Összenyomták a NASA terhét, és még Puskásékat is eljuttatnák a Holdra

Bármiféle támogatás nélkül, munkaidejükön kívül dolgozó magyar tudósok értek el hatalmas sikert a NASA egyik díjának elnyerésével. Az általuk tervezett vízkereső akár a 2024-es Hold-misszión is segítheti az asztronauták munkáját. Pacher Tiborral, a Puli Space alapítójával beszélgettünk sikerük mellett arról, megmentene-e minket Bruce Willis az aszteroidáktól.

Tizenhat magyar és egy lengyel tudós alkotja a megkapó nevű Puli Space Technologies csapatát, akik közül tizenegyen vettek részt a Puli Water Snooper (vízszaglászó) terveinek összeállításában. A tudóscsapat javaslata a NASA tetszését is elnyerte, az amerikai űrkutatási központ által kiírt verseny 30 ezer dolláros fődíját is elnyerték Holdi Erőforrások-kategóriában. Így a magyarok kitalálta, akár tenyérben is elférő eszköz pár éven belül már segítheti a Holdon víz felkutatását, mi több, ha tényleg megvalósul az amerikaiak álma, és 2024-ben ismét sikerül embert küldeni a Holdra, akár az asztronauták is használhatják.

Pacher Tiborral, a Puli Space Technologies alapítójával és vezetőjével a Helyzet július 31-i adásában beszélgettünk. Az interjút most írottan is közzétesszük.

+++

Már a Puli Space név is kitüntetést érdemelne, de önök a NASA „Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét!” nevű díját nyerték meg a csapatával. Mit alkottak meg pontosan?

Kaptunk hideget-meleget a Puli névért, de mi szeretjük. Tíz éve hívjuk így a projektet. A NASA felhívása úgy szólt, hogy kicsi, alacsony energiafelhasználású eszközök tervezése valósuljon meg, amelyek a Holdon lévő erőforrások felkutatásában vagy a holdi környezet monitorozásában lesznek használhatóak lehetőleg minél előbb és akár egy kétkilós, cipősdoboz nagyságú holdjáróra is illeszthetőek legyenek. Volt már gondolatunk ebben a témában – mi nemcsak holdjárót fejlesztünk, hanem igyekszünk azon is dolgozni, hogy hogyan tudjuk megismerni a holdi környezetet és hogy tudunk hozzájárulni az ottani erőforrások felderítéséhez. Ezért gondoltuk, hogy jó kutyához híven találjuk ki, hogyan tudunk víz után szaglászni a Holdon.

Feltételezzük, vagy tudjuk, hogy a Holdon van víz?

Tudjuk, hogy van. Természetesen nem csobogó patakokat és szép, kéken csillogó tavakat kell elképzelni. Vízjég van a kőzetekben elrejtve, de sok más lehetőség is van. Például sok hidroxilgyök van akár a kövekben.

Ott is igazolták a vízjég jelenlétét. Viszont tudnunk kell, hogy pontosan hol található, ehhez pedig a felszínen kell kutatni.

Beszéljünk még a Puli Space-ről. Hogy kerültek a NASA látókörébe? És mennyien vettek részt a munkában?

Nyilvános, kisebb versenykiírásra jelentkeztünk. A NASA sokszor csinál ilyet, de legtöbbször csak amerikai cégek vagy intézmények indulhatnak, ez most kivételes alkalom volt. Összesen 132 különböző szintű pályázat érkezett be, és ezek közül hoztuk el a holdi erőforrások felderítéséért átadott első díjat. Ebben a munkában most tizenegyen vettünk részt. Az eredmény pedig egy javaslat, amelyben részletesen leírtuk, milyen technológiai paraméterekkel számolunk, hogyan szeretnénk a kívánt célt elérni és milyen szinten vagyunk. Az űriparban van egy skála, amellyel a technológiai készültségi szintet mérik: az egyes szint az ötletet jelenti, a kilences pedig ha már valami repült is. A nyolcast kell elérni ahhoz, hogy indulásra készen legyen az eszköz. Esetünkben az volt a NASA kérése, hogy legalább hármas szinten legyünk, és hogy vázoljuk fel, mikor tudjuk elérni a nyolcast.

