+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. július 22. hétfő, 07:40
Közleményt adtak ki az ország mesterségesen eltüntetett és sokszor vallása miatt átnevelt ujgur kisebbségéről.

A kínai kormány hivatalos szövegben kommentálta az elmúlt hónapban az egész világot foglalkoztató témát: a helyi ujgur kisebbség átnevelő táborokba szállításáról és teljes megfigyeléséről nem beszélt, ellenben szerintük 

 

ellenséges erők, szeparatisták, vallási szélsőségesek és terroristák próbálták megosztani és széttörni Kínát a történelem és a tények eltorzításával.

 

A szöveg szerint a húszmilliós Hszincsiang tartomány a harmadik század óta Kína része, és a mostani etnikai és kulturális helyzet sokféle folyamat miatt alakult így, az iszlám viszont nem is az ujgurok őshonos hitvilága, és igazából csak az Arab Birodalom terjeszkedése miatt került oda.

 

 

Az ujgurokkal a Vice félórás dokumentumfilmje óta foglalkozik újra erőteljesen a világ: a helyieknek kormányzati engedély kell ahhoz is, hogy interjút adhassanak, nagyjából kétméterenként szereltek fel mindenhova térfigyelő kamerákat, útlevelet csak DNS- és vizeletminta után kapnak. Utóbbire azért van szükség, mert terhes ujgur nőket nem engednek ki az országból.

 

A helyiek szerint akit átnevelő táborba visznek, azok tulajdonképpen robotként térnek vissza, akik szakítanak minden addigi vallási hagyománnyal, viszont beszélni az állam kiterjedt besúgórendszere miatt nem hajlandók arról, mi történt a táborban. 

 

Hszincsiang Kína egyik legnagyobb tartománya, nagyjából húszmillió ember él benne. Több etnikum is él itt, de a legtöbben az ujgurok voltak, akik viszont Kína 50 éve folytatott állandó betelepítésének köszönhetően már valamivel kevesebb, mint a felét adják a lakosságnak. A történteket már az USA, illetve Törökország is éles hangon ítélte el.

 

FOTÓ: Youtube / Vice

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Harminc év után először fordul elő, hogy az emberek nem gyűlhetnek össze Hongkongban a közös virrasztásra. De miért olyan érzékeny téma ez most?

Miután a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a turisták, több állat is úgy döntött, a híres kőtömbök közé költözik be.

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Fókuszban a születésnapos, de azt sem hallgatjuk el, hogy közben Soros György már a HBO-ba is bevásárolta magát!

Az ír énekes már korábban is gondolkozott az egészségügyi pályán, a koronavírus-járvány pedig végképp meggyőzte.

Indiában növekszik ugyan a koronavírus-fertőzések száma, mégis a szigorú intézkedések enyhítése mellett döntöttek.

Az aktív esetek és az új fertőzöttek száma pedig lényegében stagnál.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás