Szombat délután hónapokra megoldódik minden problémám az életben

Mégpedig azért, mert folytatódnak a magyar futball izgalmai. Nézőként biztos vacak ezt nézni, de a nézőket egy percig sem szabad összekeverni a szurkolókkal.

Ezt a cikket (és még mást is) az Azonnali Reggeli fekete nevű hírlevelének olvasói már szerda reggel hétkor megkapták postafiókjukba. Kérj hírlevelet te is! Ez itt amúgy egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mindenkinek van olyan évente eljövő pillanata, amikor úgy érzi, meglátta a fényt az alagút végén. Valakinek az első séta a szabadban, másoknak az első még naplemente előtt véget érő munkanap jelenti a gusztustalan tél végét. Én az évi első NB I-es forduló közeledtével érzem, hogy lassan, de biztosan eljön pár hónap, amikor nem lesz problémám az életben.

Kevesen értik ezt meg, és annál is kevesebben fogadják el, úgyhogy elmagyarázom: én egy amolyan szurkoló vagyok. A szurkoló pedig nem összekeverendő a nézővel. Egyik sem rosszabb a másiknál, egyszerűen más műfaj: a néző várja a nagy párosításokat a BL-ben, ezerszer visszanéz nagy cseleket és hihetetlen gólokat, és azon vacilál, folytatódhat-e a Real Madrid uralma Európában, esetleg valami más történik. Érdeklődve figyeli a világ legjobb edzői taktikai fejlődését, és bár vannak szimpatikus és kevésbé szimpatikus csapatai, esetleg még egy örök kedvencet is fel tud mutatni, azért alapesetben a jó meccsért szorít. 

Bár a fenti embertípushoz hasonlóan a szurkoló is a focit tartja az emberiség legnagyobb talmálmányának, ezen kívül minden másban eltér, tehát én is minden másban eltérek.

Engem nem érdekelnek a nagy párosítások, engem az érdekel, kivel játszik a Diósgyőr a hétvégén. Nem érdekelnek különösebben a nagy cselek és hihetetlen gólok sem. Örülök, ha vannak, de alapvetően a Diósgyőr eredménye a fontos. Nem foglalkozok a nagy dinasztiákkal és azoknak a végével, a Diósgyőr esélyeit szeretem helyettük tippelgetni. Elképzelésem sincs a világ legjobb edzőinek hadrendjeiről, és nem is akarok velük foglalkozni.

Szurkolónak lenni világnézet: egyszerre leszel tőle lokálpatrióta, és kapsz olyan gyökereket, amikre kívülről nézve indokolatlanul büszke vagy. Kispestiként megkapod Puskás Ferenc örökségét, MTK-sként kicsit eggyé válsz a budapesti zsidósággal is, diósgyőriként pedig nem csak magadat képviseled, hanem a mindig lenézett Borsod megyét és annak minden kínját is, a piacon iszogató melóssal kezdve egészen a magára hagyott helyi értelmiségig.

Ha szurkolóvá válsz, a foci nem sportesemény lesz, hanem életmód, a meccsre járás pedig nem kikapcsolódás, hanem a helyed elfoglalása a világegyetemben. A meccs nem 90 percig tart, hanem egész nap, legyen annak a része egy háromórás vonatozás, vagy csak egy röhögcsélő villamosozás a Határ úttól. Nem 22 ember focizgatásáról szól, hanem az értelmetlen kitartásról, ezrek saját történetéről, ami a szombat délután egy bizonyos pontján egyszerre csúcsosodik ki.

A meccs nem csak egy táblázatba bekerülő eredmény: a meccsben egyszerre fér meg a barátság a családi tragédiákkal, vagy a kalandok a befordult szerelmi bánattal.

A szurkolót könnyű átverni: egy jó félidő után már nem elérhetetlen a dobogó sem, egy rossz meccs után az egész csapattal levetetné a mezt, amit szíve szerint ő maga minden nap hordana. 

A valós esélyekről nem vesz tudomást, ugyanis egy meccset ezen a szinten már nem a játékosok tudása dönt el, hanem a bolygók együttállása, a megfelelő sál kiválasztása, vagy az állandóan szerencsét/szerencsétlenséget hozó barátok jelenléte.

Szóval én amolyan szurkolótípus vagyok. Életem valószínűleg összes élőben megtekintett Diósgyőr-meccséről meg tudom mondani, kikkel néztem meg, vagy milyen idő volt. Pontosan emlékszem, hogy egy Debrecenben elszenvedett megalázó vereség után a buszon értesültem akkori munkahelyem megszűnéséről, de egy rosszul elsült élettársi kapcsolatot is annak tudok be, hogy túlzottan fellelkesültem az MTK elleni 2-2 után. Máskor meg szakítottam azért, mert nem tudtam kimenni a Diósgyőr-Vecsésre, hazudtam már családi programot hétvégére munkahelyen azért, hogy kimehessek a stadionba, és keltem már fel vigyorogva azért, mert álmomban végre sikerült megnyerni legalább azt a nyomorult Magyar Kupát.

Annál pedig a mai napig nem tudok erősebb szerelmi vallomást elképzelni, mint amikor a menyasszonyom azt mondja nekem: „Úgy szeretem hallgatni, ahogy a fociról beszélsz.”

Szurkolónak lenni jó dolog.

Az NB I. tavaszi szezonja február 2-án kezdődik az MTK-Paks szuperrangadóval.

Tetszett a cikk? Ha kérsz még ilyeneket, iratkozz fel a Reggeli fekete nevű hírlevelünkre! Hetente háromszor küldjük!