A mi javaslatunk egy nagyon egyszerű eszköz, ami modern kameraelektronikát használ, némileg megbuherálva persze egy speciális bevonattal. Ennek alapján a termikus neutronok számát tudjuk mérni, ezeknek az arányából lehet következtetni a holdi talajban található hidrogén és víz mennyiségére.

Tehát a Puli Water Snooper, vagyis a vízszaglászó tulajdonképpen sokkal kisebb, mint minden korábbi műszer, amit ilyen célokra használtak?

Kisebb, könnyebb és úgynevezett commercial off-the-shelf, vagyis hétköznapi boltokban is beszerezhető alkatrészekből áll, amelyeket persze fel kell tuningolni az űrutazásra. Mindenesetre ez ma az űrkutatás egyik iránya:

Mi a javaslatunkban egyébként úgy számoltunk, hogy a vízszaglászó 100-150 grammos lesz, a mérete pedig 10-szer 10-szer öt centi alatt lehet. A NASA felhívásában is ez szerepelt: tulajdonképpen egy tenyérben is elférő műszert kell elképzelni.

Kicsit mintha a híres anekdota idéződne meg, amely szerint az amerikaiak dollármilliókat költöttek arra, hogy golyóstollat tudjanak használni az űrben, közben a szovjetek meg ceruzával írtak.

Ez azért egy kicsit más. (nevet) A Fisher-tollról beszélünk, de a ceruzának is megvannak a maga hátrányai a világűrben a grafitporral és a hegyezéssel.

Szóval a városi legendának van valóságalapja!

Sok ilyen történet van. De akkor oszlassunk el még egy népszerű tévhitet: a teflonbevonat nem az űrkutatásnak köszönhető. Már az 1930-as években is ismerték, hírnévre az Apollo-missziók során tett szert, de egyáltalán nem ekkor alkották meg. Ettől függetlenül sok használati tárgyunk van, amely az űrkutatásból került be mindennapjainkba.

A következő Holdra szállást 2024-ben tervezi a NASA. A Puli Water Snooper ott lesz az asztronautákkal?

Ezt még nem tudjuk. Tényleg 2024 végén valósulhat meg emberekkel az új Holdra szállás, amelyben egyébként már egy nő is részt vesz – ezért is hívják a programot Artemisnek. Ő a görög mitológiában Apollo lánytestvére volt. Ez egy jó húzás volt a pr-osztálytól.

Genderérzékenyedett kicsit a NASA.

Mára tényleg sok űrhajós nő van! Sokáig nem volt ez így: a szovjet Valentyina Tyereskova nagyon korai, 1963-as űrrepülése után talán a 1970-es évekig amerikai nő nem is jutott az űrbe. Ma viszont rengeteg nagyon klassz és képzett nő dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson is. Hogy az emberes Holdra szállás hogy megvalósul-e, azért még kérdőjeles. Ez hatalmas kihívás. A robotikus felderítő expedíciók viszont mindenképp elindulnak. A NASA egyik programjában magáncégeket bíz meg, hogy számára érdekes kísérleteket folytassanak és eszközöket juttassanak el a Holdra. Négy küldetés készül: az első kettő 2021 második felében valósulhat meg. Az egyik a velünk is jó partneri viszonyban lévő pittsburghi Astrobotic, a másik pedig az Intuitive Machines jóvoltából.

Mindenesetre ezek a repülések már tervben vannak, reálisan nézve pedig a mi vízszaglászónk 2022-ben vagy 2023-ban lehet ott egy holdjárón vagy leszálló egységen.

Már több mint 50 éve annak, hogy Neil Armstrongék első emberként a Holdra léptek. Mit tudtunk meg akkor a Holdról? És milyen új tudás megszerzését reméljük 2024-ben?

Az Apollo-program egy politikai versenyfutás volt. Az amerikaiak úgy érezték, hogy csattanós választ kell adniuk a szovjeteknek az űrkutatásban elért sikereikre. Ezért ment bele rengeteg pénz. Persze sok tudományos eredmény is született. A hat Holdra szállásból összesen háromszáz kilónyi holdkőzetet hoztak haza az asztronauták, a vizsgálatuk ma is tart, és rengeteget tanultunk ezeknek köszönhetően. Azóta viszont nem volt nagy érdeklődés a Hold iránt, ez csak az utóbbi évtizedben nőtt meg. Most is sok újdonságot tudhatunk meg a felszínéről, az ott lévő kőzetekről, de ma már inkább arról szól a történet, hogy ha már visszajutunk oda, akkor fenntartható módon tegyük ezt, és állandó bázisokat hozzunk létre. Így kialakulhatna egy úgynevezett ciszlunáris gazdaság. Vagyis, hogy minden, ami a Holdon, a Földön és a két égitest között van, valamilyen formában új ökoszisztémát alkosson.

Sőt: akár ott is előállíthatóak, hasznosíthatóak és továbbszállíthatók. Itt visszatérünk a vízhez. Talán mindenki emlékszik az általános iskolára, amikor elektrolízissel szétbontottuk a vizet kémiaórán hidrogénre és oxigénre, aztán elégettük a hidrogént az oxigénnel. Ez nagyon leegyszerűsítve tulajdonképpen üzemanyag. Tehát ha ezt sikerülne ott előállítani, akkor a Marsra is könnyebben jutnánk el és más, mélyűri utazást is biztosabban tudnánk tervezni, mintha mindent a Földről kellene elintéznünk.

Ebből következik egy végtelenül triviális kérdés. Nyilván az emberiség természetéből fakadóan nagyon kíváncsi, és új dolgokat akar felfedezni, de miért fontos nekünk ténylegesen az egónk felpumpálásán túl eljutni a Holdra, a Marsra és ki tudja, még hova? Ön szerint miért csináljuk ezt?

Az egyik ok tényleg a felfedező ösztön. Tudni akarjuk, hogy mi van körülöttünk a világban, és most értünk el a technológiai fejlettség olyan fokára, hogy ilyen dolgokat is véghez vigyünk. Filozófikusabban nézve azonban be kell látnunk, hogy a Föld erőforrásai végesek. Tehát az emberiség mint faj, ha létezni szeretne, körül kell néznünk, hogy honnan tudunk újabb erőforrásokra szert tenni – és azokat akár okosabban is hasznosítani, mint a most meglévőket. Szóval ez gazdasági kérdés is. Illetve a nagyon távoli jövőbe tekintve – ha lesznek egyáltalán akkor még emberek, vagy olyanok, akiket mi most annak hívunk – akkor tudjuk, hogy előbb-utóbb a fennmaradás érdekében el kell hagynunk a bölcsőt.

Emlegetik a dinoszauroszok kihalását, amelyet egy kisbolygó becsapódása okozott. Ez elvileg bármikor megtörténhet, még ha kicsi is a valószínűsége. De ha most érkezne hasonló fenyegetés, nem néznénk ki jól. Ellenben ha valahol máshol lenne már emberi kolónia, akkor nagyobb eséllyel maradhatna fenn a fajunk.

Ha másban nem, Bruce Willisben még mindig bízhatnánk, aki majd felmegy és mélyfúrással felrobbantja az üstököst.

Akár! De komolyra fordítva: vannak megfigyelő programok, amelyek keresik a ránk esetleg veszélyes kisbolygókat vagy nagyobb kődarabokat. Néha erről lehet is olvasni, hogy ilyen vagy olyan aszteroida pár százezer kilométerrel halad el mellettünk és valamekkora valószínűséggel akár be is csapódhatna Földbe.

De azért vannak koncepciók és tervek erre az esetre is.

Az, hogy a magáncégek megjelentek az űrkutatásban – mint például a SpaceX-szel nagyon ambíciózus Elon Musk – jót tesz az ágazatnak? Vagy az űrkutatás olyasmi, amit jobb meghagyni az államok szintjén?

Helyesebb kifejezés az űrtevékenység, mert nekik gazdasági tevékenységük is van. Kevesen tudják, hogy az űrtevékenység 350-400 milliárd dolláros piacot jelent évente, ennek mintegy 25 százaléka származik állami költségvetésből. Magyarán:

Telekommunikációs, időjárás-előrejelzési, katasztrófelhárítási műszerek, Földet figyelő műholdak… Sok mindenre áldoznak már a cégek, régen jelen vannak már az űrtevékenységben. Ami viszont újdonság, hogy jönnek az őrült unatkozó milliárdosok, mint Elon Musk vagy Jeff Bezos és a kis fölös pénzükből erre költenek. Ezt pozitívnak tartom, mert egyfajta versenyt hoz be, ami már most is létezik. A Hold pedig új terület: Musk és Bezos is kacsingat felé, és érdekes jogi kérdések is megfogalmazódnak majd, meg persze az, hogy gazdaságilag hogy lehet fenntartható vagy akár jövedelmező, amit ők tesznek.

Közben a nagyhatalmak is mintha új űrversenybe kezdtek volna. Még ha nem is olyan kiélezettbe, mint a hidegháború idején az USA és a Szovjetunió.

Nevezhetjük ezt egyfajta űrversenynek. Kína nagyon ambíciózus és határozottan halad előre. Nemzeti stratégiát is építenek erre. Az oroszok kicsit a múlt dicsőségéből élnek, nekik kevesebb forrásuk van űrkutatásra, de technológiailag nagyon ott vannak. Mi több, arról is beszélnek, hogy Oroszország és Kína akár egy holdbázist is létre hozhat közösen. Ez az amerikaiaknak szóló kihívás is lehet. Utóbbiak meg nemrég dobták be az Artemis-megállapodás tervezetét, amely országok közötti szerződésekkel adna keretet a magáncégek megjelenésének a Holdon. Aztán ott van India és Japán, akik szintén készülnek a Holdra és meg is vannak az eszközeik hozzá.

A felszín alatt most akkor lényegesen több az együttműködés, mint korábban?

Hála istennek nagyon sok együttműködés van. Az űrállomást is több ország üzemelteti együtt. A Hold felderítéséhez is minél több kooperáció van, annál jobb, mert így lehet koncentrálni az erőforrásokat. Jogi szempontból is érdekes dolgok vannak készülőben: az 1967-es világűrjogi egyezmény alapján az űr nem lehet senkié. Magyarán nem lehet gyarmatosítani. Ezen már vitatkoznak a jogászok, hogy ennek szellemében, ha valaki nyersanyagot talál az űrben, azt akkor vajon hasznosíthatja? Nyilván itt stratégiai érdekek is játszani fognak.

Megnézem majd azért azt a nagyhatalmat, amelyik nem tűzi ki a zászlaját, ha eljut a Marsra és nem akar magának több jogot ott, mint bárki más.

A kérdés az, hogy ezt hogy lehet betartatni. Ha India, Kína, az USA és Oroszország is elkezd építeni egy bázist, körbeszúrja zászlókkal, akkor mi van? Erre próbál az Egyesült Államok az Artemis-megállapodással megoldást találni. A Holddal kapcsolatos másik Szent Grál egyébként a hélium három nevű izotóp, amit a fúziós energiatermelésben lehetne kitűnően használni. Ebből viszonylag sok található a holdporban, miközben a Földön ezt roppant nehéz előállítani. Ha a fúziós energiatermelést sikerülne a bolygónkon általánossá tenni, akkor a hélium három és együtt a Hold rögtön stratégiai jelentőségűvé emelkedne – a vízzel együtt. A következő tíz évben sok izgalmas robotikus misszióra számítok, és bízom benne, hogy az emberes küldetés is megvalósul.

Arra lát esélyt, hogy még a mi életünkben megvalósuljon, hogy emberek eljussanak a Marsra, mi több, ott huzamosabb ideig éljenek? Elon Musk egyenesen azt szeretné, ha ott temetnék el.

Ő elég szent őrült ahhoz, hogy ezt komolyan lehessen venni. Optimista becslések az első emberes Mars-utazást a 2030-as évek elejére teszik. De ehhez még nagyon sok munka kell. Több probléma is van: egyrészt hét hónapig tart az út. Az űrállomáson, ha akad is valami probléma, gyorsan haza lehet hozni az asztronautákat. A Mars felé vezető úton erről szó sem lehet. És ez csak az odaút. Megoldásra váró feladat a sugárvédelem is, mert az űrhajó a mélyűrben lenne hosszú ideig. A Nemzetközi Űrállomás kisebb sugárterhelés mellett kering a Föld körül, kedvezőbbek a körülmények. Aztán ha visszaindulnánk a Marsról, hogyan tudnánk elegendő üzemanyagot biztosítani? Szóval a Marsra történő utazással kapcsolatban még sok a kérdőjel, de megvalósítható.

Magyarország is beszállt az űrversenybe a maga módján. Van űrkutatási biztosunk, Szijjártó Péter pedig magyar asztronautát ígért az elkövetkező öt évben. Mi a helyünk az űrkutatásban?

Ez egy pozitív fejlemény. Magyarország mindig részt vett valamiképp a különböző programokban, és elsősorban mérnöki teljesítményekre lehetünk büszkék. A Szovjetunióval sok együttműködés volt annak idején az Interkozmosz-programban, és Farkas Bertalan űrrepülésére büszkék is lehetünk. Az elmúlt harminc évben ez az első komoly szándéka bármilyen színű magyar kormánynak, hogy ezzel kapcsolatban legyen előrelépés.

tehát jó lépés a kormány részéről, hogy erre áldoz. Az űrhajós felküldése nyilván kicsit pr-értékkel bír, de sok tudományos eredményt is hozhat és hozzájárulhat a téma népszerűsítéséhez.

Tagjai vagyunk az Európai Űrügynökségnek is, immáron öt éve, még ha sajnos sokáig is tartott, amíg elértük ezt. Most a kormány jelentős összeget akar biztosítani az ügynökséggel való együttműködésre, ami magyar cégeknek nyitja meg a lehetőséget, hogy részt vegyenek a különböző programokban, megerősödjenek és más területeken is bizonyíthassanak.

Szóval versenytársai lesznek a Pulinak?

Nem konkurenciának látom ezt, hanem a szakma erősödésének, hiszen nem olyan nagy a szakembergárda, amely ezzel foglalkozik Magyarországon. A mi specialitásunkkal senki sem foglalkozik nagyon rajtunk kívül, ez a holdi erőforrások kutatása, illetve a Holdon vagy akár később a Marson a mobilitás biztosítása. Mi a Pulinál úgy gondoljuk, valóban ott lehetünk, hiszen egyszerű, de biztosan működő eszközt tudunk kínálni azoknak, akik valamit vizsgálni szeretnének a Holdon. Ma a hangsúly a Föld körül keringő műholdakon van – ezek körül is sok a fejlemény, és itt is fontos lehet a magyar szakemberek munkája.

A Puli vízszaglászója mellett van egy másik projektjük is, amihez úgy is lehet csatlakozni, ha nem vagyunk tudósok. Mi ez konkrétan?

Annak idején azért alakultunk, hogy holdjárót juttassunk el a Holdra. Aztán persze változtak az idők, ma már az előbb említett ciszlunáris gazdaságban is részt szeretnénk venni. De továbbra is minél hamarabb a Holdra akarunk jutni. Van viszont egy kulturális projektünk is. Divat lett üzeneteket küldeni a világűrbe űrszondákon keresztül. Ennek van pr-értéke, bárki kiteheti otthon, hogy ott van a neve a Marson – egyébként az enyém egy éppen a Marsra tartó eszközön már ott is van.

A Pulival mi most a tér-idő plaketten dolgozunk, ami egy fizikai üzenethordozó, mégpedig két formában: az egyik egy kerámiatábla, amelyre ötmillió karaktert lehet felvinni lézergravírozással tízszeres kicsinyítéssel. Izgalmas projekt, egy osztrák keramikus készít ilyen táblákból időkapszulát. Mi egy ilyen táblára szeretnénk magyar történeteket megírni, ami a halstatti sóbányába kerülne. Ennek az alumíniummásolatát pedig elvinnénk a Holdra. Ezt most kezdtük, ebben valóban mindenki részt vehet, és a végén szeretnénk egy tarka „szőnyeget” összeállítani családi eseményekről, emlékekről, művészekről, sportolókról. Most fut az első kampányunk, amivel az Aranycsapat emlékét küldenénk a Holdra. Tizenkét Hold-jegyzetben, vagyis 24 ezer karakterben közösségi finanszírozás keretében szeretnénk megtenni. Sok más gondolatot szeretnénk még összegyűjteni a következő évben. Ez nekem egy kulturális projekt.

Tehát ha önökön múlik, Puskás Ferencékről a sokkal utánunk következő generációk és a földönkívüliek is tudni fognak?

Így van. Akár tízezer év múlva is megnézhetik a sóbányában a kerámiatáblán, vagy majd a Holdon a Peregrine nevű leszálló egységen.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali