+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pócsi Tamás & Hrisztu Péter
2019. szeptember 5. csütörtök, 17:33
Kin múlik, hogy Bayer Zsolt, Habsburg-Lotharingiai Mihály, vagy éppen Palkovics László bérelhet lakást fillérekért a Várban? Van-e esélye egyszerű földi halandóknak is önkormányzati bérlakáshoz jutni? Miért nyithat egy cég hotelt önkormányzati lakásokban? Itt a Negédes otthon második része a Várkerületből!

A szocializmusban a budapestiek többsége tanácsi tulajdonú lakásokban élt, amiket – legalábbis a törvény betűje szerint – különböző feltételek teljesítése esetén utaltak ki. A privatizációs hullám azonban két évtized alatt szinte teljesen leépítette a tanácsi, majd később önkormányzati tulajdonú lakásállományt. Budapesten a lakásállomány alig 4 százaléka, mintegy negyvenezer ingatlan maradt önkormányzati tulajdonban, legtöbbször az a maradék, ami a bontógépeken túl kevesek fantáziáját mozgatja meg.

 

Az I. kerület azonban kivétel, hiszen tele van műemléképülettel. A Várkerületben lévő 17 000 lakás mintegy 8 százaléka önkormányzati állományban maradt, és szinte kivétel nélkül védett státuszt élveznek, vagyis amellett, hogy a kerületi vezetés nem adhatja el őket, még karban is kéne tartania őket. Ami viszont fájhat az önkormányzatnak, az jól jöhet a szemfüles állampolgároknak.

 

Nemcsak a polgármester és a volt felesége, hanem Bayer Zsolt, Palkovics László vagy épp Habsburg-Lotharingiai Mihály jutott lakásbérleti joghoz, ki tudja, milyen feltételek mellett. Bár a botrányok hatására a képviselőtestület megváltoztatta a helyi lakásrendeletet, így a polgármester már nem dönthet egy személyben arról, hogy ki kaphat bérleti jogot az Úri utcában, a lakáskiutalási gyakorlat még így is aggályos. V. Naszályi Márta párbeszédes önkormányzati képviselő és polgármesterjelölt szerint még a testületi tagok sem tudhatják meg, hogy pontosan milyen feltételek mellett kaphattak bérleti jogot bizonyos kormányközeli celebritások, amíg a régi szerződés le nem jár, és meghosszabbításra vissza nem kerül a képviselőtestület elé.

 

Miért hasonlít ez az egész a lottóra? Hogyan lehet örökbérleti jogot, vagy csere útján albérletet szerezni a Várban? Melyik cég csinált hotelt önkormányzati bérlakásokból?

 

Nézd meg a videót, és kiderül!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Míg a nyolcadik kerületi választási bizottság két, feltételezésen alapuló cikk miatt elmarasztalta Pikó Andrásékat, a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatta a határozatot.

Migránsozott-e Varga Judit? Megúszhat-e Magyarország bármit is azután, hogy Timmermanstól elveszik a jogállamiság-portfóliót? Nagyon bizalmasak az infók, de elmondjuk, amit tudni lehet.

Még a Wikileaks-alapító Julian Assange adatai is kiszivárogtak, miután korábban menedékjogot kapott a dél-amerikai országtól.

Ha Trócsányi megbukna az EP-meghallgatáson, és a kormány a helyére egy másik fideszes EP-képviselőt jelölne, azt a momentumosok nem szavaznák meg – mondta Fekete-Győr.

Megszüntette volna a Madrid központjába behajtó autókat büntető intézkedést a város jobboldali polgármestere, civilek szerint emiatt sokat romlott nyáron a levegőminőség.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás