Az ellenzéknek nincs esélye hét törpeként meghódítania a népet. Szőke hercegre és a baloldaliság vágtató lovára lesz ehhez szükség.
A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indít arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez. Az alábbiakban Szanyi Tibor, az Igen - Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) alelnöke, miniszterelnök-jelöltje mondja el véleményét.
+ + +
Az nem kérdés, hogy az ellenzéki pártok (szavakban mindenképp) le akarják váltani a kormányt, az viszont
nagyon is kérdőjeles, vajon a választók akarnak-e kormányváltást?
Bizonyos jelek szerint sajnos nem feltétlenül. A Fidesz-KDNP ugyanis igen jól szerepel a különböző választások többségén, ami tartós és masszív társadalmi támogatottságot jelent, bár enyhén csökkenő tendenciával.
Egyesek szerint a kormánypártok furfanggal és csalásokkal tartják fenn hatalmukat, ami esetenként lehet bármennyire igaz, döntően mégis a társadalmi beágyazottságukra építkeznek. Az elmúlt évtizedben nem volt olyan hosszabb időszak, amikor a kormányoldal dominanciája ne lett volna átütő. Az első tételem tehát az, hogy
nincs világos és domináns kormányváltó hangulat,
még akkor sem, ha egyébként igen jelentős igény mutatkozik a változások iránt. Fenti tételt alátámasztja, hogy az ellenzéki pártok rendre a kormányt unszolják, ahelyett hogy elmondanák, mit is tennének, ha kormányra kerülnének.
Ahhoz ugyanis, hogy a kormány bukjon, vagy az szükséges, hogy az emberek többsége lázadozzon, vagy legyen olyan alternatíva, amely sokkal vonzóbb a Fidesz ajánlatánál, és így összeálljon e kettő kritikus tömegű egyvelege.
A kormány azonban válságcsitításban igen erős, miközben tényleges válságkezelésben rendre kudarcos (lásd a koronavírust).
Amíg tehát az ellenzéki erők mondanivalója nem teszi nyilvánvalóvá a romboló válságok létét, addig az emberek változás iránti vágya élni, de szunnyadni fog.
Az Igen-Szolidaritás párt épp ebből kiindulva fogalmazta meg célját, ami világos: a szociális, az erkölcsi és a környezeti válság(ok) leküzdése. Mindazonáltal az emberek számára picit sem közömbös, hogy a válság(ok) leküzdése rájuk milyen terheket ró. A megszokott terheket többé-kevésbé jól viselik, ám irtóznak az újaktól.
Második tételem tehát, hogy
elengedhetetlen egy markáns, versenyképes, ám reális politikai alternatíva (program).
Egy ilyen egységes cselekvési terv tető alá hozása a mai összefogásban látszólag érdekelt pártok esetében több, mint kétséges. Nem véletlen, hogy a leggyakrabban felvetődő ellenzéki ötlet az ilyen-olyan nemzeti minimumokra fókuszál, miközben
az emberek csak akkor vevők a minimumokra, ha azok számottevők.
Az Igen-Szolidaritás részéről ezért tartjuk magunkat (mai számokon!) a havi nettó 200 ezer forintos minimálbér, a havi 100 ezer forintos minimumjövedelem, a 37 500 forintos gyermekenkénti, havi családi pótlék, valamint a nyugdíjasok számára az ugyanekkora korpótlék célkitűzéséhez.
Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy
a magyar Országgyűlésben helyet foglaló pártok (és ebből az itteni vitából saját akaratából kimaradó Momentum) mindegyike erősen kapitalizmusbarát,
valamint szociális mondanivalójában erőtlen, azaz neoliberális. Ennél fogva ezek a pártok valódi politikai versenyt jelenleg nem tudnak támasztani, jobbára csak személyi alternatívákat kínálnak.
Az Igen-Szolidaritás mint jelző nélküli baloldali párt azért jöhetett létre, mert a magyar politikai baloldal de facto kiürült, illetve felszívódott a hagyományos pártok világában. Mi ezt az űrt töltjük be. Ez a mi innovációnk.
A baloldaliság lényege a rendszerkritikai gondolkodás és a társadalmi szolidaritás erősítése.
Az ezerarcú kapitalizmus önmagában is folyamatosan változik, tehát változtatható. Egyértelműen elutasítjuk a szupergazdagok szélsőséges gyarapodására alapozott (neoliberális) gazdasági modelleket, ami jelenleg az orbáni modellvezetésre is jellemző.
Ezzel szemben sajátos politikai hungarikum, ahogy
a mainstream ellenzéket alkotó centrista, polgári demokrata, liberális, zöld és nemzeti konzervatív erők bágyadtan tűrik, hogy a kormányoldal szisztematikusan és sommásan lebaloldalazza őket, holott valójában alig akad érdemben baloldaliként értelmezhető törekvésük.
