+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. június 9. vasárnap, 16:56
Nem figyeltem eléggé a nagyközönség megváltozott ingerküszöbére, ezért bármiféle utánanézés nélkül ültem be egy zenészről szóló életrajzi filmre. Nem kellett volna.

A Mötley Crüe-féle életrajzi filmmel kapcsolatban már elemezgettem kicsit, mitől is lehet jó egy balhés zenekarról vagy zenészről szóló életrajzi film, értelemszerűen a rossz kalapba rakva a csupa csúsztatásra és hazugságra épülő Freddie Mercury-filmet. Amikor a trendnek megfelelően kiderült, hogy egy másik nagyhatású britről, Elton Johnról is készül hasonló, már vizionáltam is a Bohém rapszódia tökéletes ellenpontját. 

 

Bár valahogy Magyarországon nem annyira egyértelmű, Elton John nem egy békésen balladákat zongorázgató öregúr volt mindig, hanem a popzene aranykorának egyik legnagyobb partiállata, aki a szcéna hasonló cipőben járó embereihez hasonlóan csak későn vette észre, hogy saját gyerekkori démonjait akarja elnyomni a mértéktelen kokózással. Sokat dobott a helyzeten, hogy Elton John még él, és van annyira őszinte és jó arc, hogy bevallottan nem hagyta kiherélni a saját élettörténetét csak azért, hogy Amerikában 18 éven aluliak is beülhessenek a moziba.

 

 

Az már csak az egyéni ízlésem, de fontos volt a várakozásaim miatt, hogy ameddig a Queent a zenetörténelem egyik legnagyobb félreértésének tartom, addig Elton John első lemezét például bármikor boldogan meg tudom hallgatni.

 

Szóval minden adott volt egy igazán jó zenés filmhez, és a zenés film itt fontos kifejezés.

 

Arról ugyanis senki nem szólt nekem, hogy ez nem úgy zenés film, hogy vannak jól kinéző koncertbetétek a fontos jelenetek között, hanem úgy, hogy ez egy kibaszott musical. Persze mehettem volna felkészülve is moziba például azzal, hogy legalább egy trailert megnézek, de én egyszerűen nem szeretek trailereket nézni, és épp elégnek gondoltam előzetes tudásnak azt, hogy nagyjából képben voltam vele, kiről szól.

 

Hirtelen nem is tudtam, kit okoljak ezért a fiaskóért, hiszen 32 évet éltem le úgy, hogy nem ültem be véletlenül musicalre moziba, tehát valaminek történni kellett. A harmadik éneklős-táncolós résznél szerencsére volt annyi időm gondolkodni, hogy megtaláljam a felelőst: természetesen az a La La Land (Kaliforniai álom) című szörnyűség az 2016-ból Ryan Gosling főszereplésével, ami még Oscart is kapott. Természetesen egy percet sem láttam a filmből, hiszen nem nézek musicaleket, erről pedig már jó előre hangsúlyozták a készítők, hogy arról van szó. 

 

Viszont úgy tűnik, ez a film lehetett a fordulópont, amikor a szuperhősökbe és forgatásokba belefáradt filmrajongók annyira nem tudtak mit kezdeni magukkal, hogy legitimálták a világ legelviselhetetlenebb filmes műfaját. Ennek az egyenes következménye, hogy

 

2019-ben én jóhiszeműen elmegyek moziba megnézni egy filmet a zeneiparról, drogokról, piáról és szexről, és azon kapom magam rajta, hogy indokolatlan élethelyzetben táncolni kezdenek a színészek.

 

A siránkozás után azért megpróbáltam leválasztani, milyen műfajról is van szó, de sokat úgy sem javult a helyzet. Bár hangsúlyozottan belemenős próbál meg lenni a Rocketman, ezért nem finomkodik Elton John homoszexuális oldalának bemutatásával sem, egyszerűen nincs olyan jelenet a filmben, amiből kiderülhetne, miért akar a fél celebvilág eljutni a zenész valamelyik bulijára a mai napig. Nincsenek vicces jelenetek, nincsenek vicces dialógusok, a zenész leginkább egy állandóan rinyáló idiótának tűnik. 

 

 

Kiemelt fontosságot kap a szülői szál, amiből kiderül, hogy különösképpen se az anyja, se az apja nem kedvelte. Ezt a szeretetéhséget is sikerül sokszor úgy bemutatni, hogy a néző néha a szülőkkel ért egyet, amiért nem kedvelik ezt az elviselhetetlen faszt. De azt is sikerült elmosni, hol csúsztak el igazán a dolgok Elton John legsúlyosabb időszaka előtt, ennek köszönhetően

 

egyáltalán nem tiszta, mikortól kéne a már súlyos gondokkal küszködő férfit látni az introvertált sikerre éhes srác helyett.

 

A szerethetőségért egyvalaki tesz meg mindenkit, a főhőst alakító Taron Egerton, akinek színészi játékába nagyjából egyedüliként nem tudok belekötni.

 

De nem csak a főhős jellemfejlődésének nincs semmi íve, hanem a filmnek sincs úgy általában. Nem érezzük, hol jön a tuti siker, nem érezzük, miért van oda Elton John a menedzseréért annyira, hogy az életét is hagyja tönkretenni, és úgy általában nem érzünk semmit. Ennek megfelelően a film végére sem marad semmi csattanó: ahelyett, hogy a vacak gyerekkor taglalása helyett megismerhetnénk a már öregedő, a világ dolgait tisztán látó zenészt, lezárják az egészet ott, hogy hősünk letette a piát, azóta pedig már van egy férje is, akit nagyon szeret.

 

 

Mivel a Rocketmant kötelező összehasonlítani a Bohém rapszódiával, ezért én is megteszem: a Rocketman egy jóval őszintébb film azt nézve, hogy Elton John nem akart magának szobrot emeltetni, ebben a tekintetben tehát sokkal jobb lett, cserébe Freddie Mercury történetét legalább koherensen mutatták be a készítők, ráadásul őrült jók voltak azok a koncertjelenetek, amiket itt lecseréltek a rettenetes musicalbetétekre. 

 

FOTÓK: Rocketman / UIP-Duna Film 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az ősszel teljesen függetlenül induló egykori LMP- és Jobbik-jelölt szerint ezt a választást is a NER nyerte, és mivel nem tud választani Karácsony Gergely és Tarlós István között, el kell indulnia a polgármesterségért.

A Vice utazási célok alapján jellemezte azokat a brit turistákat, akik kiszabadulnak a nyáron. Budapest Splittel került egy kalapba, és a jellemzés sem áll messze a valóságtól.

Szerinte ha valaki a gyerekek testi fenyítéséről vallott nézetei miatt elfordul tőle, az a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Válaszul arra, hogy Oroszország nemrég olyan javaslatot tett le az asztalra, ami ismét törvényesnek tartja az ország 1968-as lerohanását.

Egyre többen érdeklődnek az elmúlt napokban az előválasztás, illetve Csáky Attila pornószínész iránt a netes enciklopédián.

A hét kérdése

Kálmán Olga? Karácsony Gergely? Kerpel-Fronius Gábor? Ez a hét kérdése, szavazz!

Azért ide elnéznénk

Filmvetítés, majd beszélgetés a román rendszerváltás kérdéseiről június 26-án.

1973 óta először lehet Budapesten legálisan strandolni a Dunában, június 29-én.

Pécsen amúgy is van pár elég menő épület, most pedig még fényfestéssel is felturbózzák őket. Június 27-30.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

A Fidesz-árvák után az EP-választások eredményeit elnézve létrejött a baloldal árváinak tömege is. Ez ma az egyetlen politikai tér, ahol vákuum lett.

Jó-e, ha politizálnak a zenészek akár a számaikban, akár azokon kívül, vagy inkább idegesíti ez a hallgatóságot? Orfűi videó!

Ahogy bajor politikusból német kancellár se tudott még soha lenni, európai bizottsági elnök se lesz talán. De ez nem is lenne baj. Techet Péter véleménye!

Talán rájöttél, hogy csak akkor leszel valaha államtitkár, ha belépsz a Fideszbe vagy a KDNP-be? Az Azonnali kisokosa sokat segít, hogyan csináld!

Twitter megosztás Google+ megosztás