A magyar az úgy fél, hogy megy, és kifosztja a boltot

Mitől fél a magyar? Ha jönnek az oroszok, a románok, a pestis vagy a koronavírus, az első dolog, ami össze fog omlani, az a pénz lesz, a második meg az ellátási lánc. Ezért is fosztja ki a boltot.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Úgy tűnik, nem tudjuk elkerülni a koronavírus-cikkeket, mielőtt elkezdenénk a Múzsán megosztogatni ezeket, érdemes kicsit higgadtan megnézni, mi is ez az egész.

Pár napja írtam arról, hogy az óvatos- és hurráoptimizmus, mint korszellem helyét átveszi a szorongás, szorongó korban élünk, mely szorongó korban kapaszkodókat keresünk. Érteni akarunk dolgokat, például ezért fordulunk helyi, kézműves termékekhez, mert véget ért az ipari termelésbe vetett sok évtizedes, talán évszázados bizalmunk. Akarjuk, hogy a buborékos vízre az legyen írva, hogy Gubner Simon Szikvízüzeme, látni akarjuk a pocakosodását gondosan trimmelt szakállal ellensúlyozó srácot, aki a Kilencszer Komlózott Kecskenyálat főzi, és úgy gondoljuk, hogy amit csinál, az jobb, mint az arctalan mérnökök által kreált, és holmi steril, zárt folyamatban főzött „ipari szar”.

Ahogy előbb az evolúció, majd azzal kézenfogva az emberi kultúra fejlődése halad, egyre kevesebb dolog előtt áll az ember védtelenül. Egy ősember még szinte minden előtt védtelenül állt, de még a XIX. században is, ha egy környéken megindult a mumpsz, a kanyaró, a torokgyík, a gyerekbénulás, a szamárköhögés, a kolera, ott fel lehetett készülni arra, hogy az aktuális garnitúra 1-6 éves gyereket tavaszra el kell temetni, és csinálni helyettük a következő garnitúrát, hacsak az asszony is el nem hal.

Az atavisztikus félelem az, hogy megint jön egy olyan láthatatlan, néma és arctalan gyilkos, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk, leszünk.

A reakciónk a gyilkos megjelenésére az emberi kultúra egyik legősibb műfaja. Haláltánc, ahogy az ember megpróbálja feldolgozni, hogy szerettei gyorsan és búcsú nélkül fognak távozni, esetleg saját magának kell a vártnál hamarabb szembenézni a Halállal, akiből hirtelen tömegesen lesz nagybetűs Halál. Könyörgés és alkudozás, mágia és varázslat a Gyilkos ellen.

Világvégét hirdetők és bűnöket ostorozók kerülnek elő és szerencsére él az a műfaj is, amikor néhány fiatal kellő mennyiségű élelmiszerrel bezárkózik egy fiesolei villába és az orgiák szünetében, mivel a tévé nincs feltalálva (és ha fel lenne, még a pornócsatornán is zsolozsmázó darócruhás barátok lennének láthatók) sztorikkal szórakoztatja egymást, az ünnepélyességet és a terzinákat félredobva, vidáman csörgedező firenzei dialektusban.

Az emberiséget persze folyton meg-meglegyinti mostanában is egy-egy komoly járvány lehetősége. A felvilágosultan gondolkodó ember, ha nem is teljesen nyugodt, azért tudja, hogy pánikolni se kell.

és nagyobbat ebben a százharminc évben, mint az előtte levő ötezerben. Gyorstesztek, fertőtlenítés, a vírus genomját néhány nap alatt az utolsó bázispárig lekottázó szuperszámítógépek, villámgyorsan fejlődő vakcinák.

De például ellentétben a spanyolnátha korával, ma kevesebb legyengült, vitaminhiányos ember van. A csodaszerek mellett olyan dolgok is nehezítik ma egy-egy járvány dolgát, mint az óriás kiszerelésben kapható multivitamin-tabletta. Nincs skorbut, beri-beri, angolkór és más hiánybetegségek, mert az emberiség igen jelentős része sokkal jobban táplálkozik, mint régen. Ha meg mégis hiánya lenne vitaminból, nyomelemből, bármelyik sarkon adnak egy-kétezer forintért multivitamin-bogyót egy nagy dobozzal, és napi kettőt beszedve ki lehet kerülni a XIX. század járványainak a „legyengült és alultáplált” áldozati csoportjából.

Nade most pont nem a felvilágosult ember van soron, hanem a rettegő. A koronavírus-járvány, amely, ha jól értem akut légúti fertőzésként jelentkezik, úgy tűnik, kiváltja a teljes járványpánikot, vagyis mindenkiből kijönnek a legbelső félelmek.

A járványpániknak pedig megvannak az univerzális és a nemzeti vonásai.

Magyarországtól sajnos a dekadencia távol áll, tudtommal nincsenek jó koronavírus-bulik. A szupermarketekből a liszt és cukor fogyott el és csak kevesen gondolták úgy, hogy az akciós tonhalsteak fogyasztása (mondjuk megsütött bébicéklákkal és valami vajas vagy tejszínes mártással, vagy esetleg citromos-zöldfűszeres jelleggel, ha a szezonalitást elengedjük) a megfelelő reakció arra, ha úgyis jön a mindmeghalunk.

Özvegy Varsányiné megveszi a szalonnát. Kiderül, hogy a két világháború, az országon átvonuló román, német, orosz seregek, a padlást seprő Rákosi-korszak, a hiperinflációk, államosítások, rekvirálások nálunk közeli emlékek. Mitől fél hát a magyar? Ha jönnek az oroszok, a románok, a pestis, a koronavírus, a Hétszünyű Kapanyányimonyók, az első dolog, ami össze fog omlani, az a pénz lesz, a második meg az ellátási lánc. Vagy fordítva, érdekes mikroökonómiai kérdés ez, de ismert a tyúk és a tojás problémája néven is.

Elemzők arról értekeznének, hogy próbálja a magyar értékálló eszközbe menekíteni a pénzét, olyanba, amelyre csak a moly és a zsizsik jelent veszélyt. Hiába is magyarázzuk, hogy Magyarország be van kapcsolódva egy nagy nemzetközi logisztikai rendszerbe, és az, hogy a boltban van-e kenyér, szerencsére már rég nem a magyar kormányon múlik, nálunk a nyüzüge Jezsov és Berija elvtársak egy-egy múzeumot vagy tévécsatornát esetleg tönkre tehetnek, de nem lesz belőlük élelmezési népbiztos, különben az üzletek német tulajdonosai összeráncolják szemöldöküket.

Orbánék eddig nem merték meghúzni a soros-migráns-koronavírus vonalat, és ezt nagyon jól teszik. Negyedórája láttam, hogy valaki írt valami madármentőknek, hogy ő leverné a gólyafészket, mert a gólya koronavírust hoz.

A gólyát szeretjük, megtanuljuk alsó tagozatban környezetismeretből, hogy hasznos madár. Ha az öt év migráncsozással megpuhított magyar néplélek és néhány barnább bőrű külföldi találkozik az irracionális félelemmel, annak nem lesznek szép következményei. Szóval egész jó lenne, ha tényleg megúsznánk annyival, hogy néhány család most júliusig nem vesz lisztet-cukrot, mert ez a körülbelül kiszámíthatóan várható, és Magyarországon normálisnak tekinthető reakció, már ha az ember az agyát a vegetatív funckiókon kívül másra nem nagyon használja.

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.