+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2018. október 7. vasárnap, 12:22
Romániában szavaznak, de mi köze ehhez Lovasi Andrásnak? Semmi, de a Csillag vagy fecske refrénjének van, és Lovasi nem örül ennek.

Romániában éppen zajlik a népszavazás, ahol a kezdeményezők szerint jól meg lehet védeni a családot, amivel már sokat foglalkoztunk az Azonnalin, és ami egyelőre úgy néz ki, nem lesz sikeres, ugyanis a választásra jogosultaknak harminc százaléka kell hozzá, és szombat is és vasárnap is lehet szavazni, de vasárnap reggel tíz óráig mindössze 7,24 százalékot sikerült mozgósítani.

 

Mindamellett, hogy az erdélyi magyar pártok és a nagyobb történelmi egyházak a részvételre buzdítottak, több, a bojkottra felhívó kezdeményezés is megjelent. Egyrészt a Transindex portál hozott létre egy petíciót, ahol több, mint ezren jelezték egyet nem értésüket, másrészt a Facebookon több matrica is megjelent, amivel a profilképet lehetett módosítani, és bojkottálásra hívott.

 

Az egyik ilyen egy Kispál-számból idézett, a Csillag vagy fecskéből:

 

Maradj otthon, nézzél tévét, töksötét...

 

felirat volt.

 

A Transindex megkérdezte a szöveget jegyző Lovasi Andrást, hogy mit szól hozzá, hogy matricához használják a dal refrénjét. Nem örül neki: „Nem veszek jó néven semmiféle tartalmat, ahol az engedélyem nélkül politikai célokra használják fel a szövegeimet” – mondta a lapnak. Arról nem nyilatkozott, hogy az egész népszavazási hacacáréról mit gondol.

 

Lovasi ugyanakkor biztos benne, hogy

 

az érvénytelen népszavazást is felhasználná céljaira a politikum, „ahogyan az történt Magyarországon többször, 2004-ben a kettős állampolgárságról, majd 2016-ban a migrációról tartott népszavazás esetében is”.

 

Lovasinak Orbán Ráhel pelenkadobálásáról sincs különösen véleménye, de ő is szívesen kidobja, mert opportunista. Ezt csak onnan jut eszünkbe, hogy pont Kolozsváron mondta el az Azonnalinak:

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A nemrég megválasztott, progresszív szlovák elnök beszédében minden polgár szolgálatát ígérte, és hitet tett az etnikai és nemzeti kisebbségek védelme mellett is.

Nehogy lemaradj bármiről is! Olvasd cikkeinket jóval előbb, mint mások! Mutatjuk, hogyan!

A paktumot még mindenki tagadja, de lehet benne ráció: a liberálisok megkapják az EP vezetését, cserébe a Néppárté lehet a Bizottság.

Akinek legközelebbi szövetségese Putyin keresztgyerekének apja.
Emiatt sokan fel is
mondtak az oroszpárti kézre került csatornánál.

Az Égei-tengerbe leengedett Airbus A330 ezzel a legnagyobb valaha elsüllyesztett repülő.

A hét kérdése

Ha már Kálmán Olga is feltűnt, itt az ideje, hogy átszakadjon az a gát, és minimum tíz név összejöjjön az ellenzék potenciális jelöltjeinek listájára!

Azért ide elnéznénk

A kilencvenedik. A pesti Duna-korzón, június 13-17. között.

A borzalmas név ellenére is érdemes újragondolni mindazt, amit erről az unalmasnak tűnő fajtáról tudni vélünk. Június 22.

A Piacok Napján az Erzsébet tér egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogy történt a rendszerváltás? Mit kell tudni a prágai gólemről? Milyen bosszúra készül az Álmok Fejedelme? Könyves Kálmán!

Valerij Pekar szerint az egész nyelvtörvényügy csak egy háborús ország átmeneti problémája. Interjú.

Amikor mi olyan speciálisnak érezzük magunkat, nem árt elmenni egy magát ugyanúgy meg- és feltalálni igyekvő másik volt szocialista fővárosba.

Ellenőriztük, mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás