Miért nem a kézilabda miatt zárjuk le a körutat? Hát azért, mert az nem érdekel minket!

A Győri ETO női kézilabdacsapatának fantasztikus sikerét már megint a focistáinkkal hozzák párhuzamba. Számokkal igazoljuk, hogy nem csak Orbán Viktor fejében a foci az elsőszámú sportág Magyarországon, és hogy a vízilabda – legyünk benne bármilyen sikeresek – tulajdonképpen alig érdekel valakit.

Miután a Győri ETO női kézicsapata megnyerte a Bajnokok Ligáját, újra előkerült a Facebookon minden magyar sportsikernél előkerülő kérdés: 

A kérdés 2016 óta tér vissza állandóan, akkor nyáron ugyanis négyszer is spontán utcabál alakult ki a magyar labdarúgóválogatott Európa-bajnokságon játszott meccsei után Budapesten és több vidéki városban. Ilyet nem csak más sport, a rendszerváltás óta semmi nem tudott kiváltani, a főleg Orbán Viktor 2010-es uralkodása óta megnövekedett számú focigyűlölő réteg pedig valamiféle személyes sértésnek vette, hogy egy rövid időre sikeres lett az, amibe a kormány évek óta indokolatlanul sok pénzt önt, általában nulla átgondoltság mellett. 

Innen nézve logikus a kérdés, hogy miért nem az általában sikeres vízipólósoknak örvendezünk, vagy a sikeres kézikluboknak, a sakkozóknak vagy bárminek, amiben amúgy jóval erősebbek vagyunk, mint a fociban? 

Ez persze nyilván sarkítás, de nem teljesen alaptalan. Az európai foci jelenleg a világ legnépszerűbb sportja. Válogatott szinten semmi nem tudja megközelíteni, de klubszinten is csak az azért főleg Észak-Amerikára építő amerikai foci mérhető ahhoz az érdeklődéshez, amit ki tud váltani az emberekből.

A közönségsportok fontosságának ugyanis a közönség szó miatt van egy nagyon megbízható szintmérője, ami a nézőszám. Ezek pedig arányaikban még akkor is sokatmondóak, ha Magyarországon a futballklubok legendásan sokat trükköznek velük. 

A Sportstatisztika blog szerencsére lelkesen összegzi a közönségsportok nézőszámait, így a március 31-ig összegyűjtött számok az alábbiaknak megfelelően festenek:

Tehát az a helyzet, hogy az első tíz helyre összesen három nem fociban érdekelt klub fért be: az épp a legszebb napjait élő Győr női kézicsapata, az osztrák ligában hokizó Fehérvár AV19, illetve a Falco Szombathelyről, akik kosárlabdáznak.

A vízilabda nem sok embert érdekel

Ha ezt a három példát nem nézzük, akkor kiderül, hogy a legmagasabb állandó társadalmi igény a kézi- és kosárlabdaklubokra akkora, mint a legkevésbé nézett futballcsapatokéra. Ami viszont súlyos tény, hogy az első harminc helyre egyszerűen nem fért be egyetlen vízilabdacsapat sem, miközben a stadionok leglelkesebb ellenzői általában pont a világszintű magyar pólót szokták kiemelni olyan sportként, aminek a létesítményeire többet kéne költeni. 

Ennyiből kijelenthető, hogy még a röhejesnek tűnő nézőszámok ellenére is messze focimeccsre járnak legtöbben Magyarországon. Ráadásul a NER-focinak nincs is akkora ráhatása erre: az idei bajnok Fradira átlagosan 9649 ember kíváncsi, a második helyen sokkal lemaradva áll az a DVTK 3767 emberrel, ami még mindig simán kieshet jövő héten az első osztályból, a már említett győri kézzicsapat után negyedik helyen pedig az a Haladás van, ami már garantáltan ki is esik a jövő heti eredményektől függetlenül.

A Fidesz-foci rendszerének sikertelenségéről és fenntarthatatlanságáról már írtunk hosszabban, de azért érdemes kiemelni, hogy a csak és kizárólag a kormány miatt első osztályba került futballcsapatok közül egyiknek sem sikerült bekerülnie a leglátogatottabb tízbe. Az különösen sokatmondó, hogy a Puskás AFC néven futó Felcsút az egyetlen NB I-es név, ami a táblázat legalján található a maga 1141-es számával. Ez a 26. hely, nagyjából ennyien érdeklődnek a női kézilabda iránt Érden, vagy a férfi kézi iránt Dabason. 

A létesítmények kihasználtsága már más téma, abban a foci még a behazudott számokkal együtt is rettenetesen áll: a magyar szinten jól álló Debrecenben a 20 ezres Nagyerdei Stadionnak összesen a 16 százalékát használják ki, a vadiúj fehérvári stadionnak pedig csak 29 százaléka telik meg, amíg példul Győrben az 5300 fős kézicsarnok majdnem 70 százaléka hasznos. 

A túlméretezett arénák egyáltalán nem növelték a nézőszámokat, továbbra is nagyjából 2600-an mennek ki átlagosan egy magyar meccsre, ha nem számoljuk az idén hetente majdnem 9000 nézőt hozó Ferencvárost.

Az egész régióban esnek a nézőszámok

Akár mondhatjuk jó hírnek is, hogy a viszonylagos érdektelenség az élő focimeccsek iránt nem a magyar kormány hibája, hanem a térség általános jellemzője: az európai foci elitjének teljes elszakadása és persze a korlátlan tévében látható meccs óta Kelet- és Közép-Európa nézőszámai folyamatosan apadnak. A világbajnoki ezüstérmes csapatot kitermelt Horvátországban is jóval 3000 alatt van az átlagnészőszám, Romániában nagyjából 2500 embert érdekel egy hazai bajnoki, Szerbiában és Szlovákiában pedig 2000 körül mozog ez a szám.

Visszatérve a csapatsportokra úgy általában: a foci hazai dominanciája ellen már csak azért sem érdemes hőbörögni, mert nem csak nálunk megy így, hanem ott is, ahol piaci alapon dőlnek el a dolgok, és nem a Budai Várban. A kézi- és kosárlabda éppúgy második- harmadik számú sport a kontinens nagyrészén, mint ahogy nálunk is, a vízilabdát viszont még így is jóval magasabbra pozicionáljuk az átlagnál, hiszen az se klub-, se válogatott szinten nem mozgat meg különösebben rajtunk, illetve az egykori jugoszláv tagállamokon kívül olyan rettentő sok embert. 

A közönségsportok egyik jellemzője márpedig a közönség. Egyszerűen nagyobb élmény és teljesítmény az egész világon figyelt Európa-bajnokságon megverni Ausztriát, mint egy olyan Bajnokok Ligája, amihez külön hozzá kell tenni, hogy NEM AZ a Bajnokok Ligája, hanem a kézilabdáról van szó. 

Lezárásképp: a cikk egy másodpercig sem a győri lányok sikereit akarja kisebbíteni, de fontos leszámolni azzal az elképzeléssel, hogy az a sport hozza ki a nézőket, amiben sikeresek vagyunk. 

FOTÓ: MTI/Czagány Balázs