnak el ellenzékieket. A hadsereget vezető Min Aung Hlaing szerint a hadsereg csak kötelességét, a demokratizálódási folyamat ellenőrzését, az alkotmányos rend fenntartását végzi. Azt már nem tette hozzá, hogy az ő alkotmányos rendjükét.

 

Kiszámíthatatlan, mit hoz a jövő, de szerencsére Burmában sem 1962-t vagy 1988-at írnak. Az USA és az Egyesült Királyság mindenesetre szankciókat vezet be, az érintettek amerikai bankszámláit már zárolták, példájukat más országok is követhetik. A tábornokok viszont tudják: a háttérben kavaró Kínára mindig számíthatnak. Pekingnek soha nem tetszett az erőtlen burmai demokratizálódás. Moszkvának sem, de Putyinnak ebben a játszmában nem osztottak lapot.  

 

Multikulti helyett népek börtöne

 

A közigazgatásilag hét államból és régióból, egy szövetségi és hat önigazgatási területből álló Burma és Aung San Suu Kyi története kusza és szövevényes, a hadsereg lépése viszont egyértelmű: az indiai szubkontinens és az indokínai-félsziget közötti, Bangladessel, Indiával, Kínával, Thaifölddel és Laosszal határos országban elég sokáig volt katonai diktatúra ahhoz, hogy a tábornokok a hatalom elvesztésének puszta lehetőségét se nézzék tétlenül.

 

 

1962-től 2011-ig kíméletlen junták uralkodtak, egyikük, az 1988-ban alakult Jog és Rend Helyreállításának Tanácsa (SLORC) átnevezte magát 1997-ben a még eufemisztikusabb Állami Béke és Fejlődés Tanácsa (SPDC) névre, mindenesetre ők voltak azok, akik 1989-ben a Burma nevet hivatalosan Mianmari Unióra cserélték – ki-ki döntse el, melyik nevet használja szívesebben.

 

A 2010-es félig-meddig szabad, de szabálytalanságokkal tarkított választásokat még a katonák szatellitalakulata, a Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) nyerte, a 2012-es időközin, a megszerezhető 45 székből 43-at a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vitt el. Óvatos reformok, lassú nyitás jellemezte ezeket az éveket. Külföldi megfigyelők először 2012-ben lehettek jelen, majd az 1990 óta első nyílt megmérettetésen, a 2015-ösön szintén.

 

Az NLD hozta a papírformát és nyert, a 2018-ban egészségügyi okok miatt leköszönt Htin Kyaw személyében 1962 óta megint civil államelnökkel. Aung San Suu Kyi azóta töltötte be a neki kitalált államtanácsosi – és külügyminiszteri – posztot. Mivel külföldi (angol) férje volt, és az Egyesült Királyságban élő két fia szintén brit állampolgár (a mianmaritól a korábbi vezetőség megfosztotta őket), a 2008-as alkotmány értelmében nem lehetett miniszterelnök. A kizáró passzust rá találták ki, és beletették azt is, hogy

 

a mindenkori parlamenti képviselők – új alkotmány írásának megakadályozásához elegendő – 25 százaléka, 166 személy katona kell legyen.

 

A választások a maradék 75 százalékról, 498 helyről hivatottak dönteni. Novemberben drasztikusan döntöttek is: 396 mandátum a 2015-höz képest is javító NLD-nek, a diadalhoz szükséges 167-től igencsak messzi 33 az USDP-nek jutott. Ekkora vereséget nehéz csalással magyarázni, a burmai hadsereg mégis világraszóló gazságról, gonosz összeesküvésekről hadovált. Nem aprózták el, 10,5 millió gyanús szavazatról beszéltek, de bizonyítékokkal ők sem álltak elő.

 

A hivatalosan közel 55 milliós lélekszámú mai Burma azonban minden, csak nem demokrácia, nem Egyesült Államok, és nem az, aminek a függetlenséget kiharcoló egykori hős tábornok megálmodta. Ezért volt borítékolható a sikeres, és nem bohócpuccs.  

 

BAGAN: NEHÉZ ELDÖNTENI, HOGY EZ VAGY ANGKOR-E A MOMUMENTÁLISABB. BAGAN FÉNYKORÁBAN, A 9-10. SZÁZADBAN MINTEGY TÍZEZER PAGODA VOLT ITT.

