+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. június 9. vasárnap, 16:56
Nem figyeltem eléggé a nagyközönség megváltozott ingerküszöbére, ezért bármiféle utánanézés nélkül ültem be egy zenészről szóló életrajzi filmre. Nem kellett volna.

A Mötley Crüe-féle életrajzi filmmel kapcsolatban már elemezgettem kicsit, mitől is lehet jó egy balhés zenekarról vagy zenészről szóló életrajzi film, értelemszerűen a rossz kalapba rakva a csupa csúsztatásra és hazugságra épülő Freddie Mercury-filmet. Amikor a trendnek megfelelően kiderült, hogy egy másik nagyhatású britről, Elton Johnról is készül hasonló, már vizionáltam is a Bohém rapszódia tökéletes ellenpontját. 

 

Bár valahogy Magyarországon nem annyira egyértelmű, Elton John nem egy békésen balladákat zongorázgató öregúr volt mindig, hanem a popzene aranykorának egyik legnagyobb partiállata, aki a szcéna hasonló cipőben járó embereihez hasonlóan csak későn vette észre, hogy saját gyerekkori démonjait akarja elnyomni a mértéktelen kokózással. Sokat dobott a helyzeten, hogy Elton John még él, és van annyira őszinte és jó arc, hogy bevallottan nem hagyta kiherélni a saját élettörténetét csak azért, hogy Amerikában 18 éven aluliak is beülhessenek a moziba.

 

 

Az már csak az egyéni ízlésem, de fontos volt a várakozásaim miatt, hogy ameddig a Queent a zenetörténelem egyik legnagyobb félreértésének tartom, addig Elton John első lemezét például bármikor boldogan meg tudom hallgatni.

 

Szóval minden adott volt egy igazán jó zenés filmhez, és a zenés film itt fontos kifejezés.

 

Arról ugyanis senki nem szólt nekem, hogy ez nem úgy zenés film, hogy vannak jól kinéző koncertbetétek a fontos jelenetek között, hanem úgy, hogy ez egy kibaszott musical. Persze mehettem volna felkészülve is moziba például azzal, hogy legalább egy trailert megnézek, de én egyszerűen nem szeretek trailereket nézni, és épp elégnek gondoltam előzetes tudásnak azt, hogy nagyjából képben voltam vele, kiről szól.

 

Hirtelen nem is tudtam, kit okoljak ezért a fiaskóért, hiszen 32 évet éltem le úgy, hogy nem ültem be véletlenül musicalre moziba, tehát valaminek történni kellett. A harmadik éneklős-táncolós résznél szerencsére volt annyi időm gondolkodni, hogy megtaláljam a felelőst: természetesen az a La La Land (Kaliforniai álom) című szörnyűség az 2016-ból Ryan Gosling főszereplésével, ami még Oscart is kapott. Természetesen egy percet sem láttam a filmből, hiszen nem nézek musicaleket, erről pedig már jó előre hangsúlyozták a készítők, hogy arról van szó. 

 

Viszont úgy tűnik, ez a film lehetett a fordulópont, amikor a szuperhősökbe és forgatásokba belefáradt filmrajongók annyira nem tudtak mit kezdeni magukkal, hogy legitimálták a világ legelviselhetetlenebb filmes műfaját. Ennek az egyenes következménye, hogy

 

2019-ben én jóhiszeműen elmegyek moziba megnézni egy filmet a zeneiparról, drogokról, piáról és szexről, és azon kapom magam rajta, hogy indokolatlan élethelyzetben táncolni kezdenek a színészek.

 

A siránkozás után azért megpróbáltam leválasztani, milyen műfajról is van szó, de sokat úgy sem javult a helyzet. Bár hangsúlyozottan belemenős próbál meg lenni a Rocketman, ezért nem finomkodik Elton John homoszexuális oldalának bemutatásával sem, egyszerűen nincs olyan jelenet a filmben, amiből kiderülhetne, miért akar a fél celebvilág eljutni a zenész valamelyik bulijára a mai napig. Nincsenek vicces jelenetek, nincsenek vicces dialógusok, a zenész leginkább egy állandóan rinyáló idiótának tűnik. 

 

 

Kiemelt fontosságot kap a szülői szál, amiből kiderül, hogy különösképpen se az anyja, se az apja nem kedvelte. Ezt a szeretetéhséget is sikerül sokszor úgy bemutatni, hogy a néző néha a szülőkkel ért egyet, amiért nem kedvelik ezt az elviselhetetlen faszt. De azt is sikerült elmosni, hol csúsztak el igazán a dolgok Elton John legsúlyosabb időszaka előtt, ennek köszönhetően

 

egyáltalán nem tiszta, mikortól kéne a már súlyos gondokkal küszködő férfit látni az introvertált sikerre éhes srác helyett.

 

A szerethetőségért egyvalaki tesz meg mindenkit, a főhőst alakító Taron Egerton, akinek színészi játékába nagyjából egyedüliként nem tudok belekötni.

 

De nem csak a főhős jellemfejlődésének nincs semmi íve, hanem a filmnek sincs úgy általában. Nem érezzük, hol jön a tuti siker, nem érezzük, miért van oda Elton John a menedzseréért annyira, hogy az életét is hagyja tönkretenni, és úgy általában nem érzünk semmit. Ennek megfelelően a film végére sem marad semmi csattanó: ahelyett, hogy a vacak gyerekkor taglalása helyett megismerhetnénk a már öregedő, a világ dolgait tisztán látó zenészt, lezárják az egészet ott, hogy hősünk letette a piát, azóta pedig már van egy férje is, akit nagyon szeret.

 

 

Mivel a Rocketmant kötelező összehasonlítani a Bohém rapszódiával, ezért én is megteszem: a Rocketman egy jóval őszintébb film azt nézve, hogy Elton John nem akart magának szobrot emeltetni, ebben a tekintetben tehát sokkal jobb lett, cserébe Freddie Mercury történetét legalább koherensen mutatták be a készítők, ráadásul őrült jók voltak azok a koncertjelenetek, amiket itt lecseréltek a rettenetes musicalbetétekre. 

 

FOTÓK: Rocketman / UIP-Duna Film 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy szivárogtató szerint az elnök nyolcszor is vizsgálatot kért Zelenszkijtől Joe Biden ellen, de Trump szerint csak a
balos álhírmédia újabb támadásáról van szó.

Szerintük nem túl környezetkímélő a Brüsszel és Strasbourg közötti ingázás, de a francia tagpártjuk ellenkezik.

Németország eddigi legnagyobb klímatüntetéseit rendezték ma meg. Az Azonnali ott volt, és megmutatja nektek a legjobb transzparenseket!

De német és olasz régiók is szívesen csatlakoznának a helvét államszövetséghez. Te belépnél?

Szeptember 20-ára írták ki viccből az ufókutató körökben legendás 51-es körzet megrohamozását az USA-ban, amiből már mindenki kihátrált, de pár cég azért keresne egy kis pénzt az ufóhívőkön.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Újra az irodalom és könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár.

Ezt is szerettétek

Mennyire kapják meg a mindennapi szexizmust azok a lányok, akik bevallottan azzal akarnak érvényesülni, hogy jól néznek ki?

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Kárpátaljáról viszont mentőt fizetnek a magyarok a határig, hogy eljussanak a rossznak tartott magyar egészségügybe. Mutatjuk, miért.

Mutatunk pár jó társasjátékot, amiben tényleg kell gondolkodni, és nem is feltétlenül a többiek kisemmizése vagy kiiktatása a cél. Azonnali-lista!

Twitter megosztás Google+ megosztás