Miért nem illiberális az illiberális bezzegország?

Szingapúr, a dúsgazdag délkelet-ázsiai városállam különleges hibrid rendszer. A népszerű olvasat ellenére sem illiberális, de nem is demokrácia; erős és atyáskodó az állam, neoliberális a gazdaságpolitika, elenyésző a korrupció, adóparadicsom. A békés trópusi multikultiban csúcstechnológia és hagyomány tökéletesen kiegészíti és erősíti egymást. Elmondjuk, pontosan hogyan!

Más távol-keleti országokhoz, például Dél-Koreához vagy Tajvanhoz hasonlóan, a közel hatmilliós Szingapúr kimagaslóan jól kezeli a koronavírus-járványt: tavaly március óta 60 ezer megbetegedést regisztráltak, 29-en hunytak el, egyre kevesebb a fertőzött, egymillió lakosra már eddig egymilliónál több teszt jutott, folyamatosan csökken az új esetek száma, jelenleg ötvenen vannak kórházban, de senki nincs közülük kritikus állapotban.

Gyorsan reagáltak, és a lezárások feloldását követően elsősorban

Június óta nincs általános karantén, kijárási tilalom (igaz, a turizmus is csak Ausztráliából, Bruneiből, Kínából, Tajvanból, Új-Zélandról és Vietnamból, belépéskor kötelező PCR-teszttel engedélyezett). Az EU-hoz képest két hét késéssel, január 11-én megkezdődött az oltáskampány, közel 200 ezren estek túl rajta eddig. Most ők is éppen a tömeges mennyiségű vakcina érkezésére várnak, és ha megjön, kapacitásaik legalább napi 70 ezer személy beoltására elegendők. Hamar és szervezetten le fogják zavarni.

A helyi egészségügyi hatóság eddig két oltást (Pfizer-BioNTech, Moderna) engedélyezett, a kampány elsősorban rájuk épül, de a korábbi tárgyalások, lekötések alapján mások (például az AstraZeneca oltóanyaga) is várhatók.

High-tech és meritokrácia a világjárvány ellen

A posztmodern utáni idők környezetbarát bioépületeiről, űrhajót formáló hoteljéről, a távol-keleti Champs-Élysées-ről, a „fogyasztói Mekka” Orchard Roadról, a kortárs architektúra számos remeke mellett a kínai, dél-indiai, maláj építészeti és minden más hagyomány gondos ápolásáról is ismert Szingapúr maga a high-tech éden. Napjainkban bontakozik ki az ipar 4.0: zümmögnek a 3D-nyomtatók, egyre tudásalapúbb a gazdaság, jönnek a mesterséges intelligenciák (MI), és

Az infokommunikációs technológiák a mindennapok összes szegmensét meghatározzák, így a helyiek számára a létező legtermészetesebb módon, a Covid-19 is a csúcstechnológiával és a mögöttük álló mindenható állammal kapcsolódik össze.

Az áprilisban bevezetett SafeEntry kontaktkövető digitális check-in rendszer egy okostelefonos app. Használata kötelező: étterembe, boltba, bevásárlóközpontba belépve leszkennelik a névhez, személyi vagy útlevél- és telefonszámhoz társított QR-kódot, majd ha valakinek később pozitív lesz a Covid-tesztje, a rendszer visszaköveti a hozzá elég közel tartózkodó, azóta potenciálisan szintén fertőzött személyek azonosságát. A csak ajánlott, de a lakosság 80 százaléka által használt másik, a márciusban indult, alkalmazásként és digitális zsetonként is működő TraceTogether hasonló rendeltetésű applikáció. A kormány január végén be is jelentette a SafeEntry TraceTogetherbe integrálását, az integrált app kötelező használatát.

Tavaly a járvány első hulláma alatt, márciusban-áprilisban akkora volt a pánik, hogy mindenki elfogadta az appokat, az állam pedig pont úgy járt el, ahogy szokott – gondoskodott, atyáskodott, előírt, és azzal nyugtatta a lakosságot, hogy többször megismételte: az összegyűjtött adatokat kizárólag a járvány alatt és csak egészségügyi kontaktkövetésre használják. 2021 januárjának elején azonban kiderült, hogy mégsem. A szingapúri belügyminisztérium ugyanis közölte: súlyos bűnügyekben (terrorizmus, gyilkosság, emberrablás, drogkereskedelem) a nyomozóhatóságok is hozzáférhetnek az alkalmazásokkal gyűjtött infókhoz, ami egy emberölést követő nyomozásnál már meg is történt.

A bejelentés nem azért váltott ki kritikát és dühöt, mert a megfigyelőtechnológiák ne lennének csúcsra futtatva (és a lakosság zöme el is fogadja ezt), hanem mert úgy érzik: átvágták, csalinak tekintik őket. A kevés jogvédő szervezet és az 1959 óta uralmon lévő jobbközép néppárt, a PAP (Népi Akciópárt) árnyékában sokáig inkább csak díszlet, mint tényleges politikai tényező ellenzék tiltakozik, de úgy tűnik, hiába. Az Okos Nemzet és Digitális Kormányzás Hivatal

elismerte a hibát, egyben nyugtatni is igyekezett: hamariak voltak, de javában dolgoznak az integrált app használatát egyértelműsítő új törvényen.

Az Egyesült Államok egyik legmegbízhatóbb térségbeli szövetségesének számító Szingapúr lakossága nincs egyedül: a közelmúltból, például a 9/11 utáni túlszabályozásból keservesen tanulva, a világ más pontjain is tartanak a Covid-19 elleni védekezés miatt bevezetett, az állampolgárok korábbinál nagyobb megfigyelésére, magánszférájuk hathatósabb kormányzati kifürkészésére alkalmas technológiák járvány utáni érvényben maradásától. Az országban mégis egyedi esetről van szó: a törvények eleve drákóiak, de a rendszer transzparens, így pedig mindenki fekete-fehéren tudja, milyen bűnért, szabálysértésért milyen büntetésre számíthat. Ha betartja a játékszabályokat, semmilyenre.

A regulázás hibátlanul működik,

adódollárjaiból nem helyi döbrögik építenek negyedosztályú csapatoknak focistadionokat, és igyekszik a törvényeket betartva élni.

Emlékeztetik is rá épp eleget, mert úton-útfélen tiltótábákba ütközik, amelyek számszerűsítik, hogy miért mennyi büntetés jár – általában nagyon sok. Ázsia más nagyvárosaival ellentétben itt tényleg senki nem mehet át pirosban a zebrán, nem köpködhet, nem vizelhet a liftben, és sok mást sem tehet. De a szingapúri fütyül a táblákra, ismeri a tartalmukat, és azt is tudja, hogy nem eszik olyan forrón a kasát, liftben meg úgysem fog hugyozni, ritkán rúg be annyira (és akkor is elintézi máshol), plusz a rendszer van annyira okos, hogy a szenzorok azonnal jeleznek, mire az egész leáll, és jönnek a szigorú, de precíz illetékesek. Most viszont csőbe húzták a törvénytisztelő polgárt, és ez nem fér bele a szingapúri gondolkodásba, a hatalom és az egyén évtizedek alatt jól bejáratott, remekül működő kapcsolatrendszerébe.

A modellből máshol is igyekeznek tanulni: ilyen a városállam működésében követendő illiberális mintát látó magyar szélsőjobb. Nagyrészt tévednek, mert autokráciát vizionálnak a meritokráciába. A konfuciánus hagyományon nyugvó, a társadalmi jólétet az egyéni vágyak fölé helyező, jellegzetesen távol-keleti rendszert lehetetlen az individualista nyugati világba importálni.

A meritokrácia lényege, hogy a gazdasági javak és/vagy a politikai hatalom az egyén tehetségének, erőfeszítéseinek és teljesítményének, s nem a gazdaságságának, szociális helyzetének és persze kapcsolatrendszerének a következménye. Az ingyenes közoktatás által is biztosított társadalmi mobilitás, előrelépés a bizonyított és elismert eredmények, és nem mások függvénye, ami gyönyörűen hangzik, de még a szingapúri gyakorlatban sem mindig valósul meg ennyire kristálytisztán, feketén-fehéren, árnyalatok nélkül.

A modell megértéséhez vissza kell mennünk a múltba.

Fülig Jimmy sem ismerne rá

Az egy nagy és közel hatvan kisebb szigetből álló Szingapúr Ázsia legfontosabb, Európát Kínával összekötő hajóútja mentén fekszik, partjait nyugaton a Malaka-szoros, keleten a Dél-kínai tenger mossa. Kínai források már a 3. században említették a szigetet, de évszázadokig csak halászok és kalózok lakták. Malájok, Sziámi Királyság (a mai Thaiföld), portugálok, hollandok; szinte mindenki birtokba vette, aki arra járt, de a döntő fordulatot 1819 hozta el, amikor Sir Stamford Raffles (1781-1826), a Brit Kelet-indiai Társaság képviselője kikötő és település – a későbbi Singapura, a tengeri oroszlán városának – alapításáról egyezett meg a terület akkori urával, a szomszédos Johor szultánjával.

A brit korona 1842-ben Hongkongot is megszerezte, következményként Szingapúr geopolitikai, stratégiai jelentősége átmenetileg, a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásáig csökkent, utána azonban a világ egyik legnagyobb kikötőjévé vált. Koronaékkővé viszont abszolút nem, mert a 20. század első évtizedeiben ópiumtanyáiról, illegális szerencsejáték-barlangjairól, triádjairól és piroslámpás negyedéről volt hírhedt (utóbbiak – Geylang vagy a nemes egyszerűséggel csak four floors of whores, „négy emelet kurva” néven emlegetett ladyboy-karnevál Orchard Towers – ma is a nemzetközi szexturizmus célpontjai). Rejtő Jenő kultikus Piszkos Fred, a kapitánya is részben és nem véletlenül játszódott Szingapúrban.

A mostanira viszont Fülig Jimmy sem ismerne rá. Míg Raffles, az alapító a Távol-Kelet Manchesterének, addig Li Kuang-Jao (1923-2015), a második alapító „bűnmentes övezetnek”, a mai fényűző, jóléti metropolisznak, ultramodern high-tech fellegvárnak, pénzügyi és kereskedelmi központnak, külföldi cégek és befektetők sokaságát mágnesként vonzó, vállalkozásokat ösztönző adóparadicsomnak álmodta meg az 1950-es évek végén lepusztult, szennyezett, munkanélküliekkel teli, harmadik világbeli várost.

A Szingapúr második világháborús japán ostromát és elestét a helyszínen átélő

A város a britektől 1959-ben önigazgatást kapott, 1962-ben csatlakozott a Maláj Államszövetséghez, amelyből 1965-ben ideológiai ellentétek miatt kivált. Az 1959-es első szabad választásokon Li és pártja, a PAP nyert, a politikus 1990-ig volt miniszterelnök, de haláláig az összes kormányban betöltött valamilyen szerepet. Vezető pozíciójában ketten követték: Goh Cshok Tong, majd 2004-től idősebb fia, Li Hszien-Lung. A család más tagjai is fontos politikai és/vagy gazdasági pozícióba kerültek, bírálóik ezért tartják virágzó családi vállalkozásnak a mindhárom nagy hitelminősítőnél egyedüli ázsiaiként AAA adósbesorolású, a 2019-ig hasonló pozíciójú Hongkonggal folyamatosan rivalizáló országot.

De csak azért, mert Szingapúr nem feltétlenül illiberális, a városállam ugyanolyan messze van még a nyugati értelemben vett liberális demokráciától, mint a belemagyarázott itthoni vágyaktól. Minden és mindennek az ellentéte, se nem demokrácia (se nem autokrácia vagy diktatúra), se nem illiberális, inkább egy különleges hibrid: a felvilágosult abszolutizmus és a neoliberális gazdaságpolitika keveréke. Szingapúr és Hongkong – a japán Oszakával kiegészülve – egyvalamiben azonban mindenképp döntetlenre áll: megélhetés szempontjából hármas holtversenyben ők a világ legdrágább városai.

A westminsteri modellt utánzó parlamentben, a tavaly nyári választásokat követően, a 93 képviselői helyből történelmi csúcsként, tíz jutott az ellenzéknek. Gyengélkedik a PAP – jelentette be a párt vezetősége a szavazatok 61,2 százalékának besöprése után. Egyikük sem mosolygott, a miniszterelnök pedig elismerte: a politikai változatosság a lakosság egyértelmű óhaja. Az elitkormányzásnak elitdemokráciává kell válnia, plurálisabb és változatosabb társadalomhoz kell igazodnia, mint az öreg Li korában.  

Kormányzását – és az utódaiét is – két elv, az illiberális világok kontraszelekciójával ellentétes meritokrácia és a mifelénk már-már Szodomának és Gomorának bélyegzett multikulturalizmus határozta meg. A bevándorlók társadalmi integrációját és a világgal való egyszerű kereskedést biztosítandó a mandarin, a maláj és a tamil mellett az angol lett a negyedik hivatalos nyelv.

Az egykori miniszterelnököt főként nyugati országokban sokan bírálták a tüntetések korlátozása, a média feletti kontroll, a riválisai ellen indított rágalmazási perek miatt. Azzal hűtötte le a kritikus hangokat, hogy nincs gazdasági fejlődés politikai stabilitás és a törvény uralma nélkül, intézkedései pedig mind azt célozzák. Utódait ritkábban, de érik hasonló kritikák, miközben a városállam, különösen a 2000-es években lassan, de biztosan demokratizálódik, elképesztő szociális mutatókkal: oktatásban, egészségügyben, életminőségben, személyes biztonságban, lakhatásban, internetsebességben a világelsők között van, gyermekhalandóságban pedig utolsó.

