Maradjon meg a verseny az ellenzéki oldalon!

Ne tegyünk úgy, mintha az ellenzéki pártok mindegyike ugyanazt gondolná. Hagyjunk teret a versengésnek – akár több listán indulunk, akár egy előválasztáson megszülető közös listán.

A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indít arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez. Az alábbiakban Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, Újpest alpolgármestere mondja el véleményét.

+ + +

Kis túlzással két dologról ismerhető fel az ellenzéki politikus mostanában: vagy arról beszél, hogy milyen felállásban kell indulni a következő országgyűlési választásokon, vagy arról beszél, hogy hibát követ el az ellenzék, amikor folyamatosan erről beszél. Mindez persze érhető, hiszen minden ellenzéki szereplőnek vannak egyéni érdekei, sőt optimális esetben van program, amit meg akar valósítani a kormányváltás után. De közben mindenki érzi, hogy

A probléma az, hogy ezek a viták önmaguktól nem fognak megoldódni. Márpedig ha sokáig folytatjuk ezt a képmutató játékot, annak két következménye lesz: egyrészt jó eséllyel az érdemi konfliktusokat elnapoljuk a kampány időszakára, ahol már pont egységet, kormányzóképességet és egy alternatív jövőképet kellene felmutatnunk. Másrészt egyre csak nőni fog a gödihez hasonló proxyháborúk sora, mert az összefogás kimondásával elfojtott feszültségek és érdekellentétek valahol utat törnek maguknak. Márpedig a legrosszabb, amit tehetünk, ha a konlfiktusoknak az ellenzéki vezetésű települések lesznek a terepei, hiszen ezeken a helyeken pont azt kéne bizonyítani, hogy a koalíciós kormányzás működőképes.

Nem kell elhazudni ezt, elvégre a közös cél – azaz a Fidesz leváltása – mellett egymással is versenyzünk, és itt nem arra kell gondolni, hogy kinek hány embere lesz a következő országgyűlésben. Különböző pártok vagyunk, különböző programokkal és prioritásokkal.

Mi, az LMP-ben például azt gondoljuk, hogy az egyik legfontosabb feladatunk mielőbb kihátrálni a paksi bővítésből. Hogy nem tekintünk úgy az Európai Unióra, mint minden jó forrására. Azt gondoljuk, hogy végre véget kell vetni a neoliberális gazdaságpolitikának, és olyan kormányt kell alakítani, melynek az a célja, hogy a magyar emberek ne keveset, hanem sokat keressenek. Mi olyan kormányt szeretnénk, aminek a fenntarthatóság nem csak egy szlogen a sok közül, hanem egy minden döntést meghatározó szempont, és sok más ellenzéki párttal szemben nem gondoljuk, hogy el kéne venni a határon túli magyarok szavazati jogát. Pont ezért

és minden politikus ugyanazt mondja, csak sokféle logót használunk. A Fideszt egy sokszínű ellenzék tudja legyőzni, ahol nemcsak a leginkább elkötelezett ellenzéki szavazók tudnak politikai otthonra lelni, hanem a kormányból kiábránduló csoportok is. Ezért a meglévő vitákat és nézetkülönbségeket nem elfojtani, hanem szervezett keretek közé kell terelni. Az ellenzéknek az együttműködés olyan rendszerét kell megalkotni, ami nem elhazudja, hogy az abban lévő szereplők egymással is versenyeznek, hanem pont, hogy elismeri ezt és lehetőséget teremt rá.

Legalább ennyire biztosak vagyunk abban, hogy

arról beszélni, hogy konkrétan mit csinálnánk közösen, miután sikerült leváltani a Fideszt. Mi abban hiszünk, hogy a kormányváltásra csak akkor van esély, ha a Fidesz elzavarása nem cél, hanem eszköz, ezért olyan kampányt szeretnénk folytatni, ami nem az előző tíz évről, hanem a következő négyről szól. Ehhez pedig időre van szükség, de az óra csak akkor indul, ha az együttműködés kereteiről meg tudtunk állapodni.

Gyors döntést szeretnénk, és olyat, ami nem tagadja a versenyt az ellenzéki pártok között, hanem keretek közé tereli. Ennek pedig az az útja, hogy érdemi beleszólást adunk a választóknak abba, hogy az egyes pártoknak és programoknak milyen súlyt akarnak adni a következő kormányzás során. Az ellenzéki pártok megegyezésének nem arról kell szólnia, hogyan osztjuk le egymás között a lapokat, hanem arról, hogy

És itt elérünk a vita valódi tárgyához, az ellenzéki listák számához. Ki kell ábrándítanom mindenkit, de bármennyire is erre szűkült az ellenzéki együttműködésről szóló vita, én ezt nem tartom rendszerbontó kérdésnek.

Mind a kettő lehetőséget teremt arra, hogy az emberek döntsék el, hogy a következő kormányban ki milyen súlyt kapjon. Az LMP a konkrét megvalósítás szintjén rugalmas:

ahogy akkor sem, ha végül a többlistás megoldás kerekedik felül. Ahhoz ragaszkodunk, hogy az ellenzék ne egy kórus legyen, ahol a verseny arról szól, hogy ki tudja hangosabban ugyanazt mondani. Ahhoz ragaszkodunk, hogy ne csak azt kelljen ismételgetni a következő másfél évben, hogy mi köt össze minket, hanem elmondhassuk azt is, amiben vita van az ellenzéki pártok között, és bízzuk az emberekre, hogy melyik álláspontnak mekkora felhatalmazást szeretnének adni.

Ma egy elfuserált gyáva nyúl játékra hasonlít az ellenzéki politika, ahol elméletileg mindenki egy irányba halad, de valójában minden szereplő csak arra vár, hogy a másik vállalja fel először a konfliktust, mert akkor őt lehet kikiállítani az összefogás ellenségének, és elvenni a szavazóit. Csakhogy ezzel a kivárással végső soron mindannyian rosszul járunk.

Ha ezt meg tudjuk lépni, akkor ehhez képest másodlagos, hogy a versenyt a listák száma, az előválasztás vagy a miniszterelnök-jelölt kiválasztása garantálja. Mi ebben rugalmasak leszünk. Sokszínű ellenzék, valódi verseny és a választók bevonása: ez a 2022-es közös sikerünk kulcsa.

Ha érdekel, mások mit gondolnak, itt olvashatod vissza a vita többi részét!