+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Kezdjük egy apró, de annál érdekesebb fejezettel a mindenkori kultúrharcok történetéből.

 

Ma van a 170 éves évfordulója annak, hogy New Yorkban két színész összeveszett azon, hogy ki játszik jobban Shakespeare-karaktereket, és az Astor Place-ben ennek nyomán olyan zavargás tört ki, hogy harminc ember meghalt.

 

A színháznak akkoriban jóval nagyobb volt a tétje világszerte, mint manapság,

 

hiszen nem volt még Netflix és okostelefon, de még focimeccsek se voltak, szóval az emberek leginkább itt gyűltek össze; ráadásul az ekkor alig pár évtizede létező USA még kereste a saját, britekétől eltérő kulturális identitását.

 

1849. május 10-én, miközben Abrudbányán épp magyarokat mészároltak a román Avram Iancu legényei, két színész nagy csatára készült: William Charles Macready a felsőbb osztályok által látogatott Astor Place-ben, Edwin Forrest pedig pár sarokkal arrébb adta elő a Macbethet. Macready előadását már három nappal korábban is megzavarták Forrest hívei: rothadt tojásokat, zöldségeket, és feltépett székeket dobáltak a színpadra. Ezért a május 10-i előadásra 600 (!) rendőr és milicista felvonultatásával készült a város vezetése.

 

Erre szükség is volt, mert miközben az előadás elkezdődött, tízezer (!) ember gyűlt össze a színház környékén, és miközben az előadást Macready bent végigcsinálta, majd álruhában távozott, összecsaptak a rendfenntartókkal, akik először a levegőbe, majd a tömegbe lőttek: nagyjából harminc ember meghalt, ötven megsérült, miközben hetven rendőr is megsebesült.

 

Kultúrharc tehát volt mindig, de mi értelme most?

 

Azóta sok műsor lement a rádión, a tévén és az online streaming-szolgáltatókon, a mai globalizált világban, sajnos vagy nem sajnos, de sokkal kisebb az ereje az irodalomnak és a színháznak. Mégis: a magyar kormánypárti oldal az elmúlt évben heves kultúrharcolásba kezdett az irodalmi szférában.

 

Ennek az egésznek a közepén már kezdettől fogva ott volt Demeter Szilárd erdélyi író-újságíró, akit végül csak kineveztek az ország egyik legfontosabb irodalmi intézménye, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére – s lám, már ömlik is a pénz PIM-hez, amit addig is pártember vezetett, csak olyan, aki kevésbé volt tűzközelben. (Bár a vesztét valószínűleg a Trianon-konteómester Raffay Ernő szerelmi élete okozta, de ez mellékszál.)

 

A hvg.hu által nyilvánosságra hozott tervezet tele van csomó macsóságot és üres startupdumát ötvöző bullshittel, például a PIM eszerint „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá”, illetve a „a magyar mátrix kiemelt és vonzó erőterévé” válik, jelentsen ez bármit is. Meg vannak benne szinergiák is, amik nyilván erősödnek, elhangzik az inkubátorház szó is, meg nyilván ingatlanfejlesztés is lesz, hogy legyen miből zsebretenni pénzt. Például az itt található éttermet közösségi térré alakítanák, „ötvözve a XX. század eleji kávéházi kultúrát, a »kockás abroszos« vendéglőt a manapság divatozó »co-working irodákkal«”. Anyám, borogass!

 

Ennek nyomán Demeter Szilárd interjút adott az Indexnek, amiben elmondott viszont egy fontos dolgot: „Egészen egyszerűen nincs egy erős kulturális újságírói réteg, márpedig mind a kulturális események, a kulturális kínálat, mind a kortárs magyar irodalom igényli a hozzáértő, kritikus és jó szemű közvetítőket.” Ebben teljesen igaza van: kérdés, hogy mennyiben állami feladat ilyen embereket kiképezni.

 

Elférne még valaki a könyvterjesztésben?

 

Lényeg, hogy rég csiripelik a madarak, hogy a kormány kezdene valamit ezzel az egész irodalom-dologgal, illetve más, kevésbé szellemi s inkább üzleti vonalon: a könyvpiaccal. Az első síkon nyilván az a szokásos sirám, hogy fideszék szerint aki nem libsi, azt megfojtják a belpesti értelmiségi körök markában lévő irodalmi elefántcsonttornyokból, ezen már évek óta próbálnak segíteni kormánypárti íróműhelyek pumpolásával. (Apró mellékszál, hogy az itt kiadott egyetlen könyv, ami eddig kezembe került, Sayfo Omar könyve, az Allah tágas földjén – bár még csak az elejét kóstolgatom – elég jó.)

 

Amiről nem esik szó az itteni tervezetben, az a másik vonal, mégpedig az, hogy

 

a hazai könyvpiac terjesztői oldalán ha nem is monopolhelyzet van, de bőven megvan a lehetőség egy finom kartellezésre.

 

Jelenleg három nagyobb hálózat működik, egyrészről a Libri-Bookline, másrészről a Líra, harmadrészt pedig ott van a becsődölt (és ezzel az egész könyvpiacot mélyen megrázó) Alexandra-hálózat elemeinek egy részét felvásárló és működtető Bookangel. Mindhárom terjesztő érdekelt a kiadásban is, a Libri-Bookline 9 kisebb-nagyobb kiadót tömörít, a Líra szintén, a Bookangel mögött pedig az ifjúsági irodalomban hasító Könyvmolyképző áll.

 

Az Alexandra kiesésével, illetve korábban a Libri és Bookline összeolvadásával eléggé felborult a terjesztői piac, a nagyobb holdingoktól független kiadók terjesztési lehetőségei – és alkupozíciói – pedig beszűkültek. Az utóbbi években a független kiadók egy része a saját webshopok erősítésével reagált a helyzetre, de ez sem pótolhatja teljesen az Alexandra kiesését, hiszen annak boltjainak jelentős részét épp a Líra és a Libri-Bookline vitte el.

 

Szóval ezen a szituáción egyébként még az is segítene egy kicsit, ha kormányközeli vállalkozók, vagy akárki más valamilyen formában beszállna a terjesztésbe,

 

és a nemzeti érzelmű irodalom vagy akármilyen más nünüke erősítése mellett jófejségből azért engednének a polcokra mást is – ezt nyilván diktálná is a piac. Hogy ez megtörténik-e, az a jövő zenéje, de ezen a területen mindenképp lehetne kicsit gyengíteni a szinergiákat.

 

Ez egyébként benne volt a Reggeli feketében, az Azonnali reggeli hírlevelében is. Ha nem akarsz lemaradni róla, sose késő feliratkozni rá!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Innováció a magyar választási kampányok terén: vasárnap este megnézheted, sikerül-e Vágó Gábornak egy számítógépes játékban megmenteni a világot.

Amennyiben a lakosság elutasította volna, az akár a schengeni övezetből való kizárást is eredményezheti.

A német konzervatívok egyre inkább közelednek a horvát jobboldalhoz, amely ellentétben az eddig kivételezetten kedvelt magyarral nem fordult szembe velük. Videó Merkel horvátjáról!

Ráadásul Matteo Salviniék európai szövetsége elég nagy gyomrost kapott Heinz-Christian Strache bukása miatt is.

George Simion azt állítja, hogy megverték, de ez pont nem látszik az általa készített felvételen. Közben több politikus is kiakadt, és a román ultrák állítólag a helyszínre készülnek.

A hét kérdése

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem valami igazán szórakoztató dolog került elő témaként a két illiberális zseni első találkozóján.

Azért ide elnéznénk

2014 és 2018 között 426 esetet rögzítettek az ukrajnai magyarellenesség megnyilvánulásaiból. Filmpremier május 20-án.

Kötter Tamás a magyar Houellebecq szeretne lenni, május 21-én mutatja be új könyvét: Nem kijárat.

Kiosztjuk az Azonnali novellapályázatának díjait, és persze lesz egy jó beszélgetés is május 22-én az Aurórában.

Újabb globális klímasztrájkot hirdet a Fridays For Future mozgalom. Május 24-én Budapest belvárosában is!

Remélhetőleg az összes jó mátrai bort végigkóstolhatod május 24-én Budapesten.

Ezt is szerettétek

MSZP? Fidesz? LMP? Momentum? Mi Hazánk? Ha még nem tudod, kire szavazz a május 26-i EP-választáson, akkor a Vokskabin neked szól.

Milyen érzés jobbikosként szeretni az Uniót? Milyen rádió megy a kocsiban? És hogy jön ide Rogán Cecília? Ez, és még sok minden kiderül. Videó!

Volt, aki szerint a klímaváltozás ellen könnyebb tenni, hiszen ha meleg van, akkor nem kell kabátot venni, és kész. Videó!

Míg hosszú ideig Magyarország és a Fidesz volt a német uniópártok első számú partnere, a figyelem egyre inkább Zágráb felé fordul. Elmondjuk, miért.

Twitter megosztás Google+ megosztás