A holtversenyben első Új-Zéland és Dánia, a harmadik Finnország mögött, Svédország és Svájc mellett, a Transparency International 2020-as korrupcióérzékelési indexe alapján 180 országból Szingapúr a negyedik legkevésbé korrupt a világon. 100-ból 85 pontot ért el, ami minimálisan rosszabb, mint a 2012-es 87.

Mindeközben az illiberalizmus felé gőzerővel menetelő Magyarország zuhant a legmélyebbre: Románia és Bulgária társaságában, EU-s sereghajtóként abszolvált 44 pontja (2012: 55) a 70. hely megcsípésére volt elég. A triót Dél-Afrika és Suriname egészíti kvintetté, és még a sokadmagával 66. – az illiberális világválogatott oszlopos tagja – Lukasenka is elégedetten csettinthet, hogy lám-lám, vannak Belarusz mögött uniós országok. Szintén a Transparency International szerint a szingapúriak döntő többsége soha életében nem tapasztalt köztisztviselők vagy intézmények által elkövetett megvesztegetést, megvesztegetési kísérletet, amelyek egyébként az üzleti világban is nagyon ritkák.

Multikulti paradicsom

Az oktatás kétnyelvű, az angol mellett mandarinul, malájul vagy tamilul folyik. A lakosság bő fele, 3,5 millióan szingapúri állampolgárok, 76,2 százaléka kínai, 15 maláj, 7,4 indiai (főként déli, tamil) eredetű, a többi „eurázsiai”: vagy európai, vagy európai-ázsiai keverék – leginkább portugál, holland, brit, ír felmenőkkel. A különféle népcsoportokhoz hasonlóan a vallások (buddhizmus, kereszténység, iszlám, taoizmus, hinduizmus) is békében és harmóniában megférnek egymással a hitbéli sokszínűség mellett is abszolút szekuláris városállamban.

Bár a 2000-es évek elején a délkelet-ázsiai iszlám államért harcoló Jemaah Islamiyah szervezet Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek mellett Szingapúrban is megvetette a lábát, a vallásokkal szembeni általános tolerancia, arányos eloszlásuk és a többi érintett országnál szervezettebb, hatékonyabb bűnüldözés miatt elenyésző a szélsőségesek száma.

2000 és 2010 között megduplázódott a főként szegényebb ázsiai térségekből érkező, állandó tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek száma. Jelenleg 1,7 millióan dolgoznak/tanulnak az országban, míg hosszabb távra 530 ezren telepedtek le, sok közöttük az ausztrál expat. Elképesztő és egyedülálló a fluktuáció, az örökösen pörgő, de éjszakai fényeiben diszkrét, más távol-keleti nagyvárosok hivalkodó fényreklámözönét a karácsony kivételével mellőző Szingapúr igazi multikulti paradicsom. Elképzelhetetlen és ad absurdum, hogy az állam vagy a PAP valaha is a 2016-os magyarországihoz fogható bevándorló- és idegenellenes gyűlöletkampányt vezényeljen le, de jónevű egyetemet sem üldöznének el mondvacsinált okok miatt. 

Az egyik legeredetibb helyi kultúra a népességszámláláskor kínai etnikumba sorolt, (főként dél-)kínai bevándorlók és a maláj őslakosok házasságából született, a brit koronához hagyományosan hűséges peranakanoké, Szingapúr mellett két malajziai (Penang, Malaka) és egy indonéz (a szumátrai Medan) központtal. Letűnőben lévő világuk, a dekadencia összes bájával, a legelitebb helyi kultúra látszatát kelti az utazóban, elképesztő és kicsit túlzsúfolt, de mindig kifinomult díszítőelemekkel, lakberendezési tárgyakkal, ruhakölteményekkel és épületekkel. A peranakan otthon komplex összművészet, a különleges múlt itt felejtett felbecsülhetetlen kincse.

Szingapúr törvényszerűen sokszínű, India és Kína között „átmeneti”, thai és maláj ízekkel kevert, a sok etnikumot egyesítő, a nemzeti identitás és büszkeség fontos elemének számító gasztronómiájához, „gasztronómiai mennyországához” szintén jelentősen hozzájárultak. Híres ételük az erősen fűszeres, levesszerű tészta-egytálétel, a laksa szingapúri változata (katong laksa), szárított garnélával, királyrákkal, halpogácsával, kókusztejjel. A városállam konyhaművészetének ízkavalkádja leginkább a kulturális örökségnek nyilvánított, utcai kajákat kínáló hawker-központokban élvezhető ki. A keveredést legbriliánsabban két helyi specialitás, a leveses halfejcurry és a chilis tarisznyarák szemlélteti.

