+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ungár Péter
2018. szeptember 10. hétfő, 07:13
A cikkemre érkezett reakciók megmutatják, kik azok, akik erős ellenzéket akarnak, és kik azok, akik inkább tovább ássák a lövészárkot. Ők fogják megnyerni a Fidesznek az EP-választást is.
Egyvalamiben már biztosan igazam volt.

 

Az augusztus végi cikkemre érkezett válaszok, bírálatok és támadások megerősítették, amit ott írtam: nagyon könnyű lesz megkülönböztetni azokat, akik az elmúlt évek ellenzéki kudarcait megismételnék, és azokat, akik kijavítanák a hibákat. Az ellenzéki politika megbukott, és az elmúlt napok aligha tehették volna egyértelműbbé, hogy miért. A különbség persze nem abban áll, hogy ki az, aki egyetért velem, és ki az, aki nem.

 

De az jól látszik, hogy a rutinválaszok és begyakorolt panelek ma már nem vitaképesek a bukott ellenzék talpra állításának, ha kell, újjáépítésének lehetséges megoldási javaslataival. A kép megint tisztult egy kicsit. Egy lépéssel beljebb vagyunk.

 

Az egyik oldalon hasznos vita kezdődött, a másik oldalon ástak még egy kicsit a lövészárokban. Ott nem beljebb kerültek, csak lejjebb.

 

Belekapaszkodtak abba, hogy ha egy ellenzéki képviselő leírja, hogy egyes kérdésekben akár egyet is lehet érteni a Fidesszel, az csak óvatlanul lebuktatta magát, tehát nyilván nem is ellenzéki.

 

Orbán kedvenc statisztái tovább ásnak a lövészárokban

 

Íme a rutin, ami eddig is olyan jól bevált. Íme: a lapos moralizálás, amit tőlük Magyarország a valódi politika pótlékaként kap. Íme azok, akiknek a politika szent háború, ahol a másiknak soha, semmiben nem lehet igaza, és akik szerint a legnagyobb bűn, ha a „saját” oldalról kibeszélnek, tőlük eltérő véleményt fogalmaznak meg. Aki ilyet tesz, azt ki kell zárni az „igazak szövetségéből”, hiszen nem lehet más, csak egy Fidesz-bérenc kollaboráns.

 

Szerintük ha a focivébén Orbán Viktor a horvátoknak drukkol, akkor szimpla árulás nem francia mezben nézni a döntőt. A két csapat helyére pedig tetszés szerint be lehet helyettesíteni bármit, amiről a magyar közéletben ma véleményt szokás formálni. Ez pedig leginkább nem más, mint amiről Orbán Viktor is véleményt formál. Ezért mondtam már eddig is, hogy

 

azon az oldalon, lent a lövészárokban Orbán Viktor kedvenc statisztái zárnak össze. A Fidesz rendszerének nélkülözhetetlen tartópillérei, a Fidesz győzelmi sorozatának garanciái ők.

 

Mintha direkt nem akarnák érteni, hogy miről van szó. Egyszerűbb lenne a továbbiakban nem is vitatkozni velük, hogy végre Orbán Viktor rendszerével foglalkozhassunk. A hajthatatlanokat – legalábbis most – kár győzködnünk, de legalább már pontosabban látjuk őket. Így azt is jobban látjuk, hogy a törésvonal nem feltétlenül azon múlik, hogy kinek milyen párttagsági igazolványa van, a különbség ezúttal nem a pártok határai mentén húzódik.

 

Az írásomat követő vita megmutatta, hogy ki az, aki valóban érez felelősséget az ellenzék helyzetéért, és változtatni akar azon, még ha nem is ért velem egyet mindenben, vagy talán ezen túl semmi másban. De megmutatta azt is, kik azok, akik nem tudják elviselni, ha változtatni kell azokon az alapfeltevéseken, amikre ők közéleti befolyásukat építették. Az örök konvergálók, a mindenkiről bizonyítványt kiállítók, a szent háború harcosai.

 

Nekik is köszönhetően ma két egymással versengő komplexus bénítja a magyar politikát: a jobboldal áldozati komplexusa és a liberálisok messiás-komplexusa.

 

Rossz hír, hogy ezek évtizedes mániák, de jó hír, hogy vannak, akik legalább azt felismerik, hogy éppen ezeket kellene először legyőznünk ahhoz, hogy az ellenzéket kihozzuk a zsákutcából.

 

A Fidesz migrációs politikájából nem csak válogatni lehet, de hozzátenni is

 

Érdemi, de legalábbis – ha alapos választ adunk rá – előrevivő kritikának gondolom, amit többen is felróttak nekem, hogy egyet lehet-e érteni a Fidesz menekültpolitikájával. Hiszen ha ezt kimondjuk, akkor szükségszerűen egyetértünk az éheztetéssel, a kirekesztéssel, a sok tízmilliárd forintból folytatott rasszista kampányokkal.

 

Szent-Iványi István azt írta, hogy a Fidesz menekültpolitikája nem egy étlap, ahonnan ki le lehet választani a nekünk tetsző dolgokat. Csakhogy ennek éppen ellenkezője az igaz, pont arról beszélek, hogy differenciáltabban kellene közelítenünk olyan ügyekhez, amelyeknek igenis van jelentősége, amelyeket Magyarország egy nem elhanyagolható része fontosnak és súlyosnak tart.

 

Egyet lehet úgy érteni azzal, hogy a migrációnak nemzeti hatáskörben kell maradnia, hogy felháborodunk az erről szóló plakátokon. Úgy is ki lehet mondani, hogy a dublini rendszer működésképtelen, hogy mellette elítéljük az eljárás alatt álló menekültek éheztetését.

 

Vágó Gábor egyvalamiben téved ugyanezzel kapcsolatban. Egészen pontosan összemos két dolgot azért, hogy kedvesebbnek tűnő álláspontot foglalhasson el. Abban egyetérteni Orbán Viktorral, hogy a Juncker-bizottság és a tagállamok többsége félrekezelték a migrációt, nem gyűlöletkeltő. Ráadásul azt gondolni, hogy a Fidesz migrációs kampánya csupán a gyűlölet miatt volt hatásos: nem más, mint önbecsapás.

 

Nem a Soros-kampány, nem is az egyébként alig nézett egyperces gyűlöletkeltő híradók miatt, hanem éppen annak ellenére tartották a magyar emberek ezt fontos kérdésnek.

 

Azt állítani, hogy többmillió magyar ember gyűlölködő, vagy meg lett vezetve, semmivel sem visz közelebb a megértéshez és a cselekvéshez.

 

Egyébként meg ha már moralizálás, akkor ez nem is egy morálisan helyes álláspont.

 

Az viszont egy jogos kritika, hogy a migráció problémája nem szűkíthető le a kerítésre. Nekünk, LMP-seknek, ha van valami, amiben hozzá tudunk tenni ehhez az ügyhöz, az az, ha feltesszük a kérdést, hogy miért van migráció és milyen migráció várható? Egyszerűen fogalmazva azért érvényes az én pártom állítása a migrációról, mert ha elfogy az ivóvíz és/vagy a mezőgazdaságra használható földterület a Közel-Keleten, akkor nincs az a jogi vagy fizikai határzár, ami elég lesz a migráció megfékezésére.

 

Ezen felül azt is tényként el kell ismerni – ahogy már korábban állítottam –, hogy az elmúlt években indult menekülthullámot sem a kerítés önmagában állította meg, hiszen ha Angela Merkel német kancellár nem köt paktumot Erdoğan török elnökkel, akkor Törökország nem gátolja, hanem elősegíti a migrációt.

 

Tehát a környezeti hatások mellett a destabilizációs nagyhatalmi politikák, a fegyverlobbi és az olcsó munkaerőt igénylő multinacionális vállalatok mind elősegítik a migrációt, aminek okai vannak, és nem csupán következményei. Az okok, a kontextus fölmutatása az, amivel az LMP-nek foglalkoznia kell, ahogy Keresztes László Lóránt is fogalmazott az Azonnali által közvetített vitában Vona Gáborral.

 

Az ellenzék nem a Fidesztől fél, hanem a választóktól

 

De ha már politika, nézzük, mit lehet tenni! Vajon tényleg igaz, hogy azt mondani: vannak olyan ügyek, és ezen ügyeknek vannak olyan szempontjai, melyekben akár egyet is lehet érteni a kormányoldallal, az nem más, mint behódolás?

 

Szerintem rosszabb feltenni a kezünket, és azt mondani, hogy sajnos csak ennyi erőnk, médiánk, aktivistánk van, ennyit tudunk.

 

Audre Lorde feminista közíró híres maximája úgy szól, hogy a mester házát sohasem lehet a mester szerszámaival tönkretenni. Ez a gondolat bújik meg Hadházy Ákos nekem címzett kritikája mögött. Egykori párttársam azt szegezi szembe velem, hogy csak arról írok, miről és hogyan is kellene beszélnie az ellenzéknek, arról nem, hogy mit cselekedjen. Orbán Viktor már 2002-ben is azzal kampányolt, hogy a tett első, a szó második. Úgy látszik, visszajutottunk ide.

 

Csakhogy én nem kommunikációs stratégiáról beszélek, hanem az ellenzéki politika tartalmának megújításáról, arról, hogy a magyar emberek számára legyen végre tétje annak, amit mondunk, mert enélkül nem képviselhetjük őket.

 

Már hogyne lenne cselekvés úgy beszélni, hogy az új többséget képes teremteni Magyarországon? A korrupció, a politika közérdekjellegének megszüntetése, a magánérdekek szemérmetlen kiszolgálása hatalmas probléma. De nem az egyetlen, és ezzel nem spórolhatjuk meg a politizálást.

 

Vegyük végre észre, hogy az ellenzék nem a Fidesztől fél, hanem a választóktól, akiknek nem tud mit mondani saját félelmeikről, igényeikről, legalapvetőbb elvárásaikról.

 

Miközben a Fidesz a pillanat uralásával van elfoglalva, az ellenzék csak a soron következő pillanat túlélésére volt képes még valamennyire koncentrálni. Hadházy Ákos azt is mondja, hogy a Fidesznek olyan médiafölénye van, hogy még ha igazam is lenne, akkor sem változna semmi, mert amit mondok, azt nem lehet hatásosan eljuttatni a választópolgárokhoz.

 

Tényleg egyenlőtlenek a feltételek. Csakhogy ennek megoldására még senki sem adott választ. Márpedig az biztos nem oldja meg a helyzetet, hogy sokat emlegetjük. Arról beszélni az egyre szűkölő ellenzéki csatornákon, hogy szűkülnek, arra használni a kis médiaterünket, hogy elmondjuk, hogy kicsi, nem érdemes. Pazarlás, tétlenség, felelőtlenség. Minél kisebb a médiatér, annál nagyobb a felelősségünk, hogy jól használjuk, és ne magunkról beszéljünk benne. Igenis, a maradék eszközöket, a mester szerszámait (is) kell használni a háza tönkretételéhez.

 

Az egyetértés éppen ezért taktika is, de nem csak az!

 

Félreért, aki azt gondolja, csak számításból írtam erről. Az „egyetérteni célokkal” – „tiltakozni a módszer ellen” kombináció kétségtelenül nehéz, de szükséges, sőt, elengedhetetlen feladat.

 

Ráadásul az az állítás, mely szerint nem szégyen egyetérteni a Fidesz migrációs politikájával, nem arról szól, hogy az ellenzék feladta, és célja mostantól annak támogatása. Pont az a cél, hogy ne azokat a vitákat vívjuk folyamatosan a Fidesszel, és ne úgy vívjuk ezeket, amiket és ahogyan a kormánypárt kijelöl nekünk.

 

Ne csak olyan csatákat vívjunk, amiről a Fidesz már sok méréssel alátámasztva pontosan tudja, hogy hogyan fogjuk elveszíteni!

 

Ezen stratégia eredménytelenségére a legjobb példa talán a kvótanépszavazás. Ahol bár minden parlamenti párt elmondta, hogy egyetért azzal az alapfelvetéssel, hogy a migrációról szóló döntésnek nemzeti hatáskörben kell maradnia, mégis ellenkampányt indított – a Jobbik kivételével, ahol az alaptörvénymódosítás elutasításában gondoltak menekülőutat találni.

 

Ez lehetőséget adott a Fidesznek, hogy kampányoljon, hogy legyen vita, és hogy könnyen azonosítható jelölölőt tegyen arra a több mint hárommillió emberre, akit annyira érdekel ez a téma, hogy egy őszi vasárnap hajlandó elmenni otthonról szavazni.

 

Utána pedig az ellenzéki pártok egy része győztesként ünnepelte magát, miközben éppen megnyerték a 2018-as választást a Fidesznek. Mert a kormánypártnak nem volt más feladata, mint a kampányt kihúzni még másfél évig, közben pedig az ellenzéket benntartani a csapdában, ahova saját maga sétált be. Pedig ha ott és akkor az ellenzék nem csinál mást, csak a saját egyébként tényleges álláspontját képviseli a népszavazási kampányban és a „nem” szavazat mellett biztat, akkor talán meg lehetett volna lepni a Fideszt, és meg lehetett volna akadályozni, hogy másfél évig egy sokmilliárdos gyűlöletkampány díszletei között kelljen élni az életünket.

 

A Fidesz soha nem tudta volna egy egész ciklus meghatározó témájává tenni a migráció kérdését, ha az ellenzék ehhez nem asszisztál.

 

Ha nem úgy viselkedünk évekig, mintha mi lennénk az iránytű déli pólusa, a Fidesz meg az északi, és nem próbálunk mindig 180 fokkal szemben állni Orbán Viktorral, mondjon bármit is.

 

Meg kell haladni a Fidesz teljes tagadását

 

Persze, hogy szükség van arra, hogy arról is beszéljünk, amiről a Fidesz nem akar. Megoldást kell kínálnunk azokra a problémákra is, amelyekkel a Fidesz nem hajlandó foglalkozni. Van ilyen bőven, az ápolási díj például, hogy csak a közelmúltra gondoljunk. Másrészt az igazán kritikus kérdésekben új viszonyt kell kialakítani a Fideszhez képest, ami nem épülhet a teljes tagadásra.

 

Igen, azt gondoljuk, hogy a lakáshoz juttatás fontos, de a CSOK jelenlegi formája nem jó – ne tegyünk különbséget például első és második gyerek között. Igen, azt gondoljuk, a családokat jobban kell támogatni, éppen ezért az egyszülős családok kapjanak több segítséget.

 

Igen, azt gondoljuk, hogy jó, ha minél több magyar dolgozik, de ne csak a futószalagok mellett, nyomott bérekért. Igen, a nemzeti érdek alapvető mérce, és igenis szükség van a nemzeti szuverenitás megőrzésére, mert magyar politikusként elsősorban a magyarokért kell felelősséget viselnünk.

 

Igen, az Európai Unió jelenlegi működésével nagyon sok gond van, de ehhez Orbán Viktor mindvégig hozzájárult, és továbbra sem érdeke egy jobban működő, azaz a magyar nemzeti érdekeknek jobban megfelelő EU.

 

Nem szégyen tehát egyetérteni a Fidesszel a migráció kérdésében, de kötelező támadni őket azért, mert nincs ma nagyobb élharcosa a kétsebességes Európának, mint Orbán Viktor

 

és a magyar kormány. A Fidesz csak a szavak szintjén hősies védelmezője a nemzetállamoknak, valójában semmi gondja nincs a globalizációval, amelyik éppen bebetonozza az Unió kettészakítottságát.

 

Pont az ilyen ügyek miatt nem szégyen egyetérteni Karácsony Gergellyel és a béruniót kezdeményező Jobbikkal abban, hogy az Unióban foglalkozni kell a szociális kérdésekkel és bérekkel. Sőt, ha nem kezdünk valamit az EU-ban egyre inkább szétnyíló ollóval, akkor az Unió gyorsabban fog szétesni, mint azt a migrációs válság okozhatná.

 

Be kéne fejezni a 20. században ragadt Európai Unió idealizálását!

 

A gond csak az, hogy nyakunkon az európai parlamenti választási kampány, és megint jönnek elő a régi reflexek, az ellenzék pedig ismét a rossz oldalon találja magát, sőt: saját maga büszkén foglalja el a politikai térnek azt a pólusát, amit a Fidesz kijelölt.

 

Már ezekben a napokban is jól látszik, hogy ha az ellenzék a következő négy évben sem lesz semmi más, mint egy szétesőben lévő európai ideálkép legfőbb hazai védelmezője, akkor az eredmény se fog változni.

 

Ha továbbra is egy saját magát irányítani sem tudó Európai Unió lesz az irányadó, akkor csak egyre nagyobb vereség vár ránk. Az Európai Unió jelenlegi működése maga a megtestesült 20. század, és valójában egy Juncker- és Orbán-féle régóta jelen lévő politikusnak ez így pont jó.

 

Ők azok, akiknek az EU még mindig egy gazdasági társaság, ami mintegy mellékes, zavaró tényként foglalkozik társadalmi és szociális kérdésekkel. A kétsebességes EU is döntően gazdasági szempontokat mérlegel, akkor is, ha Magyarországon nagyon sokan politikai kérdést faragnak belőle, ami mögött persze ugyanaz a felzárkózási vágy van, ami másfél évtizede jellemzi a pro-európai diskurzust.

 

Annak a vitának, hogy Orbán vagy Európa, nincs értelme. Többek között azért, mert maga Európa sem tudja rá a választ.

 

Az inkább a szimbolikus térben létező Európa, melynek folyamatos kergetése határozta meg az elmúlt harminc évben a Fideszen túli politizálást, már a fejekben sem létezik. Egy-két éves divattrendek vannak, de a hazai értelmiség eközben éppen olyan messianisztikus módon várja a nagybetűs Européer Erők előretörését (mindeközben retteg a populista/eurokritikus/euroszkeptikus erők áttörésétől), ahogy a hazai téren várja az új anti-Orbánt, aki majd egyesíti az ellenzéket.

 

A kérdés nem az, hogy Orbán vagy Európa. Ha erre akarjuk felfűzni az EP-választást, akkor súlyos vereséget fognak ránk mérni.

 

A kérdés az, hogy milyen Európa

 

Erről kell beszélni ellenzéki oldalon, erről kell beszélni a kampányban, és egyébként erről kell beszélni az Unióban.

 

Szerintem olyan Európa, amely meg tudja védeni a határait, tudja kezelni a migrációs válságot, és amelyik nem akar egyre több döntési jogot magának, amikor jól láthatóan döntésképtelen. Az Unió jelenlegi – a Fidesz pártcsaládjából kikerülő – vezetése nem ilyen, ezért el kell őket zavarni. És már ennek kimondása is jelentős előrelépés lenne:

 

ha ugyanis a magyar ellenzék nem viselkedne úgy, mint az Unió vezetésének magyarországi pártja, akkor fel lehetne tenni a kérdést Orbán Viktornak, hogy akarja-e, hogy a Néppárt eltakarodjon az Unió vezetéséből.

 

Az a párt, aminek ő egyszerre tagja, egykori alelnöke és legfőbb ellenzéke. Akkor lehetne erről az ellentmondásról beszélni.

 

Nemrég a London Review of Books-ban egy Netanjahuról szóló esszében az izraeli miniszterelnök nemzetközi helyzetének javulásáról írtak. A szerző ennek háttereként négy nevet, négy fő szövetségest említett: az Egyesült Államok elnökét, az indiai miniszterelnököt, az orosz elnököt és a magyar miniszterelnököt. Macron francia elnök azt fejtette ki nemrég, hogy az európai politikában az ő fő ellensége a Salvini-Orbán-tengely. Magyarul

 

mindenki közrejátszik abban a nagy játékban, hogy elismerjük Orbán Viktort mint az EU-kritikus jobboldal vezetőjét, és odaadjuk neki azt, amire vágyik: nemzetközi súlyt és jelentőséget.

 

Miközben most indul az a vita a hazai ellenzékben, hogy ki kivel milyen listán induljon vagy ne, közben Orbán kényelmesen elhelyezkedik egy nemzetközi vitában. Egy olyan vitában, ahol ő a haza képviselője a nemzetközi elittel szemben, ahol nem felelőssége van az EU vezetésében, hanem kritikája azzal kapcsolatban.

 

Ha erre válaszként az ellenzék azt tudja mondani, hogy akkor mi Macron oldalán vagyunk, és akkor jöjjön be az EU, és jöjjön végre létre az Európai Egyesült Államok, akkor megint az üres moralizálást választottuk, csak azért, hogy a lehető legélesebben szembekerüljünk Orbán Viktorral.

 

És eközben nem csupán az ő játékszabályait fogadtuk el, de lemondtunk arról is, hogy a magyar embereket képviseljük. Ez az a hiba, amit soha többé nem követhetünk el, ha jót akarunk Magyarországnak. 

 

A szerző az LMP parlamenti képviselője és az Azonnali többségi tulajdonosa. Ungár Péter a saját vitaindító írásával vitatkozó válaszcikkekre reagált.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Itt a To Dust, vagyis Porrá trailere Röhrig Gézával, Matthew Broderickkel és egy disznóval!

Nem tudni, mikor indul el a rendszeres vasúti közlekedés Budapest és Munkács között.

Ellenzéki kezdeményezésre vitanap lesz a parlamentben az éghajlatváltozás témájában.

Jönnek a fapadosok téli akciói, úgyhogy mindenki vegyen jó vastag kabátot! Pár óra kínszenvedés után már meg is léptünk az országból egy kicsit.

Robert Habeck gondoskodik arról, hogy a német nagykoalíció már csak nevében legyen nagy.

A hét kérdése

Gruevszki egy hatszázezer eurós Mercedes miatt volt kénytelen egy kétéves börtönbüntetés elől Magyarországra menekülni. Mit kérjünk a menedékjogért cserébe? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Nyolc új filmmel és egy Arany Medvével érkezik november 15. és 19. között a Román Filmhét!

Temesváron, november 16-18. között a vicces nevű Rovinhud fesztiválon! Az Azonnali ott lesz.

Ez már BP: kóstold végig a juniboros borászok friss, 2018-as borait november 21-én!

Vázlat egy új politikához, Írók boltja, november 27-e.

DrMáriás kiállítását Orbán, Soros, Putyin és Trump ihlette. Meg még sokan. Megnyitó november 27-én az A38-on.

Ezt is szerettétek

Te hogy rövidítenéd Toroczkai László szélsőjobbos mozgalmának nevét?

Majdnem teljesen kész a december elsejei centenáriumra épülő katedrális a bukaresti parlament mögött.

Visszaszerezték a demokraták az amerikai törvényhozás alsóházát, a képviselőházat

Twitter megosztás Google+ megosztás