 

A fegyveres erők Délkelet-Ázsia más országaiban szintén komoly politikai szereplők, de a burmaihoz fogható hatalommal sehol nem rendelkeznek. Az okok a hajdani királyság militarista hagyományában, illetve a közvetlenül a függetlenség kivívása előtti időkben keresendők. A brit korona 1824-ben kezdte meghódítani az országot, 1886-tól 1937-ig Brit India része volt, utána vált különálló gyarmattá. A helyi rendőrség alkalmazásában egy bizonyos George Orwell is szolgált öt évig, élményeit első regényében, az 1934-es Burmai napokban írta meg.

 

A britek rengeteg kínait és indiait telepítettek be a nagyvárosokba, háttérbe szorítva a többségi, de lenézett bamarokat (burmaiakat). Fütyültek a helyi hagyományokra, szokásokra, például buddhista szentélyekbe a súlyos tiszteletlenségnek számító cipőben léptek be. 1919-ben mandalayi szerzetesek ezért hajították ki egy templomból az európai látogatókat, mire drasztikus börtönbüntetéseket róttak ki rájuk.

 

A gyarmatosítókkal szembeni ellenállás és a függetlenségi törekvések összekapcsolódtak a burmai identitás meghatározó részének számító hinayana – théraváda („öregek tana”) – buddhizmussal. Az egyetemi ifjúság mellett a békés vallás más gyakorlóihoz képest szokatlanul harcos szerzetesek kiemelkedő fontos szerepet játszanak a hatalom elleni mindenkori megmozdulásokban.

 

Számukat és a vallásra fordított kiadások arányát tekintve Burma a legbudhistább ország, de nincs hivatalos államvallása.

 

2016-os adatok alapján a lakosság 89,8 százaléka buddhista, 6,3 keresztény, 2,3 muszlim, 0,8 törzsi vallású, 0,5 hindu, 0,2 egyéb, 0,1 ateista. A buddhizmust elsősorban bamarok, rakhinék, shanok, monok, karenek és kínaiak, a kereszténységet más etnikai kisebbségek (chinek, kachinok és részben karenek), a muszlimot a rohingyák, délen élő malájok és rangooni közösségek, a hinduizmust helyi indiaiak gyakorolják. (Az adatok csalókák, mert csak a burmai állampolgárokat veszik figyelembe, az azzal nem rendelkezőket, például a rohingyákat nem.)

 

BUDDHISTA SZERZETESEK

 

A 2008-as alkotmány nyolc nagy etnikai csoportba sorolt 135, a britek megjelenése előtt „hivatalosan” ott élő népet ismer el. Több etnikumról, köztük a gazdasági-üzleti életben vezető szerepet játszó és a lakosság minimum három százalékát kitevő burmai kínaiakról – a hátrányos megkülönböztetés miatt népszámláláskor sokuk bamarnak vallja magát –, kínai muszlimokról, a 2 százaléknyi burmai indiaiakról, az angol-burmaiaktól vagy a rohingyákról nem vesz tudomást. Az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség Szingapúr-féle multikulti államhoz is vezethetett volna, ezzel szemben

 

a katonai vezetés a nacionalizmus és a buddhizmus jegyében egyes csoportoktól egyre több jogot vont meg.

 

A szemlélet 2015 után sem változott. Részben azért, mert Aung San Suu Kyi és kabinetje semmiféle hatalommal nem rendelkezett a hadsereg felett, a nyílt konfrontációt nem vállalhatták be. A világ egyik legüldözöttebb kisebbségének számító rohingyák nem mianmari állampolgárok, nincs joguk az állami oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, mozgásuk korlátozott, településük elhagyásához, házasságkötéshez kormányzati engedély kell, egyes falvakban a családok maximum két gyereket vállalhatnak, nem szavazhatnak.

 

Ezzel szemben a (Burmában) boldog emlékű 1950-es években képviselőik ültek a demokratikusan működő parlamentben, ma viszont még a nevükön sem nevezik, egyszerűen csak bengáliként emlegetik őket.        