Szingapúr nem Oregon, de nem is Magyarország

„Szingapúrban nincs lazaság. Képzeljük el Zürich Malajzia lábánál, offshore kapszulaként működő ázsiai változatát, egy gazdag mikrokozmoszt, amelynek az állampolgárai valami olyasmit laknak be, amiről azt érezzük, hogy igen, Disneyland. Disneyland a halálbüntetéssel” – írta 1993-ban William Gibson, a cyberpunk-pápa. Telibe talált.

A mérleg egyik oldala Sentosa szigete, a végtelenített giccs-témapark, az Orchard road monumentális bevásárlóközpontjai, az évente a világ legjobb repterének megválasztott Changi és pálmalugasa, az öböl fölé magasodó Marina Bay Sands szálloda végtelenített medencéje, az Avatár-szerű szuperfák és a Virágdóm. A mérleg másik oldala a Bruneihez és Malajziához hasonlóan, a brit gyarmati időkből ottragadt botozás mint törvényes büntetés, és a nemcsak életellenes bűntények esetében, hanem minősített fegyveres rablásokért és emberrablásokért, valamint a nyugati mércével nevetséges drogtételekért, már fél kiló kannabisz, 30 gramm kokain birtoklásáért, előállításért is kötelezően kiszabandó halálbüntetés.

A legtöbb akasztás drogok miatt történik, külföldi állampolgároknak sincs kegyelem, nem is számottevő a fogyasztás, mert majdnem mindenkit elrettent a használatra szintén kiterjedő vasszigor. Szingapúrt sokszor támadják miatta. „A halálbüntetés elsődlegesen büntetőjogi kategória, ennél fogva minden egyes ország önálló igazságszolgáltatására tartozik. Az élethez való jog nem az egyedüli jog, a társadalmak és a kormányok kötelessége, hogy eldöntsék, hogyan találják meg az egymással ellentétes jogok közötti egyensúlyt” – írta még 2001-ben az ország akkori ENSZ-nagykövete.

A halálbüntetés elrettentő erejű, Szingapúr ezáltal a Föld egyik legbiztonságosabb helye – hangzik egy másik sablonérv. Tény, nem egy Oregon, ahol minden drogot (de nem az eladásukat) legalizáltak, viszont a liberális csúcsdemokráciaként elkönyvelt USA egyes államaiban – nem Oregonban – és egyelőre szövetségi szinten is ugyanúgy érvényben van a halálbüntetés, és Donald Trump országlásának utolsó hónapjaiban a szövetségi ítéleteket lelkesen végre is hajtották.

A közösségi szempontokat az egyén érdekei fölé helyező szingapúri (ázsiai?) gondolkodásmód diadala a koronavírus-járvány kezelése, európai mércével szégyene a városállam drogtörvényei. Ma még nincs az a nyugati illiberális, aki lemenne ebbe a mélységbe, az ottani közjólét, a valóban gondoskodó és annak fejében elvárásokat megfogalmazó liberális és demokratikus államiság szintjének közelítésére tett kísérlet pedig életidegen a korrupción, folyamatos köpönyegforgatáson, múltba révedésen, a politikai karriert az ország valós céljai fölé helyezésen pallérozódott elméktől.

A gyártóiparban és a multiknál eltűnnek a középszintű állások, a technológiai és a pénzügyi szektorban egyre több fiatalabb bevándorlót alkalmaznak. Az ötven feletti munkanélkülieknek csak a fele talál fél éven belül új munkát. A 2020 utolsó negyedévében elbocsátottak háromnegyede szakember, menedzser, ügyvezető és technikus volt. A háztartások 20 százalékának több a kiadása, mint a bevétele. Drágább lett az élet, 2017 óta 30 százalékkal emelkedtek a vízszámlák, tízzel az egészségügyi kiadások, miközben Japánhoz hasonlóan, elöregedik a lakosság. A növekedés a 2008-as pénzügyi krach óta soha nem volt ennyire alacsony.

Helyi agytrösztök dolgoznak már a mentőstratégiákon, rövid helyett mindig hosszútávra terveznek, és borítékolható, hogy most is rá fognak érezni a válságból kivezető útra. Ebből és racionalizmusból kéne tanulnunk tőlük.                        

FOTÓK: Kömlődi Ferenc / Azonnali