„Azért becserélném én ezt az egész faszságot arra, hogy jövőre ne Csákvárral játsszunk, bazmeg”

Dimenziókapuba kerültem az angyalföldi stadionavatón, ahol a Vasas a dunaszerdahelyi DAC-ot fogadta vendégül egy gálázásra minden idők egyik legkeményebb ünnepségén. Riport, egyenesen a XIII. kerületből!

Történelmi este volt a pénteki: ahhoz már hozzászoktunk, hogy átadnak magyar focistadionokat, az sem jelent már újat, hogy a létesítmények építése addig húzódik, hogy inkább meg se próbálnak valami értelmezhető ellenfelet hívni egy gálameccsre, de az, ahogy a Vasas új pályáját átadták, több szempontból is egyedülálló. Először is ez egy olyan modern aréna, ami a történelem során először kifejezetten a magyar másodosztály őrületeire készült. Igaz, amikor még bejelentették az új Illovszky Rudolf Stadiont, dobogós volt Kádár János egykori kedvenc klubja az első osztályban, arra pedig még az NB I-ben sem számított senki, hogy ezek után simán kieshetnek ugyanazzal a játékoskerettel. 

Illetve azért is történelmi stadionavató ez, mert a klubnál még annyit se öltek bele a gálameccsbe, hogy legalább valami korábbi kupaellenfelet megpróbáljanak elhozni, ha már úgyis egész Európa felkészülési meccseket játszik:

A két klubnak konkrétan semmi köze nincs egymáshoz azon kívül, hogy magyar szurkolóik vannak, illetve az állam (a DAC-nak a szlovák) mindkettőnek épített már stadiont. Igaz, a Vasasnak kisebbet: bár a szurkolók még petíciót is írtak, végül a klubnak volt annyi lélekjelenléte, hogy belássa, még ez a nagyjából 5000 férőhely is ritkán fog megtelni. A ritkán alatt igazából a sohát értem, hiszen amikor jól megy a csapatnak, sem érdeklődik több irántuk 2-3 ezer embernél.

A Vasasnak ettől függetlenül mindig volt valami bája: nekem a régi Illovszky a kedvenc stadionjaim közé tartozott, hiszen ki ne szeretne egy olyan szuperarénát, ahol a lelátók igazából földtúrások voltak, a pályára belógni a kerítés alatt lehetett, a büfé egy kirakott műanyag asztalt jelentett, amin dobozos Löwenbraut töltöttek át műanyag pohárba, a pálya biztonsági szabályzata pedig éveken át fejjel lefelé volt a falnak támasztva az összepisált vécében? A Vasas pályáján valahogy a többi klubnál is tovább ott tudott maradni az az 1990-es és 2000-es évekbeli focihangulat, amikor még a szüleink rettegtek, ha kimegyünk meccsre, és csapatok mögött sem politikusok, hanem náluk sokkal kisstílűbb bűnözők álltak.

Arra persze felkészültem, hogy ez a hangulat már soha nem marad ott még akkor sem, ha a stadion környéke továbbra is stabilan hozza az egyszerű ember imidzsét, de hát az új Illovszky már közel sem illik bele annyira a képbe, mint elődje: ameddig az szinte belesimult a gyárépületek és a házak alján üzemelő kocsmák látképébe, addig ezt látva olyan érzésem volt, mint amikor Pityu, a középiskolám kedves balfasza menőre zselézett hajjal jött be tablófotózásra: a hajjal nem volt baj, de nem illett hozzá, ráadásul azt is mindenki tudta, hogy a valóság nagyon messze van ettől.

Hogy mennyire, azt nagyjából az a tolókocsis kéregető írta le a legjobban, aki nagy éleslátásról tanúbizonyságot kérve a stadion környékén vert tábort, hogy minden idők legjobb szlogenjével szerezzen némi aprót:

Rutinos stadionavatóra járóként sikerült még a gála előtt is egy órával odaérnem az Illovszkyba, ahol épp a Piros-Kék rangadó folyt, ami a valóságban azt takarta, hogy szurkolók fociztak egymás ellen, miközben arra is fény derült, hogy lett papíron teltházas a meccs: egy ötezres stadion avatómeccsén a DAC-nak is fenntartottak egy vendégszektort, és elég meglepő módon érkezett is 2-300 ember Dunaszerdahelyről.

Sokat nem volt időm gondolkozni ezen, ugyanis itt egy olyan dimenziókapuba estem bele, amire végképp nem számítottam: megjelent alattam a pályán a színészválogatottat képivselő ősférfi, az ország Vágási Ferije, Nemcsák Károly!

Nekem csak itt esett le, hogy a csapat egy része még ott maradt, ezért hirtelen azzal szembesültem, hogy egy magyar stadionban látom spanolni Nemcsák Károlyt Balázs Palival például, amire már tényleg csak a pontot tette fel a semmiből érkező régi-új kedvenc sportújságíróm és szakkommentátorom, Hegyi Iván, aki egy öblös puszival köszönt mindegyiküknek.

Nekik még lesz szerepük később, de előbb Kocsis Gergő operetténekes előadta a DAC-hoz már örökre hozzá nőtt Nélküledet, aztán a Vasas jóval kevésbé patetikusabb indulóját énekelte kicsit a füvön szaladgálva, miközben mindenféle modern táncosok kerültek a pályára hogy furcsa keverékét adják az olimpiai megnyitóknak és egy iskolai ünnepségnek. 

Ezután vesztem el végleg ebben az alternatív univerzumban: Nemcsák Károly vezetésével a színészválogatott is készült egy közös dallal! Most mondanám, hogy le tudom írni, de inkább felvettem a műsort, mert úgy érzem, elfogytak a szavaim.

Ha azt hiszed, ennél nem lehet durvább, tévedsz: egyszer csak élő enciklopédiaként konferálták fel azt a Hegyi Ivánt, aki meghívott szakértőként a pályára lépő csapatok neveit sem szokta különösebben használni a Sport TV-n, hogy az Utolsó mohikán zenéjére magát kicsit papírral segítve olvassa fel a Vasas legnagyobb focistáinak a nevét. Nyugi, ezt is felvettem!

Ezek után még kicsit beszámoltatták Hegyit a legszebb élményeiről, de ezt már jól láthatóan nem tudták feldolgozni a szurkolók, és a dunaszerdahelyi oldalról inkább elkezdték skandálni közben a „lesz még Felvidék Magyarországé” című örökzöldet. Az előzmények ismeretében annyira nem is döbbentem meg azon, hogy az Eye of the Tigerre vonultak be a játékosok, és elkezdődött az ehhez képest amúgy teljesen érdektelen barátságos meccs az NB II harmadik, és a szlovák bajnokság második helyezettje között, kicsit visszarántva engem is abból a lázálomból, amit az előző húsz percben átéltem.

A meccset 2-0-ra nyerte a Vasas, ahol volt pirotechnika meg elég király élőkép, skandálták, hogy szar a Kispest (a hírek szerint a köztévé riportere ezt úgy értelmezte, hogy „csak a Kispest”, és kilátogattak Kispestről is behangolni magukat a jövő héten itt játszott meccsükre), szóval tényleg minden egy olyan csapat focimeccsére emlékeztetett, amire van társadalmi igény. Ez fog majd gyökeresen megváltozni, amikor a hatszoros bajnok Vasas augusztusban újra nekivesekedik a másodosztály izgalmainak.

– hangzott el a végső értékelés hazafelé a villamoson egy 30 körüli szurkoló szájából. Szerintem kevesen vitáztak volna ezzel az állítással péntek este az Illovszky Rudolf Stadionban: bármilyen jó nézni az ugráló Vágási Ferit, azért megverni a Fradit ezerszer jobb.

FOTÓK ÉS VIDEÓK: Fekő Ádám / Azonnali