+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kömlődi Ferenc
2020. augusztus 9. vasárnap, 17:48
Kolumbia földrajzi adottságai miatt előbb a kannabiszra, később a kokainra specializálódott, utóbbi Escobar és a Medellín-kartell fénykorában vált az ország elsőszámú exportcikkévé, még a kávét is beelőzve. Don Pablot viszont megölték, a nagy kartellek elbuktak, és ma sok kicsi, láthatatlan üzletember kereskedik a droggal. Kolumbiai drogtörténelem az 1960-as évektől napjainkig, második rész.

Kömlődi Ferenc, az Azonnali állandó szerzője hosszú, és a koronavírus-járvány miatt jórészt karanténban töltött kolumbiai tartózkodása után döntött úgy, hogy kétrészes cikksorozatban mutatja be a dél-amerikai ország drogtörténelmét. Az első rész itt olvasható.

 

A Medellín kartell tündöklése és bukása

 

Az 1980-as évekre a kannabiszbizniszt teljesen háttérbe szorította a kokain. A kartellek, főként a medellíni, nagyságrendekkel több pénzre tettek szert, vertikálisabban, hierarchikusabban építkeztek, mint a hozzájuk képest kispályás karibi elődeik, és az ország erős hagyományaihoz mérten is elképesztő szintű erőszakot, kegyetlenséget honosítottak meg.

 

A drogkereskedők és csempészek, az ún. narcók egymással és az állammal egyaránt hadakoztak, semmitől nem riadtak vissza, szisztematikus támadásokat, háborút indítottak a kormány ellen, szinte teljesen lebénították az igazságszolgáltatás és az állam működését.

 

Olyan közállapotokat teremtettek, hogy sok prominens kolumbiai személy az önkéntes száműzetést választotta az állandó életveszély, félelem és rettegés helyett.

 

A politikai-gazdasági rendszer teljes korrumpálása mellett súlyos drogproblémákat is okoztak. Az 1980-as években a kolumbiai fiatalság körében drámai mértékben elterjedt a nem exportképes, lebutított (de az eredetinél károsabb, addiktívabb) kokainváltozat, az olcsó basuco. A legtöbb városban a kannabisznál is nagyobb népszerűségnek örvendett, miközben az „igaziból” már többet exportáltak, mint a kávéból.

 

Mégsem nyugodhattak meg, mert

 

a Medellín kartellre és más drogcsempészekre komoly fenyegetést jelentett a Kolumbia és az Egyesült Államok között megkötött kiadatási egyezmény,

 

amelynek értelmében bármelyik narco amerikai bíróság elé kerülhetett, ott pedig nem működött a megvesztegetés, nem álltak rendelkezésre a megszokott erőforrások, és hosszú börtönévek vártak rájuk, a sitt tényleg sittként, és nem szanatóriumként funkcionált, míg otthon általában tíz-tizenöt évvel megúszták. A kormánnyal pont fegyverszünetet kötő Escobar 1991-ben például saját építésű börtönbe, a számára luxusszállónak is beillő La Catedralba vonult be, majd alkalmanként odahívatott, s ott  öletett meg pár rivális dílert. Aztán persze simán megszökött.

 

A kiadatás ellen az összes narco vehemensen tiltakozott, Escobar és társai követelték a szerződés visszavonását, követelésük ignorálására pedig halálosan megfenyegették az élhetőbb Kolumbia elkötelezett narkóellenes híveit: a legfelsőbb bíróságot, egyes megkenhetetlen rendőröket, és a drogbáró képviselői lemondatását korábban kiharcoló, 1983. augusztusa és 1984. április 30-i halála között igazságügy-miniszter Rodrigo Larát. A halál oka: Escobar megölette.

 

EBBEN AZ AUTÓBAN GYILKOLTÁK MEG RODRIGO LARA IGAZSÁGÜGY-MINISZTERT. FOTÓ: MEDELLÍN ABRAZA SU HISTORIA

 

Öt évvel később a Liberális Párt keményen kartellellenes, és persze esélyes elnökjelöltjét, Luis Carlos Galánt szintén. 1989. augusztus 19-én végeztek vele a narcók bérgyilkosai, a sicariók; ugyanazon a napon, amikor Medellín ellenszegülő rendőrfőnökével, Waldemar Franklin Quinteróval is. 1989 szeptembere és decembere között a kartell száznál több bombatámadást intézett szupermarketek, bankok, iskolák, elektromos- és telefonművek, valamint – 111 emberéletet kioltva – egy Avianca-repülőjárat ellen. És így tovább.

 

A mérhetetlen hatalom és a mérhetetlen erőszak azonban a bűnszervezetet is felőrölte, a kartell szép lassan önmagát kezdte felfalni, fokozatosan elpusztítani.

 

Az amerikai segítséget élvező állami szervek előbb a kartell egyik vezetőjét, José Gonzalo Rodríguez Gachát lőtték le, mire az Ochoa-testvérek enyhébb büntetést remélve feladták magukat. A kartell társalapítóját, a drogcsempész Carlos Lehdert elfogása után (a rá haragvó Escobar súgott a hatóságoknak), 1987-ben kiadták az Egyesült Államoknak, megroggyant egészsége miatt mostanában szabadulhat, és talán Németországba megy hátralévő napjaira, mivel apai ágon német.

 

AZ OCHOA-FIVÉREK VÉGÜL FELADTÁK MAGUKAT. FOTÓ: CRISTINA OCHOA / WIKIMEDIA COMMONS

 

Escobar, a kokainkirály magára maradt, alapítótársai mind eltűntek mellőle, aztán 1993. december 2-án, egy nappal a negyvennegyedik születésnapja után utolérte a végzet: a rendőrség amerikaiakkal kiegészített elitkommandója őt és testőrét is agyonlőtte. Levadászták, széthullott a Medellín kartell.

 

A Cali kartell már egészen más játékot játszott

 

Bukásuk részben nemezisüknek, a rafináltabb módszerekkel és kevesebb erőszakkal (de azértnem erőszakmentesen) dolgozó rivális délnyugati Cali kartellnek volt köszönhető. A „cég” szintén az 1970-es években alakult, a bölcsőnél két Rodriguez Orejuela testvér, Gilberto és Miguel, valamint Jose Santacruz Londoño és Hélmer Herrera Buitrago bábáskodtak.

 

Jobban ügyeltek a részletekre, a konfrontatív medellíniekkel ellentétben intelligensebben, vagyonukat nem fitogtatva, nem flancolva, a feketén bejövő pénzeket jövedelmező törvényes üzletekbe fektetve, a fennálló hatalmi struktúrával nem folyamatosan háborúzva, hanem abba integrálódva működtek.

 

Az 1980-as években rendszeresen támadták a nagy riválist, természetesen Escobar volt az elsőszámú célpont, akiről titokban a kolumbiai rendőrségnek és az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatalának, a DEA-nek is juttattak el infókat. A mindenkori elnökök jobb híján kisebbik rosszként tekintettek rájuk.

 

Az 1990-es évek elején már egyértelműen ők uralták a kokainkereskedelmet. A hierarchikus Medellín kartellel ellentétben horizontálisabb szervezeti formájukat terroristacsoportoktól vették át: sejtekre oszlottak, amelyek szinte semmit nem tudtak egymásról. Nemzetközileg ismert jogászokat alkalmaztak, ők figyelték és elemezték a DEA és az USA ügyészeinek a tevékenységét.

 

A NETFLIX NARCOS CÍMŰ SOROZATA A MEDELLÍN KARTELL UTÁN A CALI KARTELL TÖRTÉNETÉT IS FELDOLGOZTA, A KÉPEN DAMIÁN ALCÁZAR LÁTHATÓ GILBERTO RODRÍGUEZ OREJUELA, A KARTELL EGYIK VEZETŐJE SZEREPÉBEN. FOTÓ: IMDB

 

A Cali kartell használt a drogcsempészek közül először a mai értelemben vett fejlett infokommunikációs technológiákat: a telefonbeszélgetések lehallgatása és az irodák bepoloskázása bevett gyakorlatnak számított náluk. Kommunikációs eszközeiket vezető mérnökökkel terveztették, ügyelve, hogy minden biztonsági kritériumnak megfeleljenek.

 

Virágzott a bizniszük. Amikor a kokainfogyasztás az USA-ban visszaesett, nem zavartatták magukat, inkább többet szállítottak Európába és Ázsiába.

 

A vezetők inkább üzletemberként viselkedtek, politikai védelemre is komoly összegeket áldoztak.

 

Beszédes, hogy az 1994 és 1998 között elnöklő Ernesto Sampert, illetve több száz képviselőt és szenátort gyanúsítottak meg az Orejuela-testvérektől eredő kampányfinanszírozással.

 

Bukásukat paradox módon a medellíniek kiesése, valamint az erőviszonyok lassú átrendeződése, a tetszhalálából éledező állam és a bűnüldözés hatékonyabb működése gyorsította fel. 1996-ra felszámolták a kartellt, a testvérek harmincéves börtönbüntetésüket ülik az Egyesült Államokban, a másik két alapítót megölték.

 

Eltűnnek a szupersztárok

 

A két nagy kartell bukása utáni években töredezettebbé vált a kokainüzlet. A fiatalabb vezetők ráébredtek, hogy a nagy szervezetek jóval sebezhetőbbek, az amerikai és kolumbiai hatóságok könnyebben rajtuk tudnak ütni. Kisebb, ellenőrizhetőbb, tehát egyszerűbben irányítható csoportokat formáltak, és a felelősséget szétosztották közöttük: az egyik Kolumbiából Mexikóba csempészi a cuccot, a másik a dzsungel-laborokat ügyeli-vigyázza, a harmadik feladata a kokapaszta laborokba juttatása, és így tovább. Ez a munkamegosztási modell a mai napig működik, és úgy tűnik, sikerrel.

 

Jó kapcsolatokat tartottak fenn a baloldali gerillákkal, anyagi juttatásért cserébe fegyveres védelmet kaptak tőlük, ha viszont nem, akkor a jobboldali paramilitáris alakulatoktól jött ugyanazért ugyanez.

 

Ők szintén ellenőriztek ültetvényeket, laborokat, csempészutakat, miközben a gerillák és a paramilitárisok, ahogy megszokták, szakmányban irtották egymást, és az állam ellen is állandóan harcoltak. A drogüzletből befolyt anyagiak jelentős részét természetesen mindkét fél folyamatosan fegyvervásárlásokra költötte.

 

Az elmúlt négy évtized kolumbiai drogkereskedői némi átfedéssel négy generációba sorolhatóak.

 

1. Az 1980 és 1996 közötti első a két „klasszikus” kartellé, amelyek a gyártástól a forgalmazásig, az üzlet minden fázisát ellenőrzés alatt tartották.

 

2. A második generáció 2008-ig uralta a piacot, ezt a periódust a Cali székhelyű Cauca-völgy megyéről elnevezett Északvölgyi kartell és a paramilitáris alakulatok, elsősorban a rendőrséggel és a hadsereggel, valamint a 2002 és 2010 között regnáló Álvaro Uribe elnökkel is kapcsolatban álló AUC, az Egyesült Államok által 2001-ben terrorista szervezetnek nyilvánított Kolumbia Önvédelmi Egységei határozták meg.

 

Tevékenységük szemléltetésére egy példa: csak 2000 első tíz hónapjában 804 gyilkosságot, 203 emberrablást követtek el, és 75, további 507 áldozatot követelő vérfürdőt rendeztek.

 

Az Északvölgyi kartell csillaga a két nagy kartell szétesése után, az 1990-es évek második felében ragyogott fel. Többen vezették, az élén nem állt escobari értelemben vett nagyfőnök, a lánc különböző szintjeiért felelős főnökök gyakran egymással is hadakoztak, de a szerkezeti problémák dacára a szervezet évekig jól működött, rendesen folyt is a pénz.

 

ÁLVARO URIBE VOLT KOLUMBIAI ELNÖK LÁTOGATÓBAN BARACK OBAMÁNÁL MÉG A HIVATALI IDEJE ALATT, 2009-BEN. FOTÓ: WHITE HOUSE / WIKIMEDIA COMMONS

 

A rivális bandák a kolumbiai és amerikai bűnüldöző szervek telefonbeszélgetéseit rendszeresen lehallgatták, máskülönben csak a jól bevált hagyományos módszereket alkalmazták: megvesztegetést, zsarolást és erőszakot. Az AUC szolgálatait gyakran igénybe vették, a halálosztagok védték a kartell drogútvonalait, laboratóriumait, alkalmasint tagjait és üzleti partnereit. 2008-ban az alapítók közül utolsóként, Wilber Varelát ölték meg, és az ő történetük is véget ért.

 

Paradox módon, a modern kolumbiai történelem egyik legellentmondásosabb és legmegosztóbb figurája, a nagypolitikát a háttérből ma is mozgató Uribe elnöksége hozta el az AUC vesztét. Hosszas tárgyalások után az ernyőszervezet alakulatai 2006-ig fokozatosan letették a fegyvert, visszavonultak, háttérbe szorultak, elmentek bérgyilkosnak, több vezetőt drogcsempészés miatt pedig később ki is adtak az Egyesült Államoknak.

 

Egy korszak kétségtelenül lezárult, az elszabadult szellemet viszont már soha nem lehet visszadugni a palackba – utódcsoportjai ugyan kicsiben, de gondosan őrzik, ápolják az AUC dicstelen hagyományát.

 

Az utolsó nagyobb kartellként a karibi térségben aktív, Barranquilla székhelyű Északi Parti vonult be Kolumbia szövevényes drogtörténetébe. A bűnszervezetet a letűnt idők mementójaként, egyetlen személy, az Escobarhoz hasonlóan kegyetlen, Csiga (Caracol) művésznéven futott Alberto Orlandez Gamboa irányította, a néhai medellíni „Doktort” idéző diktatórikus eszközökkel (a fénykorában az öregebbik Bush által az USA elsőszámú közellenségének kikiáltott Don Pablót így is hívták, miután a váltságdíj kifizetését követően, gyors és szakszerű mozdulatokkal megfojtott egy elrabolt népszerűtlen iparmágnást).

 

Sikerük oka, hogy a helyi riválisok rettegve becsülték őket, saját szállítmányaikért adót fizettek Gamboának, sőt, még a gyilkosságokhoz is engedélyt kértek tőle, ő pedig általában áldását adta rájuk. Visszatérő mintázat: 1998-ban kapcsolta le a rendőrség, 2000-ben adták ki az Egyesült Államoknak.

 

3. Az AUC kimúlása hozta el a paramilitáris utódalakulatokkal és az örök túlélő, 2015-ben azonban a Santos elnök vezette állammal békét kötő gerillaszervezettel, a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erőivel (FARC), valamint demokratikusabb felépítésű kisebb drogcsempész csoportokkal leírható harmadik, úgynevezett Bacrim-generációt (a Bacrim a „bandas criminales emergentes”, azaz „felbukkanó bűnbandák” szavak összevonása).

 

Ezek a gárdák franchise-okba szervezett kisebb hálózatokként funkcionáltak, ideiglenesen munka nélkül maradt másod- és harmadvonalbeli AUC-vezetőkkel a kulcspozíciókban.

 

Az Öböl-klánnak nevezett, mára hatalmát vesztett antioquiai Los Urabeños és a 2017-ben frakciókra szakadt, majd jelentéktelenségbe süllyedt Los Rastrojos alkotott csak maradandót közülük.

 

4. A negyedik generáció a jelené. 2016-ban a kolumbiai állam békét kötött az egyébként általa, és az USA és más országok által is terrorista szervezetként számon tartott FARC-kal: a megállapodások hátszelében a termesztőknek felajánlották, hogy a kokáról áttérhetnek kávéra vagy más növényekre, ami elvileg jól hangzik, a valóságban viszont nem volt, és ma sincs hozzá kiépített vidéki infrastruktúra, plusz a bevételek is jóval kisebbek, nem fedezik az érintett családok megélhetését.

 

Sokan próbálkoztak, sikeresen kevesen, a többség pedig megmaradt a jól bevált kokánál.

 

A helyzeten a 2018-ban (állítólag drogbandák támogatását is élvezve) megválasztott keményvonalas konzervatív, a békeszerződés megvalósítását ahol lehet, hátráltató, még az enyhébb kannabisz orvosi és rekreációs célú legalizálását is ellenző, mára kilátástalanul népszerűtlen Iván Duque elnök személye szintén ront. (Bővebben a mai kolumbiai belpolitikáról itt olvashatsz az Azonnalin – a szerk.)

 

A világtrendek viszont ugyan lassan, de mindenképpen a drogüzlet és droghasználat mainál megengedőbb állami szabályozását, értsd: legalizálását vetítik előre, és – a drogháborúban értelmetlenül kioltott sok emberéletre, a kartellek dicstelen pályafutására gondolva – bizony a józan ész is ezt diktálja.

 

Láthatatlan üzletemberek demokratizált biznisze

 

Escobar halála óta majdnem minden megváltozott – „csak” a kokain maradt. A piac „demokratizálódott”, eljött a fantázianeveken (Platino, Memo Fantasia, El Señor de la M stb.) futó „névtelenek”, és az üzletember-álarc mögött megbúvó Láthatatlanok (Los Invisibles) kora.

 

Megtanulták, hogy a hivalkodó luxus és a szélsőséges erőszak kifejezetten árt a biznisznek, az anonimitás viszont az egyik legjobb védelem.

 

Megszűnőben a monopóliumok, megfelelő anyagi forrásokkal bárki, a nagyobb bűnözői hálózatokkal semmiféle kapcsolatot nem ápoló személyek is beszállhatnak a kereskedelembe, és ha betartják a szabályokat, már nem kell remegniük az életükért, viszont a nagyobb paramilitáris alakulatok és a megroggyant FARC védőhálója nélkül a hatóságok is könnyebben lekapcsolják őket.

 

A néhány főszereplő által uralt hierarchikus és vertikális szerkezeteket végleg felváltották az erősen fragmentált, horizontális felépítésű, decentralizált csoportok. Országszerte mintegy kétezren működnek, és uralják az összes drog termesztését, előállítását és kereskedelmét.

 

A változást jól szemlélteti a még Escobar által alapított medellíni adósságbehajtó „szolgáltatás”, az Oficina de Envigado története. Az alapító mindenféle utcai bandák koordinálására használta az intézményt, hogy erőszakosan gyűjtsék be kintlévőségeit. Escobar halála után Diego Murillo Bejarano, azaz Don Berna örökölte meg és tette fontos nemzetközi szereplővé a természetesen kokainban is érintett céget. Csakhogy őt is elkapták, majd 2008-ban annak rendje és módja szerint kiadták az USA-nak.

 

Az Oficina széttöredezett, az ellenőrzésért különféle kápók hadakoztak reménytelenül, hierarchiából franchise, ma pedig változatos középkategóriás medellíni bandák, rugalmasabb hálózatok nagyfőnök nélküli szövetsége lett.

 

A Medellín kartelltől a nagyrészt demobilizált FARC-ig a bűnszervezetek hosszú évek óta szövetségben állnak a drogkereskedelmet ma már ismét uraló Mexikó hasonló csoportjaival. A 2016-os béke óta megerősödött az új partnereket kereső mexikóiak, például a Sinaola Kartell vagy a CJNG (Cartel Jalisco Nueva Generación) kolumbiai jelenléte. Mivel az amerikai piac az övék, kolumbiai kollégáik másfelé, például Európában és Kínában keresgélnek és találnak üzleteket, plusz a délamerikai terep is terebélyesedik.

 

Az otthon 1600 dollárt érő egy kiló kokain Európában 35, Kínában 50 ezerért értékesíthető, a kockázat sokkal kisebb, mintha az USA felé vennék az irányt, a kiadatásra pedig nagyjából nulla százalék az esély.

 

Mások az útvonalak is. Escobarék a Karib-tenger fölött, repülővel szállították az Egyesült Államokba az anyagot, a hatóságok viszont mára kvázi ellehetetlenítették ezt a vonalat, aminek szerepét és jelentőségét a csempészés szempontjából biztonságosabb Csendes-óceán vette át, repülők helyett pedig a tengeralattjárókat és más vízi alkalmatosságokat használnak. A kolumbiai rendőrség országon belül 253, maximum 1 méter széles, a légtérből szinte láthatatlan dzsungelösvényt azonosított; a hordárok azokon viszik gyakran tizenkét napig a kokaint – egyre sűrűbben a kockázatmentesebb szomszédos Panamába vagy Ecuadorba, majd ott teszik tengeralattjáróra, csónakra, esetleg kisebb repülőre.

 

EZZEL A TENGERALATTJÁRÓVAL IS SZÁLLÍTOTTAK KOKAINT FÉNYKORÁBAN, DE MOST MÁR PANAMA PARTJÁN FEKSZIK, A COIBAI NEMZETI PARKBAN. FOTÓ: KÖMLŐDI FERENC

 

A Legfőbb Ügyészség által kidolgozott Narkotikumellenes Stratégiai Tervben 43 kormányzati és civil szervezet vesz részt, céljuk a kokaintermelés csökkentése. Lesz min dolgozniuk, ráadásul az országban és egész Latin-Amerikában elhúzódó koronavírus-járvány és a gazdasági visszaesés is nehezíti a munkájukat.

 

A 2019-es statisztikák szerint a világon legalább 300 millióan fogyasztottak már kokaint, a 2018-as fogyasztás 70 százaléka Kolumbiából ered, a maradékon Peru és kisebb mértékben Bolívia osztozik.

 

Az országban beszerezhető leggyengébb minőségű anyag 2 dollárba, az akár 98 százalékos tisztaságú luxusminőség maximum 15-be kerül grammonként, de mire az amerikai vagy az európai fogyasztóhoz ér, az ár megsokszorozódik, a luxusminőségből pedig sokszorosan felütött anyag lesz.

 

A 2017-es rekordévben közel 1400 tonnát állítottak elő, 2018-ban a hatóságok 400 tonnát foglaltak le. Az USA meghatározott ültetvényterület éves megsemmisítést írja elő, amit Kolumbia papíron teljesít, a valóságban viszont megtrükközik az adatokat. Most újra elővennék a 2015-ben egészségügyi okok miatt betiltott levegőből permetezés ötletét, ami alighanem ismét meghiúsul. 2018-ban 169, 2019-ben kevesebb, 154 ezer hektáron művelték a kokát, a kokaintermelés viszont 1,5 százalékkal nőtt, valószínűleg minden idők legnagyobbja volt a tavalyi.

 

Két ellenzéki szenátor – álljon itt a nevük is, mert megérdemlik: Feliciano Valencia és Iván Marulanda – július közepén meghökkentő, de logikus törvénytervezetet terjesztett elő: az USA marihuánát legalizáló államaihoz hasonlóan szabályoznák a kokainbizniszt. A kokatermesztést és a drogelőállítást az állam felügyelné, a használatot dekriminalizálnák, fogyasztók heti egy grammot vásárolhatnának engedéllyel rendelkező árusoktól. Meglepő lenne, ha Duque elnök és pártja rábólintana, az USA reakciója pedig borítékolható.

 

Jól látszik, hogy a drogok ellen folytatott háború eszetlen és megnyerhetetlen. A világ közvéleménye már tudja, talán az amerikai elnökök is rájönnek egyszer. De vajon hány további halott, megnyomorított emberélet kell még hozzá?

 

Ha az USA vezetése egyszer mégis felfogja az egyértelműt, akkor talán a sokat szenvedett Kolumbia is fellélegezhet. Megérdemelné.

 

Ha lemaradtál volna Kolumbia drogtörténetének első részéről, itt tudod elolvasni. Ajánljuk még a témában Don Winslow Drogháború és A kartell című könyveit. Ha pedig interjút olvasnál Pablo Escobar özvegyével, aki nemrég Magyarországon mutatta be könyvét a drogbáróval közös életéről, ide kattints!

 

MONTÁZS: Varsányi Bence / Azonnali 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az olasz kormányfő az USA-t
és Kínát is Olaszország szövetségesének nevezte,
amin nagyon felháborodott a jobboldali ellenzék. Salvini bocsánatkérést vár el, szerinte ugyanis az egész koronavírus-járványért Kína a felelős.

Eldönteni persze ezt nem fogjuk helyetted, abban viszont segítünk, hogy átlásd: mik a legfontosabb pro és kontra érvek az egyes vakcinákról.

Még 2014-ben történt a bírságolás, az EJEB csak most mondta ki, hogy jogosan koldult.

Mindezt azért, mert a Twitter nem hajlandó alávetni magát a közösségi médiumokat megkérdőjelezhető módon szabályozó törvénynek. És a Twitter nincs ezzel egyedül.

Kriza Ákos 2010-2019 között vezette Miskolcot, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Sadiq Khan polgármester szerint így majd kiderül, tényleg jóval több fekete vezetőt állítanak-e meg a rendőrök, ahogy ezt egy tanulmány állítja.

Az egyes pénzintézetek számlavezetési díjai között évente akár 20-30 ezer
forintos különbség is lehet.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás