Fradista vagy? Ööö.. Fidesz? Igen! Megnéztük a régi magyar futball egyik utolsó hírmondóját Pesterzsébeten

Az ESMTK és az azt övező miliő különösen értékes színfoltja a magyar focinak a szinte történelmi értéknek számító pályájával, a magyar történelem egyetlen baloldali szurkolói csoportjával és a lelátó alatti kiskerttel. Elmentünk az ESMTK-Soroksár szuperrangadóra!

Kevés meghittebb ékszerdoboza maradt a magyar focinak, mint az ESMTK és környezete Pesterzsébeten. A szurkolók között egyszerűen csak Lizaként emlegetett klub (amúgy Erzsébeti Spartacus Munkás Testgyakorlók Köre) nem csak körítésében idézi a stadionépítési lázzal már a másodosztályban is eltűnt valódi fociélményt, de valami még abból is fellelhető, amikor egy közösség tényleg kötődik a saját focicsapatához akkor is, ha az utoljára 1948-ban volt első osztályú, a hagyományos helye pedig inkább a harmadosztályban van (a következő szezont is az NB III-ban kezdik).

Épp ezért éreztem úgy, régi tartozásomat tudom le azzal, hogy kimegyek ezen a szép nyári szerdán az otthonomtól laza másfél órás tömegközlekedéssel elérhető ESMTK-stadionba megnézni a Soroksárral játszott edzőmeccset, a képek alapján leginkább valami mézeskalácsházhoz hasonlító lelátót, és persze a legendásan sokat káromkodó pesterzsébeti szurkolókat.

bár az 1990-es években még itt is a szokásos radikális jobb uralkodott, az 1998-ban alakult Brigate nevű csoport büszkén pakolta ki az amerikaellenes, néha Bob Marleyt vagy Che Guevarát ábrázoló drapikat, politizált a lelátón, de feltűnt képen Jim Morrison, Argentína zászlója és a vadkender is. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Guevarát korábban a székesfehérvári Videoton ultrái is használták a lelátón, de ezt visszanézve már vagy tagadják, vagy szégyellik.

Mielőtt kibontanám az azóta már megszűnt Brigate történetét, vetettem egy pillantást a minden stadion környékén kötelezően ott lévő szurkolói kocsmában: az Eliza már nevében is arra utal, hogy itt bizony ESMTK-kötődés van, kedves nő csapolja az Arany Ászokat, és még azt is megtudtam, hogy itt akár balhé is lehet, hiszen a szomszédvárnak számító Soroksár jön ugyebár. A poént lelövöm, balhé nem volt, hiszen se a Soroksár, se az ESMTK aktuális keménymagja nem állt össze erre a barátságos meccsre, úgyhogy csak a változatos korosztályt képviselő szurkolóktól hallhattam némi panaszkodást arról, hogy a fából készült lelátón nem lehet cigizni már.

Fontos, apróság, hogy az Elizában inni státusszimbólum is: oda az úri közönség jár, a szomszédos kocsma a lecsúszottabb közönségé, ott Rocky Cellar márkájú sört fogyasztva nézik az emberek a kocsmával szemben lévő kínai üzletházat, ahol már ránézésre 15 éve hirdetik folyamatosan az 50 százalékos akciót.

A pálya felé már viszonylag egyértelmű, hogy Erzsébeten az ESMTK az úr, de még milyen úr: én például még nem láttam olyat, hogy a pályagondnok gyakorlatilag a stadionban lakik, a lelátó alatt pedig még egy kiskert is elfér, de

bár sajnos túl közel nem tudtam hozzá menni az egyik útban álló Mercedes miatt – csakhogy az is egyértelmű legyen, még a másod- és harmadosztályú fociban is van valamennyi pénz.

Sajnos a stadionban üzemelő kocsmát nem érhettem el, hiszen épp felújítás alatt áll, de a kitelepült bódénál meglepve láttam, hogy az ESMTK tényleg annyira ősi szórakozást nyújt, hogy még töményt is lehet kapni a meccseiken, és bár kicsit mocorgott bennem a kísérletezőkedv, végül ellenálltam a szerda estém teljes lerombolásának.

Az ESMTK-ról tudni kell, hogy sokaknak inkább a másodlagos preferenciája: a klubhoz sokkal jobban értő társaságom beszámolói szerint nagyjából mindenki vagy kispesti vagy fradista, ezt egy elkapott beszélgetésben sikerült a legnagyobb mélységében megértenem egy új barátság kialakulásának legelején:

„-Fradista vagy?
- Öööö…
-Fidesz?
-Igen!”

Az többen is sérelmezték, hogy az ősi gyűlölt ellenfél ellenére sem mozdult meg a saccra tizenötfős ESMTK-keménymag, pedig többen is lelkesen sztoriztak arról, hogy egy rendes Liza-meccsen percekig szokott állni a játék, amikor valamelyik játékos megunja, hogy ez a tizenöt fő a legtrágárabb stílusban szidja őket, és próbálnak revansot venni emiatt.

A meccset egyébként elég simán nyerte 2-0-ra a Fradi fiókcsapatának számító Soroksár, aminek maga a legendás Lipcsei Péter az edzője, de az ESMTK-ban például egy NB I-es bajnok is helyet kapott:

A magyar foci egyébként is jól áll ebből a játékostípusból: a Diósgyőrben játszott, később edzőként is visszatérő Fernando Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát a Real Madriddal még akkor is, ha ez összesen egy meccsen lépett pályára abban a szezonban, bár azt legalább végigjátszotta. 

Visszatérve az ESMTK-ra: pár graffitin kívül a Brigate csoportnak már semmi nyoma nincs, még azt megmutatták nekem, hol álltak régen, illetve a végére járhattam annak az urban legendnek, ami szerint ez a csoport azért oszlott fel, mert az Újpestnél vendégeskedő Legia Varsó mindenképp szeretett volna találni valami elverhető balos csoportot, ezért a lengyel vendéghuligánokat elvitték Pesterzsébetre, akik annyira megverték a helyeieket, hogy elegük lett a szurkolósdiból.

Kicsit lelombozott először, amikor kiderült, hogy ez valószínűleg nem igaz, de az élet szerencsére egy sokkal jobb történetet adott helyette: a valójában a Ferencvárossal barátkozó csepeliek tényleg bepromóztak egy verésre alkalmasv balos brigádot, és tényleg kimentek Pesterzsébetre, de amikor meglátták a fradisták a maroknyi ártalmatlan ellenfelet, közölték, hogy ők ezekkel nem fognak balhézni, hiszen nincs bajuk az erzsébetiekkel.

Ekkor már sálakat és drapikat is elvettek a lengyelek, úgyhogy valószínűleg kijelenthető, hogy tényleg elkalapáltak pár ESMTK-fanatikust. Mivel szurkolói folklórról van szó, az is bőven benne van, hogy ez a történet is csak legendázás, de az elég valós infónak tűnt legalább, hogy a Brigate-nak nem a jobboldali elnyomásból lett elege, hanem egyszerűen megunták a dolgot.

A környékről beszűrődő Family Frost-hang kicsit elterelte a figyelmemet a velünk élő pesterzsébeti futballtörténelemről, de a stadion történetére már rá tudtam csatlakozni: a főlelátó már az 1912-es átadás óta szinte teljesen változatlan, és azért ez a több, mint száz év hagyományosan nem tesz jót a fának, ezért a nagyobb kánikulákban locsolni kell. Van neki egy testvére is Erdélyben, eredetileg Kolozsvár mellett építették, majd amikor ott újat építettek, az elemeit átvitték Aranyosgyéresre, hogy azóta is ott szolgálja a közt.

De ez persze nem Aranyosgyéres, hanem Pesterzsébet, ahol látszólag elfelejtették beszántani a szűk utcákon futó villamosvonalat, annak a balos vonulatnak viszont nagyon úgy tűnik, már az írmagja sem maradt: erre utal legalábbis a villamosmegállónál látható falfirka is, ami méltó búcsúképe is lett ennek a felejthetetlen délutánnak.

Már most várom, hogy éles meccsen is láthassam a Lizát, állítólag akkor sokkal többet káromkodik a lelátó is!

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali