+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bakó Bea
2019. augusztus 5. hétfő, 08:07
Kijött a Cambridge Analytica adatlopási botrányáról egy jó kis dokumentumfilm, ami pont csak azt a kérdést nem teszi fel, hogy miért ne lenne jó a demokráciának, ha mobilizálnak egy csomó szavazót. Vannak-e megfelelő és nem megfelelő választók, és miért aggódunk jobban az amerikai vagy brit demokráciáért, mint a trinidad és tobagóiért vagy a románért? A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A múlt héten kijött a Facebookot is érzékenyen érintő Cambridge Analytica-botrányról és a lopott adatok alapján rafkósan targetált politikai reklámokról egy netflixes dokumentumfilm, ami próbál nagyon okosakat mondani az adathalászat és a demokrácia nagy összefüggéseiről, de ez eléggé felemásan sikerült neki. 

 

Az a címe, hogy „The Great Hack”, és a Netflixen lehet megnézni. Meg érdemes is. Mozgalmas és vizuálisan is érdekes doku, unalmas beszélő fejek helyett akcióban követjük a szereplőket: például a Cambridge Analyticának addig vezető beosztásban dolgozó Brittany Kaisert, aki aztán kiszállt az egészből és kitálalt a sajtónak, vagy David Carrollt, aki beleállt egy reménytelenül hosszú és macerás pereskedésbe, hogy megtudja, pontosan milyen adatokat használtak fel róla a tudtán kívül.

 

Ő csak az egyike azon tízmillióknak Amerikában, akiknek a Cambridge Analytica a tudtukon kívül hozzáfért a Facebook-profiljuk nem nyilvános részéhez is azzal a céllal, hogy profilozza őket, és az így nyert adatokat felhasználja a 2016-os elnökválasztási kampányban.

 

Az így összehalászott adatoknak végül csak egy nagyon kis része hasznosult a gyakorlatban: a „meggyőzhető” választók profiljai, azoké, akik nem nagyon foglalkoznak a politikával, nincs határozott preferenciájuk és valószínűleg leginkább el se mennének szavazni. És közülük is csak azok voltak érdekesek, akik billegő államok billegő körzeteiben éltek.

 

Ez összesen hetvenezer ember az USA három államában: ők nyerték meg az elnökválasztást Trumpnak – vagy velük nyerte meg az elnökválasztást a Cambridge Analytica Trumpnak?

 

Nézőpont kérdése, és pont ezt a kérdést egyszerűsíti le a Great Hack annyira, amennyire egyszerűek voltak ennek a szerencsétlen hetvenezer Facebook-felhasználónak nyomatott politikai üzenetek.

 

Tényleg tönkreteszi a demokráciát, ha mobilizálnak egy csomó választót?

 

A Facebook tönkreteszi a demokráciáinkat, mert hagyja, hogy befolyásoljanak minket – ezt a sommás narratívát közvetíti a film, főleg egyik szereplője, az újságíró Caroll Cadwalladr révén. Csakhogy valami kimaradt a filmből ezen a ponton. Az, hogy

 

a demokrácia mindig is erről szólt: ebben a játékban az tud nyerni, aki több embert tud meggyőzni a maga igaza (vagy kevéssé ideális esetben: az ellenfele alkalmatlansága) felől – vagyis igen, csúnyább szóval befolyásolni.

 

A módszerek persze fejlődnek, de a befolyásolás a demokrácia lényegéhez tartozik.

 

Nem tiltjuk meg Jóskának, hogy a kocsmában meggyőzze Bélát, hogy az egyik helyett inkább a másik pártra szavazzon; nem tiltjuk meg a pártoknak, hogy a maguk igazáról megpróbáljanak meggyőzni minket az utcán, vagy akár a saját ajtónkban; és nem tiltjuk meg azt sem az embereknek, hogy különböző irányba elfogult publicisztikákat olvassanak vagy különböző beállítottságú politikai tévéműsorokat nézzenek. Pedig ez mind befolyásolja a véleményüket.

 

Miben különbözik mindettől az, amit a Cambridge Analytica (a Facebookon keresztül) csinált? Rájött, hogy kik azok a „meggyőzhetők”, akik bevonhatók a politikába, és a meddőszórást kiküszöbölve csak őket próbálta meggyőzni: vagyis apolitikus tömegeket sikeresen mobilizált. Miután mára az elitista „műveltségi cenzus” meghaladott lett, és csak a kocsmában késő éjszaka a sokadik sör után merik kultúremberek felhozni, hogy „Isten bizony, én mindenkivel kitöltetnék egy közismereti tesztet, aki szavazni akar”, így felvetődik a kérdés, hogy

 

a viszonylag tájékozatlanabb tömegek választásra való rábírását miért nem tekintjük éppen a demokrácia győzelmének?

 

Azért, mert félrevezető és féligazságokat tartalmazó mémekkel bombázták a szerencsétlen „meggyőzhetőket”? Frászt, hiszen a mobilizálás a Facebook előtt is ilyen üzenetekkel működött a legjobban. Hanem azért, mert először is a meggyőzhetőket konkrétan kémkedés útján találtak meg, másodszor pedig, mert a reklámok egy része nem volt tudatosítottan politikai reklám.

 

Hogy mennyiben megoldhatatlan problémák ezek, arra mindjárt visszatérek, de előbb mi itt a világ többi részén morzsoljunk el egy könnycseppet a szegény nyugati mintademokráciák hófehér becsületén esett szégyenletes folt miatt!

 

Hogyhogy csak az amerikai elnökválasztáson jött el az antidemokratikus apokalipszis?

 

A filmben elhangzik, de senki nem háborodik nagyon fel rajta, hogy a módszer első nagy tesztje a 2010-es Trinidad és Tobagó-i parlamenti választás volt: a kis karibi szigetországban a feketék és az indiaiak pártjai a két legfőbb politikai erő, és a fekete elsőválasztó fiatalok passzivizálásával vitte a Cambridge Analytica győzelemre az indiai pártot.

 

De Trinidad és Tobago egy apró, posztgyarmati fejlődő ország, és úgy tűnik, még a film szereplőit sem hatotta meg különösen, hogy ott annak idején „beavatkoztak a választásba”. Pedig nem csak ott: a filmben sorolnak még egy rakás, jórészt afrikai, ázsiai országot is, de az impozáns listában ott van például Románia is! (Persze mindenki bőszen hallgat az ügyben a szomszédban.)

 

De a bili mégis csak akkor borult ki, amikor kiderült: a Cambridge Analyticának Donald Trump győzelméhez is köze van. Hát hogy is van ez?

 

A karibiakat, afrikaiakat, ázsiaiakat meg a szerencsétlen románokat szabad etikátlanul befolyásolni, attól nem sérül a demokrácia? Vagy az ő demokráciájuk úgyse olyan jó és magasztos, hogy érdemes lenne félteni?

 

Ilyen téren mondjuk a leghosszabb demokratikus múltra visszatekintő briteknek is megroppanhatna kicsit a büszkesége: az ő brexitnépszavazásuk csak a főpróba volt a Cambridge Analyticának az amerikai elnökválasztásra, erről maga Nigel Farage beszél jelentőségteljesen vigyorogva egy felvételen a dokumentumfilmben. A posztgyarmati országok választásai voltak az első teszt, de az EU-kilépésről való brit népszavazás is csak főpróba lehetett a lényeg, az amerikai elnökválasztás előtt.

 

Aztán kiderült, hogy mindkét szavazáson a „nem megfelelő szavazók” lettek mobilizálva, ezen a hanyatláson pedig a mainstream liberális körökben illik hangosan és rendszeresen sajnálkozni.

 

Most akkor tönkreteszi a Facebook a demokráciát, vagy nem?

 

Persze aki tényleg demokrata, az tudja, hogy

 

nincsenek nem megfelelő szavazók. Nem megfelelő módszerek annál inkább, például az adatlopás.

 

És nem megfelelő politikai reklámok? Na, ez az, ami a leginkább véleményes. Egy perszonalizált hírfolyamra nem lehet olyan szabályokat alkotni, mint amilyenek kampányidőszakban a tévékben vannak, hogy hány perc kell, hogy jusson egy pártnak és hasonlók, ezzel kábé felesleges is próbálkoznia az államnak.

 

„Szerencsére” azért a Facebook maga is nagyon készséges önszabályozó szerepében szokott tetszelegni. A legidegesítőbb az, amikor ezen a téren olyannyira átesik a ló túloldalára, hogy a politikai témájú cikkek elérését brutálisan megnyesi, és jóformán még rájuk hirdetni se enged, hiszen „Magyarországon vagy? Ja, ott megbízhatatlan a média (#jajjorbándiktatúra)”. Ez történt például az EP-választási kampányban a teljes magyar Facebookon: igazán megható volt látni, hogy hirtelen ekkora lett a törődés a kelet-közép-európai, most épp magyar demokrácia minősége irányába – bezzeg a románokat nem féltette senki a Cambridge Analyticától.

 

A Facebook önmaga mindezekkel együtt sem tudja tönkretenni a demokráciát. Az biztos, hogy láthatóbbá teszi azt a problémát, hogy egyes hülye embereknek nagyon határozott véleményük van, másoknak gőzük sincs semmiről, de bármire rá lehet beszélni őket, és az ő szavazataik is ugyanannyit érnek, mint az okosok határozott véleménye. (Azzal már csak zárójelben merem bonyolítani a dolgot, hogy nyilván nem mindenki hülye, akinek más a véleménye.)

 

De mindez igazából nem is probléma, hanem a modern tömegdemokrácia belekódolt velejárója, ráadásul nem is újdonság.

 

Az az embertípus, aki gondolkodás nélkül elhiszi és továbbosztja a Facebookon szembejövő napimigráns-jellegű „híreket” és mémeket, az létezett huszonöt éve is, csak akkor a tévének hitte el az összes hülyeséget, és úgy „osztotta tovább”, hogy átment a kocsmába

 

vagy a szomszédasszonyhoz elújságolni azt. Nyilván ez sokkal lassabban és kevesebb embert érintett, de a tartalmak terjedésének a módja felvet egy másik, demokráciával kapcsolatos problémát, ami pont ellentétes irányú a „meggyőzhetők” targetált mobilizálásával.

 

A véleménybuborékok – amikhez Magyarországon már Facebook se kell

 

A Cambridge Analytica-féle hirdetésekkel tulajdonképpen addig passzív választókat győztek meg, hogy gondoljanak mást valamiről a korábbi véleményükhöz képest, vagy gondoljanak egyáltalán valamit olyasmiről, amivel korábban egyáltalán nem foglalkoztak. Ehhez képest a Facebook „normális” működésében (a targetált hirdetéseken felüli hírfolyamban) ennek az ellenkezője a helyzet. Az algoritmus mindenkinek kialakít egy online safe space-t, ami odavezet, hogy

 

a felhasználók túlnyomórészt a véleménybuborékokban csak az övékhez hasonló véleményekkel találkoznak, elkényelmesednek, elszoknak a vitától. Érdemes elgondolkodni, hogy ez jelenti-e a nagyobb veszélyt a demokráciára, vagy a „nem megfelelő szavazók” mobilizálása.

 

Én csak a módszer, tehát az adatlopás miatt mondanám az utóbbit.

 

Persze tudatos hírfogyasztással és az ellenkező vélemények keresésével azért nem olyan nehéz tenni a véleménybuborékok ellen, ráadásul az olyan szerencsétlenebb politikai kultúrájú országokban, mint Magyarország, még Facebook se kell ahhoz, hogy ilyenek kialakuljanak. Nemhogy buborékként, zárt ajtajú gumiszobaként működik a „Brüsszel-Soros-migránsok” és az „Orbándiktatúra-Európasegíts” című két safe space. És ezek nem csak azért elszeparáltak, mert a kormánypártból soha senki nem ül le vitázni: ugyanígy az ellenzékiek is sorra mondták le a Tuványosra szóló meghívásukat, miközben máskor (amúgy teljesen jogosan) pattognak azon, ha a kormány nem hajlandó velük érdemi vitát folytatni valami fontos szakpolitikai ügyben.

 

Itt senki nem akarja meggyőzni a másik tábort már évek óta: épp ezért nem csak a folytonos kétharmad miatt kiábrándító a helyzet, hanem a tartós unalom miatt is.

 

A legizgalmasabb, ami néha történik (például most az EP-választáson) az ellenzéki kicsi tortarész újraosztása, miközben a Fidesz kényelmesen elvan azzal, hogy az urnákhoz viszi a szokásos bázist. Szóval, ha cinikus lennék, azt mondanám, lehet, hogy nekünk még jót is tenne egy Cambridge Analytica: párezer „meggyőzhető” aktivizálása legalább felkavarná egy kicsit az állóvizet.

 

Újdonság volt, amit olvastál? Ez egyrészt jó, másrészt meg azért fordulhatott elő, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali ingyenes hírlevele. Akinek ugyanis jár, már  hétfő reggel hétkor elolvashatta ezt a cikket. És még mást is. Kérj te is Reggeli feketét!

 

NYITÓMONTÁZS: Bakó Bea, Azonnali / via Columbia City Blog, Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A liberálisok nagy reménysége túlélte az elmúlt hónapok botrányait, de második ciklusában már sokkal kisebb mozgástere lesz, mint eddig.

Az amerikai újság szerint a Fehér Házban többen is kézzel-lábbal tiltakoztak az Orbán-Trump találkozó ellen, és épp az történt, amitől féltek.

A tavalyi Győrkőcfesztivál meghívója illusztrálja, miért hozhat majd érdekes helyzeteket, ha Borkai Zsolt marad Győr polgármestere.

„Kompromittáló felvételek” kerültek róla elő, „botrányba keveredett” – ennyit tudhatnak csak a Kisalföld olvasói a győri polgármester ügyéről.

Orosz kémek kibertámadásokat hajtottak végre cseh célpontok és a környező országok ellen, lekapcsolták őket.

Művésznevén Rico Racks öt évig nem rappelhet a drogozásról.

Jean Nouvel, a komplexum tervezéséért felelős építésztől több, mint ötvenmilliárd forintot követel a Filharmónia menedzsmentje.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Az olasz büszkeség napján ezen kívül a legfontosabb kérdést is feltettük, amit Rómában érdemes. Videó, felirattal!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Bernie visszatért – zengte a több, mint húszezres tömeg. Helyszíni képriport a Queensbridge Parkból!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás