+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bukovics Martin
2018. október 6. szombat, 20:30
Elege van az intrikákból és a szivárogtatásokból, nem lesz az SPÖ listavezetője sem az EP-választáson az osztrák exkancellár.

Elege van a politikából Christian Kernnek, Ausztria volt kancellárjának, az osztrák szociáldemokrata SPÖ lemondott vezetőjének. Kern szombat délután jelentette be: visszavonul, és hagyja a pártját a saját levében főni. Vagyis még az SPÖ EP-listáját sem fogja vezetni 2019 tavaszán – holott pár hete még ezt jelentette be –, és így az európai balközép Spitzenkandidatjának sem fogja magát jelöltetni. Mint mondta,

 

jobban érezné magát, ha tudná, hogy a pártelnökségről való lemondását követő intrikák és híresztelések politikai ellenfeleitől származnak, csak hát nem ez a helyzet. Nagyon nem.

 

Kern szerint a sajtó ugyan túlbecsüli és misztifikálja az SPÖ-ben lévő áskálódások mennyiségét, de pont annyi szarkavarás, kisstílű intrika, tartalmi kérdések megbeszélése helyett posztokra történő ácsingózás történt körülötte az elmúlt három hétben, hogy arra az elhatározásra jutott, nem hajlandó tovább asszisztálni ehhez.

 

Nem csak az szivárgott ki előre, hogy lemond a pártelnökségről, még az új SPÖ-elnök Pamela Rendi-Wagner új csapatát is rengeteg sajtóbeli támadás érte SPÖ-közeli informátoroktól. Aztán megjelentek olyan infómorzsák is a bulvárlapokban, hogy Kern mégse vállalná az EP-jelöltséget. Aztán olyanok is, hogy saját macronista-renzista listával vágna neki a tavaszi EP-választásnak. A Der Standard napilap szerint az SPÖ-ben sokak szemét szúrta, hogy Kern pont akkor dobta be pártelnökségről való lemondásának ötletét, amikor inkább a kormánykoalíciót kellett volna ütni, hiszen Herbert Kickl FPÖ-s belügyminiszter botrányt botrányra halmozott. Ezért jó osztrák szociáldemokrata szokás szerint ott fúrták a sajtóban, ahol csak tudták.

 

Kern hangsúlyozta, nem akarja, hogy az ő árnyéka vetüljön az új pártvezetésre. De mi lesz az exkancellárral ezután? Pletykák szerint a Gazprom-menedzsmentjében folytatja, ezt azonban egyértelműen cáfolta Kern szombaton. Bécsi sajtótájékoztatóján arra célozgatott, hogy szívesen állna vállalkozónak. „Nincs minden a te kezedben” – vonta le a tanulságot a politikus kancellárságról és az SPÖ-elnökségről, 

 

majd szóviccelve hozzátette, este egy pohár vörösbor viszont biztosan lesz a kezében, hiszen egy jó vörösnek mindig a vége (boros szakzsargonban a lecsengése) a legjobb.

 

A politikai karrierje előtt az osztrák állami vasúttársaságot igazgató Kern azt követően lett osztrák kancellár, hogy 2016-ban megpuccsolta Werner Faymannt, aki a menekültválság alatt az addigi befogadó, korai merkelista menekültpolitikája sikertelenségét látva 180 fokos fordulatot hirdetett, majd párton belül levegő nélkül maradt. A 2017-es őszi osztrák választáson némileg visszahozta pártját a közvélemény-kutatások által vizionált mélyből, ám győzni nem tudott, nagyon kevéssel szerepelt csak jobban az SPÖ, mint a jobboldali populista FPÖ.

 

Itt végig tudod nézni a Nagy Szombati Bejelentést:

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Biztonságban érezzük-e magunkat a lakásukban? Az IKEA kutatása nemcsak erre próbált válaszokat találni.

Mit szólt a kormány Lázár János dohányzást betiltó javaslatához? Melyik fideszes politikus követeli ma az LMP-s Demeter Márta fejét? Az Azonnali összefoglalja!

Az RMDSZ elindított egy honlapot, ahol állítólag tájékozódni lehet turistának
és politikusnak egyaránt.

Söder bajor kormányfő örül annak, hogy nem szorul rá olyan pártra, amit Berlinből irányítanak szerinte.

Írország, a Benelux-államok, Németország és Lengyelország népessége akar a leginkább tagja maradni az Európai Uniónak. És a többiek?

A hét kérdése

A Fidesz nagyon gyorsan lezavarta a kérdést, de mi a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk a hét kérdésében.

Azért ide elnéznénk

A városrészt alapító Paulheim-családról, és az általuk építtetett épületek tucatjairól mesélnek.

Ha szereted a sorozatot, és unatkoznál szombat este,
akkor ott a helyed!

Vasárnap 2,5 kilométeres gyalogtúrát indítanak
a főapátság körül.

A death metál banda október 23-án érkezik Magyarországra. Vendég: Hypocrisy, The Spirit.

Magyarországon tényleg egymillió alkoholbeteg él?
Ezt is megtudhatod október
25-én a Nyitott Műhelyben.

Ezt is szerettétek

A bajor keresztényszocialisták müncheni kampányzáróján járt az Azonnali csapata.

A bonyolult okfejtések helyett csak egy kis nyál kell hozzá.

De mégis mit nem sikerült eltanulni a magyar miniszterelnöktől?

Twitter megosztás Google+ megosztás