Ezen felül erősen tartok attól, hogy ha pártközi vitára bocsátanánk az Igen-Szolidaritás jelenleg 82 pontba foglalt alapvetéseit, annak többségét a többiek simán kilúgoznák. Pedig ezek között szerepel a NER és az Alaptörvény kategorikus megtagadása.
Úgy tűnik, az ellenzéki oldalon egyelőre roppant kétséges ilyesmivel előállni, hiszen minden jelenlegi képviselő és polgármester felesküdött az Alaptörvényre, valamint helyet foglalnak a NER struktúráiban, azaz országgyűlési alelnököket, mindenféle bizottsági elnököket adnak, tehát
igen nehezen tudják a néppel elhitetni, hogy tényleg a rezsim ellenfelei lennének.
Harmadik tételem tehát, hogy
az ellenzéki győzelem felé elindulás elengedhetetlen lépése az állami funkciókból való kiülés.
Ennek nem mond ellent a mandátumtartás, hiszen azt mindenki így vagy úgy a néptől kapta. Az összes többi cafrang viszont a rezsimmel való kollaborációt jelenti. Külön kérdés az eskü dolga. Ha az ellenzék valóban kormányzati hatalomra tör, azt morálisan nem teheti meg a jelen esküje kötelékében. Azt bizony a választásokra benevezés pillanatában fel kell mondani! Az eskü felmondása ugyanis nem esküszegés, ahogy egy szerződés felmondása is egy másik történet a szerződés megszegéséhez képest.
Az Igen-Szolidaritás miniszterelnök-jelöltjeként ezen a ponton illő dolog megjegyzem, hogy
a magam részéről soha, semmilyen módon nem esküdtem fel a NER-re.
Nos, ha az ellenzék (1) kialakította a kormányváltó hangulatot, (2) megalkotta a közös alternatívát, illetve (3) elkülönítette magát az Orbán-rezsimtől, akkor adottnak tekinthetjük a politikai alapokat, s innentől kezdve beszélhetünk a technikákról, azaz közös jelöltekről és közös listákról. Fentiek hiányában ugyanis
teljesen mindegy, hogy együtt vagy külön-külön buknak.
Okosabb, ha mindenki felfogja: a közéletben csak politikai győzelem értékelhető, a technikai győzelmekkel sem az érintettek, sem a nép semmire nem megy, amint erre számtalan példát látunk. Illetve hát kizárólag patthelyzeteket eredményez. Ezekért kár felemészteni az államilag juttatott százmilliókat.
Nos, fentiekből jól látszik, hogy az Igen-Szolidaritás nem érdekelt a látszatokban, a cirkuszi mutatványokban. Mi egy jottányit sem engedünk abból, hogy mindenek feletti célunk az említett válságok felszámolása, s helyükbe a jól-lét megteremtése. Őszintén kijelentjük, számunkra
nem perspektíva, amelyben egy autokrata rezsimet egy másik neoliberális konglomerátum vált fel.
Nyitottak vagyunk ugyanakkor a valós megoldásokra, sőt, bizonyos kompromisszumokra is, amelyek nem sértik a fenti elkötelezettségünket. Bizonyságot tettünk erre Borsodban is, ahol az időközi választáson mi vagyunk az egyetlen párt, amely ellenzéki előválasztásokat szorgalmazott. Minthogy azonban a többiek ezt (formálisan) elutasították, így semmi okunk nincs az egyoldalú visszavonulásra. (Sőt, informálisan Tóth Ádám, a független támogatottunk győzőtt, hiszen minden más ellenzéki jelöltet megelőzve kvalifikálta magát a megmérettetésre, egyben az országgyűlési pártokra szárítva az egyébként vállalhatatlan jelöltjüket.)
Összegezve:
technikai értelemben támogathatónak véljük a minden választókerületben a legalkalmasabb jelöltet állító mechanizmusokat, az egységes közös listát és az egy, közös miniszterelnök-jelöltet.
Így együttesen! Ennek a képletnek győzelmében azonban csak akkor hiszünk, ha előbb a fentebb kifejtett politikai tartalom is előáll. Ne szépítsünk: ez bizony előfeltétel.
Végezetül, Orbán Viktor sajnos nagyon jól szabta magára a magyar választójogi rendszert, amelynek tartalma ugyanaz, mint (viccesen szólva) a focié, azaz látszólag egyenrangú erők játszanak, de mindig a németek győznek.
Mi, az Igen-Szolidaritás azonban másként állunk a dolgokhoz.
Mi egy másik sztorit tartunk magunk elé. Hófehérkéét.
Abban ugyanis mind a hét törpe meg akarja hódítani a szép hölgyet (értsd: a népet), ám az végül a fehér lovon érkező szőke hercegnek sikerül. Nos, még ha túlzásnak is hat, de mi szőke herceg akarunk lenni, a fehér lovunk pedig a baloldaliság értékrendje.
Ha érdekel, mások mit gondolnak, itt olvashatod vissza a vita többi részét!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