 

Burma atyja és mészárosai

 

A brit birodalomtól való elszakadási törekvéseket az 1940-es évek elején egy fiatal tábornok, az ország hadseregét, a Tatmadawot megalapító, Nemzet Atyjának tekintett Bogyote Aung San (1915-1947), a most megpuccsolt Aung San Suu Kyi édesapja vezette. Népszerűségéről sokat elmond, hogy Rangoon legkülönlegesebb piaca, a Bogyote az ő nevét viseli.

 

Az anyai ágon őseit a Pagani (Bagani) Királyságig (849-1297) visszavezető, középosztálybeli családba született Aung San rangooni egyetemi évei alatt a nagypolitika iránt élénken érdeklődő, karizmatikus diákvezérként vált ismertté; Abraham Lincoln, a mexikói szabadsághős Benito Juarez és a modern konzervativizmus alapítójának tartott Edmund Burke voltak a példaképei. Szemben a nyugati individualizmussal, az emberi létet a közösség felől közelítette meg, hamar brit- és imperializmusellenessé vált, és a marxizmussal is kacérkodott.

 

A független Burma legdemokratikusabb elnökével, a posztot háromszor (1948-1956, 1957-1958, 1960-1962) betöltő U Nuval (1907-1995) együtt vezetett háromhónapos sztrájkot, mire mindkettőjüket kicsapták, majd visszavették a felsőoktatási intézménybe. U Nun keresztül ismerkedett meg, és az ideológiai különbözőségek ellenére kötött barátságot a nyugati gondolatokra sokkal nyitottabb későbbi – első nem skandináv – ENSZ-főtitkárral (1961-1971), U Thanttal (1909-1974). Részt vett a kommunista és a szocialista párt megalakításában, a második világháborúban komoly alkalmat látott a függetlenség kivívására.

 

Sztrájkokban, gerillamozgalmakban, forradalomban gondolkozott, szervezkedett; körözést adtak ki ellene. Indiától Japánig bejárta a kontinenst, és addig puhatolózott, míg 1941-ben, Bangkokban, japán támogatással megalapította a Burmai Függetlenségi Hadsereget. A japánok 1942-ben foglalták el Rangoont, 1943-ban formális függetlenséget adtak az országnak, a valódi hatalmat azonban ők gyakorolták. Aung San fokozatosan került szembe velük, antifasiszta ligát alapított (1946-ban az összes kommunistát kizárta a szervezetből), felkelést szervezett, átállt a britekhez, majd alakulataival részt vett Rangoon felszabadításában.

 

BURMA MA

 

A mai Bangladessel határos, akkori Arakan provincia nemzeti hadserege azonos mintát követett: előbb ők is a japánok, majd szintén a britek mellett harcoltak. Arakan mai neve Rakhine szövetségi állam – Burma legelmaradottabb része –, 3,2 millió lakossal, 2017-ig 1,4 milliós, vitatott eredetű rohingya kisebbséggel. A rohingyák a hivatalos álláspont szerint a mai Banglades területéről vándoroltak be a gyarmati időkben, ők viszont arab kereskedők leszármazottjainak tartják magukat.

 

A brit miniszterelnöki székben a konzervatív Churchillt 1945-ben váltó munkáspárti Clement Attlee „elengedte” Burmát:

 

1947 februárjában, Londonban szerződést írt alá Aung Sannal, a függetlenséget 1948. január 4-én kiáltották ki. A kivívásában oroszlánrészt vállalt tábornok azonban akkor már nem élt – politikai riválisai árnyékkormánya más tagjaival együtt megölették. 1947. július 18-án egyenruhás fegyveresek végeztek Burma legtehetségesebb politikusaival. Haláláról több összeesküvés-elmélet kering, a brit titkosszolgálattól kezdve sértődött idős katonatisztekig sokan lehettek érintve benne.

 

A második világháború alatti japán megszállással szembeni ellenállásból kinőtt, Aung San alapította Antifasiszta Szabadság Ligát képviselő kormányok alatt lassú növekedésnek indult a gazdaság, több népcsoport azonban lázadozott, fegyveres konfliktusok robbantak ki. Kaotikus állapotok kezdtek uralkodni, mígnem 1962-ben a hadsereg élén álló opportunista, idővel szovjet mintára (lásd Brezsnyev) szellemileg eltompuló, döntéseiben az asztrológiára és a számmisztikára is hagyatkozó Ne Vin generális (1910/1911-2002) katonai diktatúrát vezetett be. Véget vetett a westminsteri politikai rendszernek, meghirdette az országot teljes reménytelenségbe, éhínségbe taszító,

 

világtól elzárkózó, az USA-tól és a Szovjetuniótól egyenlő távolságot tartó, buddhizmust, marxizmust és nacionalizmust közös nevezőre hozni igyekvő burmai szocializmust.

 

Aung San alakját kiradírozták a kollektív emlékezetből, az 1982-ben összetákolt állampolgársági törvény több kisebbséget fosztott meg alapjogaitól. A föderalizmust követelő népcsoportok (karenok, kachinok, shanok) máig háborúznak a központi kormány ellen; az államhatalom jelentős területeken inkább névleges, mint valódi. Felerősödött a nem bamarok elleni rasszizmus, a muszlimokkal szembeni vallási türelmetlenség. Virágzott a feketekereskedelem, a thai-laoszi-burmai hármas határon fekvő Aranyháromszögból érkező ópiumtól a jádéig, aki tehette, mindennel bizniszelt.

 

Az infláció, a nemzetközi szankciók, a szegénység és a korrupció elégedetlenséget, lázadásokat (1964, 1974, 1975, 1976, 1977) szült, amelyeket annak helyi rendje és módja szerint, véresen elfojtottak. „Apám nem azért alapította a burmai hadsereget, hogy elnyomja a népet” – panaszkodott később Aung San Suu Kyi.

 

Az ENSZ a „világ legfejletlenebb államának” minősítette az egyik elsőszámú rizsexportőrből addigra rizsbehozatalra szoruló országot. A haláláig befolyásos Ne Vin lemondott, a szocialista kísérlet lezárult. A hadsereg 1988. augusztus 8-i újabb puccsa, és a reakció, a 8888-forradalom többezer áldozatot követelő leverése, a diákvezetők demokrácia visszaállítását célzó tízpontos követelésének elutasítása, a hadiállapot bevezetése után – csöbörből vödörbe – már a Than Shwe vezérezredes által irányított SLORC regnált; de a helyzet annyira kilátástalanná vált, hogy 1990-re választásokat írtak ki. Az ellenzéket vezető, 1988. szeptember 27-én alapított NLD élén a hosszú külföldi tartózkodás után hazatért Aung San Suu Kyi állt.

 

Simán nyertek, ám a katonai junta másként képzelte el a jövőt: az eredményt semmisnek nyilvánították, a hatalmat megtartották.

 

Oxfordból rangooni házi őrizetbe

 

Az 1945. június 19-én, Rangoonban született, a burmai mellett angolul, franciául és japánul beszélő Aung San Suu Kyi indiai elitiskolákban, majd Oxfordon végezte politikai, filozófiai és gazdasági tanulmányait; 1968-ban diplomázott. Utána New Yorkban élt, három évig az ENSZ-nél dolgozott. Egyetemista korában ismerkedett meg a tibeti és más himalájai nyelvekkel, kultúrákkal foglalkozó, a bhutáni királyi családnál hét évig magántanárkodó Michael Aris-szel (1946-1999). A himalájai országban, buddhista szertartás szerint házasodtak össze 1972-ben.

 

Egy évvel később visszaköltöztek Oxfordba, megszületett első gyerekük, Alexander, majd 1977-ben Kim. Aung San Suu Kyi az 1980-as években a burmai irodalmat tanulmányozta Londonban, könyvet jelentetett meg az apjáról, ösztöndíjjal Japánban is járt. 1988-ban édesanyja agyvérzésének hírére visszatért délkelet-ázsiai hazájába. Kizárólag családi okból, az események azonban magukkal ragadták.

 

Rémálmaiban sem láthatta előre, hogy évtizedekig nem fog kiszabadulni az országból.

 

Amikor Khin Kyi december 27-én elhunyt, lánya már az ellenzéki erőket vezette. Cselekedeteiben, a demokratizálódás és az emberi jogok melletti kiállásában, a passzív rezisztenciában Mahatma Gandhi erőszakellenessége és a buddhizmus békés világszemlélete befolyásolta. Augusztus 26-án félmilliós tömegnek tartott beszédet az ikonikus Shwedagon pagoda előtt, szeptemberben megalakult az NLD. Közben a junta előtti idők demokratikus Burmáját többször is elnöklő, élete végén járó U Nu bejelentette: tulajdonképpen ő a törvényes miniszterelnök, és kormányt akart alakítani, prominens ellenzéki figurákkal.

 

Aung San Suu Kyit is felkérte, ám ő ezt visszautasította. Az ellenzék jövőjét embertömegek fogják eldönteni – hangzott a válasza, de az akkoriban főként buddhizmussal foglalkozó, abból erőt merítő politikusnő eltaktikázta magát. Rajiv Gandhi indiai miniszterelnök készen állt az új kormány elismerésére, a hadsereg egy része is átállt, az ellenzék azonban nem sorakozott fel teljesen U Nu mögött. Az erőre kapó tábornokok ideiglenes kormánya megszüntetésére szólították fel U Nut. Ő ezt megtagadta, házi őrizetbe helyezték.

 

A következő nyáron hasonló sors jutott Aung San Suu Kyinek is, 2011-ig alig öt évet töltött „teljesen szabadon”. A diktatúra emberei többször felajánlották neki az ország elhagyását, de attól tartva, hogy nem engedik vissza, mindig nemmel válaszolt. A választások után sok ellenzékit és egyetemistát börtönöztek be, kínoztak meg, amire sikeres éhségsztrájkkal reagált, és biztosították nekik a megfelelő feltételeket. 1991-ben Nobel-békedíjat kapott, amit a fiai vettek át.

 

1997-ben férjét prosztatarákkal diagnosztizálták, az ENSZ-főtitkár Kofi Amantól kezdve II. János Pál pápáig, politikai és vallási vezetők, nemzetközi szervezetek próbálták elérni a tábornokoknál, hogy Aris meglátogathassa feleségét. Az 1988-as hazatérés óta csak ötször, utoljára 1995-ben találkoztak. A diktatúra hajthatatlan maradt, a vízumot azzal az ürüggyel utasították vissza, hogy nem tudnának megfelelő orvosi ellátást biztosítani, inkább Aung San Suu Kyi menjen Angliába. Nem ment, Aris az 53. születésnapján, 1999. március 27-én elhunyt.

 

2007 szeptemberében kirobbant a szerzetesek ruhájáról elnevezett sáfrányos forradalom. Kiváltó okaként, a kormány megszüntette az üzemanyagok eladási árának támogatását, drasztikusan megdrágult a gázolaj, a benzin és a földgáz. A rezsim kezdetben nem tudta, mit kezdjen a szerzetesekkel. Szeptember 24-én Rangoonban már 100 ezren tüntettek, a 8888 óta először vettek részt ennyien diktatúraellenes tömegdemonstráción. A házi őrizetben lévő Aung San Suu Kyit háza előtt köszöntötték és megáldották, de a katonák szerzeteseket sem engedtek be hozzá, sőt, másnap átszállították egy börtönbe.

 

Az események drámai fordulatot vettek, a Shwedagon-pagoda előtt már botozták, könnygázzal oszlatták az egybegyűlteket.

 

Szeptember hátralévő napjaiban és októberben tiltakozáshullám söpört végig az országon, a junta szokásos brutalitással lépett fel, közel harmincan halhattak meg, sokakat bebörtönöztek, a szellem azonban végérvényesen kiszabadult a palackból. 2008-ban a kormány alkotmányról szóló népszavazást, 2010-re választásokat írt ki. Május elején a Nargis hurrikán tarolta le az országot; Burma legsúlyosabb természeti katasztrófája közel 130 ezer ember életét oltotta ki.

 

Aung San Suu Kyi házi őrizetben várta a választásokat. Szinte az összes élő Nobel-békedíjas követelte szabadlábra helyezését, de csak a voksolás után „bocsátottak meg” neki. Ezzel lezárult egy korszak, fiai ismét beléphettek Burmába, ő pedig végre legálisan is bekapcsolódhatott a politikai életbe. Találkozott Hillary Clintonnal és William Hague-gel, az Egyesült Királyság külügyminiszterével, 2011 végén bemutatták Luc Besson róla szóló filmjét (The Lady). A 2012. áprilisi időközi választáson képviselőjelöltként indult, és nyert, majd Európába utazott, meglátogatta a svájci parlamentet; Oslóban Nobel-békedíját, Oxfordban díszdoktori címét vette át utólag, személyesen.

 

Szomorú végjáték

 

2012-re Burma megváltozott, magához képest nyitottabb lett. Március elején két hétig jártam az országot, már ahol engedélyezve volt. Semmi nem működött úgy, mint a többi délkelet-ázsiai országban: a Lonely Planetből kinézett szállásokat a reptér és Rangoon közötti taxiból foglaltam le, európai mércével nem volt drága, de nem is annyira olcsó, mint feltételeznék sokan. A bankkártyás fizetésre és a hivatalos pénzváltókra keresztet lehetett vetni, only cash, egyébként meg hatvan-hetven év időutazás a múltba.

 

A thaiföldi pörgésből semmi, se a rossz, se a jó oldala nem ragadt át a szomszédra; nem voltak turistahegyek, légszennyezés és áramszünet, low tech, vagy még az sem, pocsék internetkapcsolat és lepusztultság annál több.

 

Változik a világ – közölte örömmel és rossz angolsággal a taxis, amint beültem a rozzant kocsijába.

 

Különösebben nem ismertem a helyzetet, a diktatúrákról tudtam, Aung San Suu Kyit a Dalai Láma mellett politikai/közéleti példaképemnek tekintettem, a helyi buddhizmusról maradtak infók az agyamban, mégiscsak tibeti szakon végeztem annó. Shwedagon palota, Bagan, Irrawaddy folyó, Mandalay – a mágikus hangzású nevek valamiért régóta elmémbe vésődtek, egyik kedvenc némafilmrendezőm, Tod Browning 1926-ban forgatott is egy The Road to Mandalay című mozit.

 

AUNG SAN SUU KYI ÉS APJA EGY PÓLÓÁRUS PORTÉKÁJÁN

 

Aung San Suu Kyivel – és Aung San tábornokkal – a Bogyote piacon, pólókra nyomtatva „szembesültem” először. Később más piacokon is láttam, Mandalayban kisebb kampányrendezvényt is megcsíptem. Hihetetlen tisztelet, szeretet áradt feléje.

 

Az arctalan generálisokkal szemben, tényleg ő volt Burma arca, egy elképesztő szegénységben élő, de kivételesen becsületes nép reménye és büszkesége.

 

Sehol máshol nem éreztem annyira a buddhizmus mindennapokat átszövő erejét, mint ott. Az Irrawaddy folyón, Baganból Mandalayba hajózva végképp belassult a világ, a zord jelen csak visszaúton Rangoonba, a buszon ébresztett fel. Naypyidaw előtt komor fegyveres katonák ellenőrizték az utasokat, egyedüli külföldiként igazoltattak is. Az új fővárost turista nem látogathatta, de a lerobbantságában is koloniális Rangoon, és az elképesztő emlékekben gazdag Mandalay és környéke után ki a halált érdekelné a hadsereg által épített, a diktatúrát jelképező Naypyidaw?

 

Rangoon és Mandalay Burma két másik arcát is felvillantotta: az indiai-bangladesi jelenlét az előbbiben, a kínai az utóbbiban masszív. Pekingi vezetők kötelezően elmondják az „egy Kína” lózungot, hisznek is benne. Pedig nagyot tévednek, mert legalább négy-öt van: a népköztársaság, a mára inkább fél, mint egy Hongkong és Makaó, a valóban független Tajvan, a délkelet-ázsiai országok kisebb-nagyobb kínai közösségei (Thaiföld, Malajzia, Burma, természetesen Szingapúr és a többi), végül más kontinensek diaszpórái, például a néha csak Hongcouverként emlegetett Vancouver. Naypyidaw nem lehet köztük – nyugtázom, miközben a busz továbbporoszkált Rangoon felé.

 

Aung San Suu Kyi és a fegyveres katona – a 2012-es Burma dichotómiája. Senki nem gondolta, hogy néhány éven belül összemosódik a kettő.

 

Az NLD 2015-ös diadalától komoly változásokat várt a világ. Bebörtönzött diákok kiengedésével, a Rakhine államban ismét kitört buddhista-muszlim ellentétek során a rohingyákkal szemben elkövetett bűntetteket kivizsgáló bizottság bejelentésével kezdték. A demokráciában annyira le vagyunk maradva, hogy Dél-Koreától Mongóliáig, a kelet-európai országoktól Latin-Amerikáig, mindenkitől kell tanulnunk, hogy a diktatúrából való átmenet közben ne kövessük el ugyanazokat a hibákat – vetítette előre a jövőt Aung San Suu Kyi.   

 

MANDALAY-I UTCAKÉP

 

Semmi nem lett belőle: döcög a gazdasági fejlődés és a demokratizálódás, az etnikai konfliktusokat sem a Shan, sem a Kachin államban nem tudták kezelni, többezren menekültek Kínába. Az államtanácsosban bízó rohingyák nem kaptak állampolgárságot, csak ígéreteket tartózkodási engedéllyel járó személyi igazolványra.

 

Intő jel volt a választások előtt, hogy az NLD képviselőjelölt listáján egyetlen muszlim sem szerepelt. 2017 augusztusában a hadsereg minden addiginál brutálisabban lecsapott a rohingyákra, civileket és gyerekeket kínoztak, gyilkoltak tömegszámra, nőket erőszakoltak meg, 288 települést teljesen vagy részben felgyújtottak. 2020 januárjában a bangladesi határ túloldalán legalább 600 ezer menekült nyomorgott, a korábbi 1,4 millióból kb. 900 ezren hagyták el otthonukat, többségük vissza sem akar térni, de Banglades sem fogadta tárt karokkal őket.

 

Malajziában is legalább 100 ezren várják sorsuk jobbra fordulását. A nemzetközi sajtó a második világháború óta elkövetett legnagyobb népirtásról írt, a Human Right Watch megfigyelői etnikai tisztogatásról, emberiség elleni bűncselekményekről beszélnek. Közben a Reuters a történtekről anyagot készítő két helyi újságíróját államtitok kiszivárogtatására hivatkozva, többéves börtönbüntetésre ítélték.

 

2019 decemberében, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság burmai tömeggyilkosságokat vizsgáló tárgyalásán meghallgatott, addigra szinte az összes tiszteletbeli címétől megfosztott (Nobel-díjtól nem lehet)

 

Aung San Suu Kyi bagatellizálta az eseményeket. Elismert túlkapásokat, de a genocídium tényét tagadta. A rohingya szót egyszer sem ejtette ki, és úgy tűnt: kormánya a szép szavak ellenére sem akarja visszafogadni a menekülteket.

 

„Mindig politikus volt, a demokráciáért és az emberi jogokért, köztük a sajtószabadságért állt ki. Hatalomra kerülve, egyértelműen elbukott ezekben a kérdésekben. Kormánya ugyanolyan hévvel börtönöz be újságírókat, hallgattat el kritikus hangokat, mint a korábbi katonai junták” – nyilatkozta a Ladyt bő negyedszázada ismerő Bill Richardson amerikai diplomata.

 

Mi motiválhatta a hívő buddhista, egykori demokráciapárti hőst, a személyes boldogságát népéért feláldozó elegáns ikont, hogy falazzon az őt oly sokáig megalázó tábornokoknak? Számítás, hogy a hadsereg jelentős részét maga mellé állítja? Azt hitte, hogy cinikus nacionalista politikusként háttéralkukat köthet a tábornokokkal? Népszerűség-hajhászás? Buddhista felsőbbrendűség-, félreértelmezett küldetéstudat? Sodródott a muszlimellenes árral? Hogyan lett a legbékésebb és legfilozofikusabb vallás hatalomőrült pszichopaták kezében manipulatív fegyver, miért nem tett azért, hogy nemzetközi kapcsolati tőkéjével ezt megakadályozza?

 

Végleg szertefoszlott a média által kreált mítosz, profanizálódott a szentstátusz. „Csak egy politikus vagyok. Nem egészen Margaret Thatcher, de nem is Teréz anya. Soha nem állítottam egyiket sem” – jelentette ki 2015-ben.   

 

A meggyilkolt rohingyák szelleme halála után is kísérteni fogja a világközélet kedvencéből nemzetközi páriává süllyedt – rossz – politikust, a jövő demokratikus, békés és befogadó, mindenható generálisok nélküli Burmája viszont csak az ő eredeti elképzelései alapján építhető fel a romokból. Majd egyszer, mert a jelen nagyon mást, lightosabb Észak-Koreát vetít előre.               

 

FOTÓK: Kömlődi Ferenc, Burma

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás